10 évvel ezelőtti emlékek derengenek, amint a bankrészvények újabb és újabb csúcsokat döntenek, a cégek meg lazára veszik a költekezést, és kacsalábon forgó székházakat építenek. Akkor jött hamarosan a válság és az összeomlás, reméljük, most megússzuk majd egy korrekcióval vagy egy átlagos medvepiaccal.
Megújult az Örs vezér terén a P+R parkoló, a fejlesztés eredményeként 104-ről 265-re nőtt a parkolóhelyek száma - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
A megfertőződést követő harmadik napig még beadható a bárányhimlő-védőoltás. Évente több százan kerülnek kórházba Magyarországon a kór miatt, a fertőzés megjelenése a 2-8 évesek között a leggyakoribb. Ha a gyermek hetekre kimarad...
A negyedik ipari forradalom már nem a jövő, hanem a jelen. Körülöttünk, velünk történik. A kérdés ezzel a rendkívüli sebeséggel zajló változással kapcsolatban csak az, hogy bele, az élére merünk-e állni, vagy lemaradunk, azt kockáztatva, hogy a hátrány nehezen lesz behozható. A változás egyik fő eleme az élet minden területén bekövetkező digitalizáció. A technológiai fejlődés követése a vállalatok…
Az Európai Bizottság (EB) változtatna az ÁFA számítási módszerein, azzal a céllal, hogy az adócsalással és a cégek "adóoptimalizálásával" felvegyék a harcot, amivel az amerikai online kereskedelmi óriás, az Amazon kifejezetten rosszul...
Elfogadta az ukrán parlament kedden a nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvényjavaslatot, amely nyugdíjemelést tartalmaz, valamint fokozatosan növeli a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát. Az...
Az ősz beköszöntével, jórészt a hurrikánszezonban megsérült járművek pótlásának köszönhetően, ismét növekedésnek indultak az amerikai autóeladások szeptemberben az Edmunds.com autókereskedő portál adatai szerint.
Új banki iránymutatás kiadását tervezi az Európai Központi Bank (EKB), amely szerint a pénzintézeteknek a következő években a nem teljesítő hiteleik 100 százalékára céltartalékot kell képezniük – derül ki az EKB kedden nyilvánosságra került tervezetéből.
Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme szeptemberben Törökországban, a maginfláció pedig 2004 februárja óta a legmagasabb szintre emelkedett. A török elnök kedden ismét a magas kamatokat okolta az árak elszabadulásáért.
Warren Buffett, milliárdos befektetési guru úgy véli, hogy az amerikai részvényárfolyamoknak "van értelme" a jelenlegi kamatkörnyezetben. A CNBC hírcsatornának elmondta azt is, hogy szerinte a kamatok "erős faktort" jelentenek a részvények...
A brit kormány megállapodásra törekszik az Európai Unióval, de készül ennek „alternatívájára” is – mondta kedden a Brexit, vagyis a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter.
A 18-29 év közti fiatalok arra számítanak, hogy 66 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba, átlagosan 18 évet töltenek majd nyugdíjasként, és 22 millió forintra becsülik azt a megtakarítást, amely biztosíthatja számukra a pénzügyileg stabil öregkort - derül ki a Groupama Biztosító Zrt. felméréséből, amelynek eredményeiről kedden tájékoztatta az MTI-t.
A csökkenő készletek és a globális kereskedelemben kiemelkedő áruszállítói ágazat bővülése miatt nő a dízel ára - közölte az InfoRádióban az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. Pletser Tamás hozzátette: a dízellel közel azonos olajszármazékokat fűtéshez is használják és Amerikában hideg telet várnak, ami szintén felértékeli a nyersanyagfajtát.
Warren Buffett, milliárdos befektetési guru úgy véli, hogy az amerikai részvényárfolyamoknak "van értelme" a jelenlegi kamatkörnyezetben. A CNBC hírcsatornának elmondta azt is, hogy szerinte a kamatok "erős faktort" jelentenek a részvények...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 2-án jóváhagyta a Konzum Nyrt. és a vele összehangoltan eljáró, a Konzum csoporthoz tartozó társaságok kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Appeninn-részvényekre - tette közzé az Appeninn Nyrt....
Az augusztusi csúcsról sokat gyengült a forint, egy év alatt viszont nem túl nagy a változás. A többi térségbeli deviza sem volt egységes, nincs igazán régiós trend kibontakozóban. Egy hatalmas összegeket mozgató alapkezelő mindenesetre csökkenti befektetéseit a térségünkben, mert előbb-utóbb kamatemelésre számít.
A Capital Communications stratégiai kommunikációs ügynökség impact branding néven új kommunikációs szolgáltatást indított. Az ügynökség a befektetők által egyre szélesebb körben alkalmazott impact investing célját és kritériumait ültette át a branding és a vállalati kommunikáció területére.
Közbeszerzést hirdetett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) az M0-s autóút nyugati szektorának 10-es számú főútja és az M1-es autópálya közti szakaszra - írja a Magyar Idők. A nyertes pályázónak környezeti hatástanulmányt kell...
James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása. A tárcavezető a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán...
Ismét a megszokott szintre, hatmillió fölé emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb sörfesztiválján, a kedd este véget érő müncheni Oktoberfesten.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy a monetáris politikai feladatok teljesítése érdekében bővüljön az Európai Központi Bank (EKB) elszámolási rendszerekkel kapcsolatos szabályozási hatásköre. Az uniós bizottság sajtószolgálatának...
Ma is kitartott az ötödik napja tartó optimizmus a tengerentúlon, újabb rekordok születtek.Újabb rekordot döntött a Dow 2017.10.03 22:00Különösen optimista kereskedés után újabb rekordot döntöttek az amerikai tőzsdék:a Dow Jones 0,38%-os,az...
Változatlanul 1,75 százalék maradt a román alapkamat, a román nemzeti bank (BNR) igazgatótanácsa ugyanis keddi ülésén a jegybanki közbelépést sürgető kormányzati nyomás ellenére sem módosította az irányadó kamatot.
Eredményes szezont zárt a Neckermann Magyarország, a szeptember végén zárult üzleti évben az utazási iroda árbevétele meghaladta a 14 milliárd forintot, és a cég stabilan működik már csaknem 25 éve - mondta a Neckermann Utazás ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Azerbajdzsán olajtermelése szeptemberben napi 785 ezer 700 hordóra emelkedett az előző havi 734 ezer 800-ról, azonban még mindig a kitermeléscsökkentési megállapodásban vállalt határ alatt maradt - adta hírül az azeri energiaügyi minisztérium kedden.
Városi, vállalkozói és társadalmi összefogással szeretnének a mozgássérült és neurológiai beteg gyerekek rehabilitációját is szolgáló játszóteret építeni a nagykanizsai kórház területén - közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Az egész éves áramellátást szinte teljesen biztosító napelemes rendszert szerelnek fel a zalaegerszegi, a zalaszentgróti és a lenti járás területén lévő általános iskolák harmadára - közölte a zalaegerszegi központú tankerület igazgatója kedden sajtótájékoztatón, a zalai megyeszékhelyen.
Donald Trump amerikai elnök kedden a hurrikán sújtotta Puerto Ricóra látogatott, ahol a többi között a szeptember második felében pusztító vihar károsultjaival találkozott.
Éves szinten 2,7 százalékkal nőtt a cseh gazdaság a második negyedévben, az előző negyedévhez viszonyítva a bruttó hazai termék (GDP) növekedése 2,5 százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) kedden Prágában a pontosított adatokat. A negyedéves növekedés az utóbbi húsz évben a legnagyobb.
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Közép-Európai Egyetem (CEU) megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
Sem a magyar hatóságok, sem pedig a gyógyszerészeti kamara nincs abban a helyzetben, hogy betiltsák a homeopátiás szereket - mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke kedd este az M1 aktuális csatornán.
Elfogadta az ukrán parlament kedden a nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvényjavaslatot, amely nyugdíjemelést tartalmaz, valamint fokozatosan növeli a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát.