A város polgármesterével azt közölték, hogy az árrésstop és a különadó lehetetlenné teszi a szupermarket működését. A térség országgyűlési képviselője, a fideszes Czunyiné Bertalan Judit azt közölte, nem megy többet a bolthálózat üzleteibe, és szerinte a kormányzati beavatkozások nélkül csak a vevőiken nyerészkednének az üzletláncok. A kereskedők m
Mély kútba zuhant egy kilenc hónapos német juhász kölyökkutya Terényben. Szerencsére a tűzoltók és a mentőegyesület gyors, összehangolt beavatkozása révén sikerült épségben kimenteni.
A választási vereség után juthatott önkormányzati albérlethez a 12. kerületben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjének felesége és Pokorni Zoltán sofőrje is. Kovács Gergely polgármester szerint a piaci ár kevesebb mint feléért kaptak bérleti jogot. A KEHI-elnök az RTL Híradóval azt közölte, felesége nyilvános pályázaton szerezte meg a szerint
Több cigány is elfogadta Lázár János bocsánatkérését Pusztaszabolcson, de volt, aki szerint már tényleg nem kéne erről az egészről beszélni, mert az árt a Fidesznek.
Szorongtak és felzaklatta a diákokat az a kézigránátok használatáról szóló oktatófilm, amelyet a honvédelmi alapismeretek órán vetítettek le nekik az egyik érdi gimnáziumban. A filmről az egyik szülő hangfelvételt küldött az RTL Híradónak. Korábban ráadásul lövészgyakorlaton is voltak egy tanórán. A honvédelmi alapismerteket szeptember óta közel 40
Eltűnt egy 18 éves fiú Budapesten. Ez önmagában is tragikus, mégis Egressy Mátyás esete más volt. Napokon át mécsesek és virágok gyűltek a Lánchídon, mintha kollektív fájdalmat élt volna át az ország. De miért pont ez az eset váltott ki ekkora hatást az emberekben?
Ifluenzajárvány miatt látogatási tilalmat vezettek be a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) szervezeti egységeiben keddtől - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.
Több kormányzati forrás szerint valóban hátrányban lehet a Fidesz-KDNP. Közben az elemző úgy látja, ha a Tisza csak szorosan nyerné meg a választást, akkor is maradhat a Fidesz-kormány.
A GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a megkérdezettek 6%-a biztosan, 18%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben. Az elmúlt három esztendőben a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. Az Otthonfelújítási Program lezárása óta
Súlyosításért fellebbezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség annak a nőnek az ügyében, aki még 2024 szeptemberében 5 liter benzint locsolt szét saját testvérének a lakrészében, majd meggyújtotta azt.
A faluban a Máltai Szeretetszolgálat épített szociális bérlakásokat, direkt rászorulóknak. Az önkormányzat az önazonosság védelmére hivatkozva próbálta megakadályozni a beköltözésüket. Hadházy Ákos "cigányság elleni hergelésről" írt, a polgármester szerint viszont helyben is van elég rászoruló.
Nem légből kapott kijelentés volt Lázár János mondata a kínai motorvonatok beszerzéséről, a MÁV és a kormány még a választás előtt nyélbe ütné a sok százmilliárdos üzletet, közbeszerzés nélkül.
A MOHU REpont visszaváltási rendszerében az emberek tavaly Magyarországon több mint 3 milliárd italcsomagolást (palackot, dobozt és üveget) váltottak vissza, ami a piacra került italcsomagolások csaknem 90 százaléka - közölte a MOHU kedden az MTI-vel.
A keddi fóruma után arról kérdezték újságírók a minisztert, honnan és hogyan szerezték meg a tiltakozók adatait, mire egy idő után Lázár támadásba lendült, és elkezdte kiosztani a sajtót. Végül a saját sajtófőnöke kérdésére hozta be Pintér Sándort a képbe.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
László vidéki gyermekotthonban nőtt fel, majd a nagykorúsága után az utcára került. Sosem lakott önállóan. A húszas évei végére teljesen egyedül, családi és baráti kapcsolatok nélkül maradt. Alkalmi munkákból élt. A külvilág felé sokáig zárkózott maradt. Több mint 30 évig élt egyedül a természetben, egy barlangban, amit rendben tartott és az otthon
Nem állnak jól a választói adatbázisokkal – panaszkodott ősszel Orbán Viktor. A Fidesz azóta két aláírásgyűjtésbe is kezdett, képviselőjelöltjeik pedig feladatba kapták, hogy frissítsék a listáikat. Bár a belső méréseik szerint sem állnak nyerésre, de azok a fideszes jelöltek, akik beszéltek a Telexnek, mind nagyon derűlátók.
Míg a magyar deviza viszonylag stabilan tartja magát az euróval szemben, a világpiacokon drámai átrendeződés zajlik szerda reggel. Miközben az amerikai technológiai részvények hatalmasat buktak, az arany ára soha nem látott magasságokba, az 5000 dolláros határ közelébe ugrott. Mutatjuk, hány forintot kell most adni a dollárért és az euróért.
Utána ezek az adatok eljutottak a Fideszhez is. A kormánypárt videóján bekarikázták a Lázár WC kefés mondatai ellen tiltakozókat, és egyenként melléjük írták a bűnlajstromukat, majd Orbán Viktor bűnbandáról kezdett beszélni.
A főváros pereskedik az állammal, a kormány a folyamatban lévő pereket is leállíttatja. Karácsony Gergely az elmúlt 16 évben nem látott ilyen mélypontot.
A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést kért a korábbi, romákat sértő kijelentésért.
Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt. Karácsony Gergely szerint a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának.
Csütörtöktől lehet az április 12-i országgyűlési választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
A rendőrség a közösségi oldalán osztott meg egy friss felvételt, ami egy egészen elképesztő 112-es hívást rögzít. Ezzel együtt pedig bejelentették, hogy sorozatot indítanak, amelyben a legmegdöbbentőbb segélyhívásokat mutatják be.
A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva hirdetett ki rendeletet az ügyben. Ez visszamenőlegesen is megszünteti a folyamatban lévő pereket, és a Kincstár behajthatja a vitatott tartozást.
Őrizetbe vettek a rendőrök kedden egy Várpalota környéki férfit, aki illegálisan tartott fegyvereket és lőszereket az otthonában - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A Nagy Ő keddi részében fontos feladatot kaptak a csábító nők Stohl Andrástól és Lékai-Kiss Ramónától. Prezentációt kellett tartaniuk magukról, a színésszel való kapcsolatukról és a jövőjükről. Ezt természetesen Kiara Lord is megtette, ebben a cikkben most az ő pillanatait nézzük át. A rövid prezentáció három témakör köré összpontosult. Kiara úgy s
A romló járványügyi adatok miatt a Baranya Vármegyei Kormányhivatal azonnali hatállyal, visszavonásig érvényes látogatási tilalmat rendelt el a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának valamennyi szervezeti egységében.
Az új rendelet gyakorlatilag véget vet a főváros jogi küzdelmének a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A főpolgármester szerint "a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának".
Kivel ne történt volna meg, hogy a webáruházban rendelt áru hibás volt és emiatt cserére szorult. A bosszúság a legkevesebb ebben a helyzetben, a csere lehetőségét az általunk elfogadott szerződés szabályozza, amit online el kellett fogadnunk ahhoz, hogy az árut meg tudjuk rendelni. A hatóság rendszeresen ellenőrzi a szolgáltatókat és a tisztességt
Megjelent a januári rezsistopról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A döntéssel a kormány a szokásosnál magasabb januári fűtésszámlák kifizetésében kíván segíteni a háztartásoknak. A kedvezményt – fűtési és számlázási módtól függően, eltérő technikai megoldásokkal – mindenki azonos feltételekkel kapja majd meg.