2017. július 27. csütörtök

júl. 27
7:59
Jobbik: új nyugdíjrendszer kell (HR Portál)
A Jobbik egy teljesen új nyugdíjrendszer bevezetését tartja szükségesnek, amelynek része egyebek mellett a differenciált emelés és a nyugdíjplafon - írja az MTI.
júl. 27
8:03
Románia több élelmiszer minőségében eltérést talált (ProfitLine)
Románia laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc élelmiszer esetében talált eltérést a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében - jelentették be szerdán a román hatóságok.
júl. 27
8:03
Ismét elutasították az amerikai szenátusban az Obamacare visszavonását (GazdaságPortál)
Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta. A javaslatot egységesen ellenző demokratákhoz több republikánus szenátor is csatlakozott, elutasítva, hogy visszavonják a törvényt, mielőtt készen állna a helyébe lépő új egészségbiztosítási rendszer.…
júl. 27
8:06
Egyre égőbb, ami történik: Trump már megint felsült (Privátbankár)
Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.
júl. 27
8:12
Gigantikus gyár épül - végre egy jó hír Trumpnak (Privátbankár)
Örülhet Donald Trump, egy igen méretes beruházás érkezik Wisconsinba.
júl. 27
8:15
Felvettek az egyetemre? Jól gondold meg kinél bankolsz! (TőzsdeFórum)
A felsőoktatásba tartó diákoknak direkt nekik kifejlesztett folyószámla-csomagokkal és bankkártyákkal készülnek a bankok, azonban ezek költségeiben akár ötszörös, hatszoros különbségek is lehetnek.
júl. 27
8:21
Ennyit fizet a céged az irodáért, amiben dolgozol (Portfolio)
A budapesti irodaállomány folyamatos bővülésével 2017 második negyedévében a teljes állomány elérte a 3,35 millió négyzetmétert. Ha a bővülés üteme továbbra is folytatódik, 2 év alatt 700 ezer négyzetméternyi területtel gazdagodik...
júl. 27
8:27
Elkezdődtek a tárgyalások a budapesti Airbnb-piac megrendszabályozásáról (444.hu)
A szállodákkal azonos adózás bevezetése, a kiadható napok éves szintű korlátozása is a felmerült tervek között van.
júl. 27
8:30
Sokat kell fizetniük a hanyag gazdáknak (Infostart)
A szőlő aranyszínű sárgasága miatt Húszhektárnyi szőlőültetvényt számolt fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, hogy megakadályozza egy veszélyes fertőzés terjedését. A hatóság utólag fizetteti ki az elhanyagolt területeken végzett munka költségét a földtulajdonosokkal - írta a Magyar Idők.
júl. 27
8:30
Gigantikus gyár épül - végre egy jó hír Trumpnak (Privátbankár)
Örülhet Donald Trump, egy igen méretes beruházás érkezik Wisconsinba.
júl. 27
8:30
Idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin (HR Portál)
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára - írja az MTI.
júl. 27
8:32
Hogyan érvényesíthetjük félretájékoztatás miatt az elmaradt nyugdíjat? (HR Portál)
Férjem 2012.07.02.-án betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, előtte 2007 -től III.csoportos rokkantnyugdíjas volt. Mielőtt elérte volna az öregségi nyugdíj korhatárt bent jártunk 2 alkalommal a nyugdíjbiztosítónál, hogy mi a teendőnk. Élből azt a választ kaptuk. hogy nem kell tenni semmit, majd ha betölti az időt, kérjük az öregségi nyugdíjként történő továbbfolyósítást. Sajnos mi ezt meg is…
júl. 27
8:33
Ennyi az átlagos nyugdíj hazánkban (ProfitLine)
Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
júl. 27
8:33
Ismét bevásárolt az OTP (TőzsdeFórum)
A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP Bank Romaniaval a Banca Romaneasca-ban meglévő 99,28 százalékos tulajdonrészének eladásáról.
júl. 27
8:33
Tőzsdenyitás előtt – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén (GazdaságPortál)
Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt írta: kedvezően fogadhatja a piac az OTP bejelentését romániai bankvásárlásáról, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntése is inkább piacbarátnak mondható, ennek megfelelően pozitívan nyithat…
júl. 27
8:36
Elismerték: igaz volt a pletyka az OTP-ről (Privátbankár)
Az OTP Bank Romania és a National Bank of Greece képviselői aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést - a vételárat nem árulják el.
júl. 27
8:39
Nagyot ment a Deutsche Bank (Portfolio)
A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank 466 millió eurós második negyedéves profitról adott számot, miközben az elemzők csak 273 millió eurós nyereségre számítottak. A vezérigazgató mégsem elégedett. A Deutsche Bank 466 millió eurós...
júl. 27
8:39
Tőzsdenyitás előtt – Vegyes nyitás várható a vezető nyugat-európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
A határidős indexek alapján eltérően alakulnak az indexek nyitáskor csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken. A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 néhány ponttal emelkedik, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig minimálisan gyengül a kereskedés kezdetén. Az Egyesült Államokban késik a monetáris szigorítás, ennek nyomán csökkentek a kötvényhozamok, ami vonzóbbá…
júl. 27
8:42
Több uniós pályázat is átalakul (vg.hu)
Többféle műszaki, szakmai kedvezményt ad a cégeknek a kormány, hogy vonzóbbá váljanak az épületenergetikai fejlesztésekhez igénybe vehető visszatérítendő támogatások. Erre a célra ugyanis hiába különítettek el előzetesen két felhívásban több mint 100 milliárd forintot, vidéken 10 százalék alatti volt a kereslet.
júl. 27
8:44
A vártnál hamarabb gond lehet az állami nyugdíjrendszerrel (vg.hu)
Fontos lenne az ügyfeleknek is olcsóbb vállalati nyugdíjprogramok támogatása, illetve az egyéni öngondoskodás hangsúlyosabb propagálása, mert az állami nyugdíjrendszer hamarabb küzdhet fenntartási gondokkal, mint azt korábban számolták.
júl. 27
8:45
Tőzsdenyitás előtt – Vegyes nyitás várható a vezető nyugat-európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
A határidős indexek alapján eltérően alakulnak az indexek nyitáskor csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken. A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 néhány ponttal emelkedik, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig minimálisan gyengül a kereskedés kezdetén. Az Egyesült Államokban késik a monetáris szigorítás, ennek nyomán csökkentek a kötvényhozamok, ami vonzóbbá…
júl. 27
8:45
Az OTP elismerte, hogy megvett egy román bankot (444.hu)
Ezzel a román bankpiac 8. legnagyobb szereplőjévé válik.
júl. 27
8:46
Képtelenek elfogadtatni Trump nagy tervét a republikánusok (vg.hu)
Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.
júl. 27
8:48
Megint nem tudták visszavonni az Obamacaret (Menedzsment Fórum)
Továbbra sincs egységes álláspont a republikánusok közt az USA szenátusában, az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye így most is a helyén maradt.
júl. 27
8:48
Erősödve kelt a forint (vg.hu)
Kissé erősödött a forint csütörtök reggelre a bankközi devizapiacon.
júl. 27
8:50
Több száz buszsofőr hiányzik Budapesten és vidéken is (Menedzsment Fórum)
Hiába emeltek bért a buszos társaságok, képtelenek megfogni a vezetőket. A BKV-nál szakmunkásból és mérnökből is kevés van.
júl. 27
8:50
Netanjahu is bezáratná az al-Dzsazírát (vg.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán azt mondta, azon dolgozik, hogy bezárassa a katari központú al-Dzsazíra televízió jeruzsálemi irodáját, mivel szerinte az al-Dzsazíra szította fel az izraeli fővárosban nemrég fellángolt erőszakos cselekményeket.
júl. 27
8:51
Forgalom nélkül emelkedett az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Újra sikerült 9400 fölé zárnia a bankpapírnak.
júl. 27
8:53
Újra egy helyben toporog az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Forgalom és irány nélkül ácsorog 470 alatt a távközlési vállalat árfolyama.
júl. 27
8:55
Mozgóátlagához pattant a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Újra ellenállásait feszegetheti az olajvállalat árfolyama.
júl. 27
8:57
Mozgóátlagról pattant fel a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Újra 36000 felé fordult a hazai index.
júl. 27
8:59
Bajban a 6700-as szint a Richternél - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Támaszszintje letörésével újabb 200 forintos tér nyílhat meg a gyógyszergyártó árfolyama alatt.
júl. 27
9:03
Karácsony Gergely alapjövedelmet és 150 ezer forintos minimálbért ígért (HR Portál)
Az alapjövedelem bevezetése, 150 ezer forintos minimálbér, többkulcsos adórendszer és egy bérlakáshálózat kialakítása is szerepel a Párbeszéd Magyarországért választási programjában, amelyet a párt miniszterelnök-jelöltje ismertetett egy szerdai rendezvényen - írja az MTI.
júl. 27
9:03
Profitcsökkenés jöhet a Richternél (Portfolio)
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján a nettó profit jelentős, 58 százalék körüli...
júl. 27
9:03
Nem volt kamatemelés Amerikában - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Nem volt kamatemelés tegnap Amerikában, összhangban azzal, hogy ezt senki sem várta, hatására mégis taszítottak egyet a dolláron.
júl. 27
9:06
Tényleg megvette a román bankot az OTP (Menedzsment Fórum)
Igaznak bizonyultak a múlt heti értesülések. A Banca Romaneasca megvásárlásával az OTP Bank Romania az ország legjelentősebb középméretű bankjává vált.
júl. 27
9:09
Izgalmas nap lesz ma a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap este nem változtatott a Fed az irányadó rátán és nem árult el friss információt arról, hogy a mérleg leépítése "viszonylag hamar" kezdetét veszi. A közlemény megjelenése után nagyot gyengült a dollár, új csúcsra ugrott...
júl. 27
9:11
Nekimentek a Magyarországon is hódító kamugyanús befektetésnek (Portfolio)
Átmenetileg felfüggesztette az olasz tőzsdefelügyelet a Questra World olasz Facebook-oldalát, mivel azon az engedéllyel nem rendelkező cégcsoport a "pénzügyi termékeit" értékesítette. Vélhetően egyébként egy piramisjátékhoz toboroz...
júl. 27
9:13
Megint felsült Trump az Obamacare eltörlésével (Portfolio)
Az amerikai szenátus tagjai szerdán elutasították a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta. Ez már rövid időn belül a második kudarca...
júl. 27
9:15
Újabb fontos szint esett el: már 260 forintot sem kell adni egy dollárért (Portfolio)
Kora reggel még tovább tudott erősödni a forint, utána azonban hamar a gyengülés felé mozdult el az euróval szemben, így pedig a dollár árfolyama is visszaemelkedett 260 fölé. Megint erőlködik a dollár 2017.07.27 09:15A reggeli további...
júl. 27
9:15
Az OTP bejelentette romániai bankvásárlását (GazdaságPortál)
Az OTP Bank Romania és a National Bank of Greece képviselői aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni – jelentette be csütörtökön az MTI-nek megküldött közleményében a magyar pénzügyi vállalatcsoport. A Reuters hírügynökség athéni forrásokra hivatkozva múlt pénteken közölte értesülését, miszerint az OTP Bank…
júl. 27
9:15
Tárgyalnak a köztisztviselői bérekről (vg.hu)
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek ma a kormány és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) képviselői, hogy az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők béremeléséről egyeztessenek – írta a Magyar Idők csütörtökön.
júl. 27
9:17
Nagyot ment a Deutsche Bank, mégis ütik a részvényeket (Portfolio)
A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank 466 millió eurós második negyedéves profitról adott számot, miközben az elemzők csak 273 millió eurós nyereségre számítottak. A vezérigazgató mégsem elégedett. A bank részvényeinek árfolyama...
júl. 27
9:17
Tízmilliárdos ajándékot kaptak Trump támogatói a Foxconntól (vg.hu)
A Foxconn tajvani óriáscég tízmilliárd dolláros beruházással új elektronikai gyárat hoz létre Wisconsin szövetségi államban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerdán.
júl. 27
9:19
Szépen kicsinosított bankot vett az OTP (Portfolio)
Az elmúlt hetekben görög és román lapértesülések alapján is körvonalazódott, hogy romániai bankot vesz az OTP, ma végre bejelentette a bank, hogy megvásárolta a Banca Romaneascát. A román bankvásárlás abszolút beleillik a magyar bank...
júl. 27
9:19
Bevásárolt az OTP Romániában (vg.hu)
Az OTP Bank Romania és a National Bank of Greece képviselői aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni – jelentette be csütörtökön a magyar pénzügyi vállalatcsoport.
júl. 27
9:21
Csökkent a munkanélküliek száma (hirado.hu)
A második negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel, 196 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 27
9:21
Átláthatóvá tennék a lakáshoteleket (vg.hu)
Kísérleti üzemmódban már a jövő évtől szolgáltathatnak adatokat az első önként jelentkezők a szálláshelyeikről a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. A lépés a szálláskiadás kifehérítését célzó intézkedések nyitánya lesz.
júl. 27
9:27
Nyíltan megfenyegette az osztrák kancellár Magyarországot (Portfolio)
Egészen durva kijelentéseket tett a ma megjelent FAZ-interjúban az osztrák kancellár a magyar és lengyel kormány felé, amelyeknek az a lényege: mivel ezeket a "rezsimeket" belülről nem igazán lehet leváltani, ezért le kell vágni a 2020...
júl. 27
9:27
Tőzsde – Vegyesen nyitott Nyugat-Európa (GazdaságPortál)
Vegyesen alakultak az indexek nyitáskor csütörtökön a vezető európai értéktőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,29 százalékkal, a frankfurti DAX pedig 0,22 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 viszont 0,30 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,26 százalékkal ment föl. Szerdán erősödéssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. Az FTSE-100 0,24 százalékkal,…

Keresés