2020. szeptember 23. szerda

szept. 23
9:41
Egy hete marad a cégeknek befizetni az államkasszába több adót (Menedzsment Fórum)
A szeptember végéig kitolt fizetési halasztás öt adót érintett.
szept. 23
9:42
Vasúti problémák felszámolására csoportosított át pénzt a kormány (Infostart)
Az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) által finanszírozott vasúti szűk keresztmetszet kiváltásán belül történt átrendezés, fővárosi fejlesztés is érintett.
szept. 23
9:42
Tőzsde – Emelkedtek az indexek nyitáskor Nyugat-Európában (GazdaságPortál)
Egy százalék körüli pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,98 százalékos, a frankfurti DAX30 index 1,09 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,98 százalékos erősödéssel kezdett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,20 százalékos emelkedéssel indított. A szerdai tőzsdenyi
szept. 23
9:45
DM-KER - Rendkívüli közgyűlési határozatok (TőzsdeFórum)
Szeptember 22-én megtartotta közgyűlését a DM-KER.
szept. 23
9:45
A görögdinnye is a rántott húst szereti (Agrofórum)
„Minden élőlény, így a növények is egy táplálkozási folyamaton mennek keresztül, majdnem úgy, ahogy az ember. A rántotthús sültkrumplival teljesen jó, de a száraz kenyér vízzel már kevésbé. Ugyanilyen a tápanyag-bevitel a növényeknél: ha jó minőségűt juttatunk a számukra, akkor jó kondícióban lesznek, ha rossz minőségűt, akkor az tönkremegy, vagy n
szept. 23
9:47
MKB SZÉP Kártya: rekordot döntő rekord (TőzsdeFórum)
A nyár kedvező hatással volt a kártyás költések alakulására.
szept. 23
9:48
Koronavírus: most szakad össze a magyar tesztkapacitás, két hét múlva van eredmény (Portfolio)
Hihetetlenül hosszú várólisták alakultak ki a koronavírus-tesztre és a tesztjeik eredményére várók körében. A hatósági ár bevezetése tovább rontott a helyzeten, és mostanra a vállalatoknak is súlyos gondokkal kell szembenézniük. Ha egy dolgozó gyanús esetté válik, hosszú ideig nem tudják meg, hogy valóban fertőzött-e. Az egyik legnagyobb szolgáltat
szept. 23
9:54
Nagyon óvatosan, de egyre optimistábbak a németek (Piac és Profit)
Javulgat a fogyasztói hangulat Európa legerősebb gazdaságában.
szept. 23
9:54
Koronavírus: térképen mutatjuk, hol fog még jobban berobbanni Magyarországon a járvány (Portfolio)
Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kaposváron, Szekszárdon, Pécsett, Békéscsabán és Egerben is növekedő tendenciát mutattak ki az új koronavírus örökítőanyagának mennyiségében - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
szept. 23
9:56
Jamie Dimon: jó ötlet a gazdagok megadóztatása, de ebben a formában szinte lehetetlen (Portfolio)
A JP Morgan vezérének nincs ellenére a gazdagok megadóztatása, de a vagyonadó szerinte szinte lehetetlen küldetés – számol be a hírről a CNBC.
szept. 23
10:03
Késve vagy egyáltalán át nem adott SZÉP Kártyák miatt négymilliós MNB-bírságot kapott az MKB (Növekedés)
Az MNB 4 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankkal szemben az új SZÉP Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályaira vonatkozó rendelkezések megsértése miatt. A vizsgált időszakban 100 ügyfél főkártyája esetében nem, vagy a lejáratot követően késedelmesen bocsátotta rendelkezésre az új SZÉP Kártyát.
szept. 23
10:03
Nem maradt el a kiskőrösi Agrár Expo, a bázist adták a kistermelők (Agrárágazat)
Kézműves kisvállalkozók ismertették meg portékáikat a vevőkkel a 11. Duna-Tisza közi Agrár Expo és Gasztronómiai Fesztiválon.
szept. 23
10:06
Egy százalékos pluszban nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
Egy százalék körüli pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
szept. 23
10:06
Orosz technológiai óriáscég veheti meg a legnagyobb orosz online bankot (Portfolio)
5,5 milliárd dollárért vásárolhatja fel az orosz technológiai óriáscég, a Yandex a legnagyobb orosz online bankot, a Tinkoffot – írja a Financial Times.
szept. 23
10:08
Megbírságolta az MNB az MKB Bankot (Portfolio)
Az MNB 4 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankkal szemben az új SZÉP Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályaira vonatkozó rendelkezések megsértése miatt. A vizsgált időszakban 100 ügyfél főkártyája esetében nem, vagy a lejáratot követően késedelmesen bocsátotta rendelkezésre az új SZÉP Kártyát.
szept. 23
10:09
Minden félnapos coaching után ültet egy fát a Y2Y (Márkamonitor)
A modern vállalati képzés/fejlesztés úttörőjének számító Y2Y hazánkban még egyedülálló kezdeményezésbe fogott. Az már most biztos, hogy legalább 117 vörös tölggyel bővítik a Nyíradony melletti erdőt, hiszen a Telekommal való közös projektjükkel kezdték meg a faültetést.   A vállalati fejlesztéseket eddig gyakran rengeteg felesleges szemét kísérte –
szept. 23
10:09
Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon (Agrofórum)
Jelentősen nőtt a hungarikum-pályázat keretösszege, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított - mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.
szept. 23
10:12
Új property és facility management vezető a Colliers-nél (Portfolio)
2020 szeptember közepétől kezdve Honi Katalin látja el a Colliers magyarországi iroda Property és Facility Management üzletágának irányítását. A szakember mind üzletfejlesztési feladatokért, mind a jelenlegi portfolió kezeléséért lesz felelős.
szept. 23
10:14
Jó hír érkezett a koronavírus egyik ígéretes gyógyszeréről (Portfolio)
Kedvező hírek érkeztek egy japán gyógyszer tesztjeiről, a koronavírusos betegeknél gyorsabb felépülést ígér az antivirális szer a legutóbbi kísérletek alapján. Akár már idén ősszel megkaphatja az engedélyt a gyógyszer Japánban a koronavírus kezelésére.
szept. 23
10:15
Díjazták a limitált kiadású Pepsi üdítődobozt a világversenyen (Transpack)
A Pepsi olyan limitált kiadású üdítődobozzal nevezett a WorldStarra, aminek tapintása a futball labdát utánozza.
szept. 23
10:16
Szárnyra kapott a Nike, de a versenytársak részvényeit is tépik (Portfolio)
Erős negyedévet zárt a Nike, a társaság árbevétele hozzávetőlegesen azonos volt a korábbi évben elérttel, azonban közel 1,5 milliárd dollárral meghaladta az elemzői várakozásokat. Emellett profit soron is sikerült meglepetést okoznia a cégnek, és a 2021-es pénzügyi évre adott előrejelzés is meghaladta az elemzői konszenzust.
szept. 23
10:18
Megállt az európai fellendülés, mert beijedtek a cégek a járvány második hullámától (Portfolio)
A koronavírus-járvány második hullámának megugró fertőzési esetszáma és ez emiatt újból szaporodó kormányzati korlátozások miatt sok szolgáltató szektorbeli cég vezetőjének hangulata hirtelen jelentősen romlott és ez lehúzta mind a német, mind a francia, mind pedig az egész eurózóna szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser indexét. Ezt a hatást
szept. 23
10:24
Koronavírus: ismét 900-nál több új fertőzöttet találtak (Piac és Profit)
A szerdai számok megint közel járnak az ezerhez, a halottak száma is tovább nőtt.
szept. 23
10:27
Együttműködési megállapodás a Széchenyi Egyetemmel (New Technology)
A fiatalok a honvédelem területén is a jövő letéteményesei – mondta Szabó István honvédelmi államtitkár szeptember 22-én, kedden Győrben, a Honvédelmi Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem közötti együttműködési megállapodás aláírása alkalmából. Újabb felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodást a honvédelmi tárca. A győri Sz
szept. 23
10:30
Sportautókat megszégyenítő bestiát mutatott be a Tesla (Portfolio)
Tegnap közgyűlés és Battery Day is volt a Teslánál, sok hír érkezett, köztük egy kicsit elsikkadt, hogy egy brutális autót, a Model S Plaid változatát is bemutatta az amerikai autógyártó, ami papíron nagyon komoly teljesítményt tud.
szept. 23
10:36
Magyar-amerikai hibrid startup forradalmasíthatja az építőipart (ProfitLine)
A Transcend egy mérnöki tervezést automatizáló startup, mely a világ egyik legjelentősebb építőipari vállalatával, a Black and Veatch-el szerződött a közelmúltban. A magyar-amerikai startup szoftverével az előzetes kivitelezései tervek elkészítése 1500 óráról pár órára csökken. A budapesti székhelyű Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő decem
szept. 23
10:39
Cukorárak most és jövőre – Erre készüljenek a cukorrépatermelők! (Mezőhír)
A répatermesztésben egyre több a gond, most az árakon múlik minden.
szept. 23
10:42
Két személyi változás is történt a hazai ingatlanpiacon (Portfolio)
Két fontos személyi változás is történt a hazai ingatlanpiacon. 2020 szeptember közepétől kezdve Honi Katalin látja el a Colliers magyarországi iroda Property és Facility Management üzletágának irányítását. A szakember mind üzletfejlesztési feladatokért, mind a jelenlegi portfolió kezeléséért lesz felelős. Emellett 2020. szeptember 1-től Czimer Lás
szept. 23
10:42
Vegyesen alakult a forint sorsa (TőzsdeFórum)
Minimálisan erősödött a forint az euróhoz képest.
szept. 23
10:44
Forint: 363 -as euró, 310-es dollár (TőzsdeFórum)
A magyar tőzsde mindösszesen 73 pontot tudott emelkedni.
szept. 23
10:45
Dr. Bándi Gyula zöldombudsman a Márkamonitor rádióműsorban (Márkamonitor)
A Márkamonitor ma esti vendége, Dr. Bándi Gyula hivatalosan a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Rövidebb megnevezése: zöldombudsman, avagy a jövő nemzedékek szószólója.   Egyebek között beszélünk arról, miként választotta meg az Országgyűlés majdnem egyhangú szavazással erre a pozíc
szept. 23
10:48
Kiengedték Navalnijt a kórházból (Portfolio)
Szerdán kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit súlyos mérgezés gyanújával szállítottak Németországba augusztus 22-én - írja az MTI.
szept. 23
10:54
Probléma a SZÉP-kártyákkal: bírságolt a jegybank (Piac és Profit)
Az MKB kártyáinak kiküldésével voltak kisebb-nagyobb bakik.
szept. 23
11:00
Reggeli elemzés: RC – OTP: harmatgyenge (GazdaságPortál)
OTP: harmatgyenge. 9150 forint lett a zárás, pedig a nap elején “izmosan” vették a bankpapírt. Erős támasz a 9000 forint, de a 10000 forintból letörést még nem heverte ki az árfolyam.. Reggeli hírlevél Nemzetközi Értékelés Jó reggelt! Folytatván szereplőim “kivezetését”, ma Kaszaboló barátom búcsúzik. Valóságos személyként építettem a reggeli rends
szept. 23
11:03
A hazai háztartások pénzeszközei több mint 11 százalékkal nőttek tavaly - A pénzügyi válság óta nem volt ekkora növekedés (Növekedés)
Az Allianz SE ma hozta nyilvánosságra 11. globális vagyonosodási jelentését, amelyben több mint 60 ország háztartásainak vagyoni és adóssághelyzetét veszi górcső alá.
szept. 23
11:06
Teljes kiőrlésű kenyereket ellenőrzött a Nébih (ProfitLine)
Tizenhat teljes kiőrlésű búzaliszt és két Graham-liszt (nagyobb szemcseméretű teljes kiőrlésű liszt) felhasználásával készült kenyeret ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
szept. 23
11:06
Repülés előtti néhány perces koronavírus-gyorsteszteket vezetnének be a légitársaságok (Portfolio)
Az koronavírus-járvány második hulláma és az utazási korlátozások miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő európai légitársaságok alternatív módszereket próbálnak keresni, hogy növelni tudják az utasaik számát és javítsák pénzügyi helyzetüket. Reményeiket a néhány perc alatt elvégezhető Covid tesztekre helyezik.
szept. 23
11:09
Robot támogatja az emberi kezet a járműgyár e-laborjában (New Technology)
– Az innováció jegyében az Audi Hungaria következetesen és fenntarthatóan újabb és újabb technológiákat alkalmaz mind a motor- mind a járműgyártás területén. Ennek legújabb példájaként a járműgyár minőségbiztosítási e-laboratóriumában egy érintést szimuláló robot végzi az autók belső terének érzet alapú komfortoptimalizálását. A vizsgálat során lén
szept. 23
11:12
Óvatosan a táppénzzel: rengeteg magyar veszítheti el fizetése egy részét ősszel (Pénzcentrum)
A járvány első hullámának időszakában csaknem 10 százalékkal nőtt a táppénzes napok száma 2019 azonos időszakához mérten, miközben tavaly egyébként is sokkal többen voltak az influenzajárvány miatt betegek, mint a korábbi években.
szept. 23
11:15
Megjelent a Mewa 2020/21-es márkakatalógusa (New Technology)
A Mewa nemrégiben kiadott új katalógusában kiváló minőségű munkaruházati és munkavédelmi cikkek aktualizált kínálatát találjuk. A megvásárolható termékek jól kiegészítik a textilmenedzsmenttel foglalkozó német vállalat bérszolgáltatásainak sorát. A „buy4work.mewa.hu” webshop kialakítása a kényelmes vásárlást szolgálja.   A 2020/21-es munkavédelmi m
szept. 23
11:18
Nem a szemünk káprázik a benzinkutakon, tényleg ennyibe kerül (Infostart)
Drágultak az üzemanyagok
szept. 23
11:21
Itt nézhető vissza az operatív törzs sajtótájékoztatója (Menedzsment Fórum)
Ezt tartotta fontosnak közölni a kormány a járványhelyzetben.
szept. 23
11:24
A lengyelek azt álítják, hogy kifejlesztették a koronavírus ellenszerét (Portfolio)
A lengyel Lublin biotechnológiai vállalat sikeresen kifejlesztett egy szert, amely alkalmasnak tűnik a koronavírus kezelésére. A vállalat közleménye szerint az előzetes tesztej igazolták a hatásosságot, a klinikai tesztek következő fázisa azonban még hátra van. Ha a lengyelek sikerrel járnak, állításuk szerint ez lehet az első készítmény, amely hat
szept. 23
11:30
A gyenge forint esete a kolbásztöltéssel, Tesla-meghallgatás Berlinben (Privátbankár)
Miután tegnap este szép emelkedéssel zárt Amerika, ma jó a hangulat Európában is, másfél-két százalékos pluszban vannak az indexek. A BUX index épphogy kilóg kicsit ebből a tartományból, elsősorban az OTP és a Richter viszi. A forint kissé tovább süllyedt, elemzők szerint az MNB enyhe csalódást okozott tegnap. Nagyot esett a Tesla, nem volt meggyőz
szept. 23
11:30
Koronavírus: élőben beszél az operatív törzs (Portfolio)
Az operatív törzs ma 11 óra 15 perckor tart sajtótájékoztatót, amelyről ezúttal is élőben tudósítunk.
szept. 23
11:32
A lengyelek azt állítják, hogy kifejlesztették a koronavírus ellenszerét (Portfolio)
A lengyel Lublin biotechnológiai vállalat sikeresen kifejlesztett egy szert, amely alkalmasnak tűnik a koronavírus kezelésére. A vállalat közleménye szerint az előzetes tesztek igazolták a hatásosságot, a klinikai tesztek következő fázisa azonban még hátra van. Ha a lengyelek sikerrel járnak, állításuk szerint ez lehet az első készítmény, amely hat
szept. 23
11:36
A lengyelek azt állítják, hogy kifejlesztették a koronavírus hatásos gyógyszerét (Portfolio)
A lengyel Lublin biotechnológiai vállalat sikeresen kifejlesztett egy szert, amely alkalmasnak tűnik a koronavírus kezelésére. A vállalat közleménye szerint az előzetes tesztek igazolták a hatásosságot, a klinikai tesztek következő fázisa azonban még hátra van. Ha a lengyelek sikerrel járnak, állításuk szerint ez lehet az első készítmény, amely hat
szept. 23
11:39
Nőtt az amerikai sportszergyártó profitja (TőzsdeFórum)
11 százalékkal nőtt a Nike negyedéves nyeresége.
szept. 23
11:42
Koronavírus: Müller Cecília elmagyarázza, hogy kell helyesen viselni a maszkot (Portfolio)
Az operatív törzs ma 11 óra 15 perckor tart sajtótájékoztatót, amelyről ezúttal is élőben tudósítunk.
szept. 23
11:51
Újabb lakásépítési boom? (KKV Magazin)
Bár Magyarországon legalább 30 ezer új lakásra van szükség a lakásállomány állapotának szinten tartásához és ennél is többre a megújuláshoz, ám ezt a szintet régóta nem éri el a piac. Az utóbbi években nőtt az új lakások száma, de a múlt év végén a kedvezményes lakásáfa búcsújával visszafogottabb lett a lakásépítési kedv - derül ki az ingatlan.com

Keresés