A rendkívüli időjárás múlt szombaton 27 ember halálát követelte Európában, nyolcan Franciaországban, 15-en Spanyolországban, négyen pedig Olaszországban vesztették életüket
Káosz van mindenhol, bármerre nézünk, mindenhol ugyanaz a fejetlenség. Azért persze nem kell, hogy elveszítsük a fejünket. Ha pedig már megtörtént a baj, akkor se essünk pánikba: lehet, hogy megvan az a fej valahol, csak keresni kell. Fel a fejjel, szerencsés esetben akár még fejesek is lehetünk. Aki szorgalmas, becsületes, az előbb, vagy utóbb megtalálja a maga fejét.
Hat milliárd forint értékű kampánnyal hívja fel a figyelmet a Médiaunió az egészség megóvásának fontosságára. Az ötletgazda, Geszti Péter hajlandó áldozatokat is hozni, hogy példát mutasson az akció sikeréhez.
Görög Zita nélkül dübörög a mozikban az Underworld, a Vérfarkasok támadása című hollywoodi produkció. A hírek szerint azért maradt ki a filmből az egykori modell, mert a készítők nem nézték jó szemmel, hogy annak idején exkluzív forgatási fotókat adott az egyik internetes portálnak.
A 2008-as Sajtófotó pályázat nagydíjasa a Bors fotóriportere Takáts Péter lett. Kollégánk nagyon erős mezőnyben diadalmaskodott, hiszen soha ennyien még nem pályáztak.
Magyar ászt „igazolt” a montenegrói női kézilabda-válogatott: a svédek elleni júniusi világbajnoki selejtezőn már ott lehet a csapatban Kindl Gabriella.
Göncz Kinga szerint a világgazdasági környezet romlásának ellensúlyozása, a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság következményeinek kezelése a diplomáciától is több erőfeszítést kíván
Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került információk alapján a piaci ártól 30-50 vagy 200 százalékkal tértek el az értékbecslések, így nem kizárt egy ilyen nagyságrendű önkormányzati kár - mondta a VI. kerületi politikus
A felnőttéválás témakörét boncolgatja az Operettszínház legújabb produkciója, a Tavaszébredés. A darab ötlete 2005-ben az amerikai Ducan Sheik zeneszerző és Steven Sater fejéből pattant ki, ők az 1891-ben megjelent novellából készítettek rockdallamokat is ötvöző musicalt.
A gyermekkórház részére 2009 első negyedévében az egy évvel korábbi állami támogatásnak mindössze az egynegyedét, alig 16 millió forintot irányozták elő
Chelsy Davyvel történt szakítása egy cseppet sem viselte meg a brit trónörökös kisebbik fiát, Harry herceget. Annál inkább hasonmását, Elliott Gibsont.
Újabb botrány bontakozott ki a világ legnagyobb állatvédő szervezete, a PETA körül: az amerikai televízió csatornák ugyanis úgy vélik, legújabb reklámfilmjükkel már túl messzire mentek. Az esemény mellett felsorakozó sztárok viszont sokkal inkább poénra vették az esetet.
Amy Winehouse-t még az ág is húzza! Nem elég, hogy válik férjétől, még ki is rabolták, miközben St. Lucia szigetén nyaralt. Az énekesnő összeomlott a hírtől, mert több személyes tárgyát is elvitték.
Egyes amerikai lapok „piszkos csalónak” nevezik Antonio Margarito mexikói profi bokszolót. A WBA volt váltósúlyú világbajnoka múlt szombaton TKO-vereséget szenvedett a nála hét évvel idősebb amerikai Shane Mosleytől.
A 35 éves ausztrál Arthur Phillip Freeman csütörtökön a kora reggel a melbournei West Gate hídra hajtott, autójában három gyermekével. Négy esztendős lányát, Darceyt kiszedte a kocsiból és ledobta a hídról.
Örömteli hírt közöl Madonna hivatalos weboldala, a madonna.com. Az énekesnő folytatja "STICKY & SWEET" névre keresztelt nagysikerű turnéját, ami a tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén olyan kelet európai országokat is érint, ahová ezidáig nem jutott el.