Kulcskérdés a munkaerő garantálása a Paksi Atomerőműben, ha üzembe lép az ötödik és hatodik blokk – mondta Hamvas István, az atomerőmű vezérigazgatója.
A jelenleginél lényegesen gyorsabb, másodpercenként gigabites adatátvitelre képes mobilhálózat kiépítését, ezáltal az 5G minél gyorsabb bevezetését teszi lehetővé a 700 megahertzes frekvencia a távközlési szolgáltatók szerint, ugyanakkor a hasznosításához kedvező szabályozás is szükséges.
Jelentős forrásmegvonás a szegények egészségügyi kiadásait támogató tagállami szintű programtól, a szociális kiadások csökkentése, 1000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési program, több forrás a hadseregfejlesztésre...
Néhány nap alatt máris jelentősen visszaesett Ukrajnában a szankciós listára került orosz közösségi portálok és más, korábban az országban igen népszerű internetes oldalak látogatottsága – közölte több ukrán hírportál kedden a londoni székhelyű SimilarWeb informatikai vállalat mérési adataira hivatkozva.
Megszavazta kedden a román szenátus azt az új egységes bértörvénynek nevezett jogszabálytervezetet, amely a közszférában öt év alatt átlagban 56 százalékkal emeli a fizetéseket. A jogszabályt 85 szenátor támogatta, 10-en ellene...
Megszavazta kedden a román szenátus azt az új egységes bértörvénynek nevezett jogszabálytervezetet, amely a közszférában öt év alatt átlagban 56 százalékkal emeli a fizetéseket.
Az MNB megbírságolta a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimust. A társaság azért kapta a bírságot, mert nem tett eleget a kötelező információ szolgáltatási kötelezettségének - írja a HVG. Márciusban Mészáros Lőrinc...
Törvénymódosítást javasol a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) a rezsicsökkentés közzétételi szabályai miatt, emellett megváltoztatnák többek között a társasházak törvényességi felügyeletét és az ingatlankezelők képzését is.
Kulcskérdés lesz a megfelelő munkaerő garantálása a Paksi Atomerőműben, ha üzembe lép a paksi ötödik és hatodik blokk - mondta el Hamvas István, az atomerőmű vezérigazgatója az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának...
Kevesen gondolnák, de a saláták hazai karrierje szorosan összefonódott a legnagyobb gyorsétterem-hálózat magyarországi történetével, sőt, már a környező országokban is sokszor magyar saláta kerül az étteremlánc vendégeinek asztalára. A termelőknek kivételesen szigorú követelményeknek kell megfelelniük.
Vegyesen alakult a szolgáltatási és a feldolgozóipari ágazat teljesítményének növekedése az Egyesült Államokban májusban az IHS Markit gazdaságkutató intézet kedden közzétett előzetes adatai szerint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte a HUPX Zrt. mint alapító számára a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zrt. tőzsdeként történő megalapítását. Az alapítási engedély kiadását követően a cégbíróság 2017. május 18-án...
Radikális változás előtt áll a globális autóipar. A Roland Berger új tanulmánya, az Automotive Disruption Radar az iparág meghatározó trendjeit vizsgálta, a felmérésben több mint tízezer fogyasztót kérdeztek, tíz országban.
Délutáni előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Megismered, a Portfolio Online Tőzsde működését, megérted, mely tényezőkre kell fókuszálni, hogy eredményesen meglovagold a tőzsdei hullámokat....
A BMW 1 milliárd eurós beruházást jelentett be, melynek eredményeként kínai vegyesvállalatának éves termelési kapacitása évi 300 ezer gépkocsiról 450 ezerre emelkedne.
A német ügyészség átfogó razziát tartott a Daimlernél kedden. A vállalat a gyanú szerint hamis reklámokkal tévesztette meg a vásárlókat, amelyekben dízel autóik manipulált kibocsátási értékeit szerepeltethette. Az autógyártókra...
A debreceni és a bihardiószegi önkormányzat borászokkal összefogva kezdeményezi a bakator szőlőfajta és a bakator bor hungarikumként történő elismerését - közölte Bihardiószeg polgármestere kedden Debrecenben, a cívisváros polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Miután a görög kormány múlt héten átnyomta a parlamenten az újabb megszorításokat tartalmazó reformcsomagot, a figyelem a tegnapi Eurogroup-IMF találkozóra irányult, ahol azonban nem sikerült tető alá hozni az egyezséget az euróövezeti...
A USA újból felszólította a magyar kormányt a CEU-t érintő jogszabály felfüggesztésére és nyomatékosította, nem hajlandók tárgyalni a kormánnyal - derül ki a kedden kiadott rövid közleményből.
Reális távlatnak nevezte a lengyel nemzetvédelmi tárca által kedden ismertetett új védelmi koncepció azt, hogy Moszkva "egy vagy több" NATO-tagállamot érintő regionális konfliktust válthat ki.
Nincs megállás, folytatódik az amerikai részvénypiacok erősödése kedden is, a főbb részvényindexek ismét mindenkori csúcsuk közelében járnak. Mindeközben az arany és az olaj ára mérsékelten esik. A jellemzően jó európai hangulat...
Több BKK-járat sem közlekedik Budapesten a heves esőzés miatt, Óbudán a Béke téren térdig áll a víz. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint nem jár az 1-es villamos Zugló vasútállomás és Vágány utca között...
Rezsicsökkentés helyett vissza nem térítendő, energetikai célú korszerűsítési támogatásokat sürget a Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ), továbbá elutasítja számos közszolgáltatás jelenlegi rendszerét. A szövetség törvénymódosítást kezdeményez a rezsicsökkentés közzétételi szabályai miatt, és megváltoztatnák egyebek között a társasházak törvényességi felügyeletét és az ingatlankezelők képzését…
A tervezett 3000 helyett 9679 magyar mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a digitális helyzetük és versenyképességük javítása érdekében indult Modern vállalkozások programja - Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projektre - ismertette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
Több BKK-járat sem közlekedik Budapesten az esőzés miatt, Óbudán a Béke téren térdig ér, míg a Mammutnál már az autókat is ellepte a víz. A Facebookon lévő fotók szerint a Flórián tér és a Mammut környékén már waterworld...
A felsőkategóriás Phaeton megbukott, viszont a műfaj egyik nagy úttörője, a Passat CC sikeres volt, jó lesz ötvözni a kettőt! Így született az Arteon.
Az elmúlt években rendre konzervatív tervezésű az éves magyar büdzsé, amelyben nem a vágyak, hanem a realitások jelennek meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
A kelet-közép-európai régió valamennyi országa a forgalmi és fogyasztási adókra helyezi a hangsúlyt, az általános forgalmi adó (áfa) Magyarországon a legmagasabb, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a társasági nyereségadó - derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat ötödik alkalommal megjelent Kelet-Közép-Európai Adókalauz 2017