Jelentős eredményjavulásról számolt be az Opus Global 2020 első félévére az előző év azonos időszakához képest – derült ki a szerdán piaczárás után közzétett gyorsjelentésből. Bár a működési bevételek nagymértékben csökkentek, főként annak eredményeként, hogy az energetika szegmens kikerült a cégcsoportból idén márciusban, viszont a bázisidőszaki v
A Duna House Holding az első fél évben 4,41 milliárd forint bevételt ért el a tavaly első fél évi 3,9 milliárd forint után - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.
A kínai TikTok videómegosztónak amerikai tulajdonba kell kerülnie, vagy alkalmazását betiltják az Egyesült Államokban - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC televízió által szervezett rendezvényen szerdán.
Madrid lakosai nem hagyhatják el a várost a szerdán bemutatott új rendelet értelmében, kivéve azokat a létfopntosságú utakat, amelyeket a rendelet kivételként felsorol - írja a Reuters. Emellett lezárják a parkokat, és korlátozzák a lakosság érintkezését is.
Az amerikai elnökválasztási vitákat szervező bizottság szerdán kijelentette, hogy a következő két vitán megkísérli mederbe terelni a fejleményeket. A vitát sok kritika érte, amiért annak teljesen széthullott a szerkezete az elnökjelöltek magatartása miatt.
A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el - közölte a német autógyártó csoport szerdán.
Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint teljes átfogó eredményt ért el a tavalyi év ugyanezen időszakának proforma 1,288 milliárdos veszteségével szemben, ez 4,233 milliárd forint eredményjavulást jelent - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Kongresszus demokrata elnöke, Nancy Pelosi és Steve Mnuchin pénzügyminiszter a mai 90 perces egyeztetés után sem tudtak megegyezni a második körös fiskális stimulusról - számol be a CNBC.
A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el - közölte a német autógyártó csoport szerdán.