Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke arról nyilatkozott, hogy amint a gazdaság magához tért, az EKB-nak meg kell szüntetnie a mostani rendkívül laza monetáris környezetet, azon belül is elsősorban az eszközvásárlási programot.
A gazdaság egészéhez hasonlóan a szórakoztató- és médiaiparban jelenleg érezhető nehézségek nem egyenletesen oszlanak el az iparágon belül. Legkritikusabban azokban a szegmensekben jelentkeznek, amelyeket a COVID-19 szó szerint ellehetetlenített
Moszkva elutasította csütörtökön azt a vádat, hogy az orosz állam áll Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus német szakemberek által megállapított megmérgezése mögött, a fehérorosz vezetés pedig Varsót és Berlint vádolta meg az incidenssel.
Hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett és talán a lehető legjobbkor - a koronavírus újabb hazai felfutását látva - az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága. A járványmatematikai modellező és epidemiológiai csapat - többek között sorában Röst Gergely matematikussal és Oroszi Beatrix járvá
Az utóbbi napokban látott rekordnál lesz még sokkal magasabb aúj fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az ATV-nek Jakab Ferenc virológus. A szakember szerint ugyan a halálozások száma még nem ugrott meg, de 4-5 hét múlva ez is változhat.
Az első hullámot követő viszonylag nyugodt nyár után jelentős esetszámmal köszöntött be a második hullám. A lapunknak nyilatkozó Győrfi Pál szerint az Országos Mentőszolgálat jól bírja a megnövekedett munkát, pedig már a 80 ezret közelíti az elvégzett PCR-koronatesztek száma.
Nem csak a részvény, de a nyersanyag és devizapiacokon is eladási hullám söpört ma végig. Az esés mértéke nem drámai, de széles bázisú, az eszközök széles körét érinti, és sok esetben hetek, hónapok óta nem látott mértékű.
A lapnak exkluzív interjút adott többek között dr. Jakab Ferenc, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője, és a Dr24 tulajdonosai, Kóka János és Lancz Róbert. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.
A Piac&Profit legfrissebb, tegnap megjelent számában exkluzív interjú olvasható többek között dr. Jakab Ferenccel, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetőjével, és a Dr24 tulajdonosaival, Kóka Jánossal és Lancz Róberttel. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.
Év végéig számos bank tervezi, hogy a vállalatok számára is megnyitja az azonnali fizetési rendszer használatát - mondta az InfoRádiónak Barhta Lajos, a a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrákért felelős ügyvezető igazgatója.
Jelenbleg nagyjából egyharmad esélye van annak, hogy az év végéig nem tud megállapodni egy új kereskedelmi szerződésről az Egyesült Királyság és az Európai Unió – vélik a JP Morgan elemzői. A Reuters által idézett anyagban kiemelik, hogy a két fél utóbbi időszakban nehézségekkel terhelt kapcsolata alapján ez az esély csak tovább emelkedhet.
A most megjelent Piac&Profitnak exkluzív interjút adott többek között dr. Jakab Ferenc, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője, és a Dr24 tulajdonosai, Kóka János és Lancz Róbert. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.
Az Európai Uniónak az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésének leállításával kell válaszolnia Moszkvának Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére - mondta Norbert Röttgen, a német szövetségi parlament külügyi bizottságának elnöke egy csütörtöki interjúban.
Csúnya pirosba borultak délután a tőzsdék, miután Amerika mínuszban nyitott és onnét még lejjebb indult el. Erre az addig ígéretesen teljesítő európai indexek is mínuszba fordultak. Különösebb esemény sem kellett ehhez, hiszen az utóbbi időben már annyit emelkedtek az indexek, hogy némi korrekció szinte törvényszerűvé vált. A BUX-nak sikerült plusz
Hunpartner alkusz integrációért felelős leányvállalatán keresztül tovább terjeszkedik a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Az NBA Független Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Szolgáltató Kft. az MNB 2020.08.26-án kelt hozzájáruló nyilatkozata alapján 2020.09.30-i hatállyal teljes állományátruházással a Hunpartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsad
Elhatárolódik az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást és hangerőt kapó vírusszkeptikus vagy egyenesen vírustagadó csoportoktól a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége és a területi szervezetek vezetőinek döntő többsége – olvasható a kamara által kiadott közleményben.
Romániában december 6-án fogják tartani a parlamenti választásokat, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadja el a bukaresti kormány - jelentette be az ülés elején Ludovic Orban kormányfő.
Hosszú Facebook-posztban értékelte a járványhelyzetet Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint a tájékoztatáson is lenne mit javítani, illetve sokkal többet kellene tesztelni, mint eddig.
Az amerikai elnökválasztás közeledtével itt az ideje, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió helyrehozzák a megromlott kapcsolatukat - mondta a CNBC-nek az EU egykori kereskedelmi biztosa, az OECD vezető tisztségére jelölt Cecilia Malmström.
A magyar átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak, az Eurostat adatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban
Az utóbbi években számos növényvédőszer-hatóanyagot vont ki a forgalomból az Európai Unió. Jelenleg a mankoceb tervezett kivonása miatt aggódnak a gazdák.
Hozzájárul a gazdaság teljesítményéhez az azonnali fizetési rendszer, előnyeit a lakossági ügyfelek, a vállalatok és a bankok egyaránt felismerték - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalom-fejlesztési főosztályvezetője.
Erdők megóvásával, helyreállításával és új erdők telepítésével ellensúlyozza a Velux Cégcsoport az 1941-es megalapításuk óta kibocsátott és 2041-ig kalkulált összes, mintegy 5,6 millió tonna szén-dioxid-mennyiséget. A századik évfordulójukra kitűzött teljes karbonsemlegességet a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetével, a WWF-fel (Worl
A Chicagói Fed vezetője csütörtökön arra kérte a Kongresszust, hogy fogadjanak el további fiskális ösztönzéseket, és egyben további monetáris lazítást helyezett kilátásba. Elmondása szerint a Fed ultraalcsony szinten tarthatja évekig az alapkamatot, hogy a gazdaságot a járvány előtti szintre hozza vissza. Ha a pártpolitikai szempontok miatt az újab
Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete
Donald Trump amerikai elnök arra buzdította a szavazóit, hogy a novemberi elnökválasztásokon Észak-Karolinában szavazzanak kétszer: levélben és személyesen egyaránt, hogy így kerüljék el a csalást, amely az elnök szerint a levélszavatásos rendszerbe van kódolva.
Pénteken amerikai egységek és tankok érekznek Litvániába egy kéthónapos hadgyakorlatra, de a kormány szerint ennek nincs köze ahhoz, hogy a szomszédos Fehéroroszországban forrnak az indulatok az elnökválasztás óta - számol be a Reuters.
A jelenlegi mintegy 270 000 felsőoktatási hallgatóból már minden ötödik igénybe veszi a Diákhitel Központ által nyújtott hallgatói hitelkonstrukciók valamelyikét. Dinamikusan növekvő népszerűségének köszönhetően már több mint
Szerény pluszban zárta a júliust a magyar kiskereskedelem. Az élelmiszereknél több mint 3 százalékos bővülés volt és magára talált az előző hónapokban durva visszaesés elkönyvelő textil-, ruha- és cipőforgalom. Ugyanakkor a mostani kilátások szerint komolyabb növekedésre nem lehet számítani, így stagnálással zárhatja az évet az ágazat.
Washington újabb vállalatokat sújtott szankcióval, mert Iránt segítik, megkerülve az Irán ellen érvényben lévő amerikai embargót - jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményeiben az amerikai pénzügyminisztérium és a külügyi tárca csütörtökön.
Hozzájárul a gazdaság teljesítményéhez az azonnali fizetési rendszer, előnyeit a lakossági ügyfelek, a vállalatok és a bankok egyaránt felismerték - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalom-fejlesztési főosztályvezetője.
Washington újabb vállalatokat sújtott szankcióval, mert Iránt segítik, megkerülve az Irán ellen érvényben lévő amerikai embargót - jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményeiben az amerikai pénzügyminisztérium és a külügyi tárca csütörtökön.
Tegnapi értesülések szerint hamarosan a Parlament elé kerülhet a Munka törvénykönyv módosítása, amely az otthoni munkavégzés rugalmasabbá tételét célozza. A Niveus Consulting Group véleményezte a home office újraszabályozás főbb pontjait és további kérdéseket vetett fel.
Péntek reggel a szokásos időpontban interjút ad a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak. A beszélgetésben minden bizonnyal szó lesz a koronavírus-járvány második hullámáról és annak következményeiről.
Burkolt reklám közzététele és a támogatási szabályok megsértése miatt bírságolt az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Mnhh) Médiatanácsa, az RTL Klub szolgáltatójára 2,2 millió forintos bírságot szabott ki - közölte az Nmhh kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Egymást követő második napon újból meghaladta a 7 ezret az elmúlt 24 órában regisztrált új koronavírusos esetek száma Franciaországban - közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Huszonkilenc, rendszeresen jelentkező körzeti és helyi rádióműsor kap közel 75 millió forintos támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának e heti ülésén meghozott döntése alapján. A testület nyertest hirdetett két vidéki helyi frekvencián, valamint burkolt reklám közzététele és a támogatási szabályok megsértése miatt sz
Az amerikai járványügyi hatóság arra hívja fel a tagállamok figyelmét, hogy úgy készüljenek, hogy a jelenlegi kísérletek alapján november-decemberre meglehet a védőoltás. Ugyanakkor a WHO két szteroidos gyulladáscsökkentőt, a dexamethazont és hydrocortizont támogatja, amelyek a súlyos betegek halálozási arányát jelentősen csökkentették.
Hány éves korban mehet ma nyugdíjba valaki Magyarországon? Mennyi az öregségi nyugdíj korhatár 2020-ban és hogyan számítják ki azt? Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvények szerint jelenleg is évről-évre sávosan emelkedik, így 2020-ban 64,5 évre növekedett a nyugdíjkorhatár. És mennyi lesz a következő években? Mutatjuk a részlete
Az idén 26 százalékkal nő a csődök száma a globális gazdaságban, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint 2020 első felében a vártnál kevesebb vállalat dőlt be, főleg az egyes országok mentőcsomagjai és a csődeljárások befagyasztása miatt. Ha az őszi, második hullám ellenére maradnak vagy tovább enyhülnek a
Idén ünnepli 90. születésnapját a Medve, így a márciusban indult, HPS Communication által megálmodott „Apró örömök” platformhoz igazodva most új csomagolásokkal és animációs reklámfilmmel vonja be a fogyasztókat az ünneplésbe. A limitált csomagolások különlegessége az, hogy hazai művészek készítették, akik a magyarok apró örömeiből inspirálódva alk
A kozmetikai termékek kedvelt alapanyaga a szkvalén, csak az a baj vele, hogy mélytengeri cápákat kell leölni ahhoz, hogy belekerülhessen a hidratáló krémünkbe.
Tegnapi értesülések szerint hamarosan a Parlament elé kerülhet a Munka törvénykönyv módosítása, amely az otthoni munkavégzés rugalmasabbá tételét célozza. A Niveus Consulting Group véleményezte a home office újraszabályozás főbb pontjait és további kérdéseket vetett fel.