Tekintettel a járványügyi helyzetre a házi karanténban élők teljesen érintés- és kontaktmentesen rendelhetnek az Auchan nemrég országossá vált online áruházából. 21 ezer termék közül lehet választani, amit akár egy nap alatt bárhova
Szigorúbb járványügyi intézkedések azonnali meghozatalára szólította fel a madridi tartományi vezetést a spanyol egészségügyi minisztert hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
A fürdőkben az idei első nyolc hónapban kétmillióval kevesebben jártak, mint tavaly ugyanekkor, ráadásul szeptember óta ismét kitiltották a külföldi turistákat, ami végzetes döntésnek bizonyult a fővárosi cég szempontjából.
A jegybank egy 50 pontos javaslatcsomagot készített a kormánynak a gazdaság élénkítése érdekében. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője azt mondta, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy 2020-ra az MNB is mély gazdasági visszaeséssel számol.
Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
A koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható – mondta az Állami Számvevőszék elnöke egy hétfői lapinterjúban. Domokos László arról is beszélt, hogy a válsághelyzetben számolni kell a fogyasztás visszaesésével, ami leginkább úgy kerülhető el, ha nő a
Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának ülés
A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.
Enyhített az eddigi járványkorlátozásokon, engedélyezte a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb hétfőn.
Hollandia tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, kötelező védőmaszkviselés és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.
A Kite Zrt. rendkívül fontosnak tartja, hogy - igazodva a kialakult járványügyi helyzethez-, előrelátó módon, közösen, minden lehetséges erőfeszítést megtegyen munkavállalói és partnerei egészségének és vállalatuk folyamatos működésének megőrzése érdekében. Ennek érdekében újabb szigorító intézkedéseket vezettek be, melyek a lehetséges tovább fertő
A Széchenyi Turisztikai Kártya hatékonyan segíti a turisztikai ágazatban működő kis- és középvállalkozások likviditását – hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég (MTÜ) turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A Dorogi Ipartestület, és konzorciumi tagként a Magyar Iparszövetség (Okisz), az ipari eszközök javítása ágazatban megvizsgálja az ágazatban működő munkaadók jelenlegi munkaerőpiaci helyzetét, a feltárt kihívásokra pedig egy pilot projekt keretében megoldást nyújt a bevont célcsoport számára. A projekt 2020. április 1-jén vette kezdetét és 12 hónap
Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétf
Egyre nagyobb volt a feszültség a Czutor házaspár körül. Úgy érezték, hogy a veszélyzóna egyben a vesztüket is jelenti. A megérzésük beigazolódott. Melyik férfinak van a legrövidebb póráza? Újabb kérdésre kellett választ adniuk a játékosoknak. Vajon hogyan vélekednek egymásról a párok? Dér Heni “nem bír leállni”? „Most már életünk végéig egy feké
Az Egyesült Államok és Európa kapcsolata a második világháború óta egyszer sem került annyira távol a szimbiotikus viszonytól, mint az elmúlt négy évben. Amerika természetes szövetségese a jelenlegi amerikai vezetés szemében csak egy a sok gazdasági partner és geostratégiai rivális közül, akiben most először nem az amerikai értékrend második vonala
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért
Kevés induló cég marad talpon, ugyanis az Opten legfrissebb adatai alapján, alig 70 százalékuk éri el az 5 éves kort, a 10 éves fennállásig pedig már csak a vállalkozások alig fele jut el. Hogyan érdemes megtervezni a kezdeti lépéseket, hogy hosszú távon is eredményesek maradjunk? Kezdő vállalkozásoknak adnak tippeket a K&H szakértői és Balogh Péte
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében - írja az MTI.
A dm így köszöni meg dolgozói munkáját, kitartását, szakmai és magánemberként tanúsított hozzáállását, amely lehetővé tette, hogy a koronavírussal terhelt helyzetben is a lehető legmagasabb színvonalon szolgálják ki a vásárlókat, segítve ezzel is a járvánnyal szembeni védekezést. Az összesen majdnem 150 millió forintból a vállalat közel 3000 munka
A Timocom, iData és az Uta közös szervezésében került sor szeptember 9-én, Székesfehérváron a Fuvarozói Roadshow rendezvényre, melyen közel 100 résztvevő volt kíváncsi a szakmát érintő aktualitásokra, újdonságokra. Az esemény első részében kerekasztal-beszélgetés keretében a fuvarozói szakma kiemelt képviselői osztották meg tapasztalataikat, vélemé
Jól pörgött a rulett Sopronban: a kaszinó 1,4 milliárd forintos profitot termelt az állami koncesszió tulajdonosainak. Garancsi István mellett a legnagyobb pénzek Csehországban landolnak.
Az utóbbi két évben a hazai gyorsétteremláncok bevételei 17-24 százalékos növekedést mutatnak és folyamatos a munkaerőfelvétel is. A Burger King például több mint kétszer annyi alkalmazottat foglalkoztatott a múlt évben, mint 2018-ban
„Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeres
Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Worms városában az egyik főutat teljesen beterítette a szerteszét guruló burgonya.
Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) gazdaságstratégiáért és szabályozásért
55 %-kal több e-hulladékot sikerült begyűjteni a háztartásoktól idén – derül ki a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból. Leginkább a régi háztartási nagygépektől és hűtőgépektől szabadultak meg az emberek, ami rekordszintű növekedéshez vezetett. Összesen 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz, csak a Medi
Az Abb új, iparágvezető Irb 1300-as robotja, Robotics Pharmacy automatizálási rendszere, és vezető autóipari megoldása, a PixelPaint egyaránt a nagyobb rugalmasság elérését szolgálják a gyorsan változó üzleti környezetben. Az Abb olyan új, digitális és robotikai automatizálási termékek, megoldások és szolgáltatások széles körét mutatja be a 2020-as
Ahogy minden héten, most is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját, amelyben most is elárulták, mely megyében kik számíthatnak ellenőrzésre.
Világszerte meghaladta az egymilliót a koronavírus halálos áldozatainak száma kedd hajnalban - -közölte a Johns Hopkins Egyetem. A járvány egyelőre nem csillapodik, átlagosan naponta ötezerrel nő az áldozatok száma.
A „Jövőbeli Konnektivitás” néven emlegetett befektetési univerzumban működő vállalatok általában jó pontszámokat kapnak az olyan hagyományos fenntarthatósági/ESG paraméterekre, mint az éghajlati hatás és a fenntartható forrásból történő alapanyag-beszerzés. Bár ezek a hagyományos ESG-mérőszámok megfelelő első szűrőként szolgálhatnak, pontosabb képe
Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
Az eszpresszó a legnépszerűbb kávé, de a cappuccino és a hosszúkávé is dobogós – autósok százezrei vélekednek így. A kávé közelgő, szeptember 29-ei világnapja alkalmából a MOL összegyűjtötte a hazai töltőállomásait felkereső utazók kávéfogyasztási szokásait. A MOL öt évvel ezelőtt nyitotta meg az első Fresh Cornert, azóta azonban már mintegy 170 ha