Mellimplantátumainak visszahívására kényszerül egy francia gyártó, amelyről vizsgálat derítette ki, hogy félretájékoztatott az implantátumokban lévő szilikonnal kapcsolatban.
Még csak egy nap telt el azóta, hogy Ricky Martin bejelentette homoszexualitását, de a hírügynökségek máris egymás után adják ki az olyan képeket, melyeken barátjával látható.
Abszurd kirúgásokról gyakran hallani, de az alábbi eset talán még a szokásosnál is megdöbbentőbb: egy brit férfinak azért kellett összepakolnia a cuccait és bíróság elé állnia, mert az éjszakai műszak során megéhezett és beledézsmált egyik kollégája kekszes zacsijába. A 27 éves Michael Campbell egy nagy cég telefonos ügyfélszolgálatának munkatársaként dolgozott Newcastle belvárosában, és sosem…
Házassága megmentését remélve a színésznő férje, Jesse James szakértőhöz fordult. Az amerikai People magazin úgy tudja, hogy a motorszakértő nem Sandra Bullock nyomására fordult szakértőhöz.
Lassan itt lesz az eperszezon, de mi lenne, ha a piros eper helyett egy alakra ugyanolyan, de fehér színű gyümölcs várna az asztalon, amely ananász ízű?
A Magyarországon készült felvételek alapján cseh és szlovák csillagászok megtalálták a február 28-án robbant meteor darabjait – írta a Magyar Csillagászati Egyesület honlapja.
Legalább is az a Bond lány, aki a főcímdalt énekli. A James Bond filmek készítői nagy rajongói Lady GaGa-nak, így elvileg csak idő kérdése mikor érkezik meg az énekesnőhöz a hivatalos felkérés. A The Sun, brit napilap úgy tudja, hogy a filmkészítők legutóbbi értekezletén már az énekesnő mellett döntöttek.
Köveket dobáltak be egy rabbi ablakán, aki Dohány utcai lakásában vendégeivel a zsidó húsvétot ünnepelte. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást.
London – Az Arsenal labdarúgói nem vallottak szégyent a címvédő Barcelona ellen. Ugyan a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén nem tudtak előnyt szerezni, a 2-2-es döntetlennel nem lehetnek elégedetlenek, hiszen kétgólos hátrányból álltak talpra.