Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg - derül ki az MTI körképéből, amelynek keretében nyolc magyarországi nagyb
A mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit idén szeptemberben, ami a növényi termékek árának 4,0, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak 2017 január–szeptemberében 0,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel
A közepes méretű és forgalmú repülőterek közül a világon először a Budapest Airport repülőgépforgalmát lehet a helyszíntől függetlenül is biztonságosan irányítani a HungaroControl innovációjának, a Remote Tower távoli toronyirányítási rendszernek köszönhetően. A fejlesztést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroC
Komoly áremelésre készülnek a taxisok januártól, mostanra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK) is sikerült meggyőzni arról, hogy támogassák a lépést, már csak a főváros jóváhagyásán múlik a dolog. Állítólag tíz százalékos...
Az amerikai kiberbiztonsági hivatal (US-CERT) figyelmeztetést adott ki az észak-koreai kormánynak dolgozó hackerekről, akiket kollektívan "Rejtett kobra" fedőnévvel illetnek. Az ügynökök a FALLCHILL nevű távelérésű vírussal 2016 óta...
Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Megjelent az a május óta várt kormányrendelet, amelynek értelmében minden 3. és további, újonnan születő gyermek után átvállal a kormány 1-1 millió forint lakáshitel-tartozást a szülőktől. A kormány korábbi közlése szerint 17...
Szeptemberben a növényi termékek árának 4,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat az augusztusi 3,4 százalékos és a júliusi 3,1 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hiva
Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi – közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán.
A szakemberek jóslatai egybecsengenek, 5-10 év múlva a gépek nagyon sok munkakörben fogják leváltani a munkavállalókat, de mi várható addig? Mit látunk, ha az elkövetkezendő 2 évre gondolunk? Mit tehetünk MA a legnagyobb kihívásokkal, a munkaerőhiánnyal és a fluktuációval szemben? Létezik válasz az elvándorlásra!
Gyengüléssel kezdték a kereskedést a vezető európai értéktőzsdék szerdán. A kereskedés első perceiben Londonban a FTSE-100 index 0,33 százalék, a frankfurti DAX-index 0,58 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalék mínuszt jelzett. Az eurót 1,1819 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor a kedd esti 1,178
A német versenyhivatal vizsgálatot indíthat a Lufthansa ellen, amely az Európai Bizottság vizsgálatának kimenetelétől függ. A Bizottság a légitársaság jegyárainak emelkedését monitorozza, mivel a csődbe jutott és a Lufthansa által részben megvett Air Berlin után monopolhelyzetbe kerülthetett a légitársaság bizonyos németországi útvonalakon.
Rendkívüli támogatást kér a kormánytól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az október végi vihar során károsult fóliás kiskertészetek segítésére – közölte az agrárkamara szerdán
Három hete egy szűk, egy százaléknál kisebb sávba van beragadva a forint az euróval szemben, innen jövő kedden az MNB döntése mozdíthatja ki valamerre. Reggel a többi deviza esetében sem volt jelentős elmozdulás, délelőtt azonban erősödésnek...
Az Airbus élete üzletét ütheti nyélbe. Az európai repülőgépgyártó 430 darab A320Neo típusú repülőgépre kaphat megbízást az amerikai Indigo Partners-től.
Minden idők egyik legnagyobb utasszállító repülőgép megrendelését kapta az Airbus a Dubajban rendezett légiipari kiállításon: 430 repülőgépet rendeltek tőle, összesen közel 50 milliárd dollár értékben. A nagymegrendelő a légitársaságok...
730 milliárd forintos kezelt vagyonnal új szereplő lép a hazai alapkezelői piacra az MKB Alapkezelő, a Pannónia CIG Alapkezelő és az MKB portfólió- és vagyonkezelési üzletág egyesülésével. Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő...
Peking több korlátozást is megszüntet a közeljövőben, aminek köszönhetően a nemzetközi befektetők is betörhetnek a legnagyobb ázsiai gazdaság pénzpiacára.
Jövőre összesen 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani, olvasható a kormány honlapján.
Veszélybe kerülhet az atomerőmű működése a szlovákiai Jaslovské Bohunicében a jövő év elején, amikor felmondási idejük leteltével számos speciálisan képzett alkalmazott távozhat az erőműből. A szlovákiai bohunicei V2 atomerőmű...
Az új világrendben Latin-Amerika egyre jobban teljesít, és ha egy olyan nyitott gazdaságú ország, mint Magyarország szintén jól akar teljesíteni, az egyre gyorsabban fejlődő Latin-Amerikával hatékony és jó kapcsolatokat kell kiépítenie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A japán társadalom lassú, folyamatos elöregedése sokakat komolyan aggaszt. Csakugyan riasztó lehet látni, hogy 5 év alatt több, mint 1 millió emberrel csökkent Japán lakossága, és ez a tendencia pedig folytatódik. Ez pedig a japán jegybanknak...
Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg - derül ki az MTI körképéből, amelynek keretében nyolc magyarországi nagyb
Veszélybe kerülhet az atomerőmű működése a szlovákiai Jaslovské Bohunicében a jövő év elején, amikor felmondási idejük leteltével számos speciálisan képzett alkalmazott távozhat az erőműből. A szlovákiai bohunicei V2 atomerőmű...
Még táblára is nyomtatták a hazugságot. A vicc az, hogy talán nem egyeztettek, ezért a táblát a másik oldalról tartó csepeli fideszes polgármester mást hazudott a Facebookon.
Az új CANnual Report (Café Communications) szerint Magyarországon is tovább nő a közösségi média, és a nem hagyományos reklámmegoldások, köztük a tartalommarketing jelentősége. Nem véletlen, hogy egyre több márka ismeri fel az influencer marketing jelentőségét. Kielemeztük. A CANnual Report több szakmai elemzést és tanulmányt is közöl, amelyekből k
Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít az állam 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.