Magyarországon jelenleg 4,2 millió kereső tart el több mint 3 millió nyugdíjast; az állami nyugdíjrendszer évről évre hatalmas hiányt termel, így nem várhatjuk, hogy hosszú távon egyedül ebből a forrásból kapjunk olyan juttatást, ami biztonságos nyugdíjat garantál
A jövő év végéig minden útburkolati jelet megújítanak Budapesten - közölte Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes. A munkálatokat a kevésbé forgalmas időszakokban, a közlekedés minél kisebb zava...
Lényegesen gyorsabb eljárást tesz lehetővé, hogy a fizetési meghagyásos eljárások a jövőben a bíróságok helyett a közjegyzőkhöz kerülnek - mondta el az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára.
A német kormány nem szemelt ki még potenciális befektetőt az Opel társaságba. Ezt maga Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter közölte péntek délután. Megjegyezte, hogy az Opelt európai vállalatként kell majd a befektetőnek fejlesztenie. A miniszter az érintett feleket további tárgyalásokra sürgette. (ProfitLine.hu)
IMF igazgató tanácsa pénteken azonnali hozzáférési lehetőséggel rábólintott az Ukrajnának szánt 16,4 milliárd dolláros hitel-segélycsomag egy 2,8 milliárdos részletét. A kiutalás hosszú hetekig késett, mert nem sikerült a pénzügyi szervezetnek Ukrajnával megállapodnia a feltételekről, melyek a költségvetési politika szigorítását, illetve a bankrendszer megerősítését célozzák. (ProfitLine.hu)
Barack Obama költségvetési tervezetéből 879 milliárd dollárt hasítanak ki az egészségügyre fordított kiadások, ami 7.7%-kal haladja meg az egy évvel korábbi összeget - számolt be a The Wall Street...
Ismeretlenek olyan leveleket köröznek nyilván adathalász céllal, amelyekben a címzettek személyes és banki adatainak közlését kérik részben nemzetközi szervezetekre hivatkozva, az aláírás helyén Oszkó Péter pénzügyminiszter képével - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Sikeresen lezárult a fix kamatozású MKB Kiszámítható Kötvény jegyzése. A befektetők összesen 4,2 milliárd forintnyi névértékben jegyeztek a 19 hónapos futamidejű, lejáratkor 16,66%-os nominális...
A Toyota vezérigazgatója által közzétett eredmények alapján az eddigi legrosszabb üzleti évét zárta az elsőszámú japán autógyár. Az elmúlt egy évben 1,34 millióval csökkent az eladott járművek száma, az értékesítés visszaesése az előrejelzések szerint idén tovább folytatódik....
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 2008-ban 5,77 milliárd forint, az előző évinél 3,79 milliárd forinttal - 40 százalékkal - kisebb adózott nyereséget ért el, miközben mérlegfőösszege 15,3 százalékkal, 1.026,4 milliárd forintra bővült - tette közzé a bank a honlapján nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti nem konszolidált 2008. évi beszámolójában - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Faaprítékot eltüzelő, úgynevezett biomassza erőmű megépítéséről írt alá szándéknyilatkozatot a miskolci önkormányzat a német SWU Energie társasággal, a beruházás mintegy 2.5 millió euróba kerül -...
Nouriel Roubini továbbra is következetesen borúsabban tekint az amerikai gazdaság kilátásaira, mint a többi közgazdász. A BusinessWeek-nek adott legutóbbi nyilatkozatából azonban is kiderül, hogy a...
Májusban nyit Budapesten, a Kossuth Lajos utcában, az egykori Úttörő Áruház helyén a 35 millió euróból megépülő, 166 szobát és 12 exkluzív lakosztályt kínáló First Site Hotel és Irodaház....
A Bayerische Landesbank (BayernLB) átalakítására kidolgozott terv szerint csaknem valamennyi leánybank, köztük az MKB eladásával jelentősen csökkentenék a bajor tartományi bank méretét, írja pénteki számában a Süddeutsche Zeitung. Az MKB-tól az átalakítási tervek szerint 2013-2014 körül válna meg a BayernLB - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az áfakulcs emelése rontja a versenyképességet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. A szervezet úgy véli: a remélt költségvetési bevétel könnyen elmaradhat, miközben a feketegazdaság tovább hízik.
Hektáronként legfeljebb 1,588 euró támogatást kaphatnak azok a gazdák, akik a múlt évben Magyarországon termett szőlőből általuk készített bort kereskedelmi szeszfőzdével lepároltatják - írja az MTI....
A Pénzügyminisztérium tudomására jutott, hogy ismeretlenek, feltehetőleg csalási célzattal, olyan leveleket juttatnak el állampolgároknak, amelyekben a címzettek személyes és banki adatainak közlését...
A Parlament május 4-i döntése nagy részben érinti a jelenlegi társadalombiztosítási szabályozást, amely a következő hónapokban lép hatályba - hívja fel az ügyfelek figyelmét friss adóhírlevelében a...
Az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) kezdettől fogva nem akarta elhinni a magas küladósság-adatokat, amelyeket a nemzetközi Valutaalap (IMF) Kelet-Európáról közölt - idézte egy osztrák lap szombaton Ewald...
A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) 542.3 millió forint adózás előtti eredményt ért el 2008-ban, szemben a 2007-es 34.8 millió forinttal - tájékoztatta a társaság az MTI-t. A Mehib mérlege...
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 11%-kal emelkedett a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 6.6%-os drágulás volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez a jövő héten...
Az MDF Országos Választmánya 80 százalékos többséggel hatalmazta fel Herényi Károly frakcióvezetőt, hogy amint lehet, alakítsa meg az Országgyűlésben "a párt technikai frakcióját"
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) örömmel venné, ha a jövőben, amikor már önállóan határozza meg az inflációs célt, a kormány valamilyen formában megerősítené, hogy az újonnan kitűzött inflációs célszámmal egyetért - válaszolta az MTI kérdéseire az MNB pénteken. (ProfitLine.hu)
Március végén 1.258 vállalkozásnak volt 180 napon túl folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása, valamint 2.503 magánszemélynek és egyéni vállalkozónak 180 napon túl folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adóslisták szerint. (ProfitLine.hu)
Az egészségügyben megközelítőleg 500 milliárd forint fejlesztésre fordítható pénzzel rendelkezünk az Európai Unió 2007-től 2013-ig tartó költségvetési ciklusában, s ez az ágazatnak korábban biztosítot...
Az amerikai nagybankokon végzett kormányzati tesztek a bírálatok ellenére megnyugtatják az adófizetőket és a befektetőket egyaránt - írta a USA Today pénteken.
A fejlett nyugati államokban az emberek nagy része aggódik a nyugdíjáért, a munkahelyért, s hogy a válság következtében nem tudja kifizetni közüzemi számláit, esetleg hajléktalanná válik
Rekordnagyságú, 66 százalékos távolmaradás várható az európai parlamenti (EP) választásokon az Európai Unió tagállamaiban. Magyarországon 27 százalékos részvételi arányt jelez az Eurobarométer felmérése. (ProfitLine.hu)
Július elsején elindul a háziorvosi minőségbiztosítási rendszer, és ha a fél éves teszt üzemmód sikeres lesz, akkora jövő évtől változik a finanszírozás - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Sz...
Várhatóan 2009 végén, 2010 elején dönt az MSZP arról, ki lesz a kormányfőjelöltje a jövő tavaszi országgyűlési választáson - mondta Mesterházy Attila, a párt parlamenti frakcióvezetője, alelnöke
Szántó esetén hektáronként legfeljebb 300, szőlő és gyümölcsös esetén pedig legfeljebb 500 forint támogatás jár a jégeső elhárításra - derül ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelet...
Tovább emelkedtek a részvényárak a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX hat hónapos csúcson, 14 ezer pont fölött zárt pénteken. A BUX egy hét alatt többet hozott a befektetőknek, mint a hazai akciós bankbetétek 1 éves lekötés mellett. (ProfitLine.hu)
A zsugorodó magyar személygépkocsi-piacon részesedés-növekedéssel számol az idén is a Chevrolet márka, noha az első négy hónap adatai még nem túl biztatóak: január-április között 62 százalékkal volt alacsonyabb az értékesítés, mint tavaly ilyenkor. Az összpiac eközben 55 százalékkal esett vissza. (ProfitLine.hu)
Rendben megkezdődött az időközi polgármester-választás Pécsett vasárnap, melyet Tasnádi Péter korábbi városvezető halála miatt tartanak - közölte Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője. "A s...
Az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése a közelmúltban Tokajban tartotta vezetőségi ülését. A megbeszélésen a legszenvedélyesebb vitát az az Európai Uniós terv váltotta ki, amely a jövőben engedélyezné rosék előállítását vörös- és fehérborok összekeverésének eredményeként - tájékoztatott Hargitai János, a Baranya megyei közgyűlés elnöke.
Háromnegyed óráig hagyta autójában kutyusát az a nő, aki a nagy akciókat kínáló IKEA- áruház nyitására várt az amerikai Tampa Bay-en. A tűző napon álló, felforrósodott kocsiból a rendőrök szabadították ki az állatot....
Hétfőn lesz az adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények zárószavazása, amelynek nyomán júliustól 20-ról 25 százalékra nő az áfa, és augusztustól a munkabér 70-ről 60 százalékára csökken a táppénz
A zsugorodó magyar személygépkocsi-piacon részesedés-növekedéssel számol az idén is a Chevrolet márka, noha az első négy hónap adatai még nem túl biztatóak: január-április között 62 százalékkal volt a...
Hétfőn lesz az adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények zárószavazása, amelynek nyomán júliustól 20-ról 25 százalékra nő az áfa, és augusztustól a munkabér 70-ről 60 százalékára csökken a...
A Marketwatch szerkesztője, Mark Hulbert arra figyelmeztet, hogy az aranypiaci hírleveleket készítők sokkal optimistábbak az árfolyam alakulásának tekintetében, mint két héttel ezelőtt. Eközben az...
Rájár a rúd a 41 éves volt angol válogatott csillagra, Paul Gascoigne-ra. Nem elég, hogy az újságok sportrovatából néhány alkoholmámoros év során a címlapokra került, a mára több rehabilitációs programon keresztülment legendának ellopták el az egyik hitelkártyáját, aminek terhére egy Mercedest vásárolt a tolvaj....
Pénteken újabb bank volt kénytelen becsukni kapuit az USA-ban, amely összesen 108 millió dolláros költséget okoz a szövetségi betétbiztosítási alapnak. Ezzel együtt a hitelpiaci válság tavalyi...
Közepes részvétel mellett zajlik az időközi polgármester-választás Pécsett. Délelőtt 11 óráig a választók 17.95 százaléka, összesen 22,836 ember járult az urnák elé - írja az MTI. Rendkívüli...
Káposztarepcéből az idén - a korábbi jó kilátások ellenére - gyenge termésre számítanak a gazdálkodók, miközben a repce ára tonnánként 115 ezer forintról 85 ezer forintra csökkent. (ProfitLine.hu)