2017. október 4. szerda

okt. 4
11:57
Svájcban már vérszállító szuperdrónok repkednek (Kreatív Online)
A bázisukon önállóan cserélnek akksit, és a szállítmányt is maguk pakolják be négyrotoros csészealjuk belsejébe.
okt. 4
11:57
Mulasztott az Országgyűlés, jár az állami megváltás – mondta ki az Alkotmánybíróság (Adózóna)
A végrendeleti örökös jelenleg nem kap megváltást az államtól, ha a neki szánt földet azért nem szerzi meg, mert a hatóság – a törvényi korlátok alapján – a tulajdonszerzés jóváhagyását megtagadta. Az Alkotmánybíróság ezt a jogalkotói mulasztást alaptörvény-ellenesnek ítélte és megállapította: közérdekből korlátozható az örökléshez való jog, azonban a földtulajdont emiatt meg nem szerző…
okt. 4
12:00
Mankókkal ugyan, de lendületben a magyar gazdaság (vg.hu)
A tavalyi gyengélkedést követően lendületbe jött a magyar gazdaság, idén és jövőre is 3,8 százalékos bővülést várnak a Pénzügykutató elemzői.
okt. 4
12:02
Jelentősen bővült a román kiskereskedelem (vg.hu)
Romániában 9,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
okt. 4
12:06
A Mol-vezérnek is bőven jut az uniós pénzekből (Menedzsment Fórum)
Hernádi Zsolt egészen fiatal agrárvállalkozása kap százmilliós támogatást.
okt. 4
12:06
Óriási összeget kell visszafizetnie az Amazonnak (Privátbankár)
Nem tetszik az Európai Bizottságnak az Amazonnak nyújtott adókedvezmény.
okt. 4
12:06
Szakértő szerint az uniónak és Törökországnak kölcsönösen szükségük van egymásra (ProfitLine)
Hóvári János turkológus szerint az Európai Uniónak (EU) és Törökországnak kölcsönösen szükségük van egymásra, utóbbi azonban talán jobban rászorul az előbbire.
okt. 4
12:06
Fontos változás jön a nyugdíjaknál: ígérik, nem lesz gond (Pénzcentrum)
Novembertől az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már a Magyar Államkincstár (MÁK) végzi a nyugdíjkifizetést. A minisztérium szerint a kincstár felkészült a feladatra. A változás oka, hogy a bürokráciacsökkentés...
okt. 4
12:18
Itt vannak a nevek: ők kapták a kémiai Nobel-díjat (Privátbankár)
Az orvosi és a fizikai Nobel-díj után kihirdették a harmadik katergória nyerteseit.
okt. 4
12:24
A devizahitelesek megmentője lett a Richter vezérigazgatója (Menedzsment Fórum)
Az állam egyik fejőstehene a magyar gyógyszercég.
okt. 4
12:24
Ilyet még nem léptek: ellenöző biztos rendelt ki a hatóság (Privátbankár)
Először rendelt ki ellenőrző biztost a GVH vállalatok közötti fúzióban.
okt. 4
12:30
Nem fizetett elég adót az Amazon, hatalmas büntetést szabott ki az EU (Portfolio)
250 millió euró jogszerűtlenül elengedett adó megfizetésére kötelezte az Amazont az Európai Unió. Az ítélet szerint Luxemburg 2003 óta adott engedményeket az amerikai kiskereskedelmi óriásnak. Részletek hamarosan... ...
okt. 4
12:33
Bátrabb vállalati hitelezésre biztatja a bankokat az MNB (vg.hu)
Nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a bankoknak a mikro- és a kis cégek, illetve a működőképes, de kockázatosabb vállalkozások hitelezésére – mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Privátbankár Kkv-Finanszírozás konferenciáján szerdán.
okt. 4
12:35
Vadászgépek kísértek egy Ryanair-gépet (vg.hu)
Biztonsági riasztás miatt a brit királyi légierő (RAF) két Typhoon típusú harci gépének kíséretében szállt le szerdán az egyik londoni repülőtérre a Ryanair ír légitársaság Litvániából érkező repülőgépe.
okt. 4
12:36
Ilyet még nem léptek: ellenőrző biztos rendelt ki a hatóság (Privátbankár)
Először rendelt ki ellenőrző biztost a GVH vállalatok közötti fúzióban.
okt. 4
12:36
Jövőre jönnek a mentőket értesítő autók (Infostart)
Október elején léptette életbe az autókba beépített e-segélyhívó berendezések szabályozását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) – közölte az InfoRádióval Puss Tamás, a szervezet osztályvezetője.
okt. 4
12:36
Erős fél évről számolt be a Tesco (ProfitLine)
A gazdálkodási átalakítási folyamatban elért "erőteljes előrelépésről" számolt be szerdán Londonban közzétett féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége kiugró mértékben javult a közép-európai térségben.
okt. 4
12:37
Csökkent a BUX délelőtt (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 34,04 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
okt. 4
12:38
Engedély nélkül dolgozó plasztikai sebész bukott le (Privátbankár)
Az orvos több mint 100 pácienst láthatott el.
okt. 4
12:42
A piacok hátat fordítanak a mindenható dollárnak, de mi jön helyette? (Menedzsment Fórum)
A geopolitikai helyzet ciklikus változása megköveteli az egyre inkább funkcióját vesztett tartalékdeviza, a dollár leváltását valami másra. John J. Hardy, Saxo Bank szakértője szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése lehet, hogy mi is lesz ez a helyettesítő eszköz.
okt. 4
12:44
Gigabírsággal sújtotta az Apple-t és az Amazont Brüsszel (Menedzsment Fórum)
Mindkét óriás tiltott állami támogatásban részesült, az Amazonnak 250 millió eurót kell befizetnie, az Apple-nek pedig őrületes 13 milliárd eurót.
okt. 4
12:45
Családbarát munkahelyek 2017-ben (HR Portál)
Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait szerdán Budapesten. A tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az eseményen kiemelte, egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés - írja az MTI.
okt. 4
12:47
Bántalmazással vették rá a kiszolgáltatott helyzetben lévőket az ingyen munkára (HR Portál)
Tizenkét vádlottat marasztalt el a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság első fokon a gádorosi csicskáztatásként ismertté vált ügyben. A vádlottak különböző módszerekkel kilenc sértettnek összesen - a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, a munkabér visszatartásával - csaknem 45 millió forint kárt okoztak - írja az MTI.
okt. 4
12:48
Új gázszállítási megállapodást kötünk a Gazprommal (hirado.hu)
Az orosz gázipari óriás idén a téli hónapokra 900 millió köbméter gázt tárol be a magyarországi tározókba.
okt. 4
12:54
Kőkemény tárgyalás vár Putyinra - nem mindennapi vendéget vár (Privátbankár)
Washington politikája a Közel-Keleten Rijádot arra késztette, hogy végrehajtsa a maga keleti nyitását. A szaúdiak most abban reménykednek, hogy Moszkva nyomást gyakorolhat Teheránra. A Kreml a maga részéről szaúdi befektetések fellendülésében reménykedik, de az alacsony olajárak, Rijád elszálló költségvetési hiánya és a jemeni katonai hadjárat a sz
okt. 4
13:00
Újabb szakaszba lépett a civiltörvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás (Menedzsment Fórum)
A kormánynak egy hónapja van arra, hogy átdolgozza a törvényt, különben léphet az Európai Bíróság.
okt. 4
13:00
Újabb szakaszba lépett a Magyarország ellen indított eljárás (Privátbankár)
A kormánynak egy hónapja van reagálni.
okt. 4
13:00
Antimobilozós celebvideót készített a Škoda (Kreatív Online)
Ábel Anita és egy rallybajnok is szerepel benne.
okt. 4
13:00
Kevés a dolgozója? Legyen képben, hogyan alkalmazhat többet! (Adózóna)
Sok magyarországi vállalkozás küzd manapság munkaerőhiánnyal. Érdemes áttekinteni azokat a jogviszonybeli lehetőségeket, amelyekkel a munkaerő-szükséglet kielégíthető úgy, hogy se a foglalkoztatott személy, se a munkaügyi felügyelet ne találjon fogást a vállalkozáson.
okt. 4
13:00
Több millióra rúghatnak a rejtett költségek (AQUA)
Számos, előre nem feltétlenül figyelembe vett költséggel kell számolniuk azoknak, akik új lakást vásárolnának. A Lakás 2017 kiállítás szakértői­nek összeállítása szerint először is a lakás vételára alapján illetékfizetési kötelezettség keletkezik.
okt. 4
13:02
Turisztikai workshopokat tart a Google és az MTÜ (Kreatív Online)
Ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
okt. 4
13:06
Idén 4-5 százalékkal nőhet a kiskereskedelem (ProfitLine)
Az év egészében 4-5 százalékos növekedést mutathat a kiskereskedelmi forgalom, és jövőre is hasonló eredményt érhet el a szektor az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
okt. 4
13:06
Kihirdették a kémiai Nobel-díj nyerteseit (vg.hu)
Krio-elektronmikroszkópiáért egy svájci, egy német-amerikai és egy brit tudós kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 4
13:08
A spanyol tőzsde húzza vissza az európai piacokat (vg.hu)
A katalán függetlenségi törekvések hírére nagyot esett a spanyol tőzsde, amely visszafogja a nyugat-európai piacokat is.
okt. 4
13:12
Nem fizetett elég adót az Amazon, lecsapott rá Brüsszel (Portfolio)
250 millió euró jogszerűtlenül elengedett adó megfizetésére kötelezte az Amazont az Európai Unió. Az ítélet szerint Luxemburg 2003 óta adott engedményeket az amerikai kiskereskedelmi óriásnak, amit illegális támogatásnak találtak végül....
okt. 4
13:18
2021 után sem szabadulunk az orosz függőségből (Privátbankár)
2021 utánra is szerződést kötne a Gazprommal a kormány.
okt. 4
13:18
Cafeteria 2018: amit eddig tudni lehet (hirado.hu)
Mi várható jövőre a munkáltatói juttatások terén? Változik-e bármi, és ha igen, ki veheti ezt igénybe? A legfontosabb tudnivalók a jövő évi cafeteriáról.
okt. 4
13:24
Ilyen is ritkán van: bocsánatot kért egy miniszterelnök (Privátbankár)
Igaz, hónapokkal később. A nyári parlamenti választásokon elért siralmas eredmény jutott most eszébe Theresa Maynek.
okt. 4
13:30
Hosszú távra elkötelezné Magyarországot az orosz gáz mellett a kormány (Portfolio)
Új gázszállítási megállapodással váltja majd a 2021-ben lejáró szerződést Magyarország a Gazprommal - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó szerint mindez, csakúgy, mint a paksi bővítés, jelentős...
okt. 4
13:32
Magyarország olyan húzásra készül ma, amelyre még soha nem volt példa (Portfolio)
Korábban sosem látott devizakötvény-cserére készül ma Magyarország, a hírek szerint komoly kereslet mellett adhatunk el tízéves eurókötvényeket, amivel magasabb hozamú dollárkötvényeket válthatunk ki. Vannak még nyitott kérdések...
okt. 4
13:36
Több száz dolgozót rúg ki a Magyar Telekom (Privátbankár)
Az év végéig küldik el őket.
okt. 4
13:36
Egy hónapot kapott a kormány Brüsszeltől a civiltörvény megváltoztatására (Portfolio)
A második szakaszba léptette ma az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Ennek keretében egy hónapos határidőt...
okt. 4
13:39
Az Európai Bizottság beperli az Apple-t (vg.hu)
Brüsszel bírósághoz fordul az Apple-nek nyújtott tiltott ír állami támogatás beszedése miatt. Az amerikai óriáscég 13 milliárd euró adót nem fizetett meg.
okt. 4
13:41
A krími fiaskó ellenére maradna az orosz piacon a Siemens (vg.hu)
A Siemens a Krímbe szállított gázturbinák miatt kirobbant nemzetközi botrány dacára sem mond le a részvételről az oroszországi erőművek modernizálásában.
okt. 4
13:42
Sokaknak esélyük sincs jobb lakásra (Infostart)
A kormányzat a középosztály lakhatásának támogatására figyel, a lakhatási szegénységre szinte semennyi figyelem nem jut a Habitat for Humanity friss jelentése szerint.
okt. 4
13:43
Újra megállapodott Magyarország a Gazprommal (vg.hu)
Az orosz gázipari óriás idén 900 millió köbméter gázt tárol be a magyarországi tározókba.
okt. 4
13:45
Nagyon veszik a Fordot idén a magyarok (vg.hu)
A Ford az év első háromnegyed évében 11 334 személy- és haszongépjármű értékesítésével, közel 12 százalékos piaci részesedéssel továbbra is vezeti a magyar piacot. Ez az eredmény közel 4 százalékos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képes, ami jól tükrözi a magyar autópiaci tendenciákat – számol be a vállalat közleménye.
okt. 4
13:47
Megállapodtak a létszámleépítésről a Magyar Telekomnál (vg.hu)
A Magyar Telekom közel 350 anyavállalati munkavállaló elbocsátásáról állapodott meg az érdekképviseletekkel, további nagyjából 160 fős létszámleépítés a társasági projekt erőforrás-igények csökkenésével összefüggésben valósulhat meg, az érintett munkavállalók jelentős része várhatóan 2017 végével távozik a társaságtól – közölte a cég az MTI-vel sze
okt. 4
13:48
Évtizedek óta nem látott adóreform jöhet (Privátbankár)
Nagyon komoly tervet rakott össze az EU az áfa-szabályok reformjára.
okt. 4
13:48
Szeretik a lakók a panelt (AQUA)
Súlyos demográfiai problémákra mutatott rá a panelprogramot előkészítő átfogó felmérés, a lakótelepi lakások egyharmadában ugyanis egyedülálló nyugdíjasok élnek. Noha az épületek csaknem fele átesett valamilyen felújításon, teljes körű korszerűsítés gyakorlatilag sehol nem történt.

Keresés