Januárban egy amerikai befektetési alap 70%-os tulajdonrészt szerzett a Sziget csoportban: Gerendai Károly, a cégcsoport leköszönő ügyvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy emiatt újra lendületet kaphat a magyar...
A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A május 16-ig tartó hivatalos látogatás során a kormányfő részt vesz az Egy övezet, egy út elnevezésű fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A május 16-ig tartó hivatalos látogatás során a kormányfő részt vesz az Egy övezet, egy út elnevezésű fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan...
Fejenként 1 milliárd dollárt vesztettek a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
Fejenként 1 milliárd dollárt buktak a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba, ez a cég válasza a hagyományos üzemanyag-felhasználás várható csökkenésére...
A Sziget szervezői teltházas napokra, sok külföldi látogatóra, és sok nemzetközi hirdetőre számítanak a 25 éves fesztiválon. Idén nyáron rendezik a 25. Sziget fesztivált. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Kádár...
Megérett az idő felvenni a románokat a Schengeni-övezetbe, azaz megszűnhet a magyar-román határellenőrzés - többek között ezt mondta a mai bukaresti látogatása során Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke enyhíteni akarta...
Málta, Románia és Luxemburg lehetnek idén az Európai Unió növekedési éllovasai az Európai Bizottság legújabb előrejelzése szerint, miközben Magyarország az ötödik leggyorsabb lehet a 28 ország közül. A Bizottság megítélése szerint...
A munka és a magánélet összehangolása során leginkább a gyermekvállalás okoz nehézségeket a felek számára. A munkavállaló a szülési szabadság, majd a gyermekgondozás céljából kivett fizetés nélküli szabadság okán hosszú évekre kiesik a munkából. A távollét kezdetekor ráadásul annak végső időpontját sem lehet pontosan meghatározni. Ilyen esetekre a következő szabályok védik a munkavállalót és a…
Az elmúlt évhez képest 6-7 százalékkal, 8 milliárd forint fölé emelkedhet idén a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) várakozása szerint.
Az elmúlt napokban záporoznak a különböző megyei közgyűlések felől azok a hírek, hogy az egyes térségeknek szánt településfejlesztési EU-pénzek mekkora részéről született már döntés a 2014-2020-as ciklusban. A tegnapi Bács-Kiskun...
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba – mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.
A jövőben jelentősen csökkenni fog a benzines járművek száma, de ez élet más területén pótolhatatlan marad a szénhidrogén. Erre készül fel a Mol, a gigapénzt önmaga újrakalibrálására fordítja.
Elképesztő ötletnek tarja Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt a parlamenti előterjesztést, amely alapján a nyugdíjasok szövetkezeti formában dolgozhatnának a nyugdíj mellett.
Az ország, a gazdaság versenyképességét az határozza meg, hogy a vállalkozások mennyire innovatívak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerés átadó ünnepségén csütörtökön, Budapesten.
Közzétette negyedéves jelentését a Snapchatet üzemeltető Snap. A cég valami egész valószínűtlen összeget bukott, persze részben a papírt őrült módon vásárló befektetők pénzéből. A veszteség nagy része ugyan a cégvezetőknek juttatott részvények értéke, de az üzemi veszteség is nagyobb lett a vártnál, sőt a teljes árbevételnél.
Költségvetési és uniós forrásokkal segíti a kormányzat a kis- és középvállalkozásokat, hogy be tudjanak kapcsolódni a beszállítói értékláncba – hangzott el egy szakmai konferencián. A kamarák a cégek közti kapcsolatok javításával, információátadással járulhatnak hozzá ugyanehhez.
A jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését szorgalmazza a szállodaszövetség, amely a 2018. évi adótörvény tervezetéből kimaradt szálláshelyi ÁFA-csökkentésre továbbra is jó esélyt lát - írta a világgazdaság.hu.
A múlt csütörtöki kihagyás után ma már újra van Kormányinfó, fél 2-től álltak a mikrofonok elé Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az esemény főbb információit szokásainknak...
Az Európai Unió Tanácsa csütörtöki brüsszeli ülésén jóváhagyta azt az uniós jogszabályt, amely vízummentességet és ezzel szabad beutazást biztosít az ukrán állampolgárok számára három hónapos időtartamra. A tájékoztatás szerint...
Két új pszichoaktív anyag került tiltólistára - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel csütörtökön.
Az elemzői várakozásokat meghaladó első negyedéves eredményeket tett közzé a CEZ cseh villamos energia ipari nagyvállalat, és emelte 2017-re vonatkozó profitvárakozásait is. A Mol-részvények április eleji értékesítéséből összességében...
A napokban tartották meg a brit Lloyds bank éves közgyűlését, ahol elhangzott, hogy az állam az utolsó fennmaradó részesedését is eladja a bankban. Az állami részesedés-eladásokkal az adófizetők is jól járnak, mivel az állam összességében...
A mostani lakásépítési hullámban igazán nagy választékkal találkozhatnak azok, akik lakásvásárlásra adják a fejüket. A nagy tapasztalattal rendelkező fejlesztők mellett azonban, sok új beruházó is megjelent, akik a mostani hullámot...
Indul az eperszezon, az ára viszont elég meredek: a budapesti piacokon 980-2600 forint között árulják kilóját. Ennél olcsóbban is hozzá lehet jutni: hamarosan indulnak a szedd magad akciók. Ha a piacok standjait elárasztja a hazai...
Nőtt a különbség az amerikai nagyvállalati vezetők és a munkavállalók jövedelme között tavaly. A tőzsdén jegyzett ötszáz legnagyobb részvénytársaság vezetői 2016-ban átlagosan 13,1 millió dollárt kerestek, 347-szer többet egy átlagos munkavállalónál. Egy évvel korábban 335-szörös volt a különbség - derült ki az AFL-CIO amerikai szakszervezeti szövetség éves jelentéséből.