2017. november 16. csütörtök

nov. 16
16:24
Megnyílt az E.ON debreceni képzési központja (vg.hu)
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében – jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
nov. 16
16:26
Jelentősen nőtt a magyarok vásárlóereje (vg.hu)
Idén 1,9 százalékkal nőtt Európában az egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2016-ban mérthez képest. A vizsgált 42 országban változatlanul jelentős különbségek láthatók az elméletileg elkölthető jövedelem mértékét illetően: a legmagasabb az átlagos vásárlóerő Liechtensteinben, Svájcban és Izlandon, míg Európa legkevésbé tehetős lakosai Fehéroroszorszá
nov. 16
16:28
Rákapcsolt az Egyesült Államok ipara (vg.hu)
A vártnál nagyobb mértékben, hat hónapja a leggyorsabb ütemben nőtt októberben az Egyesült Államok ipari termelése a Federal Reserve csütörtöki jelentése szerint.
nov. 16
16:30
Orbán Viktor: Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása (hirado.hu)
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb „vagyontárgyunkba”, a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson
nov. 16
16:30
Képzési központot nyitott az E.ON Debrecenben (NRGreport)
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
nov. 16
16:36
Debrecenben nyitott képzési központot az E.ON (ProfitLine)
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
nov. 16
16:36
Orbán Viktor: legnagyobb előnyünk a magyar emberek felkészültsége és szaktudása (AQUA)
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb „vagyontárgyunkba” a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson G
nov. 16
16:57
Nem rejtegetik tovább: nagy bejelentés jön a Teslától (Privátbankár)
Lejárt a kitolt határidő, bemutatják a cég új modelljét.
nov. 16
16:57
Önmagában is használható VR-sisakkal erősítené piaci helyzetét a HTC (vg.hu)
Bemutatta első, önmagában is ­használható virtuális­valóság-sisakját a HTC, az új eszköz több meglepetést is tartogat a felhasználóknak.
nov. 16
16:59
Közel 8500 tonna almát ad el idén a Tesco (vg.hu)
Idén 14 féle almából várhatóan közel 8500 tonnát értékesít a Tesco. A vállalat az áruházakban kapható almák közel 90 százalékát magyar termelőktől, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyéből szerzi be. Az áruházlánc novemberben csatlakozott a NAK országos almanépszerűsítő kampányához is: november 17. és 18. között 7 áruházban a vásárlóknak lehetőségük
nov. 16
17:06
Stagnált az orosz ipari termelés (ProfitLine)
Stagnált az orosz ipari termelés októberben éves szinten és nőtt szeptemberhez képest - áll az orosz statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett jelentésében.
nov. 16
17:09
A webáruházak körmére fognak nézni (Menedzsment Fórum)
A fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az e-kereskedelem áll idén, hogy a családok biztonságosan vásárolhassanak az interneten is - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.
nov. 16
17:18
Milliomosok hat aranyszabálya: ha ezeket betartod, te is gazdag lehetsz (Pénzcentrum)
Vagyonunk felépítése nem megy egyik napról a másikra, hosszú távú tervezést igényel. Az alábbiakban összeszedtünk néhány tippet, melyek segítségével már ma hozzákezdhetsz későbbi vagyonod megalapozásához. A legtöbben...
nov. 16
17:27
Összefogott a világ: 2030-ra eltüntetik ezt a fűtőanyagot (Privátbankár)
Leszámolnak a szén világuralmával, bezárnák az összes ilyen erőművet.
nov. 16
17:30
Több mint 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó hazai vásárlóerő (hirado.hu)
A tavalyi 5549 euróról 6204 euróra való emelkedéssel az ország változatlanul a 42-es lista 30. helyén áll.
nov. 16
17:30
Óriásit szív, aki ma építkezésre adja a fejét (444.hu)
Nincs jó szakember és a pocsék képzés miatt nem is lesz a következő 15 évben az építőiparban. A kicsit is jobb építómesterek külföldre mentek, így jobb híján, a megrendelőknek maguknak is szakemberrék kell válniuk.
nov. 16
17:30
Orosz tapasztalatok alapján újul meg az OTP netes szolgáltatása (vg.hu)
Az OTP két éve indult oroszországi digitális bankjának máris százezer ügyfele van – mondta a Világgazdaságnak Andrej Kozljar, a Touch Bank vezérigazgatója az eTrends Expón.
nov. 16
17:36
Mekkora a kereskedelmi forgalmunk Kínával? (ProfitLine)
A magyar-kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2016); behozatal; kivitel; milliárd forint
nov. 16
17:48
Fazekas Sándor: egyre népszerűbbek a természetkímélő mezőgazdasági eljárások (AQUA)
Világszerte egyre népszerűbbek a természetkímélő mezőgazdasági módszerek – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek csütörtökön Bonnban, ahol az ENSZ klímakonferenciájához kapcsolódva magyar közreműködéssel rendeztek tanácskozást arról, hogy miként járulhat hozzá a klímavédelmi vállalások teljesítéséhez egy új mezőgazdasági szemlé
nov. 16
17:51
Van miből? Szórják a pénzt a magyarok (Privátbankár)
Több mint 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon.
nov. 16
18:00
Hihetetlen aukciós világrekord született ma Amerikában (Portfolio)
A műkincsvilágban rekordot jelentő több mint 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) kelt el egy Leonardo da Vincinek tulajdonított 500 éves festmény a Christie's New York-i árverésén. A Salvator Mundi (Világmegváltó) című...
nov. 16
18:03
Milliárdokat nyertek innovációra magyar vállalkozások (vg.hu)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 80 közép-magyarországi vállalkozás nyert támogatást jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új termék, prototípus vagy technológia fejlesztésére.
nov. 16
18:05
Pluszban zártak a főbb európai tőzsdék (vg.hu)
Nyereséges zárással fordították vissza előző napi veszteségeiket a főbb európai értékpapírpiacok csütörtökön.
nov. 16
18:06
A csehek többsége nem elégedett a választási eredménnyel (ProfitLine)
A csehek 43 százaléka elégedett az októberi képviselőházi választás eredményével, és így, akárcsak a 2013-as választáskor, ismét többségben vannak az elégedetlenek - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Prágában.
nov. 16
18:09
Több ezer embert küld el a Siemens (Infostart)
Világszerte 6900 alkalmazottját bocsátja el és üzemeket zár be a Siemens német gépipari konszern az erőművi, valamint a hajtómű és gázturbina üzletágának nehézségei miatt.
nov. 16
18:12
Orbán: már 47 milliárdot adtunk idén a nagy magyarországi beruházóknak (Portfolio)
Az SMP Kecskemét mai gyáravatójával együtt idén év eleje óta már 32 új, nagy méretű üzemet adtak át Magyarországon, amelyek együttes beruházási értéke 511 milliárd forint, amelyekhez a kormány több, mint 47 milliárd forintnyi állami...
nov. 16
18:12
Közel hétezer dolgozót bocsát el a Siemens világszerte (hirado.hu)
A leépítés mellett üzemeket zár be a német gépipari konszern.
nov. 16
18:15
Queennel dobbantana a Telekom karácsony előtt (Kreatív Online)
A Don't stop me now a korlátlanságot fejezi ki, amely a személyre szabható mobilnetcsomagokat jelenti náluk.
nov. 16
18:18
Egyre népszerűbbek a természetkímélő mezőgazdasági eljárások (hirado.hu)
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Bonnba utazott, ahol az ENSZ klímakonferenciájához kapcsolódva magyar közreműködéssel rendeztek tanácskozást arról, hogy miként járulhat hozzá a klímavédelmi vállalások teljesítéséhez egy új mezőgazdasági szemléletmód, az agroökológiai megközelítés.
nov. 16
18:24
Magyar figyelmeztetés: a globális értékláncok a múlt, a digitalizáció a jövő (Portfolio)
A globális értékláncok helyett a jövő a digitális szolgáltatásoké - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD és UNESCO melletti Állandó Képviseletének nagykövete a Joint Venture Szövetség (JVSZ) csütörtöki eseményén....
nov. 16
18:30
Elkezdte a mezőgazdasági összeírást a KSH (Portfolio)
Mezőgazdasági összeírást tart Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2017 elnevezésű mezőgazdasági adatgyűjtést november 15. és december 15. között végzik. A közelmúltban az MNB szakértői...
nov. 16
18:36
Pozitív fordulat a magyar tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 367,19 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 38 982,30 ponton zárt csütörtökön.
nov. 16
18:36
Csúcson az árverési forgalom (vg.hu)
A magyar művészek teljes aukciós forgalma 11,5 milliárd forint volt tavaly, 17 százalékkal növekedett 2015-höz képest. Az árverési forgalom jelentős részét három alkotó, Victor Vasarely, Hantai Simon és Moholy-Nagy László műveinek leütései adják.
nov. 16
18:38
Cséfalvay: a digitális szolgáltatásoké a jövő (vg.hu)
A globális értékláncok helyett a jövő a digitális szolgáltatásoké – mondta Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD és UNESCO melletti Állandó Képviseletének nagykövete a Joint Venture Szövetség (JVSZ) csütörtökön tartott üzleti ebédjén Budapesten.
nov. 16
18:42
Audi: jönnek a győri e-motorok (NRGreport)
Jövőre indul az e-motorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-ben, az első gyártóberendezéseket már integrálták a gyártási folyamatba - közölte a győri székhelyű vállalat csütörtökön.
nov. 16
18:48
Nagy leépítésekbe kezd világszerte a Siemens (Portfolio)
Világszerte 6900 alkalmazottját bocsátja el és üzemeket zár be a Siemens német gépipari konszern az erőművi, valamint a hajtómű és gázturbina üzletágának nehézségei miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat. A 6900 fős leépítés...
nov. 16
18:48
Túl nagy ára lenne az önvezető kamionok elterjedésének? (NRGreport)
A technológia jelentős költségcsökkentést hozhat az érintett vállalatok számára és nem mellékesen csökkenne a közlekedési balesetek száma is. A mérleg másik serpenyőjében viszont évi 300 ezer állás megszüntetése van.
nov. 16
18:54
Tudtad? Pakson élnek a legmódosabb emberek Budapestet leszámítva (Portfolio)
Több mint 10 százalékkal, a tavalyi 5549 euróról 6204 euróra nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, amellyel az ország változatlanul a 42-es lista 30. helyén áll - derült ki GfK csütörtökön közzétett vásárlóerő elemzéséből....
nov. 16
18:54
Több mint 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon (AQUA)
Több mint 10 százalékkal, a tavalyi 5549 euróról 6204 euróra nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, amellyel az ország változatlanul a 42-es lista 30. helyén áll – derült ki GfK csütörtökön közzétett vásárlóerő elemzéséből.
nov. 16
18:57
Két év múlva már repülő autót is vehetünk (Menedzsment Fórum)
Az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely azt ígéri, hogy 2019-ben elérhető lesz a repülni is képes autójuk.
nov. 16
19:06
Nyereséges zárás a főbb európai tőzsdéken (ProfitLine)
Nyereséges zárással fordították vissza előző napi veszteségeiket a főbb európai értékpapírpiacok csütörtökön.
nov. 16
19:06
Te is vettél ebből a termékből? Azonnal vidd vissza, veszélyes lehet (Pénzcentrum)
A Tesco-Global Áruházak Zrt. kivonta a forgalomból a Forhealth zabpehelylisztet miután kiderült, hogy a címkén jelöltekkel ellentétben a termék fogyasztása nem biztonságos a gluténérzékenyek számára - írja a Blikk. Kivonta...
nov. 16
19:09
Kecskemét második legnagyobb beruházását adták át (vg.hu)
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 30 milliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés 500 új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá.
nov. 16
19:11
Mall.hu: késés van, leállás nincs (vg.hu)
Fennakadás nélkül működik a Mall.hu webáruház, de a hatósági ellenőrzés miatt a korábbi megrendelések késhetnek – közölte a webáruház csütörtökön.
nov. 16
19:12
Indiai, autóipari cégcsoport nyitott új gyáregységet Kecskeméten (AQUA)
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 30 milliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés 500 új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá.
nov. 16
19:15
A Wall Street legyőzte a Fidesz első számú közellenségét (Privátbankár)
Néhány napos mosolyszünet után ismét jó nap volt a világ tőzsdéin, sőt Amerikában egyenesen nagyszerű. Soros György, aki régóta az árfolyamok korrekciójára, visszaesésére játszott, bedobta a törölközőt és kiszállt. A BUX index is a nyertesek között van, alig lehetett gyengülő részvényt látni.
nov. 16
19:24
Működik a mall.hu és készülnek a fekete péntekre (Portfolio)
A Mall.hu a november 14-én megkezdett nyomozó- és adóhatósági vizsgálattal kapcsolatban kiadott szerda este egy közleményt, mert megítélése szerint a jelenleg is tartó helyszíni hatósági vizsgálat kapcsán számos félreértés látott...
nov. 16
19:36
Megmagyarázta a Mol, hogy miért csökkentett árat a NAV-elnök kérésére (Portfolio)
A Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés - szögezte...
nov. 16
19:42
Könyv a magyar műgyűjtés történetéről (vg.hu)
Bemutatták Molnos Péter művészettörténész Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20. században című könyvét, amellyel egy időben és ahhoz kapcsolódóan nyílt meg a báró Hatvany Ferenc festészeti életművét bemutató kiállítás.
nov. 16
19:44
Ezek a cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára (vg.hu)
Több mint 6000 szavazat alapján, a Z és az Y generáció véleményét is mérlegelve választotta meg a legjobb gyakornoki programokat kínáló, a pályakezdők számára legjobb választást jelentő cégeket a Zyntern employer branding szakértői csapata.

Keresés