Gyökeresen változtatja meg a világot a mesterséges intelligencia. Ezekre a változásokra fel kell készülni, és ebben kiemelkedő szerepe van az oktatásnak - mondta az MTI-nek Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy a társaság a napokban ingyenes, az IT-biztonságról szóló tankönyve
2017. májusban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene (naptárhatástól megtisztítva) 5,4%-kal nőtt - jelentette a KSH. Szűk egy éve ez a legnagyobb adat, ami akár annak a jele is lehet, hogy...
2017. májusban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.
Függetlenség napja miatt zárva tartottak tegnap az amerikai piacok, ma azonban újraindul a kereskedés. Ma a magyar idő szerint este 8-kor megjelenő, a júniusi kamatdöntő ülésről szóló Fed jegyzőkönyv lehet az, ami új impulzust ad a piacoknak.
Az MNV adatai alapján 16,5 milliárd forintért adott el ingatlanokat a fővárosban 2014 óta, míg vidéken 5 milliárd forint értékben köttettek adásvételek, ezen belül is a legtöbb a Balaton parthoz kapcsolódóan. Összesen közel hatszáz...
Edouard Philippe francia miniszterelnök bejelentette: újabb eszközöket és ösztönzőket vetnek be, hogy Párizsba csábítsák a londoni City és a Wall Street cégeit. Többek között csökkentenék a társasági adókat és még angol nyelvű...
A Duna House közzétette az idei második negyedévre vonatkozó negyedéves előzetes mérőszámokat. Az év második negyedévében a hálózati és a saját tulajdonú irodák magyarországi jutalékbevétele, és a közvetített hitelállománya...
Az előre fizetős SIM-kártyák több mint kétharmada továbbra is aktív maradt. Aki lecsúszott a június 30-i adategyeztetési határidőről, annak mindhárom szolgáltatónál lehetősége lesz új szerződéskötés mellett a hívószáma és az egyenlege visszaszerzésére.
A Duna House közzétette az idei második negyedévre vonatkozó negyedéves előzetes mérőszámokat. Az év második negyedévében a hálózati és a saját tulajdonú irodák magyarországi jutalékbevétele, és a közvetített hitelállománya...
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az első becslés alapján.
A UBS elemzője szerint akár 20-23 százalékot is emelkedhet az olajár az év végéig Ha ezt elfogadjuk, és minden mást változatlannak feltételezünk, akkor újra 400 forint közelébe emelkedhet az üzemanyagár Magyarországon Nagyot emelkedhet...
Még a nyitás követően nem volt egyértelmű irány az európai tőzsdéken, azonban a délelőtt folyamán beindult némi emelkedés, a DAX értéke például közel 50 pontot emelkedett. A magyar piac némileg felülteljesít, ami főként az OTP...
Közel másfélszer annyi kártyás műveletet hajtanak végre a nyári hónapokban a CIB Bank ügyfelei, mint az év többi részében. Az utazási irodákban, autókölcsönzőkben és a légitársaságoknál mintegy 40 százalékkal nő a forgalom az átlaghoz képest ebben az időszakban. Az idei nyártól kezdődően az új érintőkártyái bevezetésének hatására a CIB várakozásai
A diákmunka elsődleges terepe a nyár, célszerű így áttekinteni a jogi előírásokat, valamint bemutatni a gyakorlati trendeket is. A szabályozásban ugyanis az utóbbi években jelentős változások történtek. Míg a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavégzések kedvező, fiatalokat védő jellege megmaradt, addig az iskolaszövetkezeti szabályozás kikerült a munka törvénykönyvéből, s nagyrészt a…
Azok a nyugdíjasok, akik dolgozni szeretnének, akár már júliusban megtehetik, hiszen a napokban megalakulhat az első nyugdíjas-szövetkezet, a Szomszédok - nyilatkozta Fiák István a DiákÉsz elnöke, a Magyar Időknek.
Az elmúlt 5 évben a magyarországi könyvkiadói piac szereplőinek száma és az általuk elért nettó árbevétel is folyamatosan csökkent. A 2016-os évre vonatkozó pénzügyi beszámolók vizsgálata szerint a negatív trend tavaly sem tudott megfordulni – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Kismértékben erősödik a forint, a hazai tőzsdét pedig immár ki tudja hányadik napja az Opimus és a Konzum tartja lázban, elképesztő forgalom és nagy árfolyam ingadozások mellett, de holnap már jön az új papír, a Waberer’s. A nagyok közül az OTP emelkedik. Erős a cseh korona, esik a török líra.
Az Egyesült Államok alapvetően Kínán keresztül tud nyomást gyakorolni Észak-Koreára, hiszen Kína a kommunista rezsim legfontosabb kereskedelmi partnere - jelentette ki Ugrósdy Márton Amerika-szakértő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Másfél év keresés után elfogták az ukrán hatóságok Kijevben azt a bankrablót, aki arról vált ismertté, hogy a bűntett elkövetése után mindig csokoládét hagyott hátra a pénztárosoknak - közölte Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök keddi sajtótájékoztatóján.
Jól zárult az év első fele az abszolút hozamú alapoknak, a nagy befektetői érdeklődésnek köszönhetően ezek portfóliómenedzserei mára ezermilliárd forintnyi megtakarítás sorsáról döntenek. Aki mert kockáztatni, egy év alatt 10%...
Nagyon fontos dátum közeleg: már csak pár hétig fizethetünk a régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyekkel, hiszen a bankjegycsere program részeként először ezeket vonják ki a forgalomból. De a régi húszezreseknek sem maradt már sok hátra. Még...
Kedden ismét 308 közelébe erősödött a magyar deviza az euróval szemben, innen folytatja szerda reggel minimális korrekcióval. A nemzetközi devizapiacon a dollár erősödését érdemes kiemelni, melynek következtében az euró-dollár árfolyam...
Megvizsgálták melyik országban mennyi időt maradhat otthon egy édesapa gyermeke megszületése után. Az OECD adatai szerint Franciaországban akár fél évig is, Magyarországon inkább az anyákat támogatják - írja az Index.
Kedden ismét 308 közelébe erősödött a magyar deviza az euróval szemben, innen folytatja szerda reggel minimális korrekcióval. A nemzetközi devizapiacon a dollár erősödését érdemes kiemelni, melynek következtében az euró-dollár árfolyam...
Különleges, nyereményjátékkal egybekötött toborzási akciót álmodott meg és vitt sikerre a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman munkaerő szolgáltató a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve. Íme, a részletek, és elmeséljük azt is, hogy ki nyerte a főnyereményt.
A tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani az idén Budapesten - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből.
Éjszaka is ellenőrzéseket tartanak majd a fővárosban és környékén a következő hetekben az adóhivatal revizorai, pénzügyőrei. A hatóság emberei a vendéglátóhelyeken és a szállásadóknál vizsgálódnak, de a taxisok és a kereskedők is számíthatnak a hivatal kitüntetett figyelmére.
A közelgő egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetésével, hamarosan megkezdődik albérleti roham. A tavaly nyári bérlési díjakhoz képest 10 százalékos növekedés várható, ami átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjat...
A magas hozamú adósságpapírok erőteljes befektetői kereslete és a lejárati szerkezetek ezzel járó javulása miatt érzékelhetően csökkentek a nem befektetési besorolású európai vállalatok csaknem ezermilliárd dolláros adósságállományának...
Nagyon nem tetszik a magyar vásárlóknak, hogy a multicégek Magyarországon gyengébb minőségű, silányabb élelmiszereket forgalmaznak, mint az Európai Unió nyugati felén.
Mintegy 35-50 százalékkal emelkedett a bankok hitelkihelyezése a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Olyan erőteljes volt a hitelkereslet 2017 májusában, amire legutóbb 2008-ban volt példa: lakáshitelből közel 60 milliárd forint értékben, személyi kölcsönből 30 milliárd forint értékben helyeztek ki a bankok. Vajon bajt hozhat a hitelfelvétel erőtelj