A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI érdeklődésére.
Küzdeni fog a kohéziós politikára fordított kiadások megkurtítása ellen, bár ezt nem tudja teljességgel kizárni – jelentette ki pénteken Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa, aki azt is jelezte, a Brexit-tárgyalások miatt indítványozni fogja a következő pénzügyi időszakra vonatkozó bizottsági javaslat 2017 végéről 2018 nyarára történő elhalasztását.
Van az embereknek egy érdekes ízlése, meg kell hagyni, és néhányuk még milliós összegeket sem sajnál, hogy ezt kielégítse. Igaz, pár ezer dollár, de rendkívül népszerű például a brit Brexit-túra, de vannak, akik inkább a mexikói...
Bár a hét elején még arról volt szó, hogy a 18 milliárd forintos brüsszeli büntetést megpróbálja lealkudni a negyedére a kormány az Európai Bizottságnál, a jelek szerint annyira súlyos és védhetetlen szabálytalanságokat talált Brüsszel...
Fontos makrogazdasági adatok jönnek a héten, érdemes figyelni például, hogyan alakul az euróövezeti GDP első negyedévben. Pontosabb körképet kapunk arról is, idén ugyanebben az időszakban a brit gazdaság hogyan vészelte át a kilépés körüli hercehurcát.
A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába - adott hangot félelmének az Europolt vezető Rob Wainwright vasárnap.
Az Országgyűlés jövő héten kezdi tárgyalni a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A képviselők összesen 30 órában fejthetik ki véleményüket a kormány előterjesztéséről, a hatnapos ülésen emellett terítékre kerül még a kabinet adócsomagja is.
Az új autók vásárlói egyre kisebb arányban döntenek dízel modell mellett a Duisburg-Essen Egyetem tanulmánya szerint. Ferdinand Dudenhöffer, a CAR intézet vezetője úgy véli, elsősorban azért, mert bizonytalan a jövő és nem tudják...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.
Országos szinten mintegy 100 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílik a hulladékhasznosítás fejlesztésére és korszerűsítésére - jelentette ki Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a héten egy fórumon....
A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra - közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.
Az online vagyonkezelés egyik nagy újdonsága, hogy személyi bankárok helyett egyre komolyabb algoritmusok - ha úgy tetszik, robotok - segítik az ügyfelek pénzét befektetni. Ráadásul ez a szolgáltatás olcsóbb, mint amennyibe általában...
A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelenltette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten.
A számviteli politika módosításával van-e lehetőség a számviteli értékcsökkenés mértékének növelésére, hogy rövidebb idő alatt csökkenjen az építmény, gépek értéke? – kérdezte olvasónk. Tirpák Anita, mérlegképes könyvelő, adószakértő válaszolt.
Jelentősen átrendeződtek a fogyasztók vásárlási preferenciái 2016-ban. Az árszegmensek tekintetében a top 10 élelmiszer és vegyi áru termékkategóriában egyre nő a prémium termékek iránti kereslet, világít rá a Nielsen kiskereskedelmi...
A világ legravaszabb pénzügyi svindlerei dollár milliárdokat tüntettek el piramisjátékokban vagy éppen trükkös könyveléssel, de volt, aki kétszer is eladta az Eiffel-tornyot, illetve aki majdnem megvett egy jegybankot. Bemutatunk tíz legendássá...
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, ezek közül az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulásának előzetes adatai számíthatnak leginkább a piac érdeklődésére.
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.
A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába - adott hangot félelmének az Europolt vezető Rob Wainwright vasárnap. ...
Ausztriában minden bizonnyal előrehozott választásra kerül sor még idén ősszel - mondta Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) vasárnap délelőtt.
Szinte teljesen letarolta a mátrai borvidéket a szombati jégeső, a kár legalább 100 millió forint lehet az M1 aktuális csatorna vasárnapi közlése szerint.
A héten az Eurostat első negyedévi euróövezeti GDP-növekedési adataiból az EKB monetáris politikájának várható alakulására lehet majd következtetni, a brit inflációs, kiskereskedelmi és foglalkoztatási adatok pedig a brit gazdaság második negyedévi teljesítményére adnak majd némi rálátást.
Anyukám betöltötte a 40 éves kedvezményes nyugdíjt, július 17-én tölti az utolsó munkanapját. Az első dolog ami érdekelne hogy ha addig az időig elmenne betegállományba, az mennyire érinti az utolsó munkanapját? Tovább húzódna, vagy marad a július 17?! A másik kérdésem, maradt még 18 nap szabadsága, ezt a 18 napot akkor veszi ki amikor ő akarja, vagy a munkáltató dönti el?
2014.06-óta vagyok nyugdíjas, nők 40-nel mentem nyugdíjba. 2016.02.01.-2017.01.15-ig dolgoztam egy cégnél, ahol megszűnt a munkaköröm. 2017.04.24-től ismét dolgozom, Kérdésem, hogy kaphatok-e nyugdíjemelést vagy a megkezdett év miatt sem tavaly, sem az idén nem leszek jogosult az emelésre?
2017.dec.végén töltöm be a rám vonatkozó végleges nyugdíjkorhatárt, a 63.5 évet. 2012-től nyugdíjas vagyok 40 éves m.viszonnyal. (1982-ben elváltam.) 2004-től érzelmi és vagyonközösségben élek a párommal az ő lakásában, aki az emeleti szomszédom, 77 éves, (özvegyi nyugdíjban is részesül), de nem vagyok hozzá bejelentkezve. 6 éve betegeskedik, én ápolom. Ezt mindenki tudja és elismeri a…
1954.06.hó 10.-én születtem és ebben az évben lenne esedékes az öregségi nyugdíjba vonulásom. A 183 napba milyen napokat kell számolni : csak munkanapot - vagy a hétvégéket is - esetleg mindent?
1955-ben születtem, ha jól tudom 64 éves koromban mehetek nyugdíjba. Csak hogy a munkakönyvem elveszett, mivel 2000-ben külföldre mentem. E fontos dokumentum nélkül hogyan tudom nyugdíjamat megigényelni? 22 év munkaviszonyom van.
Egy ablakos cégnél dolgoztam 4 órás bejelentéssel és ha jól gondolom gyors vagy egyszerűsített szerződéssel. A cégem egyik napról a másikra közölte, hogy nem tud munkát biztosítani így maradjunk otthon keressünk valami beugrós állást, ha így adódik hogy lesz munka hívnak. 5 hét várakoztatás után kijelentettek és telefonon értesítették a kollégámat, hogy vegyük át a kilépő papírjainkat amin az a…
Amennyiben a munkáltatóm a felmondási idő teljes terjedelmében felment a munkavégzés alól,és én ez alatt az idő alatt máshol elkezdek dolgozni,akkor megillet e a felmentési időre járó bér?
Nemzetközi multinacionális cég kis magyar leányvállalatánál dolgozom.2010-ben léptem be, majd a megállapodott és szerződés szerinti feladatokon kívül 3,5 évig egyéb szintén szakmai ismeretekkel rendelkező feladatok ellátását is el kellett végeznem.Helyettesítési juttatást nem kaptam, a túlórák egy részét tudtam csak lecsúsztatni.2016-ban az ügyvezető meghalt, a nagy felelősséggel járó feladatom…
Ausztriában minden bizonnyal előrehozott választásra kerül sor még idén ősszel - mondta Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) vasárnap délelőtt.
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója válthatja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek kormányát a legnépesebb német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában...
A számok alapján megillette volna Magyarországot, hogy felminősítsék - mondta Boros Imre közgazdász vasárnap az M1 aktuális csatornán a Fitch Ratings pénteken közölt államadósság-besorolás felülvizsgálatára utalva, amelyben a nemzetközi hitelminősítő megerősítette Magyarországot a befektetésre ajánlott kategória alapszintjén.