A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan közfoglalkoztatási rendszer kialakításán dolgozik, amely egyszerre segít a munkanélkülieken, a vállalkozásokon, gyorsítja lemaradt térségek és hátrányos helyzetű emberek felzárkózását, és értékteremtő módon gyarapítja a nemzeti vagyont - közölte a tárca az MTI-nek....
Ismét fordult egyet a befektetők hangulata az USA-ban, miután kedvezően alakult a júliusi foglalkoztatottsági és a júniusi szolgáltatóipari adat a tegnapi nap folyamán. Ennek köszönhetően a vezető részvényindexek 1 százalék alatti emelkedéssel zártak.
A szükségesnél 20 ezerrel több, közel 70 ezer aláírást adott le a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerdán az Országos Választási Irodán (OVI). A szervezet országos népi kezdeményezésének az a célja, hogy az Országgyűlés tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését.
A tegnap esti jó hangulat átragadt az ázsiai piacokra is, melyek közül a mai reggelen a tegnap lemaradó japán Nikkei teljesített a legjobban a maga 1.7%-os emelkedésével. A többi piac közül az...
Nagyon nincs miért panaszkodni a részvénnyel kapcsolatban, hiszen 2850 forintos szintről megindult emelkedés során, mindössze egy korrekcióval egészen 3550 forintig emelkedett.
Az elmúlt tíz évben folyamatosan nő Európában a még dolgozó idős emberek aránya: az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint tavaly az 55-64 éves európai korosztálynak 46 százaléka dolgozott. Ez az arány 2000-ben még csak 36,9 százalék volt. Magyarországon a korosztályból jelenleg 32,8 százalék foglalkoztatott.
Élvezi a kormány bizalmát a Malév vezérigazgatója, Martin Gauss - tudta meg a Népszabadság. A kereskedelmi vezérigazgató-helyettes távozásával kérdésessé vált, hogy a légitársaság új stratégiájában...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,16 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 23.399,61 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Összehangolt közös tiltakozásra készülnek a brit szakszervezetek a kormány által meghirdetett költségvetési megszorítások és az ezzel járó állásmegszűnések ellen.
A leányvállalati struktúra egyszerűsítése érdekében az RFV üzletrész adásvételi szerződések útján mindösszesen 1,320,000 Ft vételár ellenében, névérték alatt megszerezte az RFV Geotherm Érmellék...
Európa enyhe emelkedéssel indulhat csütörtökön, elemzők a londoni FTSE-100 mutatót, a frankfurti DAX-30-at és a párizsi CAC-40-et egyaránt 7 pont körüli emelkedéssel várják a nyitásban. Az utóbbi napok kedvező céges eredményei - különösen a bankok részéről - egyértelműen erősítették a befektetői bizalmat.
A szélsőséges időjárás - egyfelől a kiterjedt tavaszi esőzések és áradások, másfelől a kelet- és dél-európai aszály - ellenére az Európai Bizottság továbbra is stabil gabonatermést vár az EU-ban: a t...
Ma már a negyedik egymást követő kereskedési napon próbálkozhat meg a forint azzal, hogy az euróval szemben a 280-as szint alá tudjon kerülni, bár a ma reggeli nemzetközi befektetői hangulat nem ad...
Csökkent a második negyedévben a Deutsche Telekom nettó profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva a T-Mobile brit üzletágának fúziójával összefüggő költségek követketében. A bevétel és az...
Nem rossz a nemzetközi hangulat, így az elmúlt napokban látott emelkedés tovább folytatódhat a hazai parketten, bár szolidabb ütemben - véli Varjú Péter, az Erste üzletkötője. Szolid emelkedésre...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos csökkenéssel, 23.362,82 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 0,16 százalékos gyengülést jelent. A vezető nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel indultak.
Az üzletkötők szerint a nyitásban iránykereső lesz a Budapesti Értéktőzsde indexe csütörtökön, egyesek szerint a nyitás pozitív irányú, míg mások szerint nulla körüli lesz, és iránya nem jelezhető biz...
A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,09 százalékkal 46.500 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban. Technikai elemzés.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júniusában 15,2%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6%-kal nőtt - olvasható a KSH jelentésében. A termelé...
Azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ vezetőjét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Menesztik továbbá az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját is, jelenti a Magyar Rádió az MTI nyomán.
A várakozásokat messze felülmúló második negyedéves nyereségről számolt be Németország második legnagyobb bankja, a Commerzbank. A hitelintézet nettó nyeresége a júniussal záródó három hónap folyamán 352 millió euró lett, szemben az egy évvel korábbi 761 millió eurós veszteséggel, sőt a várakozásai szerint az egész évet tekintve is nyereséges lesz. Az előzetes elemzői várakozások 122 millió…
Egyelőre még nem lesz közvetlen vasúti összeköttetés Ferihegy és Budapest között, de legalább megjelenhetnek a BKV információs pontjai a terminálokon, és az sem elképzelhetetlen, hogy jegyet is lehet majd venni....
Változékony hangulat jellemezte tegnap a hazai és külföldi piacokat egyaránt, délelőtt lefelé csorogak az indexek, majd délután ismét emelkedni tudtak. Érdemi elmozdulásről azonban legfeljebb az OTP...
Előzetes adatok alapján az ipari termelés előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva) júniusban 0,9%-kal emelkedett. Eszerint a szektor a múlt havi megugráshoz képest is...
Folytatódó nyereséges működés: 352 millió eurós második negyedéves nettó profitról számolt be ma reggel közzétett gyorsjelentésében a német Commerzbank, három és félszeresen túlszárnyalva ezzel a 100...
Lényegesen magasabb lesz az econet.hu idei árbevétele, ami alapvetően a NeoFM-nek köszönhető. Jövőre pedig a Sziget konszolidálásával, a rádió felfutásával a cég árbevétele várhatóan eléri, vagy...
Ismét kutatóexpedíciót indítottak az amerikaiak és a kanadaiak az Északi-sarkra, ahol adatokat gyűjtenek annak bizonyítására, hogy az észak-amerikai kontinentális talapzat a sarkvidékre is benyúlik. A hét elején az oroszok is bejelentették, hogy igényt támasztanak a sarkvidék egy részére. A klímaváltozással rövidesen hozzáférhetővé válnak az Arktisz óriási nyersanyagkészletei, bár a környezetvédők…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos csökkenéssel, 23.362,82 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júniusában 15,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt. A termelés volumene az év első hat hónapjában 9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 0,9…
Az előzetes adatok szerint az ipari termelés júniusban 15,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index júniusban 0,9 százalékos emelkedést mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az 1.3270-es ellenállás szint előtt megtorpant az EURUSD árfolyama a tegnapi napon és a mai reggeli kereskedésben is inkább az 1.3107-es támasz szinttel barátkozik. Ettől még persze önmagában nem sérült az emelkedő trend, továbbra is a meredekebb trendvonal mentén halad felfelé az árfolyam. (Solar Capital)
Tízből három nemzeti park vezetőjét bocsátják el. A Lehet Más a Politika (LMP) szerint nincs szakmai érv, amely indokolná a lépést, értesült a Népszava.
A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan közfoglalkoztatási rendszer kialakításán dolgozik, amely egyszerre segít a munkanélkülieken, a vállalkozásokon, gyorsítja lemaradt térségek és hátrányos helyzetű emberek felzárkózását, és értékteremtő módon gyarapítja a nemzeti vagyont - közölte a tárca az MTI érdeklődésére.
Januártól minden megyében kormányhivatalok fognak működni, melyeket kormánymegbízottak irányítanak majd. Ha nem sérülnek a szakmai szempontok, akkor az átszervezés nem jár elbocsátásokkal - jelenti a Magyar Rádió.
Nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését - jelentette ki Matolcsy György...
Bérelhető elektromos kisautókkal töltené meg a főváros utcáit a Brixxon Electric MotorCars nevű vállalkozás. A kocsik először 2011 márciusában lennének elérhetőek, ha minden a tervek szerint alakul a Brixxon projektje körül - írja a Napi Gazdaság....
A Magyar Telekom székházában tartott mai tájékoztatón Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató helyettes beszélt a vállalat második negyedéves számairól, valamint a kilátásokról. A vállalat...
Az amerikai pénzpiaci alapok a válság hatására kénytelenek voltak egyre jobban külföldi papírokba fektetni, egyrészt mert a Bear Sterns és a Lehman Brothers összeomlása után az alapkezelők számára...
A tegnapi zárásban tapasztalható emelkedés után korrekcióval kezdte a napot a pesti tőzsde, melyet a Magyar Telekom profit warningja is támogat. A BUX így jelenleg 0.7%-os mínuszban áll, a ma jelentő...
A 2009-es év nehézségei után az idei év eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a válságnak az irodapiacon még koránt sincs vége, és a tavalyi évben kialakult trendek továbbra is megmaradtak. A...
Az idei egész évre tervezett 170 milliárd forinttal szemben már június végéig 340 milliárd forintnyi nettó forintkötvény kibocsátást tudott végrehajtani az Államadósság Kezelő Központ és ez alapján...
Az utóbbi hetekben, hónapokban sorra jöttek a kedvező hírek régiónk logisztikai és raktárpiacáról. Magyarországon minimális a tranzakciók száma, nagy ügyletről pedig már jó ideje nem hallani. Mire...
Némileg gyengült a forint délelőtt a bankközi piacon: az eurót 281,20 forint körül jegyezték a kora reggeli 280,87 forinttal szemben, és a szerda esti 280,80 forint után. A negatívba forduló nemzet...
A vártnál kétszer nagyobb adózás előtti nyereségről számolt be első féléves eredményeit ismertetve csütörtökön a Barclays bankház Londonban. A tőkeértékét tekintve Nagy-Britannia második legnagyobb...
Rövid távon sokat javítana az uniós tagállamok államadósság- és deficitmutatóin, ha megvalósulna az a magyar és lengyel oldalról nyíltan felvetett kezdeményezés, amely a nemzeti elszámolások részévé...