A 2016-os pénzügyi év után 18 600 darab Mol-részvényt juttatott a Mol az igazgatóság tagjainak a részvényjuttatáson alapuló ösztönző rendszer keretében. Az igazgatóság tagjainak többsége (Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, Molnár...
Ha már kulináris élvezetről van szó, egy kellemes konyak vagy armagnac mellé ejtsünk szót egy jó szivarról is, amellyel kerekké tehető az élmény, és amelynek szintén van francia vonatkozása.
Az idén 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a szocialista kormányok utolsó költségvetéséből – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken Egerben, a Markhot Ferenc Kórház 7,3 milliárd forintos fejlesztését lezáró avatóünnepségen.
A nyár elejétől munkanapokon is közlekednek Combino villamosok a nemrég felújított és meghosszabbított 1-es villamos vonalán, tovább növelve a korszerű, akadálymentes közösségi közlekedési lehetőségeket a Hungária-körgyűrűn.
Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz vasárnap a főváros I., II., III., V. és XIII. kerületében, lezárják délelőtt a budai és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát is – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
A Groupama Biztosító nyerte az általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítási szolgáltatásokról szóló állami tendert. Január 1-jétől visszamenőleg fizetnek a károkra.
A hazai össztermék növekedési ütemét tekintve 1989 és 2016 között Románia messze lemaradt a régiótól, a GDP ez idő alatt megnégyszereződött ugyan, de a bolgár gazdaság 4,1-szeresen, míg Lengyelország, Csehország és hazánk gazdasága 5-7-szeresen bővült.
Elvesztette az IBM-be vetett bizalmát Warren Buffett, ezért a milliárdos befektető cége, a Berkshire Hathaway eladta az IBM-részvényeinek harmadát. Az IBM több mint 2 százalékot esett ma a hírre, magával rántva a Dow indexet. 2016 végén...
Átlagosan 15,4 százalékkal, reálértéken 13,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak tavaly - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett lakásárindex jelentéséből.
Egyre erőszakosabbak a tüntetések zajlanak Venezuelában, miközben az elnök az állami televízióban mutatja be tánctudását. A világ legszomorúbb országaként rangsorolt Venezuelában az áruhiány mellett a hiperinflációval is meg kell küzdenie a lakosságnak.
A magyar fiatalok nagyon gyengén teljesítettek az állóképességet vizsgáló teszteken, és még mindig nagyon sok az elhízott gyermek; ezen a helyzeten változtatna tanácsadással, a helyes életmód kialakításával a Magyar Diáksport Szövetség.
Végrehajtotta első próbarepülését Kína teljes mértékben hazai fejlesztésű és gyártású, kategóriájában a Boeing B737-es és Airbus A320-as modellcsaládokkal konkuráló utasszállító gépe. A C919 típusjelű kínai polgári utasszállító...
A diplomás ápolók mesterfokú képzésével javulhat a betegellátás – mondta a népegészségügyi és egészségügy rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos.
Erős optimizmus volt az európai tőzsdéken ma, amit a francia elnökválasztás várhatóan befektető-barát kimenetele és a jó amerikai makroadatok tápláltak. A BUX index túlteljesítette az európai tőzsdéket, főleg a jó gyorsjelentést publikáló Mol jeleskedett. A forint kissé erősebb lett, az olaj valamelyest felfelé korrigált.
Az első negyedévben több mint 150 ezer autót helyeztek forgalomba Romániában, 74,4 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében - közölte pénteken a román statisztikai intézet.
A spanyol királyi család éves költségvetésének csak 88,4 százalékát használta fel az elmúlt évben, ezzel mintegy 900 ezer eurót (281 millió forintot) „spórolt meg” – derült ki pénteken az állami intervenciós vizsgálatból, amely egyúttal jóváhagyta a királyi ház tavalyi költségelszámolását.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) tegnap bejelentette, hogy a zürichi BFIN Asset Management AG május 2-án 32,9 százalékos részesedést szerzett a társaságban.
Az OBO Bettermann cég sikere a magyarok és németek közös eredménye. A magyarországi üzem a cég legeredményesebb leányvállalata - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Bugyin, a Bettermann csoport magyarországi képviseletének épületavató ünnepségén.
Díszdoktori címben részesíti május 7-én a Genti Királyi Művészeti Akadémia és Konzervatórium (Royal Academy of Fine Arts & Royal Conservatory Ghent) Tarr Béla filmrendezőt életműve elismeréseként - közölte az intézmény a honlapján (schoolofartsgent.be).
A márciusi ipari termelés több mint 10 százalékos növekedése igazolja azokat az iparpolitikai fejlesztési elképzeléseket, amelyek az elmúlt évben az újraiparosítás, az Irinyi terv, illetve az ipar 4.0 keretében elindultak - kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes ál
Öthónapos mélypontra esett a mai kereskedésben az olaj árfolyama, de a nap végére jött egy kisebb felfelé korrekció, így "csak" 6 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet az olajár. A tegnapi 4 százalékos zuhanás után ma újabb...
Iránytalan kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdéket pénteken, alig mozdultak az irányadó részvényindexek a hét utolsó napján. A vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, az IBM esése viszont lehúzta a Dow indexet.Új csúcson...
A havibéres dolgozó folyamatos munkarendben, 9 havi munkaidő keretben dolgozott, mely keret első 8 hónapjában ledolgozta a törvény által az adott 9 hónapra eső munkaórákat. A 9.hónapban a munkáltató nem kívánja munkára beosztani, így természetesen a munkavállalónak erre a hónapra csak az alapbért kell kifizetni (alapesetben). De mi történik ha a fenti helyzet annyiban változik,hogy munkavállalónk…
Nyolcmillió forintos felügyeleti bírságra ítélte az MNB a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt.-t, és felszólította, hogy a jövőben teljes körűen és határidőben tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó...
A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.
Rendhagyó szerzői estekkel, koncertekkel és felolvasásokkal várja az érdeklődőket június 7. és 11. között a nyári Margó Irodalmi Fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol többek között új kötetével lép fel Nádas Péter, Peer Krisztián, Tóth Krisztina és Kemény Zsófi is - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karához került a napokban, ennek köszönhetően kutathatóvá vált a Csiky Gergely Színház elmúlt fél évszázadának történetét bemutató gyűjtemény.
A francia választások második fordulója előtt nő a feszültség, az előzetes számok alapján Emmanuel Macron tűnik erősebbnek. Az AKCENTA CZ elemzéséből megtudhatja, hogy mit jelentene Marine Le Pen vagy Emmanuel Macron győzelme az EUR/HUF árfolyamra.
Harmadszor is Vidus Gabriella, az RTL vezérigazgatója végzett első helyen a Marketing&Média „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” rangsorában, amelyet idén 10. alkalommal készített el a kommunikációs szaklap. A tavalyi listán először szereplő Andy Vajna megtartotta pozícióját az élvonalban, a TV2 Csoport tulajdonosa idén is a