Inflációkövetővé tenné a közterület-használati díjakat a főváros, s július 1-jétől 5,7 százalékos emelést javasol. Az indítványról szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Komoly zuhanást szenvedtek el pénteken a Samsung részvényei, miután aggodalmat keltő elemzői vélemények láttak napvilágot. Az elemzők csökkentették a Samsung profitjára vonatkozó várakozásaikat, így...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,86 ponttal 1,92 százalékkal nőtt az elmúlt héten, 19 632,63 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 40,943 milliárd forintot tett ki, 25 százalékkal csökkent az előző hetihez képest. A forgalom közel felét az OTP adta, a papír forgalma 19,138 milliárd forintot tett ki.
Biztosan állnak a gátak Budapesten, vasárnapra virradóra sem a Római-partról, sem a Margitszigetről nem érkezett jelentés a nyúlgát hibájáról, megrongálódásról - közölte a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-vel. A Duna vízszintje már mindkét területen elérte a homokzsákokból rakott védvonalat.
Akinek az ultramenő coworking irodákról csak a Google vagy a Prezi jutnak eszébe, annak hadd ajánljunk egy újabb zseniálisan inspiráló munkahelyet. Elöljáróban csak annyit, hogy a tervezőket a CERN...
Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggeli esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.
Megtartották az immár hagyományosnak mondható jótékonysági aukciót, ahol a legnagyobb összeggel licitáló közösen vacsorázhat a legendás befektetővel, Warren Buffettel. Idén a tavalyinál jóval kisebb...
Az uralkodó nézettel ellentétben a tömegközlekedés nem melegágya a fertőző betegségek terjedésének, sőt: használói kisebb arányban betegednek meg influenzától, mint például az autóval közlekedők....
Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök megállapodott szombaton abban, hogy országaik közösen lépnek fel a klímaváltozás és a fluorozott szénhidrogéngázok (HFC) kibocsátása ellen - közölte a kétoldalú, kötetlen kaliforniai csúcstalálkozó befejeződése után a Fehér Ház.
Az eurózóna válságának vége, most már a versenyképesség javításán és a növekedés megindításán van a sor - közölte Francois Hollande francia államfő szombaton Tokióban japán üzletemberek előtt.
Az amerikai háztartások vagyona jelenleg a válság előtti csúcsértéket is meghaladja a legfrissebb, idei első negyedéves statisztikák alapján. Ez részben a tőzsdék szárnyalásának köszönhető, az...
Az Univer Product Zrt. 2012-es nettó árbevétele 16,32 milliárd forint volt, ami 1,5 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója az MTI kérdésére.
Az Opel szentgotthárdi új motorgyárában az idén 12 ezer darab készül az új fejlesztésű motorcsaládokból, a termelés a tervek szerint 2016-ra fut fel évi több mint 600 ezer darabra - mondta Kenyeres...
A plázák világának egyfajta ellenkultúrájaként terjedő új módi szerint egyre többen rendeznek a hétvégeken otthonukban garázsvásárt, ahol feleslegessé vált használati tárgyak találhatnak vevőre. A Budapesten meggyökeresedő spontán kereskedés ezen formája immár az egész országban terjed. Tavasszal kezdődik a szezonja és évente már 400-500 helyen nyílnak meg a kertkapuk, hogy az összeválogatott,…
Csütörtökön egy Nevada, pénteken pedig egy Tennessee államban működő bankot zártak be az amerikai hatóságok fizetésképtelenség miatt. E két esettel 16-ra nőtt az idei bankcsődök száma az USA-ban. ...
Hétvégén több adat érkezett Kínából, és ezek mindegyike a növekedés lassulására utal. Az ipari termelés és az export lassabban nőtt a vártnál, gyengült a beruházási és a hitelezési aktivitás....
A finn mobiltelefongyártó óriás, a Nokia néhány hónapja bejelentette, hogy agresszív termékoffenzívát indít és minden fontosabb kategóriában, így a felső kategóriás okostelefonok és a tabletek piacán...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának vasárnapi összesítése alapján országosan közel 162 kilométernyi közúton van érvényben teljes vagy félpályás útlezárás.
Németországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával - mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.
A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés az esztergomi autógyárban - írta a nol.hu vasárnap.
Hétfőtől az árvíz miatt kényszerül leállásra az esztergomi autógyár - számolt be vasárnap a Népszabadság. A leállás oka ezúttal, hogy a híd- és útlezárások miatt a dolgozók közlekedése már nem...
Adóemelés és az idei költségvetési hiány növelése nélkül biztosítja a cseh kormány a károk felszámolásához szükséges forrásokat. "A hosszabb távú gazdaságpolitikának köszönhetően a kormány...
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Bukarestből Rómába tartó járata szombaton. A pilóták a futómű hibával küzdő gépet az eredeti desztináció – Ciampino repülőtér – helyett a hosszabb futópályával rendelkező Fiumicino reptéren tették le.
A konvergencia és divergencia egyszerre van jelen az Európai Unióban. Ráadásul ez mind az eurozónán belüli és azon kívüli országok esetében is igaz. Az optimális valutaövezetek elméletének endogén...
Bennfentes információk alapján a japán távközlési vállalat, a Softbank előrehaladott tárgyalásokat folytat a Magyar Telekom anyavállalatával, a Deutsche Telekommal, hogy megvásárolja a német...
Nem árt résen lennie az Ausztriába utazóknak, egy a legtöbb magyar számára ismeretlen szabályozás miatt ugyanis akár 850 ezer forintos bírságot is rájuk sózhatnak. Ez is a Pénzcentrum.hu legérdekesebb cikkei között heti összefoglalónkban - a teljes írás elolvasásához kattints a címekre!...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának 18.00 órai összesítése alapján az alábbi részletes tájékoztatást adjuk a dunai árvíz kapcsán bevezetett forgalomkorlátozásokról.
A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés az esztergomi autógyárban - írta a nol.hu vasárnap.
Aki betartja a törvényeket, annak nem kell félnie a brit titkosszolgálatoktól - mondta vasárnap a brit külügyminiszter, az Amerikából Nagy-Britanniába is átterjedő adatgyűjtési botrányra reagálva.
A jövő héten sok minden eldőlhet folytatást illetően úgy idehaza, mind külföldön. A hetet az OTP és a Richter grafikonja mellett a határidős DAX elemzésével kezdjük. Fordulós gyertyára megérkezett a...
Az élelmiszerek ára a legutóbbi KSH-jelentés szerint épp kétszer annyit emelkedett, mint az átlagos infláció. A drágulás üteme a Privátbankár Árkosár szerint is lassult júniusban, de azért összejött a történelmi csúcs - hajszálra vagyunk a 18 ezer forinttól. Lassan elindul a lecsószezon.
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban.
A következő napokban csak néhány fontosabb adat lát napvilágot, köztük a májusi inflációs statisztika. Az Egyesült Államokból is csak a hét második felében érkezik néhány fontosabb adat. Ma hajnalban...
Az elmúlt hetekben az egyik legfontosabb témává vált a globális pénz- és tőkepiacokon, hogy az amerikai jegybank mikor és milyen ütemben állíthatja le a tavaly ősz óta gőzerővel üzemelő pénznyomdáját...
Nyolc óra tetőzés után csökkenni kezdett a Duna vízszintje Budapesten, a hajnal 4 órás adatok szerint a vasárnap esti 891 centiméterhez képest egy centimétert apadt a folyó.
Az Interim Menedzser Akadémia első évfolyamának két végzőse, Fejős Péter a gyakorló interim, Rasovszky Miklós a szolgáltatásvásárló oldaláról mutatta be az interim érme mindkét oldalát.
A közösségi portálok és a felhő alapú számítástechnika elterjedésével kéz a kézben jár az okostelefonok térhódítása az élet egyre több területén. Az álláskeresésnek még nem ez a leggyakoribb módszere, de az ilyen jellegű munkakeresés nagy népszerűségre számíthat a jövőben. A cégek és a HR szakemberek szerint a mobil toborzás segít majd azokat is elérni, akiket egyébként nem olyan egyszerű…
Hat fővárosi társaság vezetője tavalyi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza.
Az Országgyűlés lezárta az önálló képviselői indítványként benyújtott, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/11398 törvényjavaslat általános vitáját, amely többek között módosítaná az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényt is. A javaslat úgy egészítené ki az Erzsébet-utalvány fogalmát, hogy az a kifizetőt terhelő adó mellett vagy adómentesen adható, meghatározott…
A Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának bővítése egy új üzem felépítésével ér fel, hiszen a jelenlegi 350 mellé több mint 500 új munkahelyet teremt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a bővítés alapkőletételi ünnepségen.