A valutaalap budapesti képviseletének vezetője pedig azt mondta: még lát halvány esélyt a megegyezésre, de ehhez a kormánynak radikálisan változtatnia kell pénzügyi reformokon és a jegybank függetlenségét illető felfogásán
Kevés olyan magyar kormány akadt, amely olyan nagy lendülettel látott a munkához, mint a mostani - írta csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung
Kártérítést fizet Brad Pittnek és élettársának, Angelina Jolie-nak a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, amely néhány hónapja az első számú hollywoodi álompár különválásáról közölt tévesnek bizonyult beszámolót.
Desi Bouterse, egy hírhedt kokaincsempész lett Suriname elnöke. Bouterse pályafutását húsz éve kezdte, részese volt az 1986-ban kirobbant – utóbb sikertelen – katonai puccsnak is.
Az egyre népszerűbbé váló közösségi oldalakon a felhasználók többsége a következményekbe bele sem gondolva adja ki lakcímét és aktuális tartózkodási helyét
George Clooney humanitárius tevékenységéért díjat kap az Amerikai Televíziós Akadémiától. A Bob Hope Humanitárius Díjat az NBC által közvetített augusztus 29-i Emmy-ceremónián veheti át a népszerű filmsztár.
A Lehet Más a Politika tiltakozik a Kaltenbach Jenőt a Független Rendészeti Panasztestület éléről közvetetten lemondató eljárás és ezzel egy időben Kozma Ákos jelölése ellen
A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: nem lesz Lex-Járai, vagyis a különadót a 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítóknak is meg kell fizetniük, és a takarékszövetkezeteknek is fizetniük kell
Orbán Viktor szerint a kormány megalakulása óta eltelt 56 nap jelentősége, hogy a józan ész Magyarországon is túllépett az ideológiai vitákon és megszületett a nemzeti centrum
Marihuánaültetvények létesülhetnek Kaliforniában, miután Oakland város megszavazta az orvosi célokra már legálisan használható kábítószer tömeges termesztését.
MÁZLI - Az 59 éves Ralph Mothes és élettársa éppen Fokváros közelében élvezte a nyaralást, amikor a negyventonnás cet közel tíz méter magasra felugorva rávetette magát az Indiai-óceánon ringatózó hajójukra.
Lázár János, a párt frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt kérte, hogy ez az akcióterv azokról szóljon, akik csalódtak az elmúlt években a politikában
"Továbbra is kapcsolatban vagyunk a magyar hatóságokkal és készek vagyunk arra, hogy felújítsuk a speciális tárgyalásokat és visszamenjünk (Magyarországra) bármikor" - mondta a pénzintézet szóvivője