Visszaállt január–februári tempójára az állásteremtés folyamata, eloszlottak a márciusi lanyhulás okozta aggodalmak, a jegybank (Fed) maradhat a kijelölt pályán, és egyéb kérdéseket is az előtérbe tolhat.
Zajlanak a magyar nyelv és irodalom írásbelik országszerte a középiskolákban. A hétfői vizsganapon csaknem 74 ezer diák tesz érettségit közép- és emelt szinten – közölte az Oktatási Hivatal.
Többen ellenzik a Kopaszi-gátra tervezett 120 méter magas irodaház megépítését arra hivatkozva, hogy a toronyház zavarná a város látképét. A XI. kerület főépítésze szerint azonban a hazai szabályozások miatt a 120 helyett inkább...
„Csak egy kis nátha, nem vész.” vagy „Majd beveszek egy fájdalomcsillapítót, és bemegyek úgy dolgozni.” - ismerős mondatok, ugye? Holott betegen dolgozni nem csak ránk, a kollégáinkra is veszélyt jelenthet. Átfogó interjúsorozatunk e részében Dr. Nagy-László Nóra foglalkozás-egészségügyi szakembert kérdezi a HR Doktor blog arról, melyek azok a betegségek, amelyekkel mindenképp maradjunk inkább…
Az 1% adomány sok civil szervezetnek létfontosságú, bevételüknek jelentős hányadát képezi. Azoknak a felajánlása könnyen elvész, akik nem maguknak készítik az adóbevallást, mert erről külön kell rendelkezniük. Szakembereket kérdeztünk arról, hogy mekkora a jelentősége az 1%-nak, a 20 évvel ezelőtti bevezetéstől milyen utat tett meg ez az adományozási forma, illetve mi várható a jövőben, milyen…
A Magyar Nemzet szerint a vagyonkezelő új tulaja, Joseph Alexander Belle magyar származású, és több szállal kötődik a felcsúti polgármesterhez, aki a BIF-re feni a fogát.
Féléves csúcsra ugrott vasárnap este az euró a dollárral szemben, de nem tudta megtartani erejét, így a forint a dollárral szemben is lefordult a féléves csúcsáról, ami 283 körül alakult ki.Féléves csúcsról fordult le a forint a dollárral...
214 intézményi befektető, akik összesen mintegy 15000 milliárd dollárnyi vagyont kezelnek, nyílt levélben kérték a párizsi klímaegyezményt aláíró országokat, hogy tartsák magukat a 2015 decemberi megállapodáshoz. Az üzenet elsősorban...
Emmanuel Macron, a francia elnökválasztás győztese annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes "eladni", hogy valami újat képvisel - mondta az MTI-nek Soós Eszter Petronella politológus.
A termékeik újratervezésére és lecserélésére kényszerítette a magyar biztosítókat a jegybank etikus életbiztosítás koncepciója. A szabályozásnak köszönhetően jelentősen csökkentek az életbiztosítások és a nyugdíjbiztosítások...
Áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés, ezzel az első négyhavi egyenleg már csak 121 milliárd forintos mínuszt mutat. Kiváló április A központi alrendszer április hónapban 76,6 milliárd forintos többlettel...
A túrricsei polgármester az elmúlt években pénz helyett olyan utalványokkal fizette ki a közmunkásokat, amelyekkel egy kijelölt boltban vásárolhattak, írja a Napi.hu a HírTV riportjára hivatkozva.
Egy vagy akár több idegen nyelv használata és a szaknyelv ismerete valódi előnyt jelent a munkakeresés során - többek között ez derül ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett felmérésből. A SZIE elsősorban a térség leendő munkavállalóinak idegen nyelvi ismeretét térképezte fel, valamint az idegennyelv-tudás munkakeresés során betöltött szerepére volt kíváncsi…
Átalakulhat a következő időszakban a bérelt lakások magyarországi piaca. Az elmúlt években látható jelentős áremelkedés a fővárosban véget ért és várhatóan nem is folytatódik tovább, a vidéki városokban azonban még van tér...
A háztartások 18,6 milliárddal, a vállalatok 5,2 milliárd forinttal több betétet helyzetek el a belföldi bankrendszerben, mint amennyi hitelt felvettek márciusban – derült ki a hitelintézetek összevont mérlegének hétfőn közzétett adataiból.
Ahogy közeleg a Brexit, úgy lesznek egyre elégedetlenebbek a londoni bankárok. Hiába a javuló teljesítmény, a befektetési bankok elég gyengén muzsikáltak, amikor a bónuszfizetésről volt szó.
Az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, így az idei év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 144,9 milliárd után - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Több informatikai szakemberre lenne szükség, mint amennyit pályára bocsátanak a felsőoktatási intézmények, de a frissen végzett munkaerő tudásával és készségeivel is problémák vannak. Ezt hidalja át egy informatikai munkákra specializálódott iskolaszövetkezet.
Trump adóreformjának közvetett hatásait már rég, közvetlen hatásait azonban csak igen kis mértékben árazták be eddig a piacok. A vállalati adók csökkentésnek elvben 25-30 százalékos eredmény növekedést kellene hoznia az amerikai cégek életében, ám ennek alig van nyoma a tőzsdeit árazásban – állapítja meg a Pioneer Investments elemzése.
Márciusban a háztartások 18,6 milliárddal, a vállalatok 5,2 milliárd forinttal több betétet helyzetek el a belföldi bankrendszerben, mint amennyi hitelt felvettek – derül ki a hitelintézetek összevont mérlegének hétfőn közzétett adataiból.
A tanárok számára az érettségi vizsga már jóval 8 óra előtt megkezdődött, amikor elhozták a feladatlapokat a polgármesteri hivatalból. Koncz Levente, az Óbudai Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese annak kapcsán beszélt erről az M1 aktuális csatornán, hogy hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák.
Az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, így az idei év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 144,9 milliárd forint után – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Arányaiban újszerű megoldás lehet a növekedéshez forrásokat kereső, de a kockázatkerülő szolgáltatói hozzáállás miatt hitelhez nem jutó cégeknek, ha bankok csoportjától vagy klubjától vesz fel pénzt. A Magyar Idők megkérdezte a konstrukcióról a piaci szereplőket. Kijelenthető, hogy ismert a megoldás, azonban messze nem lehet azt mondani, hogy tömeg
Áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés, ezzel az első négyhavi egyenleg már csak 121 milliárd forintos mínuszt mutat. A kumulált egyenleg tekintetében a 2017-es költségvetés kimagasló teljesítményt nyújt....
A balkáni régióban és Magyarországon jelentős, tartós lehűlés volt januárban, ami csaknem három héten át megemelte az áramfogyasztást, a magyar villamosenergia-kínálatot termelési kiesések csökkentették, így a villamosenergia-rendszer kifeszítve, de biztonságosan üzemelt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn, a
A gazdasági recesszió 2008 és 2013 között padlóra küldte a magyar lakáspiacot. A 2008-2016-os időszakot vizsgálva, a tranzakciók száma országosan a felére esett vissza a csúcshoz képest, és 5 százalék és 30 százalék közötti árcsökkenés volt tapasztalható Budapesten és vidéken egyaránt. A válság elmúltával azonban a növekedés mértéke igen különbözőe
Új fejezetet nyitott az Amerikai Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi vitában Kanada miniszterelnöke. Justin Trudeau ugyanis bejelentette, kormánya fontolgatja a Brit Columbiából kiinduló amerikai szénimport felfüggesztését...
A magyarországi energiaellátás biztonsága érdekében nem csak a fosszilis energiaforrások és útvonalak diverzifikálására, de minél több helyi megoldás alkalmazására, innovatív és fenntartható technológia bevezetésére van szükség - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy környezeti fenntarthatósággal foglalkozó üzleti
16 és 25 év közötti fiatal vagy? Van egy ötleted, amivel nagyot robbantanál? Szereted a kihívásokat és szeretsz új emberekkel megismerkedni? Hiszed, hogy a sokszínűség, az elfogadás és az esélyegyenlőség jobbá teheti a világot? Akkor a Budapest Youth#Challenge DIVERSITY csapatában a helyed!
Ezúton szeretném segítségüket kérni abban, hogy szeretném igénybe venni a betegségem után járó adókedvezményt (epilepszia). G4090 Általános epilepszia k.m.n kód! A munkahelyemen jelezték, hogy erre a betegségre sajnos nem jár adókedvezmény! A szakorvosom pedig azt a tájékoztatást adta, hogy igenis járjak utána mert nekem is jár az adókedvezmény. Mivel 5 éve dolgozom így nem szeretném annyiba…
Kósa Lajos a parlament gazdasági bizottságának nevében beterjesztette a reklámadóról szóló törvénymódosítás módosítását. Az egyetlen oldalból álló dokumentum csak a reklámadó mértékének új számadatát tartalmazza: ezek...
Érdekelne a válasz egy kérdésre, hátha Önök meg tudják adni: mostanában járok interjúkra és a végén megkérdezik, hogy jelentkeztem-e máshova, várok-e onnan visszajelzést. Elég furcsának érzem, hogy erre rákérdeznek, mert nem tudom, ez az ő döntésüket milyen irányban befolyásolhatná ill. amikor utoljára évekkel ezelőtt kerestem állást, egyszer sem szegezték nekem ezt a kérdést.
Szakértők szerint átalakulás előtt áll a magyarországi bérlakás-piac: az árak végre nem emelkednek tovább a fővárosban sem - nem is lenne könnyű kifizettetni a bérlőkkel, akik az átlagbér kétharmadát költik már havonta lakhatásukra. Nagy változást hozhat az is, ha tényleg a felére faragják a lakáskiadásból származó jövedelmek közterhét: kifehéredhe
Az iskolai szülői közösségek joga és kötelessége őrködni az érettségi vizsga tisztasága felett, és fellépni szabálytalanságokkal szemben, amelyet akár a tanulók, akár a pedagógusok követnek el - írja közleményében a Magyar Szülők...