2026. február 5. csütörtök

febr. 5
0:28
Mészáros Lőrinc cége felmentést kap, a hálózatüzemeltető vállalatokat nem érinti a rezsistop miatti különadó (rtl.hu)
Nem érinti a hálózatüzemeltető vállalatokat, így a Mészáros Lőrinchez köthető Opust sem a rezsistop miatt kivetett különadó. Ez a rezsikedvezményről szóló kedden megjelent kormányrendeletből derült ki. Ebben az is szerepel, hogy a januári 30%-os rezsikedvezmény az eredetileg tervezett 50 milliárd helyett 55 milliárd forintba kerül.
febr. 5
0:29
Magyar Péter hamisítónak és hazudozónak nevezte, majd távozásra szólította fel Pócs Jánost (444.hu)
A fideszes országgyűlési képviselő a Tiszát akarta leleplezni, a sztorija azonban több ponton is sántít. Ennek ellenére kitart amellett, hogy ő a tényekkel foglalkozik.
febr. 5
0:32
Tüntetnének a lakók a dráguló diósdi ingatlanadó miatt (rtl.hu)
Tüntetést szerveznek a diósdiak a lakóingatlanok után fizetendő adó ellen. Eddig ez egységesen 350 forint volt négyzetméterenként, január elsejétől viszont van olyan kategória, ahol majd háromszorosát kell fizetni. Ez akár plusz százezer forint kiadást is jelenthet egy-egy családnak. A polgármester ma azt mondta az RTL Híradónak, hogy az önkormányz
febr. 5
0:33
Orbán szerint Trump tartozik a magyaroknak azzal, hogy idejön (444.hu)
A miniszterelnök szerint a választókerületek felében állnak csak 100 százalékosan a mozgósításban, a másik felében kell még az idő a választásokig.
febr. 5
4:45
Ezek voltak a Malév utolsó pillanatai, egy üzenet még azóta is olvasható (ATV)
2012. február 3. szomorú nap volt a hazai légiközlekedésben, a Malév csődje 66 év múltán következett be.
febr. 5
5:15
21 Kutatóközpont: A magyarok 55 százaléka szerint le kellene mondania Lázár Jánosnak a vécépucolós kijelentése után (Telex)
Még a fideszes szavazók ötöde is így gondolja. Tízből nyolc emberhez eljutott, hogy mit mondott a fideszes politikus a cigányokról, az ellenzéki választókon kívül azonban keveseknek romlott a véleménye a Fideszről. Megmértük, hogy milyen hatása lehet a kijelentésnek, amellyel még Orbán Viktor szerint is felkavarta a zaccot Lázár.
febr. 5
5:21
Ezért is volt életveszélyes a Balaton (Infostart)
Látványos fotókon a csopaki hőforrások, amik miatt életveszélyes a jégre menni.
febr. 5
5:33
Még idén új híd kötheti össze a Duna két partját (Infostart)
Magyar és szlovák források bevonásával folytatódik a Dunakiliti és Doborgaz közötti, gyalogosoknak és kerékpárosoknak tervezett Duna-híd építése. A beruházás új lendületet kapott, így a Szigetköz és a Csallóköz közötti közvetlen kapcsolat kiépítése a mederhíd kivitelezésénél következik.
febr. 5
5:51
Matrica nélkül autózott a pályán? Így úszhatja meg a büntetést (Infostart)
Szombaton éjfélkor lejárt a tavalyi éves autópálya- és vármegyei matricák érvényessége. De aki esetleg új e-matrica nélkül hajtott fizetős útszakaszra, az is megúszhatja a pótdíjfizetést – mondta el az InfoRádióban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bartal Tamás.
febr. 5
5:51
Sírással telnek az 57 éves komáromi nagymama napjai – Lehet, hogy Mara többé nem láthatja az unokáit: drámai oka van (Blikk)
Sírással telnek egy 57 éves nagymama napjai. Idén még nem láthatta a gyermekotthonban cseperedő unokáit, akiket korábban hétvégenként elvihetett magához, kényeztethetett, ahogyan azt egy nagymama szokta. Most viszont azt mondták neki, a testvérpárt örökbe fogadná egy család, akik nem szeretnék a kapcsolattartást a gyerekek vér szerinti rokonaival.
febr. 5
6:15
Budapest nem tud fizetni: Karácsony Gergely rendkívüli kéréssel fordult a vállalkozásokhoz az Orbán-kormány döntése után (Most Hír)
Kritikus szintre süllyedt Budapest pénzügyi helyzete, miután az Orbán-kormány rendeletben tette lehetetlenné a szolidaritási adó bírósági megtámadását. Karácsony Gergely bejelentése szerint a főváros március közepéig nem tudja kifizetni a beszállítói számlákat, ezért rendkívüli kéréssel fordult a budapesti vállalkozásokhoz: aki teheti, fizesse be a
febr. 5
6:21
2026-ban is marad a járulékmentesség, a nyugdíj melletti munkavégzésről ezeket érdemes tudni (ATV)
Egyre többen dolgoznak nyugdíj mellett, ezekre a szabályokra kell figyelniük.
febr. 5
6:48
Partizán-barikádok a házak előtt (Demokrata)
Az ingatlantulajdonosok szerint másnak nincs joga a kerítésüknél, bejárójuknál parkolni, míg az autósok szerint bárki által használható közterületekről van szó.
febr. 5
6:50
Rezsivédelem extrém hidegre szabva (Demokrata)
Sokan figyelték aggódva a mérőórájukat idén januárban a szokatlanul kemény tél miatt, olyanok is, akik eddig játszva belefértek az átlagfogyasztásba.
febr. 5
6:51
A magyarok 55 százaléka gondolja, hogy Lázárnak le kellene mondania a vécépucolós kijelentése miatt a 21 Kutatóközpont mérése szerint (444.hu)
Még a fideszesek 21 is százaléka szerint is távoznia kellene posztjáról a miniszternek.
febr. 5
6:54
Epstein halála sem titok többé: 22 képet hoztak nyilvánosságra (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 5
7:03
Már csak napjaid maradtak: Február 16-án 2 évre bezár az aggteleki karszt világhírű barlangja (Most Hír)
Igyekezned kell, ha még látni szeretnéd az Aggteleki barlangrendszer egyik legkülönlegesebb ékkövét, mert február 16-án hosszú időre lakat kerül a bejáratra. Az Aggteleki Nemzeti Park tájékoztatása szerint a világhírű Rákóczi-barlang egy nagyszabású, 680 millió forintos korszerűsítés miatt 2 évig zárva tart majd a látogatók előtt. Eláruljuk, miért
febr. 5
7:12
Az ukrán-magyar határszakaszon 3557-en léptek be Magyarországra (Demokrata)
A rendőrség 17 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 5
7:21
Felmérés: a többség szerint Lázárnak le kéne mondania a vécépucolós kijelentései után (ATV)
A 21 Kutatóközpont reprezentatív felmérése szerint a magyar lakosság döntő többsége értesült Lázár János Balatonalmádiban tett, a romákkal kapcsolatos kijelentéseiről.
febr. 5
7:27
Frontérzékenyek veszélyben: elképesztő, hogy milyen időjárás lesz csütörtökön (Pénzcentrum)
Napközben főként a Dunától keletre több helyen elvékonyodhat és időszakosan fel is szakadozhat a felhőzet, így ott hosszabb naposabb időszakok is lehetnek. A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
febr. 5
7:36
21 Kutatóközpont: Lázár Jánosnak a magyarok 55 százaléka szerint le kell mondania a vécépucolós botrány után (SzMo)
A miniszter távozását még a kormánypártiak egyötöde és a pártnélküliek közel fele is támogatja. Az is kiderült, hogy a magyarok harmadának romlott a véleménye a Fideszről az ügy miatt, de ez a párt támogatottságán egyelőre nem látszik.
febr. 5
7:39
Állásajánlat kutyáknak: fizetett képzés és biztos karrier várja a tehetséges ebeket a Nav-nál (Blikk)
Kutyavásárt tart a NAV. Az adóhivatal tehetséges, nem tériszonyos, jó apportkészségű kutyákat keres, amelyek a kiképzésük után keresőebként állnak majd szolgálatba. A feltételeknek megfelelő ebek tulajdonosai február 23-ig küldhetik el az előzetes ajánlatukat.
febr. 5
7:39
Térképen mutatjuk, kinek kedvez a Fidesz új választókerületi beosztása (Telex)
Budapesten és három vármegyében 2024-ben megváltoztatták az előző három választáson megszokott körzeteket. A fővárostól elvettek két választókerületet, míg Pest megyében kettővel több lesz az idén. A módosítások többségét befolyásolhatták az előző választás eredményei.
febr. 5
7:45
Extrém alacsony árakkal nyomná le a multikat a Brutál Diszkont – De vajon tényleg olcsóbb? (Blikk)
Brutálisan jó árak címszóval hirdeti magát a Brutál Diszkont, amely jó beszerzéssel és következetes diszkontmodellel veszi fel a versenyt az ismert külföldi láncokkal. A Blikk utánajárt, vajon valóban új kihívója akadhat-e a multiknak és az ázsiai diszkontoknak...
febr. 5
7:51
A fél országban leszakad az eső, térképen mutatjuk, hol kell esernyő (ATV)
Többfelé esőre kell készülni nem csak csütörtökön, de a hét további részében is.
febr. 5
8:09
Vitézy Dávid: újból megbukott a szentendrei HÉV-tender (Infostart)
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook bejegyzésében közölte, hogy valószínűleg elveszett az a 114 milliárd forintnyi Uniós támogatás, amit Magyarország kapott volna a H5-ös HÉV felújítására, mert eredménytelen lett a tavaly ősszel bejelentett járműbeszerzési pályázat.
febr. 5
8:15
Vitézy Dávid: Lázár János 114 milliárd forintos kárt okozott, le kellene mondania (SzMo)
A volt államtitkár szerint kudarcba fulladt az ősszel kiírt HÉV-járműtender, amiért a miniszternek kellene vállalni a felelősséget. Az utasok így továbbra is az 50-60 éves, elavult szerelvényekkel kénytelenek utazni.
febr. 5
8:21
Fordulat a győri botrányban: fegyelmi eljárás indul a polgármester ellen (ATV)
Nem oszlott fel a győri közgyűlés, fegyelmi eljárás indul Pintér Bence polgármester ellen.
febr. 5
8:21
Fegyelmi eljárás indul a győri polgármester ellen (Demokrata)
A közgyűlés feloszlatását Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért – TSZV) kezdeményezte a Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza ügyében.
febr. 5
8:27
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény (SzMo)
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
febr. 5
8:33
Újabb fordulatot vett a győri önkormányzatban dúló adok-kapok (Infostart)
Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés, ellenben a képviselők fegyelmi eljárást kezdeményeztek Pintér Bence polgármester ellen.
febr. 5
8:39
A Medián felmérése szerint Magyar Pétert többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort (444.hu)
Magyart azonban inkább alkalmasnak tartják, mint teljesen annak.
febr. 5
8:45
Nem tér magához a magyarok vásárlási kedve: elképesztő, ami a boltokban történik (Pénzcentrum)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 decemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok alapján 4,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest. 2025 egészéb
febr. 5
8:45
Fogytán van Moszkva türelme, Európa a háború kapujában áll (Demokrata)
Oroszország évek óta jelzi kifogásait bizonyos döntésekkel szemben, a Nyugat azonban nem hátrál.
febr. 5
8:51
Az Alapjogokért Központ szerint a Tisza Párt vereségre készül (ATV)
Az Alapjogokért Központ elemzése szerint a Tisza Párt már a választási év első hónapjában megkezdte a vereségre való felkészülést. Az elemzés részleteit csütörtökön ismertették az MTI-vel.
febr. 5
8:57
Beelőzte Magyar Péter Orbán Viktort, de van egy kis csavar (Menedzsment Fórum)
Ki az alkalmasabb kormányfőnek?
febr. 5
9:39
Több mint tizenkétezren vettek már részt a Pannónia Ösztöndíjprogramban (Demokrata)
A magyar egyetemek egyre erősebbek a nemzetközi térben, mondta Varga-Bajusz Veronika.
febr. 5
9:45
A magyarok negyede értékeli jónak, amit a Fidesz tett a cigányságért (Telex)
Hogyan hatottak a kampányra Lázár mondatai? Egyáltalán mit tett a Fidesz a cigányságért, és miért vált ennyire népszerűvé a körükben? Élő beszélgetés a Fidesz romapolitikájáról.
febr. 5
9:45
Medián: Magyar Péter 54%, Orbán Viktor 46% – így látják az alkalmasságot a választók (Most Hír)
Friss felmérést készített a Medián. A kutatócég azt vizsgálta, hogy Magyar Pétert, vagy Orbán Viktort tartják alkalmasabb miniszterelnöknek a szavazók a 2026-os áprilisi választás előtt.
febr. 5
9:51
Megelégelte a hatóság az idősek folyamatos netes átverését (Infostart)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében.
febr. 5
9:51
Fontos bejelentések a Kormányinfón, nézze itt élőben (ATV)
Február első hetében ismét Kormányinfót tartanak.
febr. 5
10:03
Balhés ülésen dőlt el: nem oszlott fel a győri közgyűlés, fegyelmi eljárás indul a polgármester ellen (SzMo)
A városvezető Pintér Bence a Győr-Szol városi cég átláthatatlan gazdálkodása miatt kezdeményezte a testület feloszlatását. A javaslatot a fideszes többség elutasította, és eljárást indított a polgármester ellen.
febr. 5
10:03
Medián: Magyart több szavazókorú tartja alkalmasnak a miniszterelnökségre, mint Orbánt (Telex)
De Orbánt arányaiban kétszer annyian tartják teljesen alkalmasnak, mint a Tisza Párt vezetőjét.
febr. 5
10:09
Magyarország és az Egyesült Államok közösen segíti a világ üldözött keresztényeit (Demokrata)
A Hungary Helps Programon keresztül több mint ötven országba jutott el a segítség.
febr. 5
10:21
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt – Kormányinfó (Infostart)
Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető m
febr. 5
10:21
Túl hangos reklámok miatt szabott ki bírságot a Médiatanács, két mesét is vizsgáltak (Blikk)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ismételten eljárást indított a reklámok hangerejére vonatkozó szabályok megsértése miatt, miközben gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségét is vizsgálta. Az elmúlt időszakban több médiaszolgáltatóval szemben hozott döntéseket, amelyek között bírságok és figyelmeztetések is szerepeltek. A
febr. 5
10:21
Medián: Magyar Pétert többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek (ATV)
A Medián HVG megbízásából készült felmérése szerint a szavazókorú lakosság körében jelenleg többen tartják Magyar Pétert alkalmasnak a miniszterelnöki posztra, mint Orbán Viktort.
febr. 5
10:21
Gulyás szerint csak Karácsony sipítozik a szolidaritási hozzájárulás miatt (Telex)
A kormány kitiltott három ukrán katonai vezetőt az országból. Gulyás szerint a rendőrség nem a rendőri igazoltatásokat emlegető Lázárt cáfolta, amikor tagadták, hogy igazoltattak volna gyöngyösi Lázárinfóján.
febr. 5
10:23
Házkutatást tartottak a felmondó szentesi ügyintézőnél – A nő párja szerint bosszúból szálltak ki hozzájuk (Blikk)
Bosszú és megfélemlítés következményének tartja a szentesi polgármesteri hivatal volt ügyintézője, Nikolett és párja, Marton Kristóf az azt követően történteket, hogy a nő felmondott, miután nem volt hajlandó egyes, bűncselekményeket felvető dolgokat kihagyni egy helyi alapítvány működésével kapcsolatban tett bejelentés jegyzőkönyvéből
febr. 5
10:27
A HÉV-flotta megújulása nem marad el – közölte Lázár János minisztériuma (Infostart)
Magyarország kormánya sem a célból, sem a céldátumból nem enged: az évtized végéig új pályán, új járművekkel közlekedhetnek majd a szentendrei HÉV utasai. Először a H5 HÉV-et újítjuk meg, aztán sorban a többit – hangoztatja az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

Keresés