Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre.
A harmadik negyedévben a részletes adatok szerint 3,9 százalékos volt a GDP-növekedés, ez nagyobb tempót jelent az első becslésben szereplő 3,6 százalékhoz képest.
Nyilvános pályázatot írtak ki a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) egykori, budapesti pártirodáinak megvételére - írja a Cégközlöny információi alapján a Magyar Nemzet. A pályázat során az alábbi három ingatlanra lehet licitálni:...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2,6 milliárd forintra emeli a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére májusban meghirdetett program eredetileg 600 millió forintos keretösszegét, így minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez.
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 500 fő feletti foglalkoztató szervezetek kategóriájában a BorsodChem Zrt. Varga Bélát, a cég HR és Kommunikáció egységét vezető Vice President-jét mutatjuk be.
Októberben 7,6 százalékkal haladta meg az ipari termelés az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adat szerint is – közölte tegnap első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Május óta ez a legmagasabb növekedési ütem.
A Bloomberg hírügynökség szerint 12 ezer állást szüntet meg a General Electric (GE) multinacionális, technológiai és szolgáltatási vállalat - számol be róla az atv.hu
Az idei harmadik negyedévben a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a 11,8 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett.
India, a világ második legnépesebb országa a maga 1,3 milliárd állampolgárával lehet a következő 10 év egyik új globális világgazdasági motorja, és ebben nagy szerepet fog játszani az ország adórendszerének és fizetési rendszerének...
Illetékmentes lenne a fiatalok "B" kategóriás jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatás, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítványt. A közigazgatási...
Sörbiciklik ide - hangos romkocsmák oda, a pesti "bulinegyed" lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére (sem), hogy az elmúlt hónapokban sok...
Kissé elkoptattuk a "sajtótörténeti" jelzőt, de ilyesmi utoljára azért a Szabad Népnél vagy a Pravdánál történhetett, és ezeknél sem büszkélkedtek vele.
Az ember olvassa a Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakról szóló tudósítást, és nem hisz a szemének: „az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.
A világ több mint hatszáz - a dolgozók és a lakók egészségének szempontjait is figyelembe véve tervezett - épülete közül minden ötödik Európában épült vagy épül. Lakosságszámra vetítve Magyarország a világon a hatodik, Európában pedig a második helyen áll a WELL Building minősítésre regisztrált épületek száma alapján. A WELL nemzetközi szervezete a
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, a két kórházigazgatóval közösen tartott sajtótájékoztatón.
Mintha amúgy eddig nem támogatták volna elegen a felcsúti focit, újabb piaci (ám nem feltétlenül független) szereplők gondolták úgy, hogy megéri az akadémia mögé állni.
Elszálltak a tojásárak Európában, miután egy szennyeződéssel kapcsolatos aggodalmak söpörtek végig a kontinensen nem olyan rég. Rovarirtóval fertőzött tojások miatt Európa számos országában a szupermarketek kartonszámra vették...
Még zajlik a német kormányalakítás körüli huzavona, azonban a szociáldemokraták vezére több lényeges kijelentést is tett, ami a későbbiekben akár hazánkat is érintheti. A Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) nem kell feltétlenül...
Gőzerővel zajlik a munka annak érdekében, hogy 2018 elején az úgynevezett felvonulási területen megkezdődhessenek a Paks II beruházás kivitelezési munkái - mondta a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásáért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában.
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, a két kórházigazgatóval közösen tartott sajtótájékoztatón.
Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Néhány héttel ezelőtt zajlott az az aukció, amelyen Leonardo Da Vinci kevés fennmaradt festményeinek egyike, a Salvator Mundi című 450 millió dollárért talált új gazdára. Most kiderült, ki lehet a vevő.
Illetékmentes lenne a fiatalok „B” kategóriás jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatás, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítványt. A testület a fiókgyógyszertár alapításának szabályain is változtatást javasolt.
Nagy siker volt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kamarai kuponnapok kezdeményezése: a fővárosi vállalkozók negyvenezerszer töltöttek le árengedményre jogosító szelvényeket. A kamara célja, hogy érzékelhető kedvezményeket és hasznos szolgáltatásokat nyújtson a vállalkozásoknak, és különösen fontosnak tartják a cégek tőkehelyzetének rendezését
A közösségi médiumok és általában az internetes oldalak tulajdonosait is kihívás elé állítja az Európai Unió jövő májustól hatályos új adatvédelmi rendelete – mondta az InfoRádiónak a PwC adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogásza.
A 2002-es fizikai bevezetése óta nem volt még ilyen magas az eurót használó 19 tagállam lakossága körében az euró támogatottsága, mint most (64%), de a litvánok, olaszok és ciprusiak még most is megdöbbentően pesszimisták a közös...
A határkeresztező kapacitások szűkössége növelheti az áram árát - hívta fel a figyelmet vizsgálata alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A Brit Iparszövetség (CBI) szerint a vállalatok zöme napokon belül elkezdheti készenléti terveinek végrehajtását, ha nem sikerül feloldani a patthelyzetet a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon. A CBI csütörtökön...
Nagy-Britannia már nem annyira vonzó a tehetséges fiatalok számára, Trump hibát követ el, hogy fontos gazdasági területeket enged át Kínának és a bankok kevésbé kockázatosak, de kevésbé profitábilisak, mint tíz évvel ezelőtt. A BBC-nek...
Úgy tűnik a Bitcoin szárnyalása megállíthatatlan, ám a rendkívüli erősödés kapcsán úgy tűnik, hogy elment a befektetők józan esze. Ám van olyan kriptovaluta amelynek szárnyalása messze lekörözi.
Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét - mondta el...
30 milliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Tallinnban, Észtországban rendezték idén a kis- és középvállalkozások éves találkozóját. Az Európai Bizottság szervezésében létrejövő SME Assembly rendezvényen háromnapos konferencia keretében gyűltek össze az unió minden országából érkező vállalkozók, közgazdászok és politikai döntéshozók, hogy megvitassák a kkv-szektor helyzetét, a fejlődés útj
Az eredménytartalék lekötött tartalékba történő átvezetésének módjáról minden esetben a vállalkozás dönthet önállóan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a határozatról írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, hívja fel a vállalkozások figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Ha ezt elmulasztják, a
Közeleg az új év, az újrakezdés ideje. Bizonyára sokan számot vetnek ilyenkor a karrierjükkel is és a váltáson gondolkozóknak az új év motivációt adhat. Ennek fényében a Glassdoor összegyűjtötte, hogy az amerikai dolgozók megítélése...
Egy másfél hete indult macskás játék máris annyira népszerű lett, hogy lelassította az Ethereum nevű blokkláncot, a virtuális állatkák ára pedig az egekben van. A kártyaszerű cukiságok átlagosan 108 dollárért keltek el, “használtan” is legalább nyolc dollárt kérnek értük. Lehet, hogy a játékok miatt fogják az átlagemberek is megismerni a blokklánco
Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
140 fős leépítést tervez Magyarországon az amerikai GE Power a cég globális átszervezési terve alapján. A legtöbb munkahely a veresegyházi telephelyen szűnik meg, de néhány főt Budapesten és Százhalombattán is elbocsátanak - írta...
A gyulladásos betegségek kezelését forradalmasító biológiai terápiák kifejlesztéséért Sir Ravinder Maini, a londoni Imperial College professzora kapta idén a Semmelweis Budapest Awardot, a Semmelweis Egyetem 2009-ben alapított nemzetközi díját.
Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Stuart Gulliver, az HSBC vezérigazgatója szerint Kínában a banknak három év előnye van a külföldi versenytársaival szemben. A pénzintézetnek ugyanis az országban egyedülálló módon többségi tulajdona van az értékpapír kereskedelmi...
A Ping An lett a HSBC második legnagyobb tulajdonosa, miután a kínai biztosító 5% fölé növelte a részesedésének értékét - írja a Financial Times. A hongkongi tőzsde bejelentése szerint a Ping An vagyonkezelési divíziója 10 millió...