Az Opel szentgotthárdi új motorgyárában az idén 12 ezer darab készül az új fejlesztésű motorcsaládokból, a termelés a tervek szerint 2016-ra fut fel évi több mint 600 ezer darabra - mondta Kenyeres Gyula, a Flex Motorgyár igazgatója újságíróknak.
A vizsgaszervező kormányhivatallal kell felvennie a kapcsolatot annak a diáknak, aki az árvíz miatt nem tud megjelenni a szóbeli érettségi vizsgáján - hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal pénteki közleményében.
Átmenetileg változik a külhoni magyarság támogatását célzó oktatási-nevelési juttatások összege, első ütemben 17 200 forintot utalnak át az érintetteknek - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken.
Összesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett a kormány kezdeményezésére soron kívüli tárgyalással meghosszabbíthatják a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet.
Éjszaka tetőzött a Duna a fővárosban. A hét második felében várt 895 centitől csak néhánnyal maradt el a vízszint. Hajnal óta viszont már, ha lassan is, de levonulóban az ár. A főpolgármester szerint nem történt semmi rendkívüli esemény.
A vasárnapi összesítésekben mér 162 kilométer lezárt útszakaszról tudtunk beszámolni, ez azóta tovább nőtt. A szakemberek arra figyelmeztetnek, nőhet a menetidő a szokásoshoz képest.
Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,86 ponttal 1,92 százalékkal nőtt az elmúlt héten, 19 632,63 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 40,943 milliárd forintot tett ki, 25 százalékkal csökkent az előző hetihez képest. A forgalom közel felét az OTP adta, a papír forgalma 19,138 milliárd forintot tett ki. A bankrészvény árfolyama 3,06 százalékkal, 5050 forintra emelkedett a…
A Nemzetgazdasági Minisztérium tízéves adósságfinanszírozási stratégiát dolgozott ki, hogy felgyorsítsa az államadósságnak a GDP 50 százalékára való csökkentését.
A győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél nagyobb fennakadás nélkül folyik a termelés - mondta a Napi Gazdaságnak Czechmeister Mónika, vállalati kommunikációs vezető. A cég több száz dolgozója az áradás...
Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll....
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer's Logisztika Kft. és a miskolci Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját - írta az...
Sok cégnél ért el a HR megfelelő súlyt, de vannak olyan szervezetek, ahol messze nem tanácsadóként, vagy stratégiai partnerként tekintenek a HR-re. HR műhelyünkön HR-es és felsővezetők, valamint a felsőoktatás képviselői osztják meg tapasztalatikat arról, hogyan lehet megfelelő módon elfogadtatni a HR szerepét, mik azok a módszerek, vagy épp aktivitások, melyeket a felső, vagy funkcionális vezetők…
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat.
Frissítette az OMV esetében modelljét az Erste elemzője, mely így a korábbinál magasabb földgáz árakkal számol a román gázpiaci liberalizáció következtében. Az ajánlás ennek hatására vételre módosult...
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a pénteki kereskedést annak ellenére, hogy vegyes makroadatok kerültek publikálásra. Az ázsiai régió vezető indexei kivétel nélkül erősödéssel...
A múlt héten meglódult a BUX, így a MOL sem maradt ki a jóból: az olajrészvény árfolyama 1,5 százalékkal emelkedett, pénteken 16 890 forinton fejezte be a kereskedést. Nézzük, mit ígér a folytatás a technikai elemző szemével!
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a pénteki kereskedést annak ellenére, hogy vegyes makroadatok kerültek publikálásra. Az ázsiai régió vezető indexei kivétel nélkül erősödéssel...
A vegyes üzenetű pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok után a jelek szerint folytatódik az a befektetői magatartás, hogy a Fed felől váltózó monetáris politikát árazzák és ennek jegyében építik le...
Technikai hiba miatt nem a megszokott időben kezdődik a kereskedés az isztambuli tőzsdén. Isztambuli idő szerint 9:15-9:30 kerül sor az ajánlatgyűjtésre, és 9:30-tól pedig elindul a kereskedés is -...
Egy társaság eltöröltetné a kötelező kamarai díjat. Az ügy az Alkotmánybíróságon van. Áprilisban még nem döntöttek, de várhatóan hamarosan ismét áttekintik a beadványt.
A pénteki raliba belefáradt a forint, 297 fölé ugrott reggel az euró árfolyama. Kína megint aggasztó makroadatot közölt,az IMF elengedné a görög adósság egy részét.
Németországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával - mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly...
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a pénteki kereskedést annak ellenére, hogy vegyes makroadatok kerültek publikálásra. Az ázsiai régió vezető indexei kivétel nélkül erősödéssel...
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban – írja az ado.hu.
A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés a Suzuki esztergomi autógyárában - írta a nol.hu vasárnap. A Napi Gazdaság azt is megtudta, hogy az Audinál át kellett szervezni a műszakokat az árvíz miatt.
A vegyes üzenetû pénteki amerikai munkaerõpiaci adatok után a jelek szerint folytatódik az a befektetõi magatartás, hogy a Fed felõl változó monetáris politikát árazzák és...
A brit pénzügyminiszter, George Osborne hamarosan bejelentheti, hogy eladják a Lloyds bankban szerzett állami részesedést - írja a Reuters a Sunday Times értesülésére hivatkozva. A Lloyds bankban és...
Oroszországból lényegesen több turista érkezett Magyarországra áprilisban, mint egy éve, de ez sem volt elég a növekedéshez. Csaknem 7 százalékkal esett vissza a szálláshelyek vendégforgalma.
Míg a nyugat-európai piacok negatív korrekcióval indították a hétfői kereskedést a pénteki számottevő árfolyamnyereségek után, addig a magyar részvénypiac erős nyitást mutatott. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 99,13 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 19 731,76 ponton nyitott.
A brit pénzügyminiszter, George Osborne hamarosan bejelentheti, hogy eladják a Lloyds bankban szerzett állami részesedést - írja a Reuters a Sunday Times értesülésére hivatkozva. Hasonló témákról...
Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a hétvégén megállapodott abban, hogy országaik közösen lépnek fel a klímaváltozás és a fluorozott szénhidrogéngázok (HFC) kibocsátása ellen -...
A vezető nyugat-európai indexek a pénteki rali ellenére eséssel kezdték a hétfői kereskedést. A folytatásban egyedül a német piacon tapasztalható erősödés. A hazai börzén is a vevők kerültek fölénybe...
Új munkahelyek teremtésére, illetve a meglévők megőrzésére 755 millió forintot nyert Heves megye a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pályázatán - jelentette be Horváth László országgyűlési képviselő, kormánymegbízott pénteken Egerben.
A várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett májusban a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, de emelkedett a munkanélküliségi ráta is - közölte pénteken az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA).
A BNP Paribas összevonja amerikai érdekeltségeit, mivel a külföldi bankokra szigorú szabályokat terveznek bevezetni a hatóságok - írja a Financial Times. A francia óriásbank, a BNP Paribas az...
Megkezdi magyarországi bemutatkozó körútját a sűrített földgázzal (CNG) közlekedő IVECO Citelis. A szóló kivitelű, városi kialakítású autóbuszt először Sopronban, majd Kaposvárott, Pécsett, Miskolcon...
Összesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A kormány tavaly júliusban nyújtotta be előterjesztését, amit az Országgyűlés októberben...
Technikai hiba miatt nem a megszokott időben kezdődött a kereskedés az isztambuli tőzsdén. Isztambuli idő szerint 9:15-9:30 között került sor az ajánlatgyűjtésre, és 9:30-tól pedig elindult a...
Elhanyagolható mennyiségű, mintegy három tonnányi aranyat tart a tartalékai között a Magyar Nemzeti Bank - derül ki a jegybankelnök írásbeli válaszából. A kérdést Volner János parlamenti képviselő...
A vegyes üzenetû pénteki amerikai munkaerõpiaci adatok után a jelek szerint folytatódik az a befektetõi magatartás, hogy a Fed felõl változó monetáris politikát árazzák és...