2010. június 6. vasárnap

jún. 6
7:06
Iskolai takarékbélyeg: lehet, hogy újraindul? (Pénzcentrum)
Bizonyára sokan emlékeznek a '80-as évekből az iskolai takarékbélyegre, melynek egyik célja az volt, hogy még fiatalon, általános iskolában megtanitsa a gyerekeket a takarékosságra, pénzhasználatra. Sajnos ez a kezdeményezés a '90-es évek elején elhalt, azóta egyfajta űrt képezve a 6-18 évesek számára szóló pénzügyi termékek palettáján. Talán újra kellene inditani a programot? Többek között ez is…
jún. 6
7:57
Oszkó: öröm látni, hogy az új kormány folytatja a stabilitás politikáját (ProfitLine)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint öröm látni, hogy az új kormány belátó módon hajlandó folytatni az előző kormány stabilizációs pénzügypolitikáját, fenn kívánja tartani az elért egyensúlyt.
jún. 6
7:59
A politika kifektette a BUX-ot a héten, a folytatás sem biztató... (ProfitLine)
Bizonytalanságot okoztak a hét második felében tett politikai nyilatkozatok a részvénypiacon, erőteljes eladói nyomás alakult ki, meredeken estek az árfolyamok a részvénypiacon, jelentősen gyengült a forint.
jún. 6
8:30
Döbbenetesen sok panasz érkezik a bankokra a Felügyelethez (ProfitLine)
A pénzügyi szektorokra 3.235 fogyasztói panasz érkezett az első negyedévben, 18,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben, az egy évvel korábbinál azonban csak 3 százalékkal több - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatójából. A legtöbben a bankokra panaszkodtak.
jún. 6
8:51
Hétfőn megszülethetnek a 3,8 százalékos államháztartási hiány tartásához szükséges gazdasági döntések (Infostart)
Várhatóan már hétfőn megszülethetnek az idei évre tervezett, 3,8 százalékos államháztartási hiány tartásához szükséges gazdasági döntések - közölte a Miniszterelnökség államtitkára. Varga Mihály a kormány háromnapos rendkívüli ülésének első napja után beszélt erről. A gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője a testület részjelentését ismertetve azt mondta: a kabinet azért dolgoz ki akciótervet,…
jún. 6
9:03
Állapotrögzítéssel kezdődött a háromnapos kormányülés (ProfitLine)
Állapotrögzítéssel indult a háromnapos rendkívüli kormányülés szombaton, a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatok vasárnap kezdődnek - közölte Varga Mihály szombat este az MTI-vel.
jún. 6
9:30
Hogy profitálhatunk a grandiózus indiai fejlesztésekből? (Portfolio)
Hatalmas tőkeigény és óriási befektetési lehetőség jelentkezik Indiában, mivel a gyors ütemű népességnövekedés és a városiasodási folyamat igen komoly infrastrukturális beruházásokat tesz szükségessé...
jún. 6
9:36
Sokkal több volt a szabadság a középkorban (ProfitLine)
Sokkal több volt a szabadság a középkorban, mármint a nem munkával töltött napok száma - állítják brit kutatók.
jún. 6
10:06
Ez durva: megint drágulhat a benzin is! (Portfolio)
Az utolsó árdöntés bázisa óta dollárban mérve stagnáltak, sőt még kicsit csökkentek is a tőzsdei üzemanyagárak. Viszont a forint akkorát gyengült, hogy a MOL szinte biztosan a hazai üzemanyagárak...
jún. 6
10:09
A középréteg veszi a legolcsóbb termékeket (ProfitLine)
A középréteg, nem pedig a legszegényebb vásárolja leginkább az áruházláncok legolcsóbb termékeit - legalábbis Nagy-Britanniában.
jún. 6
11:12
Újabb bankok mentek csődbe az Egyesült Államokban (Infostart)
Három bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 81-re emelkedett.
jún. 6
11:15
Nem csillapodik az USA-ban a bankcsőd-hullám (ProfitLine)
Újabb három bank dobta be a törülközött az Egyesült Államokban a héten, így már az idén bezárt bankok száma 81-re emelkedett.
jún. 6
11:18
Horvátország vagy Balaton? A válasz megérkezett (Pénzcentrum)
Komoly kérdőjelek mutatkoznak az idei balatoni turisztikai szezon sikerességét illetően. A forint továbbra is kellően gyenge, az időjárás viszont minden optimista várakozásnak keresztbe tehet idén a magyar tengernél. Az előjelek egyelőre jók, a statisztikák kedvezően alakultak az év első negyedében, mivel a balatoni régióban óvatosan növekvő forgalmat, és stagnáló bevételeket regisztráltak. Egy…
jún. 6
12:12
Nincs egyetértés a G20-on belül (Portfolio)
Számos ponton nem értettek egyet a G20-ak Dél-Koreában találkozó pénzügyi vezetői. Az Európából érkezők a költségvetési hiány lefaragását, míg az Amerikából érkezők a belső kereslet élénkítését...
jún. 6
12:48
Bíztató jelek a BP-nél (Portfolio)
Sikerrel kecsegtet a BP legújabb próbálkozása a Mexikói-Öbölben kialakult olajszivárgás megfékezésére, a társaság ugyanis közölte, hogy a sérült kút felett elhelyezett kupolával pénteken a naponta...
jún. 6
12:54
Elkészült a TolnAgro állatgyógyászati logisztikai központja (ProfitLine)
Az ország legkorszerűbb állatgyógyászati logisztikai beruházását valósította meg a TolnAgro Kft. és a Newcopharm Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - mondta Varga József, a TolnAgro és a Newcopharm ügyvezetője az MTI-nek.
jún. 6
12:56
Bemutatkoztak az LMP országos politikai tanácsának jelöltjei (ProfitLine)
Bemutatkoztak a Lehet Más a Politika (LMP) országos politikai tanácsának tagságára pályázó jelöltek a párt tagjai előtt az LMP kétnapos kongresszusának első napján, szombaton Balatonalmádiban.
jún. 6
14:12
Varga szerint mégis tartható a hiánycél - a piacok kezdenek megnyugodni (Privátbankár)
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete, és a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, de a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel eltér a valóságtól, ezért azonnali intézkedésekre van szükség
jún. 6
14:18
Ismét színre lépett a modern Nostradamus: második pénzügyi krízis fenyeget! (Portfolio)
A befektetők idegessége, a piacok esése és az adósságválsággal kapcsolatos félelmek oda vezettek, hogy a pénzügyi válságot előre látó közgazdász, Nouriel Roubini újra a híradások középpontjába került...
jún. 6
14:30
Árvíz: nyolc megyében van vészhelyzet, 3600 kitelepített (Privátbankár)
Nyolc megyében van kihirdetve a vészhelyzet. Országosan több mint 3600 embernek kellett elhagynia otthonát. Budapesten elrendelték a harmadfokú készültséget
jún. 6
14:33
Mesterházy: az MSZP kemény kritikai stílusban politizál (ProfitLine)
Az MSZP ellenzékben kemény kritikai stílusban kíván politizálni és az emberek mindennapjainak problémáira választ adó javaslatokat kíván kidolgozni - összegezte a szombati frakcióülés tapasztalatait Mesterházy Attila az MTI-nek. Az MSZP frakcióvezetője közölte: Lendvai Ildikó pártelnök tájékoztatta a képviselőket arról is, hogy Balogh András bangkoki nagykövetet javasolja az országos elnökség a…
jún. 6
14:36
Megjelentek a katasztrófaturisták Borsodban (Pénzcentrum)
Egyre több kíváncsiskodó, úgynevezett katasztrófaturista "lepi el" a bajban lévő települések környékét, az áradások látványos helyeit, amellyel megnehezítik a mentésben részt vevő emberek munkáját....
jún. 6
15:06
Hazánkban még nem divat az e-számlázás (ProfitLine)
A magyar cégek többsége még nem él az e-számlázás kínálta lehetőségekkel az Itella Information nemzetközi kutatása szerint, bár a cégvezetők látják, hogy ezáltal jelentős költségcsökkentést és hatékonyabb működést lehetne elérni. (MTI)
jún. 6
15:08
Leépítés és bércsökkentés a német állami szférában (ProfitLine)
Németországban a kormány legkevesebb tízezer fővel csökkenteni kívánja az állami alkalmazottak létszámát, és fizetéscsökkentést is tervez - jelentette vasárnap a dpa német hírügynökség.
jún. 6
15:12
Kivégezték az OTP-t, de mi lesz holnap? - Technikai elemzés (Portfolio)
Ritkaságszámba menő esemény tanúi lehettünk pénteken, a világ tőkepiacai a magyar megnyilatkozásokra koncentráltak, és a pesti börze mutatta az irányt a nagy Amerikának. A piaci szereplők sok...
jún. 6
16:00
Százmilliárdos a kár a mezőgazdaságban (Privátbankár)
A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdőgazdaságban is
jún. 6
16:02
Az időjárás betehet a hungaricumoknak (Privátbankár)
Magyarország szőlőtermésének esetleges károsodása miatt 1 millió hektoliterrel kevesebb bor készülhet az idén
jún. 6
16:18
BÉT: a politika okozta a bizonytalanságot (Privátbankár)
Bizonytalanságot okoztak a hét második felében tett politikai nyilatkozatok a részvénypiacon, erőteljes eladói nyomás alakult ki, meredeken estek az árfolyamok a részvénypiacon, jelentősen gyengült a forint
jún. 6
16:20
Nem bízunk az elektronikus számlában (Privátbankár)
A magyar cégek többsége még nem él az e-számlázás kínálta lehetőségekkel az Itella Information nemzetközi kutatása szerint
jún. 6
16:36
Rettegnek Európában a "görög kórtól" (Privátbankár)
Stressztesztnek veti alá, emellett euróövezeti katasztrófa-forgatókönyvek összeállítására kéri a brit nagybankokat a City pénzügyi felügyelete
jún. 6
16:38
A foci vb miatt többen vesznek új tv-t (Privátbankár)
A labdarúgó-világbajnokság közeledtével egyre nagyobb a kereslet a televíziók iránt, a műszaki áruházláncok a karácsonyival vetekedő forgalomra számítanak
jún. 6
16:42
Példátlan összefogás! Félmillió hívás felett jár a Nemzeti Segélyvonal (Pénzcentrum)
Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most. A 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 534 ezren hívták....
jún. 6
16:45
A kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt (ProfitLine)
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete, és a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, de a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel eltér a valóságtól, ezért azonnali intézkedésekre van szükség. Elemzők úgy vélik, Varga szombati bejelentése megnyugtathatja a piacokat, és megállíthatja a forint gyengülését. Az MSZP szerint…
jún. 6
16:47
Századvég: az emberek a bürokrácia csökkentését várják a kormánytól (ProfitLine)
Az emberek leginkább a bürokrácia, valamint a parlamenti képviselők számának csökkentésére vonatkozó kormányzati tervekkel értenek egyet a Századvég Alapítványnak a héten készített felmérése szerint, amelynek adatait vasárnap ismertették az MTI-vel.
jún. 6
17:18
Gazdasági tényfeltárás - Csaba László a konvergenciaprogram betartására figyelmeztet (ProfitLine)
A hitelesség helyreállításának első állomásaként értékelte Varga Mihály szombati tájékozatóját Csaba László közgazdász professzor, aki szerint a válságkommunikáció egyenes következménye volt a csütörtök-pénteki pénzpiaci reakció.
jún. 6
17:30
Érzékeny az euró a rémhírekkel szemben (Privátbankár)
Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke alaptalannak minősítette az aggodalmakat egy görögországihoz hasonló magyar adósságválsággal kapcsolatban
jún. 6
17:48
Gyurcsány: ha így folytatja az MSZP, akkor elolvad (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint amit az MSZP most csinál, az nem pártszakadáshoz, hanem párterózióhoz vezet
jún. 6
17:51
Tarlós ellenzéki többséget szeretne a felügyelőbizottságokban (ProfitLine)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője főpolgármesterként megszüntetné a közszolgáltató cégeknél az igazgatótanácsokat, a felügyelőbizottságokat azonban megtartaná, de azok ellenzéki többségűek lennének. Tarlós István a Vasárnapi Híreknek adott interjújában beszélt arról is, hogy nem tartja korruptnak Demszky Gábort, de szerinte alkalmatlan a posztjára.
jún. 6
17:54
Megvédjen-e minket a kormányzat önmagunktól? (Portfolio)
Arra a kérdésre, hogy támogassa-e a kormányzat a \"jó\" dolgokat, és igyekezzen-e visszaszorítani a \"rosszakat\" - legalábbis az általánosságnak ezen a szintjén - valószínűleg mindenki határozott...
jún. 6
18:06
Brit felmérés: "öt éven belül felbomlik" az euróövezet (Infostart)
Több vezető brit közgazdász szerint a jelenlegi brit parlamenti ciklus vége előtt, vagyis öt éven valószínűleg belül felbomlik az euróövezet.
jún. 6
18:12
Ez a nyár is "jól" kezdődik: három banknak annyi (Portfolio)
Nyolcvanegyre emelkedett az idei bankcsődök száma a héten az USA-ban, miután ezúttal három bank bezárását jelentették be az amerikai hatóságok. 2.3 milliárd dolláros betétállománnyal rendelkezett a...
jún. 6
18:24
Az Eurogroup elnöke nem aggódik sem Magyarország, sem az euró miatt (Infostart)
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogorup elnöke vasárnap a TV5 Monde és Radio France Inter tévé- és rádiócsatornáknak adott interjúban alaptalannak minősítette az aggodalmakat egy görögországihoz hasonló magyar adósságválsággal kapcsolatban és kijelentette, hogy nem tartja aggasztónak az euró jelenlegi árfolyamát.
jún. 6
18:24
Brit közgazdászok: öt év múlva vége az eurónak (Privátbankár)
Több vezető brit közgazdász szerint a jelenlegi brit parlamenti ciklus vége előtt, vagyis öt éven valószínűleg belül felbomlik az euróövezet. Az első kilépő Németország lehet
jún. 6
18:24
Túlzás a magyar államcsőd lehetőségéről beszélni (ProfitLine)
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, és kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása.
jún. 6
18:26
Mit tud még kitalálni az EU a piacok megnyugtatására? (ProfitLine)
Újabb döntéseket hoznak várhatóan az euróövezet tagországainak pénzügyminiszterei hétfőn a nehezebb pénzügyi helyzetbe került tagországok támogatását szolgáló mechanizmus működésével kapcsolatban, hogy megpróbálják megnyugtatni a zóna helyzete miatt még mindig aggódó piacokat.
jún. 6
19:30
Tőzsde - Fekete hét vár a piacokra (ProfitLine)
Elemzők szerint borúlátó befektetői hangulatban indul a kereskedés hétfőn a világ tőzsdéin. Több vezető index éves mélypontról kezdi az új hetet, az euró pedig 2006 márciusa óta a leggyengébb dollár árfolyamról indít.
jún. 6
19:32
A britek már az euróövezet felbomlásával kalkulálnak? (ProfitLine)
Több vezető brit közgazdász szerint a jelenlegi brit parlamenti ciklus vége előtt, vagyis öt éven valószínűleg belül felbomlik az euróövezet.
jún. 6
19:34
Cameron - a vártnál rosszabb helyeztben a brit gazdaság (ProfitLine)
A brit miniszterelnök szerint a korábban gondoltnál sokkal rosszabb a brit gazdaság helyzete, és jó eséllyel nem tarthatók az előző kormány előrejelzései. (MTI)
jún. 6
20:00
Egykulcsos, 16 százalékos szja-t vezetne be a kormány? (Portfolio)
A kormány "a mérlegelendő lehetőségek között" fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyijövedelem-adó (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta Szijjártó Péter Lovasberényben. Az MTI...
jún. 6
20:03
Vb-2010 - Halálos veszélyt jelentenek az afrikai varázslók (ProfitLine)
Az afrikai csodadoktoroknak és varázslóknak még manapság is óriási hatalmuk van, de nemcsak vb-győzelmeket, gyógyulást és lelki vigaszt ígérnek. A varázserőbe vetett rögeszmés hit gyakran kegyetlen gyilkosságok indítéka, és az áldozatok ártatlan gyerekek, albínók vagy állítólagos boszorkányok.

Keresés