Párom 1952-ben született. Magyarországon dolgozott 21 évet és nyugdíjas koráig Ausztriába szerzett éveket, ott mégis kapja rendesen a nyugdíjat, minden rendben. Januárban lesz 3 éve, hogy itthon is megigényeltem, küldenek havonta x összeget de még határozatot a mai napig sem kaptam. Nagyon sokszor hívtam az ügyintézőt de a válasz az, hogy várja a v
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik – értesült az MTI piaci forrásból szerdán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ellenszavazat nélkül támogatta az alapkamat 0,90 százalékon tartását a legutóbbi novemberi ülésén – derül ki a testület ülésének rövidített jegyzőkönyvéből, melyet szerdán publikált a jegybank.
Oroszlány helyett Pakson, pontosabban egy ott létesítendő naperőműprojektben landol 3,26 milliárd forintnyi állami támogatás egy új kormányrendelet szerint. A pénz az MVM Hungarowind Kft. 17,2 megawatt teljesítményű naperőműparkja létesítését segíti. A társaság – szintén támogatással – közben Felsőzsolcán is egy majdnem ekkora projekten dolgozik.
A Gazdasági és Monetáris Unió elmélyítésére tett ma átfogó javaslatokat az Európai Bizottság és ezek minden eleme afelé mutat, hogy lehetőleg Magyarország is lépjen be az eurózónába, amelyhez ösztönzőket is kap. Fontos, hogy ezek...
Idén is folytatódott a lakásárak országos emelkedése, de egyes részpiacokon már látszódik a megtorpanás. A lakáspiac mellett a befektetők pedig szinte sorban állnak a legjobb elhelyezkedésű irodafejlesztésekért, illetve kiskereskedelmi...
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.
Miután a múlt héten úgy tűnt a Bitcoin megrogyhat, most ismét kirobbanó formában van a virtuális pénz. Sokan gondolják, hogy ez már messze nem elfogadható.
Az európai vállalatok mindössze 18%-a küld digitális fizetési felszólításokat, Magyarország az átlagnál előrébb tart a folyamatban - olvasható az EOS közleményében. Az EOS Csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya...
Több mint 1,4 milliárd forint pályázati támogatásból újulhat meg a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Szombathelyi Képtár épülete 2020 március végéig – jelentették be szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen aláírták a projekt támogatási szerződését.
A multinacionális vállalatok is úgy számolnak, néhány évtizeden, de legfeljebb egy generációnyi időn belül megszűnhet a klasszikus dohányzás, ezért új, kevésbé káros alternatívákat kell találniuk – írja a Népszava.
Éveken belül létrehozhatják az Európai Valutaalapot (EMF) az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) átalakításával azon javaslatok nyomán, amelyeket szerdán nyújtott be az Európai Bizottság (EB) a gazdasági és monetáris unió elmélyítése érdekében.
A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére – közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.
A legfrissebb elemzésében a Bank of America szakértői 15 olyan jelet sorolnak fel, amik arra utalnak, hogy a pénzügyi rendszer több szegmensében is lufik fújódnak. A bank befektetésekért felelős vezetője, Michael Hartnett szerint 2017 tökéletesen...
A kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa ügyében már a jövő év elejére meghozza hosszabbítási javaslatát az ágazati szakszövetség. Koji László elnök lapunknak azt mondta, a lakáspiac az elkövetkező évtized húzóágazata lehet, különösen akkor, ha a felújításnál is visszaigényelhetővé tennék az áfát.
Szeretném tudni,hogy a tényleges nyugdíjam összege mennyi is. Az év elején kiküldött nyugdíjfolyósító számláján a nyugdíjam 2 sorban szerepel. 1.) öregségi nyugdíj 2.) saját jogú korrekció Miért szerepel két összeg,mi a jelentősége? Ha például egyszer csak a feleségem részére özvegyi nyugdíjat fognak megállapítani ( ennek a lehetőségnek lesz realit
Megtalálhatták a választ arra, hogy az olasz bankok milyen módon szabaduljanak meg az őket terhelő nem teljesítő hitelektől. Az erősen vitatott javaslat segítségével a pénzintézetek anélkül értékesíthetnék alacsonyabb áron rossz...
Párom 2016 december 9-én 53 éves korában elhunyt. Én rokkant nyugdíjas vagyok B sorolás 40 % egészségkárosodásom van. Igényelhetem e az özvegyi nyugdíjat, mivel volt párom elérte volna már a nyugdíjkorhatár évének elérését vagy mikor leszek rá jogosult? 62. évemet töltöm 2018 júliusában, nem vagyok rehabilitálható.
Az interneten vásárló fogyasztók nagyobb védelmet kapnak, ha az Európai Unió tagállamaiban működő webáruházakból rendelnek, mint ha kínai vagy Amerikai Egyesült Államokbeli online kereskedőtől vásárolnak terméket.
Összesen 645 millió forintnyi jogdíj és mintegy 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját az Artisjusnál. Az úgynevezett függő számlán maradt, azonosítatlan művek után járó jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének.
Jogsértő reklám miatt 30 millió forint bírságot rótt ki az Autocentrum AAA Auto Kft.-re (AAA) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a fogyasztók törvényes jogait úgy jelenítette meg reklámjaiban, mintha azok az AAA ajánlatának sajátosságai...
Egyre közelebb kerül az új lakások piaca a 2019 végi határidőhöz, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. Ha nem hosszabbítják meg a kedvezményt, akkor 2020-tól 21 százalékkal drágábbak lehetnek a lakások, ami a keresletet...
A Gazdasági és Monetáris Unió elmélyítésére tett ma átfogó javaslatokat az Európai Bizottság és ezek minden eleme afelé mutat, hogy lehetőleg Magyarország is lépjen be az eurózónába, amelyhez ösztönzőket is kap. Fontos, hogy ezek...
Aki eddig izgult, és lerágta a körmét, az most megnyugodhat: Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelentette, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. Bizonyára senkit sem lep meg Putyin bejelentése, korábban azonban hivatalosan nem közölte...
Évente 3 millió ember hal meg világszerte a légszennyezés következtében – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Környezetbarát fatüzelés című konferencián a Herman Ottó Konferencia Központban.
Az elmúlt hónapokban sokat vesztett erejéből a forint, ám ha a hosszabb távú tendenciákat vizsgáljuk, akkor leginkább oldalazás jellemzi az EURHUF mozgását. Ilyen esetben a sávtető jó eladási zóna lehet, így érdemes figyelni a forint...
Jelentős létszámleépítést jelentett be egy hónapja a General Electric Most kiderült, csak Európában 4500 főt bocsátanának el A General Electric már egy hónapja bejelentette, hogy komoly létszámleépítést tervez azt azonban nem közölték...
Hét év óta folyamatosan erősödik és egyre stabilabb Balatonföldvár helyi gazdasága, ezért az üdülőváros képviselő-testülete úgy döntött: első lépésben az állandó lakosokat, de a nyaralókat is érintő adókat mérsékeli.
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére. Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a mintegy 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertetve szerdán, budapesti…
Elindultak a nyugdíjas-szövetkezetek a fővárosban, első lépésként az ország minden pontjára szeretnék eljuttatni megalakításhoz szükséges információkat.
Minden idő rekordját megdöntve októberben 37,09 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket szerte a világban, ami 21,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 30,43 milliárd dollárhoz képest - közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) szerdán.
Egyre közelebb kerül az új lakások piaca a 2019 végi határidőhöz, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. Ha nem hosszabbítják meg a kedvezményt, akkor 2020-tól 21 százalékkal drágábbak lehetnek a lakások, ami a keresletet is visszavetheti.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére. Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb...
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás novemberben az Egyesült Államokban – derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból.
Világszerte 17 millió csecsemőt veszélyeztet a rendkívüli mértékű légszennyezettség, ami akár maradandó agykárosodást is okozhat az ENSZ Gyermekalapjának (Unicef) legújabb jelentése szerint.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte az Altera részvényfelosztását, melynek során a társaság 339 344 000 forint össznévértékű, 339 344 darab, egyenként 1000 forint névértékű, "C" sorozatú törzsrészvénye a névérték...