Alamizsnaanalízises nyelvtanfolyamok indultak koldusok számára Indiában, hogy a kéregetők felkészülten várják a jövő évi brit Nemzetközösségi Játékokra érkező külföldieket.
Az eurózóna kiskereskedelmi volumene márciusban 0,6 százalékkal csökkent februárhoz képest, míg európai szinten 0,3 százalékos visszaesést mutatott. A kiskereskedelem februárban az eurózónában 0,3 százalékkal, Európában pedig 0,8 százalékkal esett vissza. Az előzetes várakozások 0,1 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A világ második számú cementgyártója, a svájci Holcim szerdán 74 millió svájci frankos adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 80 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 370 milliónál - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az idő dönti majd el, hogyan és mikor sikerül adekvát válaszokat adni a válságra. Egy azonban biztos: a megoldás kulcsa nem a mesterséges eszközökkel átmenetileg felfuttatott fogyasztás lehet, hanem a megtakarításokon keresztül lassan felpörgő, de fenntartható kereslet
Február és március után áprilisban is csökkentek az ingatlanárak Angliában, miután a bankok korlátozták a jelzáloghitelezést - közölte Lloyds bankcsoport Halifax jelzáloghitelező divíziója. (ProfitLine.hu)
A mai naptól átalakításra kerül az Erste Bank lakossági jelzáloghitelekhez kapcsolódó kedvezményrendszere. Az új szabályozás visszamenőleg nem hatályos, csak a 2009. május 6-tól befogadott kérelmekre vonatkozik....
Az Állami Nyomda a 2008. üzleti év után járó osztalék kifizetésének rendjéről szóló hirdetmény alapján közzétette a 2009. május 20-i időponttól fizetendő osztalék végleges mértékét, mely a korábbi...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), 5 millió forintos bírságot szabott ki a Citibankra mivel a pénzintézet nulla forintos bankszámlájának hirdetése során megtévesztette a fogyasztókat - tudósított az MTI. (ProfitLine.hu)
Számos országban, köztük Németországban és Nagy-Britanniában is napirendre került a legtehetősebbek fokozott megadóztatása - írja a szerdai Világgazdaság. (ProfitLine.hu)
Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint a 2009. április 16-án nyilvánosságra hozott, 2008. üzleti év után járó osztalék kifizetésének rendjéről szóló hirdetmény alapján, jelen közleményben teszi közzé a 2009. május 20-i időponttól fizetendő osztalék végleges mértékét - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A kedvezményes, 18 százalékos áfakulcsba sorolná a szállásadást a Magyar Szállodaszövetség. A szervezet elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: az ötszázalékos adóemelést nem tudják beépíteni áraikba, sok cég mehet csődbe, munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg.
Ötmillió forintos bírságot szabott ki a Citibankra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a pénzintézet nulla forintos bankszámlájának hirdetése során megtévesztette a fogyasztókat - közölte a hatósá...
A forint erősödése és a gáz árának csökkenése miatt várható a földgáz végfelhasználói árának csökkenése Magyarországon, a kérdés az, hogy mikor - válaszolta újságírók kérdéseire Horváth J. Ferenc, a M...
A Magyarországon dolgozó szlovák állampolgárok is megérezték az ország gazdasági válságával járó létszámleépítéseket, a pozsonyi Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerint 3000 szlovák vesztette el az állását, melyek döntő többsége magyar anyanyelvű volt. (ProfitLine.hu)
Tavaly szeptember óta nem látott mélypontra, az 500 bázispontos határ alá süllyedt tegnapra a világ egyik legjobban figyelt, a globális kockázatvállalási hajlandóságot tükröző, a feltörekvő piacoktól...
Magyarország és a Kazah Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, az Oroszországi Föderáció, illetve Ukrajna közötti kapcsolatokkal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felel Veres János ko...
A Bázel II szabályozás tőkekövetelményi rendszerének radikális felülvizsgálatára keríthet sort a közeljövőben a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság. Szigorítani kell az egész világon a bankok...
A 13. havi járandóság eltörlésével egyetlen nyugdíjasokat képviselő szervezet sem ért egyet, szerintük differenciáltan továbbra is lehetett volna fizetni ezt a járandóságot, azonban a hétfői parlametni döntés nem érte őket váratlanul.
Márciusban harmadik hónapja csökkent a szlovák kiskereskedelmi értékesítés, a gazdaság lassulása és az emelkedő munkanélküliség következtében visszaeső fogyasztás következtében. (ProfitLine.hu)
Egy brit házaspár kártérítési pert indított Spanyolországban, miután elbontatták velük a szerintük szabályosan épített tengerparti otthonukat. A házaspár minden szükséges engedélyt beszerzett az építkezést megelőzően, ennek ellenére a bontásra kötelezték őket a hatóságok. A történet a bíróságon folytatódott....
A nagyobb árelmozdulásokat gyakorta konszolidáció követi, mikor is egy szűkebb sávban le-föl hullámzik az árfolyam. Mint az alakzatok többsége, a háromszög is ezeknek a konszolidációs szakaszoknak...
Áprilisban 1328 társaság ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon, ilyen sok cég még soha nem jutott erre a sorsra egyetlen hónap leforgása alatt
Sok irodabérlőt a szerződés újratárgyalására, sőt adott esetben költözésre ösztökélt a válság, amely korábban elképzelhetetlen tárgyalási pozíciókat és alacsony árakat eredményezett a budapesti irodapiacon. A kihasználatlansági ráta hamarosan meghaladhatja a 20%-ot, és van olyan fővárosi irodaház, amelyik már négyzetméterenként 9 euróért bérbe vehető - áll a Duna House Commercial elemzésében....
A márciusban felpörgött kötvényvisszavásárlási aukciós sorozatban a második legkevesebb mennyiségben (17 milliárd forintért) vett ma vissza a piacról értékpapírokat az Államadósság Kezelő Központ. Ez...
Sok irodabérlőt a szerződés újratárgyalására, sőt adott esetben költözésre ösztökélt a válság, amely korábban elképzelhetetlen tárgyalási pozíciókat és alacsony árakat eredményezett a budapesti...
Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint a mai napon 10 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves futamidejű (2010/D), valamint szintén 10-10 milliárd forint értékben meghirdetett 3-3 éves futamidejű (2011/C) és (2012/B) kötvények visszavásárlása során, 78,56 milliárd forintos érdekélődés mellett az ÁKK 17 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket. (ProfitLine.hu)
A kezdeti bizonytalankodás után hamar megtalálták a helyes irányt a részvénypiacok, Nyugat-Európához hasonlóan a régióban is emelkedés mutatkozik. Úgy tűnik a jókedv továbbra sem lankad, melynek...
A román központi bank a mai kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal 9,5 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot. A bank az idén már a második kamatcsökkentést hajtotta végre, ily módon akarja ellensúlyozni a globális pénzügyi és gazdasági válság hatását. A kamatcsökkentés mértéke megegyezett az előzetes elemzői várakozásokkal. (ProfitLine.hu)
Feltehetően a stressz tesztek mai publikálása körüli bizonytalan befektetői légkör és az elmúlt hetek bődületes növekedése utáni profitrealizálás áll a mai eladói hullám mögött. A BUX index 200 pontos veszteséget mutat fél órával dél után, a blue chipek - a MTelekom kivételével - jelentős veszteségben állnak. (ProfitLine.hu)
A román központi bank szerdán 50 bázisponttal 9,5 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot. A bank az idén már a második kamatcsökkentést hajtotta végre, ily módon akarja ellensúlyozni a globális pén...
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a szerdai kollektív munkaügyi vitán a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről és a május ...
A márciusi erős növekedés után a befektetők áprilisban joggal tették fel a kérdést, vajon csak az ún. „Bear-market rally“ keretén belüli korrekcióról volt szó, vagy az aktuális pozitív hozzáállás hosszú távon is fenntartható maradhat. (ProfitLine.hu)
Ben Southall, egy brit segélyszervezet munkatársa kapta meg a világ legjobb állásának titulált gondnoki feladatot. A pozíciót Queensland állam turisztikai hivatala hirdette meg még januárban, a hat hónapra szóló munkáért 150 ezer ausztrál dolláros (23,5 millió forint) fizetés jár....
Felerészben olasz forrásból kell kielégíteni az UniCredit osztrák leánybankja, a BA-CA pótlólagos tőkeszügségletét, ugyanis az osztrák bankmentő csomag keretében Ausztria csak részben vállal szerepet...
A forint erősödése és a gáz árának csökkenése miatt várható a földgáz végfelhasználói árának csökkenése Magyarországon, a kérdés az, hogy mikor - válaszolta újságírók kérdéseire Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke szerdán egy sajtótájékoztatót követően - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Magyar Közlöny mai száma értelmében Magyarországnak a Kazah Köztársasággal, a Kínai Népköztársasággal, az Oroszországi Föderációval, illetve Ukrajnával kapcsolatos kormányzati tevékenységének...
Ötmillió forintos bírságot szabott ki a Citibankra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a pénzintézet nulla forintos bankszámlájának hirdetése során megtévesztette a fogyasztókat - közölte a...
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) egyetértéséről és támogatásáról biztosítja a péntekre meghirdetett sztrájk résztvevőit, egyben felháborodását fejezi...
A forint erősödése és a gáz árának csökkenése miatt várható a földgáz végfelhasználói árának csökkenése Magyarországon, a kérdés már csak az, hogy mikortól - jelezte az MTI beszámolója szerint ma...
Folytatódhat a lejtmenet az amerikai piacokon a szerdai kereskedés során, miután híre ment, hogy a Bank of America a Stressz Teszt alapján várhatóan 34 milliárd dolláros tőkeemelésre szorulhat. (ProfitLine.hu)
A várakozásoknál nagyobb mértékben, 50 bázisponttal vágta irányadó rátáját a román jegybank. A mai döntés következtében az alapkamat 9.5%-ra csökkent, ami a Magyarországon érvényes jegybanki...
Egy korábban publikált amerikai HR karriermodell szerint a folyamatosan változó HR-es munkakörhöz kell igazítani a szakemberek készségeit, így a tehetségek kiválasztása és kinevelése is átalakul. A HR Portál ezúttal annak járt utána, hogy a most felnövekvő humán erőforrás nemzedék hogyan tervezze meg karrierjét a változó körülmények között....
A német Henkel háztartásvegyipari vállalat - a lakossági fogyasztási hangulat egyik jó fokmérője - szerdán 117 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 47 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 219 milliónál - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Mintegy hárommilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások és fejlesztések a főváros XVIII. kerületében 2014-ig - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel. Az Üllői út 16 ezer négyzetmétere...
Az orosz GAZ autógyár megerősítette érdeklődését az Opel iránt. A Handelsblatt szerdai számában idézte az orosz vállalat szóvivőjét, aki szerint a GAZ meghívást kapott, hogy csatlakozzon a General Mot...
Bár idén a Magyarországról induló működőtőke-kivitel várhatóan nem fogja elérni az elmúlt évek átlagát, középtávon évente 2-3 milliárd euró körüli magyar tőkekivitelre számít a gazdasági tárca - mondta Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára.
Az orosz GAZ autógyár megerősítette érdeklődését a General Motors Opel divíziója iránt. A német Handelsblatt újságnak a vállalat szóvivője közölte, hogy a GAZ meghívást kapott az Opel átvételét fontolgató csoporthoz. (ProfitLine.hu)
A gázolásokra szerencsére csak egy számítógépes szimuláció során került, amikor friss jogosítvánnyal rendelkező tinédzsereket kértek fel arra, hogy írjanak egy sms-t miközben vezetnek. Egy korábbi tanulmány bebizonyította, hogy az sms írás veszélyesebb lehet az ittas vezetésnél, a jelenlegi teszteket pedig a virtuális gyalogosok testi épsége bánta....