Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
A Paks II-ben is alkalmazott technikáról tartott előadást egy orosz nukleáris intézet tudományos munkatársa. A VVER-1200 reaktorblokkot nemcsak aktív, hanem emberi közreműködést nem igénylő, passzív biztonsági rendszerekkel is felszerelték.
Olaszország 2018-as, tervezett költségvetésében a strukturális kiigazítás elmarad az uniós elvárásoktól, és várhatóan alacsonyabb lesz az olasz kormány vállalásánál is az Európai Bizottság szerint, amely aggodalmát levélben ismertette Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszterrel.
Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást. Az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége...
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Észak-Korea fenyegetése az atomtámadással egyre súlyosabb, és ha Phenjan valóra is váltja, akkor hatalmas katonai válaszcsapásra számíthat - jelentette ki szerdán Szöulban a dél-koreai látogatásán tartózkodó James Mattis amerikai védelmi...
Sorra jelentették be az uniós intézmények vezetői, hogy nem fogadják el a Katalán Köztársaságot és továbbra is Spanyolországgal hajlandóak tárgyalni. Gazdasági elemzők szerint enyhe, kezelhető hatása lenne annak, ha a katalóniai válság tovább mélyülne.
Törvénytelennek tartja a katalán függetlenségről szóló parlamenti voksolást és a függetlenség kikiáltását Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő, aki az M1 aktuális csatornán szombaton azt is leszögezte, hogy a spanyol törvények alapján a szavazást el nem ismerő spanyol kormánynak van igaza.
Hétfő reggelre tüntetést szervez a Parlament elé a Kéményseprők Országos Szakszervezete – idézi a Hír Tv-t a Klubrádió. A demonstráción több ellenzéki képviselő is felszólal majd.
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az egyszerűsített foglalkoztatásra, valamint az illetékmentességre vonatkozó szabályok könnyítése végett. A kamara közlése szerint a módosítás a mezőgazdasági idénymunka rugalmasabb és teljesebb kiszolgálását, valamint a termőföldd
A brüsszeli elnyomás ellen függetlenségi háborút vívó magyar kormány külgazdasági és külügyminisztere nem tért el az eddig megjelent európai álláspontoktól.
Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást, ezze véget ér az adóbevallás kora Magyarországon - mondta Tállai András a Magyar Időknek.
Hétfőn fontos döntés született a kiküldött munkavállalók uniós irányelvének módosításáról, amelynek igazi tétje az volt a fuvarozási szektor számára, hogy a nemzetközi fuvarozásban foglalkoztatott sofőröket is besorolják-e...
Spanyolország belügyének tekinti a magyar kormány a katalán függetlenség kikiáltását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
A Standard & Poor's szerint nem várható olyan kilépési megállapodás London és az Európai Unió között, amely az EU-tagsághoz mérhető előnyöket kínálna a brit gazdaságnak.
A vállalat 10,3 milliárd dolláros árbevétele kisebb mértékben elmaradt a várakozásoktól, az egy részvényre jutó tisztított profit azonban 1,11 dollár lett a várt 1,04 dollárral szemben.
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
Mit félt a legjobban a hazai lakosság, és mivel veszélyezteti leginkább mások életét az utakon? Egy friss kutatás eredményei meglepő módon azt mutatják, hogy míg az autóbalesetet szenvedőknek csupán a fele vallotta, hogy az eset után változtatott vezetési szokásain, a betörést átélt válaszadók döntő része tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülj
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
Egyre több zöldséget és gyümölcsöt vásárolnak a magyarok, a bővülés pedig a következő időszakban is folytatódhat. Háztartásonként évente 165 kilogramm zöldség és 89 kilogramm gyümölcs kerül a kosarakba, ez összességében 330 milliárd forint forgalmat jelent a piacon.
November 1-jétől 33 ezer forintos havi bérpótlékban részesülnek a védőnők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkár szombaton. Rétvári Bence elmondta, a jövő évi költségvetésben kétmilliárd...
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken egy férfit, akinek a cége befektetési arany értékesítésével foglalkozott és húsz sértettnek csaknem 130 millió forint kárt okozott – tájékoztatta a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A KSH ma publikált friss adatai szerint a lakásárak tovább emelkedtek az idei második negyedévben. Míg a használt lakásoknál 2,1%-kal kellett többet fizetni április és június között, mint az év első három hónapjában, az új lakásoknál 3,2% volt a drágulás.
Több cég is van, ami évről-évre elkészíti listáját a világ legélhetőbb városairól, melynek során különböző szempontokat figyelembe véve állapítja meg, hogy hol a legjobb és hol a legrosszabb élni. Melbourne, Bécs vagy Vancouver...
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Az iskolai szünetekben a legtöbb család igyekszik közös programokat szervezni. Ilyenkor a legjobb kirándulni a természetben, múzeumba menni vagy ellátogatni egy termálfürdőbe, wellness szállóba, hogy kiszakadjunk az otthoni környezetből...
A vasárnap éjjel egy órával hosszabb lesz, cserébe március utolsó hétvégéjéig igen korán sötétedik majd. Eljött a nyári időszámítás vége, amivel továbbra is nagy mennyiségű villamos energiát és pénzt takarítunk meg.
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
Nőtt a világ milliárdosainak összvagyona 2016-ban, de ez főként néhány nagy szektor teljesítményének volt köszönhető - derül ki a PwC és a UBS friss tanulmányából. A nyersanyagok drágulása volt az egyik, ami segített. Tavaly 10...
Három méter. Ma már nem ritkaság az ilyen hosszú burkolólap. Csakhogy ezen óriások lefektetése kivételes szaktudást igényel, mert roppant könnyen elroppanhatnak. A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége és a Mapei Kft. erről tartott két napos továbbképzést burkoló szakembereknek a közelmúltban.
A Mol Nyrt. helyére lépne a Rosznyefty orosz olajvállalat, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keresne az INA horvát olajipari vállalatban - közölte Igor Secin, a Rosznyefty vezetője a Jutarnji List című horvát napilapnak szombaton.
– Magyarországon lezajlott a foglalkoztatási és növekedési fordulat, most a termelékenység növelését kell elérni, különösen a kis- és középvállalkozásoknál – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, a jegybank főközgazdásza pénteken Budapesten annak kapcsán, hogy a jegybank vezető munkatársai bemutatták az MNB Versen
Mintát adhatnak a lassabban növekvő régi tagállamok számára a közép-európai országok arra, hogy miképpen lehet a gazdaságot erőteljesebb növekedési tartományba léptetni, s közben munkahelyeket teremteni, illetve adósságot is csökkenteni - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.