Részleges, elsősorban a vendéglátószektor működését érintő korlátozásokat jelentett be kedden Boris Johnson brit miniszterelnök az új típusú koronavírus ismét gyorsuló ütemű terjedésének megfékezése érdekében.
A Magyar Telekom Igazgatósága döntésének értelmében 2020. november 2-ától Gonda Gábor a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom felsővezetésének tagja. Gonda Gábor 21 éves szakmai- és 15 éves felsővezetői tapasztalattal érkezik a T-Systems élére. Szakmai pályafutását 1999-ben a Compaq-nál kezdte, ezt követően 17 éve
A Magyar Telekom igazgatósága Gonda Gábort választotta a T-Systems Magyarország vezérigazgatójának, és a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesének.
A magyar családok jócskán tudnak pazarolni, ha ételkidobásról van szó. Kevesen realizálják ugyanakkor, hogy ilyenkor gyakorlatilag nyíltszíni pénzégetést folytatnak saját tárcájuk kárára. Éppen ezért kulcsfontosságú olyan praktikák
Idén rendezték volna meg 50. alkalommal a davosi Világgazdasági Fórumot, de a koronavírus miatt jövő nyárra halasztották az év legnagyobb gazdasági világrendezvényét. Ha ez nem lenne elég, újabb sokk érhette most a résztvevőket és a davosi lakosokat: máshol tartják meg a rendezvényt.
Jön a Battery Day, a cégvezér, Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba, szerinte három-négy éven belül nagyszériás gyártásba kerülhetnek a hosszú életciklusú cellák.
1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot gyűjtöttek be a #TermsAgainstBullying és a #SaveClassicBlue kampányokkal a Lisbon International Advertising Fesztiválon. Ők lettek a legdíjazottabb ügynökség.
Egy koncert-sorozat megszervezése nem könnyű feladat, pláne nem a jelenlegi helyzetben, amikor a koronavírus-járvány miatt korlátozottan lehet csak eseményeken részt venni. A Lounge Group jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik a rendezvényszervezés területén, ezért jöhetett létre a Ratárkoncert-sorozat. A rutinnal rendelkező, több ágazatban is
Müller Cecília országos tisztifőorvos levelet küldött minden, közfinanszírozott és magán egészségügyi járóbetegellátó intézmény vezetőjének. A megkeresés célja, hogy felmérje, hány egészségügyi dolgozó mozgósítható a járvány elleni védekezés keretében, ugyanis - mint írja - "a kórházi ellátást igénylő betegek számának további emelkedése várható".
Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával, a csoport élén Gyutai Csaba áll - mondta a Pénzügyminiszter, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs keddi ülése után a Facebookra feltöltött videójában.
A Deutsche Bank arra készül, hogy minden ötödik bankfiókját bezárja Németországban, alkalmazkodva ezzel a koronavírus miatt megváltozott bankfióki ügyféllátogatottsághoz – írja egy banki vezetőre hivatkozva a Reuters.
A pénzromlás kordában tartása elsőbbséget élvez, ennek érdekében a jegybank készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására. Egyebek mellett ezt is hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.
A pénzromlás kordában tartása elsőbbséget élvez, ennek érdekében a jegybank készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására. Egyebek mellett ezt is hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.
Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók kutatásának kérdéséről - közölte kedden az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.
Varga Mihály: építőipari akciócsoport alakult, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával. Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely
Néhány éjszakai bulit megint törölni kellett, de a koncertek többsége bőven véget ér este 23 óráig. A szórakozóhelyek korábbi kezdésre próbálják rávenni a bulizókat, de így is jelentős veszteségek várhatók.
A Költségvetési Tanács (KT) megítélése szerint az államháztartás augusztus végén módosított finanszírozási tervében erre az évre előirányzott 3600 milliárd forint éves pénzforgalmi hiány mozgásteret ad újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére, amelyeket -, ha megfelelően célzottak - a tanács indokoltnak tart a gazdaság további visszaesésének
Egy héttel elhalasztják az európai uniós tagországok vezetőinek e hétre tervezett csúcstalálkozóját, miután pozitív lett a koronavírustesztje az Európai Tanácsot vezető Charles Michel egyik munkatársának - jelentették be kedden Brüsszelben.
A BP szerint a fosszilis üzemanyagokra mostantól akár évtizedekig is eltartó hanyatlás vár. A BP Influential Reportja állítja, hogy az olaj szerepét a szélparkok, szolár panelek és vízerőművek veszik át az előttünk álló időszakban.
Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek vásárlóértékét - mondta az MNB alelnöke a jegybank monetáris tanácsának kamatdöntő ülését követően.
Mennyi a szociális hozzájárulási adó kedvezmény 2020 során? A szociális hozzájárulási adó törvény megmondja, hogy a szociális hozzájárulási adó ki fizeti és miért fontos nekünk. Mi az a szociális hozzájárulási adó
Heti átlagban most már 800-an halnak bele naponta a koronavírusba az Egyesült Államokban, ezzel pedig már meghaladta a 200 ezret az eddig elhunytak száma. Azt a határt, amit korábban nagyon maximumként mondtak be az országban halálozási számként – számol be a hírről a Reuters.
Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók kutatásának kérdéséről - közölte kedden az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.
A kormányfő a hétvégén jelentette be a moratórium meghosszabbítását, amely ugyan az OTP Bank részvényeinek nem tett jót, de sok család és vállalkozás számára jelenthet mentőövet. Már csak azért is, mert továbbra is vannak olyan szektorok, amelyeknél meglehetősen borúsak a kilátások. Erről beszélt kollégánk a Trend Fm műsorában.
Kevés induló cég marad talpon, ugyanis az Opten legfrissebb adatai alapján, alig 70 százalékuk éri el az 5 éves kort, a 10 éves fennállásig pedig már csak a vállalkozások alig fele jut el. Hogyan érdemes megtervezni a kezdeti lépéseket, hogy hosszú távon is eredményesek maradjunk? Kezdő vállalkozásoknak adnak tippeket a K&H szakértői és Balogh Péte
Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírus-teszttel, ez különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója kedden egy videokonferencián.
Egy héttel elhalasztják az európai uniós tagországok vezetőinek e hétre tervezett csúcstalálkozóját, miután pozitív lett a koronavírustesztje az Európai Tanácsot vezető Charles Michel egyik munkatársának - jelentették be kedden Brüsszelben. A vezető karanténba került.
Mára megnyugodtak a tőkepiacok, az indexek többsége emelkedik, bár kivételek is vannak. A BUX előnye a nap végére csökkent, végül csak 0,2 százalékos pluszban végzett. Főleg a Mol tartotta meg, miközben az OTP folytatta az esést. Az MNB nagy napján tovább drágult az euró, nincs már túl messze a tavasszal beállított történelmi csúcstól. Fúziókról be
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek találta a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra. A versenyhatóság összetett intézkedéscsomagra kötelezte
Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. A fővárosi vállalkozásokat tömörítő kamara vezetője egyúttal egy 5 fő pontot tartalmazó javas
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a továbbiakban sem kerül napirendre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamatának csökkentése, mivel a jegybankot a gazdasági visszaesés ellenére érezhetően aggasztja a forintgyengülés és a magas infláció.
Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
A prosztata leggyakoribb betegségei a prosztatagyulladás és a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, ritkább esetben a prosztata rákos megbetegedése. A tünetek mindhárom esetben hasonlóak: vizelési nehézségek, fájdalom, potenciazavar.
Több ezer, az Európai Unióban élő brit állampolgár bankszámláját zárják be év végével a brit bankok, mivel a Brexit miatt, ha addig nem lesz erről megállapodás, nem tudnak már határon átnyúló szolgáltatást adni a pénzintézetek – számol be a hírről a Bloomberg.
Baráti társasággal egy jó kis programot keresel, ahol a sport és természet áll a középpontban? Vagy cégvezetőként, menedzserként szeretnéd kollégáidat, munkatársaidat meglepni egy jó kis programmal, ahol mindenki kieresztheti a fáradt gőzt és nagyokat kacagva erősítheted a csapatszellemet? Akkor irány Visegrád, és egy fantasztikus SUP-kaland!
Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.