Az EU nagyon nehéz helyzetben van: a GDP 4 százalékkal csökkent, 22 millió ember munkanélküli, elöregszik a lakosság, szűkösek az erőforrások és az unió mindeközben éles versenyhelyzetben van - közölte az Európai Bizottság elnöke
A Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentős, 30-60 perces késéssel közlekednek a Keleti pályaudvarról induló távolsági vonatok
A miniszterelnök szerint a válságban meg kellett érteni, hogy nem elég az egyensúlyt helyreállítani de közben el kell érni, hogy "kinyíljon a hosszú távú növekedés lehetősége is"
"A hivatalosan, minden miniszterelnöki beszédről elkészített felvételt lopta el valaki vagy másolta le valaki nyilván később a Miniszterelnöki Hivatalból" - fogalmazott Lendvai Ildikó
Bepalizta a Kész átverés csapata Benkő Dániel egykori feleségjelöltjét, Editet. A fodrásznővel elhitették, hogy Tutanhamon fáraó húgának reinkarnációja.
Jó néhány német autósnak minden bizonnyal élete legmeglepőbb látványában volt része, mikor arra lettek figyelmesek, hogy egy pár a forgalmas út kellős közepén közösül.
Az OKM szerint a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány nyugdíjasainak tájékoztatása az idei kifizetések ütemezéséről nem a tárca feladata, hanem a nyugdíj-kifizetőhelyé, amelynek figyelmét a tárca időben felhívta az idei szerződéskötés feszített voltára
Külön számmal ünnepelné a PSV majdani bajnoki győzelmét egy eindhoveni napilap. Nem véletlen, hogy külön tudósítót küldött a klub egyik legjobbja, Dzsudzsák Balázs szűkebb pátriájába, hogy bemutassa, honnan indult a magyar játékos pályafutása. A Bors elkísérte a holland lap egyik neves újságíróját Nyírlugosra.
A Budai Várhegy gyomrában a háború igazi borzalma jelenik meg, a földalatti termekben megdöbbentő hitelességgel keltik életre az 1956-os forradalom és a hidegháború korszakát is viaszfigurák segítségével
Leszakadó jégtömbön ragadt egy jegesmedve mama és a kicsinye, az állatok szerencséjükre megúszták a kalandot. Az állatvédők aggódnak a hirtelen olvadások miatt.
Az Európai Központi Bank kormányzó tanácsa legutóbb 2009. május 7-én változtatta a kamatot, akkor 25 bázisponttal a jelenlegi 1,0 százalékra csökkentette