Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közzétette az idei év első negyedévében bekövetkezett munkabalesetekről készített statisztikáit. Az első három hónapban a feldolgozott jegyzőkönyvek alapján 3 613 munkabaleset történt, ebből 28 halálos kimenetelű volt....
A volt pénzügyminiszter szerint a cseh költségvetés hiánya olyan nagy, hogy az eurót a következő kormány sem fogja tudni bevezetni, és legkorábban 2014-ben lehet vele számolni. Erről Bohuslav Sobotka ...
Meredek ívben többhavi mélypontra, 3,1122 százalékra süllyedt a magyar szuverén adósságokra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árjegyzése a keddi londoni kereskedésben, jelezve az adósságtö...
Meredek ívben többhavi mélypontra, 3,1122 százalékra süllyedt a magyar szuverén adósságokra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árjegyzése a keddi londoni kereskedésben, jelezve az adósságtörlesztési kilátások befektetői megítélésének javulását, annak nyomán, hogy előző nap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU küldöttsége kedvezően értékelte az eddigi magyar stabilizációs…
A volt pénzügyminiszter, Bohuslav Sobotka a Hospodárské Noviny internetes honlapján közölt interjúban kijelentette, hogy a cseh költségvetés hiánya miatt az eurót a következő kormány sem fogja tudni bevezetni, és legkorábban 2014-ben lehet vele számolni. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 66,6 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 14.983,1 ponton zárt. A nagyok közül a MOL részvényeinek értéke csökkent.
A lengyelországi bérek áprilisban átlagban 1,1 százalékkal voltak kisebbek a márciusinál, de mint a lengyel statisztikai hivatal kedden közölte, a múlt hónapban az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal h...
Az emberek többsége bizalmatlan a kormány tervezett intézkedéseivel szemben, szerintük a program nem alkalmas arra, hogy az ország elkerülje a államcsődöt - derül ki a Gallup friss felméréséből
Kína kedden beleegyezett abba, hogy 10 milliárd dolláros hitel nyújt a brazil állami olajvállalatnak, a Petrobrasnak, cserébe az garantálja az olajszállításokat az elkövetkezendő évtizedben. A hitelt a China China Development Bank fogja folyósítani. (ProfitLine.hu)
Egy nap leforgása alatt komoly, bő 10 egységnyi erősödésen volt túl ma délelőttig a forint az euróval szemben, amelynek hatása (időbeli okok miatt) döntő részben csak a ma kora délután megállapított...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a június 1-je és június 30-a között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatban alkalmazható üzemanyagárakat. A ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,56 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 14.983,06 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 3,58 százalékkal 13.450 forintra csökkent, az OTP részvények ára...
Nem következett be a várt fordulat az amerikai lakáspiacon: a megkezdett építkezések és az engedélyek száma is rekord mélységbe süllyedt. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint az újonnan kiado...
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedden: az eurót 279,50 forinton jegyezték délután négy órakor, míg hétfőn ugyanekkor 283,00 forint volt a jegyzés. Már az éjszakai, tengerentúli adásvétel i...
Szerdán éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról - aki nem menti ki magát, akár 200 ezres bírságot is fizethet
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedden, az eurót 277,64 forinton jegyezték délután öt órakor, míg hétfőn ugyanekkor 283,00 forint volt a jegyzés. (Profitline.hu)
Május 20-án, vagyis szerdán éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, s ez az adó megfizetésének határideje is. Az egyszerűsített...
A fajlagosan legdrágább ingatlanok a kínálati piacon: új építésű tetőtéri penthouse-lakások nagy terasszal, pazar panorámával. Az ingatlan.com adatbázisa szerint Budapest legdrágább lakásainak négyzetmétere meghaladja az 1 millió forintot. Az Andrássy út az örök első, még az V., a II. és a XIII. kerület fér fel a multimilliomosok térképére....
Barcza György a K&H Bank elemzője szerint az új makrogazdasági pálya alapvetően nem változtatja meg Magyarország legkorábban 2013-ra kitűzhető euró céldátumát, az ERM-2 rendszerbe idén biztosan nem, jövőre valószínűleg még nem lép be az ország - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az ELMŰ Budapesti Elektromos Művek Nyrt. adózott eredménye az első negyedév végén 3,080 milliárd forint volt, 67 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a társaság konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti, nem auditált gyorsjelentésében kedden, a BÉT honlapján.
Az ELMŰ Budapesti Elektromos Művek Nyrt. adózott eredménye az első negyedév végén 3,080 milliárd forint volt, 67 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a társaság konszolidált, a Nemz...
Az orosz állami Vnyesekonombank még nem fizette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által lehívott, a Malév privatizációjához kapcsolódó bankgaranciát - közölte Tátrai Miklós, az MNV vezérigazgatój...
A tömeges árverések elkerülése érdekében egy 5 éves zárt végű ingatlanalap létrehozását javasolja az államnak és a bankoknak Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge's Holding vezérigazgatója - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az USA ingatlanpiacáról érkező, vártnál rosszabb adatok hatására látványosan visszavettek az iramból a tőzsdék, a napközbeni pluszok délutánra rendesen megfogyatkoztak. Mindez azonban egy rövid ideig...
Rontotta több magyar bank besorolásait kedden a Moody's Investors Service hitelminősítő - egyes esetekben több fokozattal -, arra a véleményére hivatkozva, hogy a működési környezet gyors romlása jelentős nyomást gyakorol az érintett pénzintézetek önálló hitelképességi mutatóira.
Magyarország felzárkózásához a "reformok kritikus tömegének" bevezetése, vagyis egyidejű költségvetési-, adó-, közigazgatási- és egészségügyi reform szükséges - jelentette ki Bokros Lajos kedden Egerb...
Rontotta több magyar bank besorolásait kedden a Moody´s Investors Service hitelminősítő - egyes esetekben több fokozattal -, arra a véleményére hivatkozva, hogy a működési környezet gyors romlása jele...
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. május 19. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 717,7045 Ft-os árfolyamon 20.000 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Miközben áradozunk a technika legújabb vívmányairól és az internet legújabb fejlesztéseiről, hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik valaha csillogó sztárként indultak, ám végül sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,56 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 14.983,06 ponton zárt kedden, 33,8 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Május 20-án, vagyis szerdán éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, s ez az adó megfizetésének határideje is. Az egyszerűsített bevallásokat is eddig kell visszaküldeni az adóhatóságnak. A határidőt érdemes betartani, mert a késlekedőkre mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság. (ProfitLine.hu)
Az Invitel Holdings A/S (korábban: Hungarian Telephone and Cable Corporation) kedden közzétett első negyedéves adatai alapján az árbevétele 4 százalékkal 104,4 millió dollárra emelkedett éves szinten a funkcionális valuta alapján számítva. (ProfitLine.hu)
Az első negyedévben 2,7 százalékkal csökkentek a reálkeresetek három százalékos fogyasztóiár-index-növekedés mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal, amelynek főosztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: január-márciusban a bruttó átlagkereset, amely 195.800 forint volt, a versenyszférában 0,4 százalékkal nőtt, míg a…
Átmeneti időre szóló vagyonilleték kivetését javasolja a német tehetősekre 23 gazdag német, enyhítendő a gazdasági válságnak a legszegényebbeket sújtó következményeit. Mint a "Vagyonosok a vagyonillet...
Csehországban a cégek 61 százalékánál csökkentik az alkalmazottak jövedelmét, részben a prémiumok visszafogása révén, a megrendelések, a forgalom és az export visszaesése miatt, közölte 1600 vállalatot felölelő felmérésének eredményét a cseh gyáriparos szövetség kedden. (ProfitLine.hu)
Gregor Bernadett havi 1,5-2 millió forintból tartotta el családját, eddig. Házának törlesztőrészleteit 65 éves koráig kell fizetnie, és azon sem szeretett volna soha elgondolkodni, hogy autóját tele vagy csak 3000 forintért töltse-e meg benzinnel - állítja a színésznő....
Magas szinten sürgetik Európában az amerikaihoz hasonló banki-pénzintézeti stressz-tesztek elvégzését az óceán innenső partján is, hogy a kormányzatok bizonyoságot nyerhessenek: a térséget a jelek sze...
Dmitrij Medvegyev az Északi-sark gazdasági kiaknázásában és az Arktisszal kapcsolatos egyéb kérdésekben egyeztetett álláspont elfoglalására szólította fel Jens Stoltenberg norvég kormányfőt, aki kedde...
Amerikai cégek és bankok is részt vehetnek a Nabucco-projektben - mondta Jeffrey D. Levine amerikai ideiglenes ügyvivő az MTI kérdésére kedden Budapesten. A vezeték építésében amerikai cégek is közre...
Az FHB 2009. május 19-én az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 717.7045 Ft-os árfolyamon 20,000 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt. A Társaság...
Az EPFR adatai szerint a nyersanyagalapokba áramló pénzmennyiség 352.6 millió dollárt tett ki a május 13-án záruló héten. Ilyen mértékű beáramlást utoljára hét héttel ezelőtt mértek. A...
Csak Budapesten 2007-ben 16 olyan nap volt, amikor az UV-index 7,5 fölött volt - ilyen érték mellett 15 percnél többet nem ajánlott kint tölteni. Egyre erősebb a sugárzás, figyeljünk oda!
A Budapest Bank (BB) csoport 2009 első negyedévében 4,4 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, ami több mint másfélszerese az egy évvel korábbi 2,7 milliárd forintnak - derül ki a hitelintézet honlapján közzétett adatokból. (ProfitLine.hu)
A régió piacvezető légitársasága lesz az öt éves születésnapját ünneplő Wizz Air diszkont légitársaság a cég tervei szerint már az idén, 2009-ben 30 százalékos utasszám-növekedésre számítanak Magyarországon és világszerte is. (ProfitLine.hu)
A Magyar Suzuki 2008-ban 281.686 gépjárművet gyártott, ami 21,28 százalékos növekedés 2007-hez képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Rontotta nyolc magyar bank besorolásait kedden a Moody's Investors Service hitelminősítő - egyes esetekben több fokozattal -, arra a véleményére hivatkozva, hogy a működési környezet gyors romlása jelentős nyomást gyakorol az érintett pénzintézeteknek a pénzügyierő-osztályzattal kifejezett önálló hitelképességi mutatóira. (ProfitLine.hu)
A Pannon-Flax csoport 2009-ben 15 millió forint mérleg szerinti nyereséget és 2,22 milliárd forint árbevételt tervez, a célkitűzéseket a társaság keddi folytatólagos éves közgyűlése hagyta jóvá. (ProfitLine.hu)
Újabb videón csámcsognak a franciák, az elnök egy magán rendezvényen lepte meg feleségét, majd közölte, szívesebben maradna, minthogy egy iraki delegációval találkozzon
Az amerikai elnök, Barack Obama ma új szabályozás bevezetéséről beszélt az amerikai autóiparban, mely az üzemanyag fogyasztás hatékonyságának növelését célozná. Az autók fogyasztását szorítanák...
Több magyar bank besorolásait is rontotta a mai nap a Moody's hitelminősítő - egyes esetekben több fokozattal -, arra a véleményére hivatkozva, hogy a működési környezet gyors romlása jelentős...