A heti csillagállasok főkent az anyagi helyzetünkre hatnak. Lesz, akinek gyarapodást hoznak, másoknak inkább majd a kiadásaikra kell ügyelniük. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számolta ki, miként befolyásolják ezek az együtt állások az egyes jegyek szülötteinek következő napjait.
Két év, illetve 15 hónap szabadságvesztésre ítélték azt a két fiatal lányt, akik perverz módon megkínoztak egy 21 éves férfit a skóciai Arbroath-ban, írja a manna.ro.
Patkánykísérletek alapján egy francia kutatócsoport azt állítja, hogy összefüggés van a hentesáru – felvágottak, sonkák – fogyasztása és a bélrák kialakulása között
A pánikgombra kattintva a kiskorúak közvetlenül kérhetnek segítséget. A közösségi oldalakat sem kímélik a szexuális bűnözők, ezért döntött szolgáltatás használatáról egy brit gyermekvédelmi központ
MAGYARORSZÁG — Lagzi Lajcsi (49) a létező összes fogyókúrás könyvet elolvasta, számtalan diétát kipróbált, hosszú évtizedeken keresztül mégsem tudott megszabadulni iszonyatos túlsúlyától. 139 kilósan már szinte ruhát sem tudott vásárolni magának, ami zavarta ugyan, de egyszerűen nem volt képes lefogyni. Másfél évvel ezelőtt azonban egy orvosi vizsgálatnak köszönhetően megálljt parancsolt magának.
2004 óta rendezik meg a Red Bull Air Race-t a főváros fölött, a jövő nemzedékek ombudsmanja szerint a verseny veszélyt jelent a légi közlekedésre, a Lánchídra és túlzott zajártalommal jár
Úgy érezzük magunkat, mint egy házaspár. Rengetegen így is beszélnek rólunk a környezetünkben – mondta Angelina Jolie párjával, Brad Pitt-tel kapcsolatban egy lapinterjúban.
Mesterházy pártelnökké választásáról írt a Der Standard; a lap megjegyzi: "ha benne rejlik is a Herkules, akire pártjának szüksége van, mindenesetre nem ébredt még fel ez a félisten"
Euforikus hangulatban ünnepelték VB-győzelmüket a spanyol futballválogatott tagjai, amiből természetesen a csapatkapitány, Iker Casillas sem maradhatott ki – méghozzá nem is akárhogyan.
A kicsik fagylalttal, a nagyobbak ásványvízzel és ventilátorral küzdenek a hőség ellen. Az előrejelzések szerint pedig hosszú csatára kell berendezkedni: ezen a héten afrikai kánikula tombol majd Magyarországon.
Az egyik neves sportszergyártó cég felismerte, hogy a foci világbajnokság nem csak a férfiaknak szól, hiszen a szexi, kigyúrt testű sztárfocisták bizony a női szíveket is megdobogtatják. Éppen ezért a cég azt találta ki, hogy a női mezeket legjobban úgy tudja népszerűsíteni, ha azt a focistafeleségekkel vagy a focisták barátnőivel reklámoztatja.
A húsdarálóból fedetlen keblekkel integető Muppet Show-primadonna, a villára nyársalt Tapsi Hapsi, és a bárddal feldarabolt Bambi Patricia Waller legismertebb alkotásai.
Noha voltak újságok, amelyek százhúszezer eurót, azaz több mint harminchárommillió forintot is kínáltak a babát megmutató első fotókért, Dannii Minogue és párja a jelek szerint nem élt a lehetőséggel.
A Perrier ásványvíz új reklámja igencsak forróra sikeredett. Nem is csoda, ugyanis Dita Von Teese börleszk táncos, modell és nem utolsósorban színésznő tesz arról, hogy elcsavarja a férfi fejeket alakításával.