2008. november 5. szerda

nov. 5
12:46
Hatékonyságnövelés munkahelyi megfigyeléssel (Pénzcentrum)
A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalatuk a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék meg a válaszokat vele (ki mennyire leterhelt, miben kellene továbbfejleszteni stb.). Pedig megfelelő hozzáállással, a dolgozók is könnyebben elfogadnák a folyamatos ellenőrzést - véli Spiller László, a…
nov. 5
12:47
Életet lehelnek a kereskedelembe (Privátbankár)
A fogyasztás visszaesése érzékenyen érinti a kereskedelmet, ezért fontos, hogy a kormány lépéseket tegyen a szektor védelmében
nov. 5
12:47
Zöld klímagyár épül Perkupán (Index)
Közép-Európa első, környezettudatos klímagyára épül az észak-magyarországi Perkupán - közölte Bántó Károly, az építtető Genex cégcsoport vezérigazgatója szerdán.
nov. 5
12:49
26 ezren közmunkázhatnak idén (Index)
Ebben az évben huszonhatezren jutottak, illetve jutnak foglalkoztatási lehetőséghez a 12,5 milliárd forint értékű közmunka-programban - mondta Bálint Attila, a munkaügyi ninisztérium közmunkatanácsának főosztályvezetője szerdán.
nov. 5
12:51
Újabb két pályázat a svájci alapból (Index)
A Svájci Hozzájárulás újabb két pályázati felhívását hirdeti meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
nov. 5
12:54
Munkaszüneti napot hozott Obama győzelme a kenyaiaknak (HR Portál)
Világszerte üdvözölték Barack Obama megválasztását. Kenya büszke és ünnepel: kenyai államfő munkaszüneti napot rendelt el, írja az Index.hu.
nov. 5
13:03
Még ma szót kaphat Zuschlag (Privátbankár)
A Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper a másodrendű vádlott Lados István kihallgatásával folytatódott szerdán Kecskeméten. A vádlott a hetedik tárgyalási napon állt a Bács-Kiskun Megye...
nov. 5
13:04
India - Előtérbe kerültek a profitrealizákók (ProfitLine)
Az öt napon át tartó emelkedés után a befektetők profitrealizálásának következtében az indiai Sensex részvényindex 511.11 ponttal, 4.8 százalékkal 10,120.01 pontra csökkent, míg az S&P CNX Nifty index 147.15 pontos, 4.7 százalékos csökkenés után 2,994.95 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
nov. 5
13:04
Akadnak azért jó hírek is az ingatlanpiacon! (Portfolio)
A régiós ingatlanpiacon számos ingatlanfejlesztő húzta be a féket a válság hatására, Romániában tömegesen , de Magyarországon is sok beruházás torpant meg az elmúlt időszakban. Ha azonban a direkt...
nov. 5
13:04
Egész Európa siralmas karácsonyra számít! (Pénzcentrum)
A brit vásárlók a tervek szerint akkor is visszafogják majd a karácsonyi kiadásaikat, ha a kamatok csökkenésnek indulnak. Emiatt a brit kereskedők is komoly bevétel csökkenéssel számolhatnak......
nov. 5
13:05
Melyik oldalon áll az MDF? (Privátbankár)
A Fidesz a legszimpatikusabb magyar párt - derült ki a Századvég és a Forsense közvélemény-kutatásából. A többség szerint az MDF egy térfélen található az SZDSZ-szel és az MSZP-vel.
nov. 5
13:21
Megaberuházás lesz Záhonynál (Index)
Komplex gazdaságfejlesztési programot valósítanak meg 2010-ig Záhonyban és térségében, ahol az unió keleti határain zajló vasúti forgalomnak a negyede zajlik, közölte az NFÜ.
nov. 5
13:22
Duplázott a Sanyo (ProfitLine)
A Sanyo Electric Co. szerdán közzétett féléves nettó nyeresége több mint a duplájára emelkedett a mobiltelefon üzletágának eladásából származó egyszeri bevételnek köszönhetően. A nettó jövedelme 32.65 milliárd jenre emelkedett a szeptember 30-val záródó hat hónapban az egy évvel ezelőtti 16 milliárd jenről, 2.5 százalékkal 1.01 trillió jenre emelkedő bevétel mellett. (ProfitLine.hu)
nov. 5
13:22
Helyén van a forint, de mégis mire számíthatunk? (Portfolio)
Egyértelműen a hazai értékpapírpiaci feszültségek enyhülésére számítanak az általunk havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők. A forint árfolyama a 260-as szinten úgy tűnik helyén van a...
nov. 5
13:22
Egyre több sajátmárkás termék szerepel az akciós újságokban! (Pénzcentrum)
Az akciós újságok, azaz leafletek piacának fejlődése továbbra is töretlen - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Leaflet Monitorának legfrissebb jelentéséből. A kereskedők által még mindig az egyik leghatékonyabb marketingeszköznek tekintett hirdetési eszközben a saját márkás termékek aktivitása továbbra is növekvő tendenciát mutat és a legtöbb itt hirdetett termék még mindig az…
nov. 5
13:24
Állami önrész van, kkv önrész nincs (Pénzcentrum)
A pénzügyi válság hatására bajba kerülhetnek azon kkv-k, amelyek sikeresen pályáztak EU forrásokra, mivel ha az eszközfinanszírozó cégek nem folyósítanak nekik hitelt, saját forrásból nem tudják fedezni a szükséges önrészt. A Magyar Lízingszövetség szerint az egyedüli megoldást továbbra is a zártvégű pénzügyi lízing jelentené az önrészek kifizetéseinél....
nov. 5
13:39
Száznapos programot kapott Obama (Privátbankár)
Emberi jogi "programcsomagot" állított össze Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormányzásának első száz napjára az Amnesty International. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete Londonban...
nov. 5
13:57
Áldozatot találni nem nehéz (Piac és Profit)
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Malware Research Labs 2008 novemberében is megjelentette toplistáját az októberben legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
nov. 5
13:57
Obama (Privátbankár)
Az elmúlt napokban nyíltan a demokrata jelöltet támogató francia napilapok többsége szerda délelőtt utcára kerülő különszámokban "történelmi győzelemként" üdvözölte Barack Obama amerikai elnökké válas...
nov. 5
13:57
Európai kitekintő - Az energetikai és gyógyszeripari vállalatok vezetésével csökkennek az indexek (ProfitLine)
Csökkenést mutatnak az európai részvényindexek szerda napközben, miután a befektetők az amerikai elnökválasztás után ismét a gazdasági felé fordították figyelmüket, Obama elnökké választásával nyomás nehezedett az olajipari és a gyógyszeripari részvényekre. (ProfitLine.hu)
nov. 5
13:57
4 éves mélypontra lökték a fontos dollár-hozamot Londonban! (Portfolio)
Jelentős mértékben tovább esett a kiemelten figyelt 3 hónapos londoni bankközi hitelkamatláb (Libor) mai referenciaértéke, és így négy éve a legalacsonyabb szintet érte el. Az eurózóna 3 hónapos...
nov. 5
13:59
Uniqa: a meglévő ügyfeleknek olcsóbb kgfb-t ajánl (Privátbankár)
A jelenlegi 220 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) ügyfélszámot akarja megtartani az idei kampányban az Uniqa, ehhez a meglévő ügyfelei felének kisebb díjat ajánl - mondta Ertl Pál, a...
nov. 5
14:15
A lízing lehet a kkv-k megmentője (Privátbankár)
A pénzügyi válság miatt bajba kerülhetnek a kkv-k: a lízingszövetség szerint az egyedüli megoldást továbbra is a zártvégű pénzügyi lízing jelentené az önrészek kifizetéseinél.
nov. 5
14:16
Robbanás előtt a Fotex árfolyama? - Újabb sztori jöhet... (Portfolio)
Az elmúlt időszak nagy intenzitású saját részvény vásárlásainak következtében a Fotex részvények közkézhányada sokat apadt, a nagytulajdonos már akár a napokban is elérheti a tőzsdei kivezetéshez...
nov. 5
14:16
Miért nem lesz 2009 a nagy gazdasági világválság éve? (Pénzcentrum)
A kérdésfeltevés és az arra adott egyik lehetséges válasz a CNN Money oldalán az Egyesült Államok jövőjét latolgatja, és meglehetősen optimistán láttatja a helyzetet, 50 közgazdász konszenzusán keresztül. Szerintük 2009 második negyedévében véget érhet a recesszió....
nov. 5
14:16
USA - Drasztikus mértékű létszámleépítés volt októberben (ProfitLine)
Az amerikai munkaadók októberben a tervek szerint 112,884 alkalmazottat küldtek el, mely közel öt éve a legmagasabb szám a Challenger, Gray & Christmas tanácsadó cég felmérése szerint. (ProfitLine.hu)
nov. 5
14:24
Az APEH elengedett félmilliárdot (Adózóna)
Az adóhatóság - információink szerint - különös engedménnyel segített egy vállalkozói kört. Egy tavaly alakult vállalkozás - amelynek mellesleg egy 18 éve megszűnt cég a tulajdonosa - vezetője korábbi érdekeltségének félmilliárdos tartozását engedte el az APEH.
nov. 5
14:33
Nagy pofont kapott az OTP (Piac és Profit)
A Morgan Stanley brókerház leminősítette az OTP részvényeit, így nyolc százalékot zuhant a pénzintézet árfolyama. Nincs ok az optimizmusra.
nov. 5
14:33
PROFIT ADÓ-EXPÓ - November 26. (HR Portál)
"Én nem hiszek a körülmények hatalmában. Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak, akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják, megteremtik azokat." (George Bernard SHAW)
nov. 5
14:34
USA - Másfélszer több lett a munkanélküli, mint amire számítottak (ProfitLine)
A nem mezőgazdasági foglalkoztatottság szeptemberről októberre a várt 100,000 fős csökkenés helyett 157,000 fővel csökkent az ADP tájékoztatása szerint. Az augusztusról szeptemberre vonatkozó előzetes 8000 fős csökkenés a felülvizsgált adatok után 26,000 főre emelkedett. (ProfitLine.hu)
nov. 5
14:34
USA: tízezrek kerültek utcára (Portfolio)
Októberben 157 ezerrel csökkent a magánszektorbeli munkahelyek száma (a kormányzati szektor nélkül) az Egyesült Államokban - derül ki az ADP cég felméréséből. A piac 100 ezer fő körüli csökkenésre...
nov. 5
14:51
A forint gyengül, a tőzsde zuhan (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,68 pontos emelkedéssel, 14.855,02 ponton nyitott szerdán, de szinte azonnal mínuszba fordult, és a csökkenés elérte fél háromkor a 4,5 százalékot. Alacsony forgalom mellett gyengült a forint a szerdai kereskedés kezdetén.
nov. 5
14:52
Nap végére bedurvult a forint (Portfolio)
A forint árfolyama egészen kora délutánig szűk sávban mozgott, azonban a fél 2 körül elinduló eladói nyomás hatására délután már 260 közelében járt az euróval szembeni kurzus. A gyengébb szinteket...
nov. 5
14:54
Egyik pártot sem szeretjük igazán (Portfolio)
A magyarok közel 40 százaléka a közepesnél jobban egyik pártot sem szereti. A Századvég és a Forsense közös felmérése szerint a Fideszt most is jobban szeretik, az SZDSZ elutasítottsága pedig szinte...
nov. 5
14:56
Bécsi központtal indul a régiós gáztőzsde! (Portfolio)
Az OMV a Gazprommal, a Bécsi Tőzsdével és egy Centrex nevű társasággal közösen európai szinten is jelentős gázelosztó központot, valamint gáztőzsdét állít fel. Az OMV, a Gazprom, a Bécsi Tőzsde és...
nov. 5
15:06
Pályakezdő informatikusok esélyei a mai munkaerőpiacon (HR Portál)
A legkeresettebb pályakezdők még mindig a műszaki végzettségűek, de ezen belül is azon friss diplomás számíthat sikerre, aki - idegen nyelvtudása mellett - az egyetemen, főiskolán átadott törzsanyagon kívül is képezte magát, és tanulmányi évei alatt szert tett olyan ismeretekre, gyakorlatra, amellyel évfolyamtársai közül is kiemelkedhet a munkaerőpiacon.
nov. 5
15:09
Bécsben lesz az európai gáztőzsde (Index)
Az OMV, a Gazprom, a Bécsi Tőzsde és a Centrex Europe Energy & Gas megállapodtak, hogy közösen európai szinten is jelentős gázelosztó központot hoznak létre Ausztriában, valamint felállítják az első régiós gáztőzsdét, ahol spot és határidős kereskedés folyik majd gáztermékekre.
nov. 5
15:10
Komplex gazdaságfejlesztés Záhonyban (Pénzcentrum)
A záhonyi komplex gazdaságfejlesztési program stratégiai célja a vasúti nyomtávváltás miatt megálló áru innen történő elosztása, illetve az érkező nyersanyagok, félkésztermékek helyben történő feldolgozása. Ennek elősegítésére a program keretében számos fejlesztés válik valóra 2010-ig a közlekedési infrastruktúra bővítése, valamint pályázaton elnyerhető gazdaságfejlesztési és képzési támogatások…
nov. 5
15:12
Mit jelent Obama az USA-nak? (Pénzcentrum)
Hónapokig tartó kampány után az amerikaiak tegnap megszavazták Barack Obamát 44. elnöküknek. A beígért változásokra mindenki kíváncsi, vajon mi fog ténylegesen megvalósulni, és Obama hogyan fogja vezetni az egészet. Az 5 legfontosabb javaslata a megválasztott elnöknek a gazdasági válság, a lakáskérdés, az adók, az egészségügy, és az energia voltak. Nézzük, hol mit ígért......
nov. 5
15:27
Súlyos örökség: Obama moshatja Bush szennyesét (Privátbankár)
Nehéz gazdasági helyzetet örököl Barack Obama és a demokrata adminisztráció, a gazdaság jövőre a legjobb esetben is csak stagnálni fog, és miközben takarékosságra volna szükség, Obama választói a körülmények gyors javulását várják. A piacok a demokraták gazdaságpolitikáját jobbnak minősítik, mint a vesztes republikánus koncepciót
nov. 5
15:28
FHB - Köbli Gyula az új vezérigazgató-helyettes (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2008. november 4. napján kelt engedélye alapján Köbli Gyula tölti be a Társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettesi tisztségét - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
nov. 5
15:45
Semmi jóra nem számítanak a kereskedők (Infostart)
A várható gazdasági recesszió, a fogyasztás visszaesése érzékenyen érinti a kereskedelmet, ezért fontos, hogy a kormány lépéseket tegyen a szektor védelmében - hangzott el az Európai Kereskedelem Napján. Az érdekvédelmi szervezetek felszólaló képviselői arra kérték a kormányt, hogy - akár az unió ellenében is - a magyar gazdaság érdekében folytasson protekcionista politikát.
nov. 5
15:45
Öt és fél éve először csökkent a külkereskedelem (Piac és Profit)
Augusztusban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 7 százalékkal, importban 8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, miközben január-augusztusban a kivitel és a behozatal volumene egyaránt 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, s a mérleg így 25 millió euró pozitívumot mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatok…
nov. 5
15:45
Cementkartellt vizsgál Brüsszel (Index)
Az Európai Unió versenyhatósága illegális kartell-megállapodást feltételezve razziát tartott több vezető nyugat-európai cementgyártó irodáiban, köztük a Duna-Dráva Cement Kft-ét fele részben tulajdonló HeidelbergCementnél, a mexikói Cemexnél, a svájci Holcimnál, a francia Lafarge-nál - közölte az Európai Bizottság szerdán.
nov. 5
15:46
Növekvő üzleti kockázatokkal néznek szembe a hazai vállalatok (Portfolio)
A hazai vállalatok üzleti és adókockázatai jelentősen megnőttek az év első háromnegyedében. A vállalatok üzleti kockázatai között első helyen szerepel a tőkevesztés, de növekedett a szállítókkal,...
nov. 5
15:48
Egis, Richter: robbant a pénzügyi profit (3.) (Portfolio)
Ismét a deviza árfolyamok lesznek a középpontban az Egis és a Richter gyorsjelentésében, hiszen a nettó profit jelentős mértékben meghaladhatta az üzemi eredményt mindkét gyógyszergyártó harmadik...
nov. 5
15:50
Moody’s az IMF hitelcsomagról: sokat segíthet, de marad a bankok hitelminősítésének negatív kilátása (Portfolio)
Az IMF, az EU és a Világbank által összeállított, 20 milliárd eurós pénzügyi csomag hozzájárul a Magyarország iránti bizalom helyreállításához, javítja a likviditást és a magyar bankok...
nov. 5
16:04
Brutális hozamesés az állampapírpiacon (3.) (Portfolio)
Kivétel nélkül minden lejáraton hozamesés következett ba az állampapírok másodpiacán. Az Államadósság Kezelő Központ szerdán közzétett referenciahozamai alapján 40 és 120 bázispont közötti mértékben...
nov. 5
16:04
Elkezdődött: egyre nehezebb a hitelfelvétel (Pénzcentrum)
Az amerikai jegybankelnök szerepét betöltő Fed legújabb hitelezési felmérése alapján a bankok megkezdték a hitelezési feltételek szigorítását. Nálunk a legfrissebb, szeptemberi adat még nem mutatott ilyesmit, azonban mindenképpen érdekes lesz a soron következő kiadvány....
nov. 5
16:06
Az őszödi paradigma vége (Török Gábor) (Portfolio)
Megváltozhat az elmúlt két év politikája a gazdasági válság miatt, de egyelőre nem látni, hogy a nagy pártok mire használják majd a lehetőségeket. A Fidesznek hátrány, az MSZP-nek viszont nagy előny,...

Keresés