Időben felismerni a piaci igényeket nem mindig könnyű, akinek azonban sikerül, annak ott a lehetőség, hogy a versenytársakat megelőzve átlagon felüli hozamokra tegyen szert. Nincs ez másként az ingatlanpiacon sem, ahol most is több tucat...
Romániában kilenc nyugdíjas jut tíz munkavállalóra, az átlagos társadalombiztosítási nyugdíj pedig mintegy fele az országos nettó átlagbérnek – közölte kedden az Agerpres hírügynökség a statisztikai intézet második negyedéves jelentését ismertetve.
Látványosan visszaesett a veszteséges bankok száma 2016-ban Magyarországon, miközben több mutató alapján is javult a szektor teljesítménye. A mérlegfőösszeg alapján felállított rangsorban – hasonlóan 2015-höz – igen sűrű a mezőny az OTP Bankot követő hat szereplőnél.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye élen jár a nyugdíjas szövetkezetek megalakításában, Miskolcon az elsők közt jött létre ilyen, most pedig Ózdon is alakul nyugdíjas szövetkezet – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott Ózdon kedden.
Rendeletet fogadott el a román kormány augusztus végi ülésén a megosztott áfabefizetés (TVA) 2018. január 1-jei bevezetéséről – adta hírül a Transindex az Agerpres hírügynökségre hivatkozva.
A PSD2 határideje rohamosan közeledik, Közép-Kelet-Európában a bankok 40%-a még nem rendelkezik stratégiával az intenzívebb versenyben való helytállásra - derül ki a Roland Berger tanulmányából. Több bank viszont már készen áll stratégiájával...
A megyék egy részében várható kiélezett verseny a novemberi agrárkamarai választásokon. Míg a 17 szövetséges szervezettel közösen induló Magosz mind a 19 megyében listát tudott állítani, addig a MOSZ csupán kilenc megyében indítja el saját jelöltjeit.
Két ütemben több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közútjainak felújítására – jelentette be a megyei közgyűlés elnöke és a Fidesz térségi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.
Az Európai Bizottság kedden úgy döntött, hogy újabb lépést tesz Lengyelországgal szembeni az európai uniós kötelezettségszegési eljárásban, vagyis indokolással ellátott véleményt küld Varsónak a bíróságok szervezetéről szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban – jelentette be az uniós végrehajtó testület.
Október 2-ig regisztrálhatnak az adóhatóságnál azok a civil szervezetek, amelyek 2018-ban részesülni szeretnének az 1 százalékos felajánlásokból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Csaknem minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss kutatásából.
Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb volt a forgalom a tőzsdén jegyzett Mészároshoz köthető részvényekben, az Opusban és a Konzumban is, voltak olyan napok, hogy a nem BUX-tag Konzum-részvények forgalma több blue chip forgalmát is meghaladta....
Fennállása óta most először lépte át az 1000 milliárd dolláros határt a kezelt vagyonban a norvég állami olajalap, köszönhetően a globális részvénypiac emelkedésének és az euró erősödésének - számol be a hírről a Reuters....
Az idei, 78. OMÉK, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai közönség számára minden eddiginél gazdagabb programot nyújtson, ezért a vásár történetében először, 2017. szeptember 19-én Szakmai Napot tartanak a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Agroinform.hu mezőgazdasági portál szervezésében.
Augusztusban is folytatódott az átrendeződés a hosszabb futamidejű állampapírok felé. A lakossági állampapírok közül a Kétéves Állampapírt és a Prémium Magyar Államkötvényt vásárolták leginkább a kisbefektetők.
Elég forró nyár volt a tőkepiacokon is, alig lehetett unatkozni, hol egy koreai rakéta, hol egy jó kis amerikai politikai botrány, hol egy hurrikán borzolta a kedélyeket. Elvileg ideális terep a hazai befektetésijegy-palettán a legkockázatosabbak közé tartozó abszolút hozamú alapok számára. Milyen lett az eredményük?
A Glaxo-SmithKline Kft. (GSK) és a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. került ki győztesen a négyféle oltóanyag közbeszerzésére írt ki pályázaton.
Az Európai Unió előtt álló kihívásokról is egyeztetett Orbán Viktor magyar és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök keddi találkozóján az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Többek között a Lidl és a H&M nevével is visszaélnek az adathalászok: néhány kérdésért cserébe 70 ezer forintos ajándékutalványt adnak. Ne dőlj be a trükknek! Adathalászok próbálják megszerezni a gyanútlan fogyasztók...
Október 2-áig regisztrálhatnak az adóhatóságnál azok a civil szervezetek, amelyek 2018-ban részesülni szeretnének az 1 százalékos felajánlásokból – figyelmeztet újra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A plakát az elmúlt években vált a műtárgypiac kedvelt és kelendő portékájává, ezért most a műtárgy.com is a művészi igénnyel megformált magyar plakátok közül szemezget. A hazai plakátaukciókon felbukkanó darabok jellemzően...
Jó hatással volt a befektetőkre, hogy az Irma hurrikán a vártnál jóval kisebb pusztítást okozott Floridában, Észak-Korea pedig rakétakísérletek nélkül ünnepelt hétvégén.
Október 2-ig regisztrálhatnak az adóhatóságnál azok a civil szervezetek, amelyek 2018-ban részesülni szeretnének az 1 százalékos felajánlásokból – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Két ütemben több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közútjainak felújítására - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke és a Fidesz térségi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.
Warren Buffet mindig is tudta, hogy gazdag lesz, és higgyétek el, a befektetési guru nem egy bonyolult stratégiát követett, hogy elérje célját. A Pénzcentrumon most két egyszerű példaszámítással igazoljuk a kisebb összegű, de rendszeres...
Nem zsarolás, csak üzleti ügy - igyekszik nyugtatni a kedélyeket a horvát államfő azzal kaocsolatban, hogy bejelentettük: nem támogatjuk az OECD-tagságukat.
Budapest lesz a házigazdája 2018-ban a turizmus világnapjának az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) keddi döntése értelmében - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki részt vett a szervezet kínai ülésén.