Ha március 18-ig össze tudsz gyűjteni körülbelül 14 millió dollárt - korábban ugyanis ennyiért cserélt gazdát a világ egyik leg értékesebb weboldala - , akár licitálhatsz is. Már csak New York-ba kell elutazni érte.
A jövőben csak az kaphat saját tulajdonú sportlőfegyver-tartási engedélyt, aki legalább három éve igazolt tagja valamely sportegyesületnek; a fegyvertartási engedélyt kérőknek az új szabályok szerint előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. A módosítás a kormányrendelet Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Nincs is annál idegesítőbb és minősíthetetlenebb dolog, mint amikor valaki a moziban nem kapcsolja ki a telefonját. Nem kell az Egyesült Államokba menni hasonló esetért, ellenben az már példátlan, hogy valakit nyakon szúrjanak, csak mert megkéri a mobilozót, hogy fejezze be.
Beperelte a Bank of Americat egy hamptoni asszony. Tette ezt azok után, hogy távollétében a végrehajtók betörtek a lakásába, feldúlták, és még kedvenc háziállatát, a Luke névre hallgató papagáját is „elrabolták”.
Több tucatnyi seregély hullott egy angliai ház kertjébe és a környékre. A Hitchcock-filmet idéző hátborzongató madárpusztulás okaira egyelőre nem derült fény, a kutatók sötétben tapogatóznak.
“Én vagyok itt a gengszter Dunaújvárosban. Virítsd a lóvét, vagy megszurkállak! Ezzel a felkiáltással húzta le kortársait egy 16 éves fiú Dunaújvárosban, akit kedden kaptak el a rendőrök.
Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán a Sukoró-ügyben. Az MTI úgy tudja, a meghallgatás a parlamentben volt.
Michelle Obama amerikai First Lady ugyan hihetetlenül büszke volt férjére az elnöki beiktatási ceremónia alatt, mégis mint élete egyik legrosszabb napjaként emlékszik rá vissza.
Ma délután jelenti be a Szentkirályi a Budavári Palotában, hogy ki lesz az új reklámarca. Már korábban sorba vettük, hogy kik jöhetnek szóba a számba vehető po tenciális jelöltek közül.
Több mint tucatnyi esetben hívták segítségül balesetekhez a tűzoltókat szerdán Zala megyében, ahol a reggel óta tartó havazásban kamionok ütköztek össze és akadtak el, személyautók csúsztak árokba. Baranyában sem jobb a helyzet, ahol sok a koccanásos baleset, és ketten súlyosan megsérültek egy ütközésben.
MADRID – Továbbra is sújtja a Realt a „lyoni átok"! A madridi futballcsapat a Bajnokok Ligájában egész egyszerűen képtelen legyőzni az Olympique-ot. Szerda este is hiába vezettek a meccs nagy részében, a végén jött egy lyoni gól.
MADRID – Továbbra is sújtja a Realt a „lyoni átok"! A madridi futballcsapat a Bajnokok Ligájában egész egyszerűen képtelen legyőzni az Olympique-ot. Szerda este is hiába vezettek a meccs nagy részében, a végén jött egy lyoni gól.
BUDAPEST – Ma kiderül a nagy titok, az, hogy ki lesz a Szentkirályi Ásványvíz új reklámarca. Nem csoda a felfokozott érdeklődés, hiszen az aranylabdás portugál labdarúgót, Luís Figót (37) váltja.