2010. július 12. hétfő

júl. 12
6:35
Becsey: Főnix viszi külhonba a kkv-kat (hirado.hu)
Támogatja a kormány a Magyar Főnix projektet - mondta egy lapinterjúban a külgazdaságért felelős államtitkár. A programot - mely a kkv-k külpiacra jutását célozza - 600-800 millió forinttal tervezik elindítani
júl. 12
6:51
Amerikát is megrázta a magyar fiatalok halála (BorsOnline)
Ezen a héten hazatérnek a philadelphiai vízibusz- tragédia túlélői. A két magyar áldozatról a helyszínen és itthon is megemlékeztek.
júl. 12
6:51
Vádat emeltek a kiskunhalasi szexuális bűncselekmények ügyében (hirado.hu)
A kiskunhalasi pszichiátrián három ápolót gyanúsítanak azzal, hogy a gondjaikra bízott betegek sérelmére különböző bűncselekményeket követtek el
júl. 12
6:53
Szakfelügyelet szabja meg a pedagógusbért? (hirado.hu)
Laphír szerint széles bérskála és egy minősítési rendszer alapján javadalmazná az állam a pedagógusokat. A tanárok munkaviszonyának megmaradása is voltaképp egy szakfelügyelettől függne
júl. 12
6:55
Már nincs sok hátra az OVB-nek (hirado.hu)
Laphír szerint az államfő a legkorábbi időpontra írja ki a helyhatósági választásokat, így az Országos Választási Bizottság tagjait a nemzeti ünnepig meg kell választani
júl. 12
7:09
Catherine kirúgta barátját az első szex után (BorsOnline)
Hollywood egyik legszebb és legsikeresebb színésznőjének tartják Catherine Zeta-Jonest, aki mindent megtett a hírnévért. Sorozatunk első részéből megtudhatják, hogyan töltötte ifjú éveit, s ki volt az első szerelme.
júl. 12
7:09
Újabb 12 milliót költ a főváros reklámkampányra (hirado.hu)
Közlekedésfejlesztési beruházások tájékoztatási feladataira írt ki tendert a főváros
júl. 12
7:11
A Jóban Rosszban Fannija büszke új orrára - fotóval (BorsOnline)
Négy héttel műtétje után újra forgat Bálizs Anett. A Jóban Rosszban Fanni nővérének új orrot faragtak, amit a minap büszkén mutatott kollégáinak.
júl. 12
7:11
Nyitrai gyanús szerződéseket ajánl Papcsák figyelmébe (hirado.hu)
Az infokommunikációs államtitkár szerint állami tízmilliárdok mentek el párhuzamos, egymással nem kompatibilis fejlesztésekre
júl. 12
7:13
Détár Enikő szembenéz az öregedéssel (BorsOnline)
A korábban három hónapos pihenőre kényszerült Détár Enikő megijesztette rajongóit. Azóta visszatért a képernyőre és a színpadra, de csengő-bongó hangjáért még dolgozik.
júl. 12
7:13
Drámai végjáték rendezvényszervezőknek (hirado.hu)
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény egy olyan pofon a rendezvényszervező vállalkozásoknak, ami után sokuk bedobhatja a törölközőt a tavalyi 30-40 százalékos forgalomcsökkenés után
júl. 12
7:27
Megkapom a pasimat (BorsOnline)
júl. 12
7:27
Árvízkárosultakon segít Ugyan Anita (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Szeretne azzal a jégcsákánnyal hegyet mászni, amely egyszer már megjárta a világ legmagasabb pontját, a Mount Everestet? Esetleg abban a kesztyűben hógolyózni, amely hazánk egyetlen női hegymászójának kezét melegítette a „világ tetején"?
júl. 12
7:27
Merényletek focidrukkerek ellen Kampalában (Képgalériával)! (hirado.hu)
Uganda fővárosában, két szórakozóhelyen pokolgép robbant, hírek szerint 64 áldozatot követeltek a detonációk. Mindkét szórakozóhely zsúfolásig tele volt focidrukkerekkel, akik tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. Azt feltételezik, az al-Kaida terrorszervezethez kötődő szomáliai milícia, az al-Shabaab állhat a támadások mögött
júl. 12
7:45
Elkapták az üzleti ügyek miatt fejbelőtt politikus merénylőjét (BorsOnline)
Egy szerb férfit gyanúsítanak Basternák László szlovákiai magyar politikus kivégzésével. Az ügyben továbbra is teljes a hírzárlat. Úgy tudjuk: Basternáknak üzleti vita miatt kellett meghalnia.
júl. 12
7:45
Kamera vette Basternák kivégzését (Blikk)
ÓGYALLA — A háza előtti biztonsági kamera is rögzítette a szlovákiai magyar politikus, Basternák László meggyilkolását, és ez is segíthetett merénylője kézre kerítésében – értesült a szlovák sajtó.
júl. 12
7:45
Brutális földrengés Chilében (hirado.hu)
A 6,2 erejű földmozgás központja 1260 kilométerre észak-északkeletre volt a fővárostól, Santiagótól, mintegy 80 kilométerre
júl. 12
7:47
Tragédia! Agyonverte kisfiát az apa (Blikk)
Késő estig helyszíneltek a rendőrök abban a házban, ahol feltehetőleg olyan súlyosan bántalmazta egy apa a fiát, hogy a gyerek belehalt sérüléseibe - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este az MTI-nek.
júl. 12
7:49
Kómában Viki gyilkosa (Blikk)
SZOMBATHELY — Kómában van, ám kikerült az intenzív osztályról S. László (21), aki feltehetőleg megölte barátnőjét, Cs. Viktóriát (†25).
júl. 12
8:03
Átverés a biotojás? (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Ugye ön is úgy gondolta, hogy a boldogabb tyúk szebb, nagyobb, finomabb és egészségesebb tojást tojik?
júl. 12
8:03
Tarlós: Horváth Csaba aranyos fiú (hirado.hu)
Igyekszik majd relatív kiegyezésekre - jelentette ki a Fidesz-KDNP-főpolgármester-jelöltje, aki leszögezte: programjuk - ellenfeleivel szemben - nem álmokból áll
júl. 12
8:05
Tekerj, és tovább élsz! (Blikk)
MAGYARORSZÁG —  A  fővárosban nemrég a Múzeum körútnál felállított kerékpárforgalom-számláló szerint naponta több mint 1800-an kerekeznek végig az úton.
júl. 12
8:05
Elraboltak egy újságírót, mert az al-Kaidáról írt (hirado.hu)
Három ismeretlen fegyveres elrabolt a jemeni fővárosban egy szabadúszó újságírót, aki egyes törzsek és az al-Kaida helyi szárnyának kapcsolatairól írt
júl. 12
8:07
Eltűnt utasokat keres a BKV (Blikk)
BUDPEST — Nyoma veszett több tízezer embernek a fővárosban. Eddig BKV bérletet, jegyet vettek, most nem vesznek. Az év első öt hónapjában 750 millió forinttal kevesebb pénz folyt be a BKV kasszájába, mint egy évvel korábban.
júl. 12
8:21
Bunyós Pityu: Lewis, véged! (BorsOnline)
Harmadjára is összecsap Bunyós Pityu és Lennox Lewis. A két nehézsúlyú öklöző még az ősszel randevúzik Miami közelében. A magyar mulatós zene királya fogadkozik: most végre elkapja Lewist.
júl. 12
8:21
Jár a segély Zimány Lindának? (Blikk)
BUDAPEST — Több helyről is nagyobb összegek folynak be Zimány Linda (24) számlájára, így még mentegetőzése után is érthetetlen miért állt sorba segélyért a luxuskörülmények között élő modell.
júl. 12
8:21
Ki nyer ma? (Metropol)
.
júl. 12
8:21
Cipőmárkát neveznek el a Nobel-díjas amerikai íróról (hirado.hu)
Ernest Hemingway fia szerint apjának is tetszett volna az ötlet
júl. 12
8:23
Egymásba szeret Debreczeni Zita és Gáspár Laci? (Blikk)
BUDAPEST — Szerelem szövődik Debreczeni Zita (29) és Gáspár Laci (31) között – az énekes új videoklipjében.
júl. 12
8:23
Kaméleon, My fair Lady, Csodálatos Júlia - Tér-Film-Zene Fesztivál Budapesten (hirado.hu)
Ingyenes, igényes szabadtéri kulturális élmény – Kertmozi a város szívében
júl. 12
8:25
A Blikk összehoz Seallel! (Blikk)
BUDAPEST — Kisorsoltuk azt a szerencsés olvasót, aki párjával együtt élvezheti a pécsi Seal-koncertet, ráadásul utána találkozhat is az énekessel.
júl. 12
8:39
Ibolya egyszer már nyert, most újra játszik (BorsOnline)
A szerencse azokat találja meg, akik tesznek is érte. Bizonyára így gondolkodott olvasónk is, amikor tavaly részt vett lapunk Aranycsillag játékán, melyen egy autót nyert.
júl. 12
8:39
Hannibal Lectert akarja Varnus Xaver (Blikk)
BUDAPEST — Pejstik Gábor (24) olvasó-riporterterünk megörült, amikor megpillantotta Varnus Xavert (46) egy Andrássy úti kávézóban.
júl. 12
8:39
Megdöbbentő szerepre készül a legenda (hirado.hu)
Ozzy Osbourne különleges filmszerepre vágyik
júl. 12
8:41
Varga Sándor Márton: Lájvízió. A vágóasszisztens (hirado.hu)
A vágóasszisztens pályafutásának végét ugyanis alapvetően a videovágó megjelenése jelentette
júl. 12
8:43
Van összefüggés - hasra híznak a depressziósok (hirado.hu)
Egy kutatás kimutatta, hogy minél súlyosabb depresszióban szenved valaki, annál nagyobb mértékben és gyorsabban hízik
júl. 12
8:57
Szabadsága alatt is dolgozik Eszenyi (Blikk)
SIÓFOK — Első szabadnapját is munkával töltötte Eszenyi Enikő, aki a siófoki Coke Clubon rendezett koncerten lépett fel, amelyet Ákos tiszteletére rendeztek.
júl. 12
8:57
Gyurcsány nem lyukasztott a metrón (hirado.hu)
Egy videofelvétel tanúsága szerint nem látszik, amint a volt miniszterelnök és csapata a melegfelvonulás után a földalattin jegyet kezelne. A BKV illetékese nem tud arról, hogy ingyenes lett volna az utazás
júl. 12
8:59
Együtt élt és halt a két barát (Blikk)
BIRMINGHAM — Együtt tanultak, sportoltak, együtt mentek Afganisztánba, és szinte egyszerre halt meg két brit katona.
júl. 12
9:01
Itt az összehajtható kerékpár (Blikk)
ISLINGTON — Sok bringás álmát valósította meg a friss diplomás Kevin Scott (21), amikor megtervezte az összecsukható biciklit.
júl. 12
9:15
Egyiptomi koronát ért Judit hastánca (BorsOnline)
Ezerötszáz induló közül magyar lány, Velkei Judit fejére került a korona a hastánc egyiptomi világversenyén.
júl. 12
9:15
Matt Damon úgy alszik, mint a ló (Blikk)
NEW YORK — Egy jótékonysági rendezvényen döbbent rá nemrég Matt, hogy a nők szívének meghódításán kívül egy másik különös képességet is birtokol, képes állva elaludni.
júl. 12
9:15
Intenzív forgalom: százhuszonötezren lépték át a határt a hétvégén Röszkénél (hirado.hu)
A forgalmat elsősorban a Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazautazó vendégmunkások okozták a kilépő oldalon
júl. 12
9:17
Szörnyű vád: Britney szíjjal veri gyerekeit (Blikk)
júl. 12
9:17
Megvillantotta Bódi Sylvi az új pasiját (hirado.hu)
A fekete boszorkány új kedvese, egy a kékeszöld szemű, sötét hajú, izmos és tetovált férfi
júl. 12
9:19
Erdőírtás miatt pellengérre állított több óriáscéget a Greenpeace (hirado.hu)
A nemzetközi környezetvédő szervezet szerint a Carrefour, a Tesco és Wal-Mart áruházláncok részt vesznek az indonéziai erdőírtásban és az ittani fajok eltűnésében
júl. 12
9:33
Csökkenéssel nyitott a magyar tőzsde (hirado.hu)
A pénteki záró értékéhez képest 1,23 százalékkal gyengült
júl. 12
9:35
Híradó, 2010. július 12. 8:00 (hirado.hu)
Híradó reggel
júl. 12
9:51
8 ezer pár cipőből álló hegyet építettek - fotó (BorsOnline)
Berlinben a Brandenburgi kapu előtt 8 ezer pár cipőből álló hegyet építettek a srebrenicai mészárlás emlékére.
júl. 12
9:51
Kétszázezres várost veszélyeztet egy megtelt víztározó (hirado.hu)
Az előrejelzések szerint szerdáig további csapadék várható

Keresés