2017. április 20. csütörtök

ápr. 20
12:24
Mégsem nyúlnak hozzá a kereskedelmi törvényhez? (TőzsdeFórum)
Nincs tervben a kiskereskedelmi törvény módosítása.
ápr. 20
12:24
Elemzők: az idén 10 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, a reálbér-növekedés 7-8 százalék között lehet (GazdaságPortál)
A bruttó bérek az idén 10 százalék körüli mértékben nőhetnek, a reálbérek – 2,4-2,5 százalék inflációval számolva – 7-8 százalék közötti ütemben emelkedhetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által csütörtökön közölt adatok szerint a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak…
ápr. 20
12:27
Veszélyben a demokrácia - magyar példákat is hoz az Európa Tanács (Privátbankár)
Számos európai országban romlott a jogállamiság helyzete - a bírói függetlenség és a sajtószabadság ügyében magyar példákkal illusztrálja a rossz gyakorlatot az Európa Tanács.
ápr. 20
12:30
Varga Mihály: ötven hónapja tart a reálbérek emelkedése (AQUA)
Már ötven hónapja tart a reálkeresetek emelkedése Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a KSH béradataira reagálva.
ápr. 20
12:36
Felejtsd el a PIN-kódot! - Jön az ujjlenyomat-olvasós bankkártya a MasterCardnál (Portfolio)
Újgenerációs biometrikus kártyát mutatott be a Mastercard, mely a chip technológiát ötvözi az ujjlenyomat-olvasással, az új technológiát először Dél-Afrikában tesztelték - olvasható a kártyatársaság közleményében. Két különálló...
ápr. 20
12:39
Szijjártó: tisztességes megállapodást kell kötni a Brexitről (Privátbankár)
Tiszteletben tartjuk, de sajnáljuk a britek döntését a külügyminiszter szerint.
ápr. 20
12:42
Felejtsd el a PIN-kódot! - Jön az ujjlenyomat-olvasós bankkártya (Portfolio)
Újgenerációs biometrikus kártyát mutatott be a Mastercard, mely a chip technológiát ötvözi az ujjlenyomat-olvasással, az új technológiát először Dél-Afrikában tesztelték - olvasható a kártyatársaság közleményében. Hasonló témákról...
ápr. 20
12:45
3 gyerek után 3 évet számolnak be a nyugdíjamba (HR Portál)
1981-ben ikergyermekeim születtek. Megkértem a szolgálati idő illetve a jogosultsági idő igazolást. Meglepetten vettem tudomásul, hogy mivel akkor még 3 év volt a Gyes, nem számít, hogy 2 gyermeket szültem, csak 3 évet vettek figyelembe. 1975-ben a nagyfiam születése után 20 héttel visszamentem dolgozni, rá való tekintettel semmilyen kedvezményt nem kaptam. Mivel alábbvaló az a gyerek, akivel nem…
ápr. 20
12:48
Lázárék átszabnák az Uniót (TőzsdeFórum)
Lázár szerint Magyarország nem kilépni akar az Európai Unióból, hanem megváltoztatni azt.
ápr. 20
12:51
Most már csak veszíteni tud a pénzed az értékéből – lépni fogsz végre? (Privátbankár)
A reálkamat már tavaly csekély mínuszba csúszott, a megtakarítások nagy többsége ma már veszít értékéből, de a neheze még csak most jöhet. Ez nagy változás, kérdés, mit lép a lakosság, mert az utóbbi tíz évben mindig volt valamilyen alternatíva, amelynek pozitív volt a reálhozama, hol az állampapír, hol a bankbetét. Az egyetlen biztonságos megoldás
ápr. 20
12:54
Új szegmensben erősít a Rába (Portfolio)
Az eddig jellemzően építőipari járműgyártó vállalatok megrendeléseit teljesítő Rába új szegmensben vetette meg a lábát. Ezúttal a speciális tehergépjárműveket gyártó Rheinmetall MAN Military Vehicles (RMMV) bécsi leányvállalata...
ápr. 20
12:54
Ellentmondásos reakciókat váltott ki Theresa May bejelentése (GazdaságPortál)
Alaposan meglepte a piacokat a brit miniszterelnök bejelentése, miszerint előrehozott választásokat tartanak az országban. A kommentár a fontot erősítette, a részvénypiacra viszont negatívan hatott – fejtette ki Saághy Pál, az Equilor vezető üzletkötője. Forrás: GazdaságTV.hu
ápr. 20
12:57
Lázár: Magyarország meg akarja változtatni az EU-t (Privátbankár)
Szó sincs arról, hogy ki akarnánk lépni, csak az intézményrendszer nem tetszik.
ápr. 20
13:00
Így építkezz idegen telken! (ProfitLine)
Mi a következménye, ha valaki más tulajdonában lévő ingatlanon építkezik? Megszerzi-e az épület vagy akár a telek tulajdonjogát? És egyáltalán kaphat-e építési engedélyt az, aki nem igazolja az építési jogosultságát? A KCG Partners Ügyvédi Társulás erre igyekszik választ adni.
ápr. 20
13:00
Csak úgy gazdagodhatsz meg, ha mersz kockáztatni (Portfolio)
Kifutóban van az ETF-divat és újra hódítani kezdenek az aktívan kezelt alapok, részben a diszruptív technológiáknak köszönhetően - véli Hans-Jörg Naumer, az Allianz Global Investors nemzetközi tőkepiaci és tematikus kutatási vezetője....
ápr. 20
13:06
Ezek az üzletláncok terjeszkedhetnek Magyarországon: itt a titkolt lista (Pénzcentrum)
Lassan másfél éve húzódó jogi hercehurca után idén áprilisban a Kúria jóváhagyta a Pénzcentrum keresetét, így a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal végre eleget tett - legalábbis részben - a Plázastop néven elhíresült törvény...
ápr. 20
13:06
Bővült a belföldi turizmus (hirado.hu)
Nyolc százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben, a legnépszerűbb úticélok Budapest, Eger és Szeged.
ápr. 20
13:09
Felejtsd el bankos Erzsikét, ő lesz a legjobb barátod az ügyfélszolgálaton (Privátbankár)
Órákig is elcsevegsz majd vele a pénzügyeidről, amíg mindent helyre rak.
ápr. 20
13:09
Munkavégzés helye: nem szükségszerű elem a szerződésben (Adózóna)
A hatályos szabályok szerint a munkaszerződésben a munkavállaló munkahelye nem szükséges tartalmi elem: ez azt jelenti, hogy bár megjelölését előírja a törvény, azonban ha ezt elmulasztják a felek, a kisegítő szabály szerint munkahely az a hely, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi. A munkavégzési helynek, míg változatlanul végezzük feladatainkat, nincs igazi jelentősége. A felek…
ápr. 20
13:15
Megbolondult Európa – gombamód nőnek a házak (Privátbankár)
Az euróövezetben és az unióban is kilőtt az építőipar termelése februárban.
ápr. 20
13:18
KSH: februárban tovább gyorsult a keresetek emelkedése (HR Portál)
Februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 10 százalékos emelkedés után, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - írta az MTI.
ápr. 20
13:18
Egyedülálló magyar-orosz műholdas űrkísérlet indul (GazdaságPortál)
Egyedülálló magyar-orosz műholdas űrkísérlet indul, amely a tervek szerint hatalmas lendületet fog adni a földi élet és civilizáció számára létfontosságú űridőjárás kutatásának. Magyarország és Oroszország idén február 2-án megerősítette, hogy folytatni kívánja az évtizedek óta sikeres együttműködést a világűr békés célú felhasználásának terén – tájékoztatta az MTI-t az ELTE Űrkutató Csoport. Az…
ápr. 20
13:21
Simán elment 20 milliárd a mai állampapír aukción (Privátbankár)
Kétszeres túljegyzés mellett nőtt a hozam a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján.
ápr. 20
13:24
Nem bíznak az elemzők a kínai sárkány erejében (TőzsdeFórum)
Elemzők szerint Kína gazdasági növekedése 6,5 százalékra lassul az idén.
ápr. 20
13:26
Kockázatok hizlalják az arany árát (TőzsdeFórum)
Egy hónapi emelkedés után is felfelé várja a nemesfém kurzusát a piac.
ápr. 20
13:27
Továbbra is befagyasztják az olajtermelést (Privátbankár)
A szaúdi olajminiszter jelezte, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete meghosszabbítaná a termeléskorlátozási megállapodást.
ápr. 20
13:30
Lázár ma is megszólal (Portfolio)
Hivatalosan 13:30-kor (vélhetően a korábbi gyakorlatnak megfelelően némi csúszással) ma is lesz Kormányinfo, ahol Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter számol be a kormány munkájáról. A gazdasági témák közül felmerülhetnek:...
ápr. 20
13:36
Itt a Sharing Economy Szövetség! (ProfitLine)
Az internet és az okos eszközök terjedésének köszönhetően egyre többet hallani egy teljesen új vállalkozási modellről, a sharing economy, magyarul közösségi gazdaságról. Az Uber, Airbnb vagy Waze neve szinte mindenkinek ismerősen cseng, de azt kevesebben tudják, hogy hazánkban is tucatnyi hasonló elven működő céget indítottak már. A frissen alapíto
ápr. 20
13:36
Innovációval sikeres a magyar kisvállalkozás (AQUA)
Az innováció, valamint a folyamatos fejlesztés a záloga a hazai kis- és középvállalkozások sikerének, a sokéves munka gyümölcse pedig legutóbb az Innovációs Nagydíj elnyeréséhez segített hozzá – mondta a Magyar Időknek ­Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika tulajdonos-ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a hazai kkv-szektor egyik legnagyobb problémája a tők
ápr. 20
13:45
Brexit: Juncker és May hamarosan egyeztet a részletekről (Privátbankár)
Várhatóan jövő héten tartanak majd előkészítő megbeszélést, nem lesz egyszerű menet.
ápr. 20
13:48
Péntekre visszatér a tavasz (GazdaságPortál)
Péntekre visszatér a tavasz – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a honlapján. Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint szombaton és vasárnap napközben ismét 15 Celsius-fok körüli hőmérséklet alakulhat ki, de a leghidegebb órákban továbbra is lehetnek mínuszok, illetve többfelé előfordulhat viharos szél. Pénteken többfelé megerősödik a szél, de…
ápr. 20
13:48
Egyre csak nő az államháztartási hiány (TőzsdeFórum)
Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 198,1 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 125,8 milliárd forintos hiánnyal szemben.
ápr. 20
13:51
Sok újságíró fél Európában (HR Portál)
Nem kívánatos beavatkozások akadályozzák számos újságíró munkáját Európában: sokan számoltak be megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, zaklatásról és célzott megfigyelésről - derült ki az Európa Tanács (ET) csütörtökön közzétett jelentéséből.
ápr. 20
13:54
Középiskolások felé nyitna a GE (ProfitLine)
Középiskolásoknak indít karrierprogramot az Észak-alföldi régióban a General Electric (GE).
ápr. 20
13:57
Lázár: benyújtották az új költségvetést (Privátbankár)
Június 15-ig kell elfogadnia a Parlamentnek.
ápr. 20
14:00
Hárommilliárdos üzletet kötött a Rába (Menedzsment Fórum)
A Rába új szegmensben vetette meg a lábát: a speciális tehergépjárműveket gyártó Rheinmetall MAN Military Vehicles (RMMV) bécsi leányvállalata számára szállít hegesztett járműszerkezeteket. A megrendelések összértéke 4 év alatt elérheti a 10 millió eurót.
ápr. 20
14:00
Lázár ma is megszólal (Portfolio)
Hivatalosan 13:30-kor (vélhetően a korábbi gyakorlatnak megfelelően némi csúszással) ma is lesz Kormányinfo, ahol Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter számol be a kormány munkájáról. A gazdasági témák közül felmerülhetnek:...
ápr. 20
14:02
Megerősítették: részvénykibocsátásra készül a Mol egyik nagytulajdonosa (Portfolio)
Részvénykibocsátást és bizonyos eszközei értékesítését tervezi az Oman Oil - erősítette meg Mohammed Al Rumhy, Omán olajügyi minisztere. A szultánság állami tulajdonú olajtársasága 7,14 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik...
ápr. 20
14:03
Észak-Korea fenyegetőzik: le akarják bombázni Amerikát? (Privátbankár)
Észak-Korea szerint egy esetleges megelőző csapás a földdel tenné egyenlővé az Egyesült Államokat.
ápr. 20
14:04
Tükröm-tükröm, NE mondd meg nékem... (Portfolio)
"Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde" (Gogol: A revizor; Mészöly Dezső fordítása) Az MNB 2017. március 31-én publikált tanulmányában "Mennyire objektív a WEF versenyképességi rangsora?" Baksay Gergely, Palotai Dániel és Szalai...
ápr. 20
14:06
Jó hírekkel rukkolt elő a BMW (Portfolio)
A Daimler és a Volkswagen után a BMW is közzétette előzetes számait az első negyedévre vonatkozóan, amely szintén pozitív meglepetéssel szolgálhatott a befektetők számára. Az előzetes számokból kiderül, hogy a BMW 3 milliárd eurós...
ápr. 20
14:06
Döntött az OPEC: meghosszabbítják a termelés korlátozását (TőzsdeFórum)
Az OPEC az év végéig meghosszabbítaná az olajkitermelés korlátozását
ápr. 20
14:06
Váratlanul jó hírekkel rukkolt elő a BMW (Portfolio)
A Daimler és a Volkswagen után a BMW is közzétette előzetes számait az első negyedévre vonatkozóan, amely szintén pozitív meglepetéssel szolgálhatott a befektetők számára. Az előzetes számokból kiderül, hogy a BMW 3 milliárd eurós...
ápr. 20
14:06
„Ha most építeném a stadiont, kitüntetést kapnék” - mondta Stadler József, aki szerint Mészáros Lőrinc jól csinálja a dolgait (444.hu)
Már csak pár tízmillió kell neki az akasztói aréna visszavásárlásához.
ápr. 20
14:12
Áfacsökkentést is ígért a miniszter (Adózóna)
A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülését követően.
ápr. 20
14:15
Pálfordulás? Lázárék megenyhültek a napelemekkel kapcsolatban (Privátbankár)
Paks 2-re szükség van, de a hiányzó energiát napenergiából teremtenék elő.
ápr. 20
14:18
Lázár ígéri, nem lesz választási költségvetés (Menedzsment Fórum)
A büdzsé 20 százaléka megy majd fejlesztésekre.
ápr. 20
14:18
Tovább szigorítják a fogyasztóvédelmet (AQUA)
További egyeztetésekre van szükség, ezért egyelőre nem nyújtja be a kormány azokat a kiskereskedelmet érintő javaslatokat, amelyek új szabályokat írnának elő a dolgozók pihenőideje, bérezése kapcsán, illetve amelyek többletköltséget rónának a cégekre. A fogyasztóvédelmi szempontból előterjesztett javaslatokhoz továbbra is tartja magát a kabinet – t
ápr. 20
14:20
Brüsszel a magyarokat is védi Londonban (Menedzsment Fórum)
Az EU-s polgárok jogainak biztosítása nélkül aligha lesz bármilyen megállapodás a brexit kapcsán.
ápr. 20
14:24
A bányászok és autó-összeszerelők is tiltakoznak a 3 éves munkaidőkeret ellen (HR Portál)
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, valamint az Audinál, Opelnél, Bosch csoportnál, Mercedesnél és Lear vállalatnál működő szakszervezetek szerint elfogadhatatlan a hároméves munkaidőkeret bevezetése - írta az MTI.

Keresés