Egyre népszerűbb a biztosítás a munkáltatói juttatások között, míg 2015-ben a munkáltatók 13 százaléka kínált biztosítást a választható cafeteria rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékra, idén pedig 27 százalékra nőtt - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
A gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy méltánytalannak érzik az ekáer-kötelezettség megszegésére hivatkozással kiszabott bírságokat, amelyek mértéke ismétlődő ügyekben egyre növekszik. Az RSM Legal próbapert indított a gazdálkodókat sújtó szankciók megalapozottságának vizsgálata érdekben.
Hatalmasat változtak az elmúlt években a munkaerőpiac igényei, amire a szakképzésnek is reagálnia kell, ahogy a nagyfokú munkaerőhiányra is. Mégis mit tesz azért az ország vezetése, hogy megoldja ezt a bonyolult helyzetet? A digitalizáció...
A felnövő, és évről évre nagyobb vásárlóerővel rendelkező réteg – a maga egészen új összetételű médiafogyasztási szokásaival – gyökeres változásokat eredményez majd a következő évek reklámköltéseinek összetételében. Szakértőkkel beszélhettünk a véleményvezérek monetizálásáról. A CANnual Report több szakmai elemzést és tanulmányt is közöl, amelyekbő
Az MKB és a CIG Pannónia vagyonkezelői üzletágainak frigyéből új alapkezelő született, amely az ötödik legnagyobb a piacon, de arra törekszik, hogy hamarosan a harmadik, esetleg a második legyen. A 730 milliárd forintos kezelt vagyon nagy része vegyes és kötvényalapokban van, amiben erősíteni szeretnének, az az abszolút hozamú alapok kategóriája.
Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Orbán körei szisztematikusan felzabálták a magyar sajtó nagyját. Szerinte „Magyarországon nincs gond a médiaszabadsággal”.
A szlovén állategészségügyi hivatal minden bejegyzett tojástermelőnél ellenőrzést tart a következő egy hónapban, miután kiderült, hogy két termelő is tiltott, fipronil tartalmú rovarirtó szert használt - közölte a szlovén POP TV szerdán.
Múlt héten arról olvashattunk, hogy visszamondták a Segwit2x-et. Nem telt el egy hét és bejelentették a hard fork legújabb időpontját, ami 2018. január 2.- írja a coinbroker.hu.
A lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, és ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke...
Kétszázötven millió forintos tőkebektetéshez jutott a magyar Flight Refund startup cég, amely a légiutasok kártérítésére szakosodott - jelentette be sajtótájékoztatón Bánfai Gergely, a cég tulajdonosa Budapesten, szerdán.
A piac már eddig is szinte biztosra vette, hogy a Fed a jövő hónapban folytatja a kamatemelési ciklusát, de a maginflációs mutató növekedése minden kételyt eloszlatott. A Munkaügyi Minisztérium közlése szerint októberben 1,8%-kal nőtt...
Több mint 11 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó nyugdíjpénztárak – közölte kedden a szervezet.
Októberben a várakozásoknál kissé jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdán kiadott kimutatása szerint.
Debrecenben saját céggel lesz jelen a jövőben a Krones AG: a repülőtér melletti déli ipari övezetben csaknem 15 milliárd forintos beruházással felépülő gyárral 500 új munkahelyet teremtenek – jelentette be hivatalosan is a német vállalkozás nemzetközi gyártási és logisztikai igazgatója szerdán Debrecenben.
A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán. ...
A felszámolási eljárások száma 2,7 százalékkal, a kényszertörlések száma pedig 26,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, az első háromnegyedévben pedig az éves visszaesés mindkettőnél meghaladta a 20 százalékot, miközben a végelszámolások száma 21,7 százalékkal emelkedett – közölte az MTI-vel a Bisnode üzletii
Aránytalanul nagy károkat okozna London számára, ha felére csökkenne a Nagy-Britanniában dolgozó uniós állampolgárok száma, a fővárosban ugyanis a legmagasabb az arányuk – figyelmeztetett a PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó. A londoni székhelyű cég szerint elsősorban az élelmiszer- és az építőipar, a vendéglátás és a raktározás függ az unió
A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót. Egyebek mellett ezzel és számos érdekes vállalati példával is megismerkedhettek az őszi Future Decoded konferencia résztvevői.
Több millió forinttal is csökkenhet a nagycsaládosok, három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele, az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
Mintegy 500 millió forint állami és uniós forrásból fejlesztik az egri Markhot Ferenc Kórházat: a beruházások egy része már befejeződött, több projekt most zajlik vagy hamarosan megkezdődik – mondta az intézmény főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
Sokszáz oldalas fejlesztési terveket küldenek el az Európai Bizottságnak a tagállamok amiatt, mert túlzottan komplex és nem a mérhető eredményekre fókuszál az EU vidékfejlesztési stratégiája, de ezeket rengeteg idő elbírálni, így...
A keddi veszteséges zárás után szerdán is negatív tartományban indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. A DJIA-30 index 0,55 százalék, az S&P-500 index 0,52 százalék, a Nasdaq Composite 0,62 százalék csökkenéssel kezdte a szerdai kereskedést. A befektetői hangulatot az elmúlt nagyjából egy hétben elsősorban az új adminisztráció által ígé
A keddi veszteséges zárás után szerdán is negatív tartományban indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. Az olajár a IEA keresletnövekedésre vonatkozó előrejelzése miatt esett.
Októberben a várakozásoknál kissé jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdán kiadott kimutatása szerint.
Karácsony közeledtével sokkal nyitottabbak vagyunk az online vásárlásra, az ajándékvásárlásnál pedig segítséget nyújtanak a mások által írt vélemények, értékelések és a tesztek. A kiválasztott ajándékokra átlagosan 35 ezer...
A technológia jelentős költségcsökkentést hozhat az érintett vállalatok számára és nem mellékesen csökkenne a közlekedési balesetek száma is. A mérleg másik serpenyőjében viszont évi 300 ezer állás megszüntetése van.
Azonnali tagállami (EU-tanácsi) intézkedést, hosszabb távon pedig eddigieknél eredményesebb globális összefogást szorgalmaztak a politikai frakciók az Európai Parlament keddi plenáris ülésén az Adóparadicsom Papírok nyilvánosságra kerülése nyomán tartott rendkívüli vitán.
Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2017 verseny fődíjasa, az Év bankára elismerést pedig Dr. Patai Mihály kapta. A november 15-én megrendezett díjátadón idén egyedálló módon az Év színházművésze és az Év filmművésze díjakat is átadták.
A jelenlegi trendek alapján 2040-ig tovább emelkedik a világ energia- és ezen belül olajfogyasztása, valamint szén-dioxid-kibocsátása, azzal együtt is, hogy a megújuló energiaforrások részaránya gyorsan bővül majd tovább. Így valószínűleg...