Az Európai Bizottság határozata értelmében Ausztria, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Luxemburg, Magyarország, Németország, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia köteles visszatéríteni támogatási összegeket
Előrébb hozták az ausztrál elnökjelöltek televíziós vitáját, mivel az ütközött volna egy népszerű főzős műsor fináléjával. A producerek kérésére egy órával korábban kezdődik majd a vita, amibe a politikusok is belementek.
A miniszterelnök napirend előtti viszontválaszában reagált az ellenzéki frakciók vezetőinek felszólalásaira, véleménye szerint a kormánynak még sokat kell dolgoznia, hogy kijavítsa mindazt, amit a szocialisták elrontottak
Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze az MLSZ sajtóosztálya holnap reggelre. Ennek bizonyára megvan az oka. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy felbontják Erwin Koeman szerződését, és új kapitánya lesz a válogatottnak.
A titkos szavazáson Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 271 szavazatot kapott, míg Stumpf Istvánra, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterére 265-en voksoltak
Fegyveresek támadtak Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök lányára és annak családjára. A támadókra tüzet nyitott az egyik testőr, ezzel sikerült elkergetnie a férfiakat. Az eset még vasárnap este történt Mandela lányának házánál.
Az Országgyűlés a záróvitát követően elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amely a többi között két ütemben különadó befizetésére kötelezi a pénzügyi szférát és megszünteti a devizaalapú jelzáloghitelezést
A találkozó célja a magyarországi makrogazdasági helyzet áttekintése volt, valamint az, hogy tájékoztassák az anyabankokat az IMF-EB legutóbbi közös felülvizsgálati küldetéséről, "amely nem fejeződött be"
A Győri ETO FC labdarúgócsapata hazai pályán 2-0-ra legyőzte a kazah Atyrau együttesét, míg a Videoton kétgólos vereséget szenvedett a szlovén Maribor vendégeként az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki visszavágóin, így a Rába-partiak továbbjutottak, a fehérváriak pedig búcsúztak a további küzdelmektől.
Alapképzésre, valamint egységes, osztatlan képzésekre összesen 69 581-an jutottak be, közel 1400-al kevesebben, mint a tavalyi felvételi során, a mesterképzésekre felvettek száma ugyanakkor mintegy 4 ezerrel nőtt
Módosulnak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényben (Ngtv.) foglalt feltételek
A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek
A médiatanács és a kuratórium szeptember végén állhat fel, október elején, közepén nevezhet ki a közmédiumok élére az új működési modell alapján vezérigazgatókat
Az adót az idén két egyenlő részletben, szeptember 30-ig és december 10-ig kell megfizetni, és a 2010. évi adózás előtti eredmény terhére kell elszámolni
DEBRECEN — A DVSC-TEVA labdarúgói már készen állnak a Basel elleni ütközetre! A focisták között ugyan egyelőre nem beszédtéma a Bajnokok Ligája-főtáblájára kerülés, de titkon valamennyi játékos arról álmodik, hogy a piros-fehérek ősszel is a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelnek majd.
BUDAPEST — Kirúghatja ma a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége Erwin Koemant (48). Csányi Sándor (57) elnök reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart, információink szerint a felnőttválogatott holland szövetségi kapitányának a menesztése a téma. A szakember állásának sorsa Csányi kinevezése óta napirenden van. Az MLSZ július 6-án megválasztott vezetője személyesen is találkozott Erwin…