A tőzsdén is igaz az a mondás, hogy a „fák nem nőnek az égig”. Az első félévben extrán teljesítő részvények az elmúlt napok tőzsdei esését követően már kevésbé szép képet festenek. A Tesla például kedden története legnagyobb zuhanását szenvedte el.
Rövid leállást követően, a közreműködőkre kiterjedő COVID szűrés és a Barátok közt épületének fertőtlenítése után ismét forognak a kamerák hazánk ikonikus sorozatának stúdiójában. Egy közreműködő pozitív COVID tesztje miatt négy napon át szünetelt a Barátok közt forgatása. A produkció azonnal reagált a helyzetre: minden szereplőre és stábtagra ki
A Volkswagen nemrégiben jelentette meg a Vass (Volkswagen, Audi, Seat, Skoda) sztenderd hatodik generációját, amely az Eplan 2.9 verziójára történő frissítés is tartalmaz. A Meb platformra épített modellek esetében használt sztenderdet a kapcsolóberendezések tervezésében alkalmazott 3D funkcionalitással és a Plc projekttervező eszközökkel történő k
Egy hétre csökken az elkülönülés ideje a koronavírusos fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerültek számára Franciaországban az eddigi két hétről - jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök, egy nappal azután, hogy csaknem 10 ezer új fertőzöttel megdőlt a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszáma.
Egymilliós kártérítést fizetett olvasónknak a Volkswagen a dízelbotrány kapcsán: sokan nem tudják, de akkor is járhat kártérítés, ha már eladtuk az érintett autót, vagy épp használtan vettük azt. Akinek volt dolga az érintett modellekkel
Budapesten nyitja meg legújabb nemzetközi képviseleti irodáját a világ legnagyobb korai fázisú startupokra fókuszáló akcelerátora, a Founder Institute. Az egyesült államokbeli Szilícium-völgyben alapított szervezet világszerte már összesen 200 városban működtet irodát. A Founder Institute Hungary programja induló magyar tech startupok jelentkezését
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a belső és külső finanszírozási mutatók romlásával indokolva a döntést.
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen csütörtökön. Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő
Fokozatosan emelkedik az egy nap alatt kiszűrt új koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint, és ennél is gyorsabban nő a kórházban kezelt betegeké. Ennek ellenére - több európai országhoz hasonlóan - az olasz kormány is a karanténidőszak lerövidítésének lehetőségét mérlegeli.
Hosszú várakozás előzte meg, hogy bemutassák az elmúlt évek legédesebb magyar romantikus vígjátékát, a Habot. Nagy tömeg gyűlt össze hétfő este a Cinema City Aréna moziban, hogy együtt ünnepeljék a Hab premierjét. A film szereplői, Kerekes Vica, Gyarmati Erik, Bányai Miklós, Zsigmond Emőke, Pálfi Kata, Láng Annamari és Elek Ferenc hatalmas örömm
A koronavírus-járvány kirobbanása óta 915 ezren hunytak el és 28,48 millióan fertőződtek meg a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint. Egy nap alatt 320 ezer esetet diagnosztizáltak, ilyen gyorsan még sosem terjedt a fertőzés a vírus megjelenése óta, az elmúlt napokban 230-300 ezer közötti új beteget diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére is részt vehetnek külföldi mobilitási programokban a magyar hallgatók, bár ennek most speciális feltételei vannak - közölte a Tempus Közalapítvány a Magyar Nemzettel.
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a hivatalos kormányzati oldalon. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 633 fő, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő. Az aktív fertőzöttek
Szeptemberben két új egységgel bővült a McDonald's a magyar hálózata, az M1-es autópálya két oldalán, 2,2 milliárd forintos beruházással - közölte az étteremlánc az MTI-vel.
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a belső és külső finanszírozási mutatók romlásával indokolva a döntést.
A magyar kutatók által tökéletesített építőipari innováció igazi áttörést jelent az épületdekorációs megoldások között. A francia Saint-Gobain Weber egyedi alapanyagainak felhasználásával kifejlesztett neonizáló fényfesték-technológia, melynek tökéletesítésén magyar kutatók dolgoztak hét évig, komoly reformnak számít az építőiparban. A környezetbar
Búcsút int a televíziózásnak az RTL Klub népszerű meteorológusa és az informatikai szektorban folytatja karrierjét. Utódjának kiválasztása már folyamatban van. Szeptember 11-én láthatták az RTL Klub nézői utoljára a képernyőn Véber Istvánt. A népszerű meteorológus több mint másfél évtized után int búcsút a televíziózásnak. “Istvánt nemcsak a néző
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Több mint tízezer szabad ágy van a magyar kórházakban a járvány esetleges terjedése esetére, szinte korlátlanul állnak rendelkezésre kapacitások, így egyetlen magyar sem marad ellátás nélkül – jelentette be Orbán Viktor Facebook-videóban az operatív törzs szombati ülése után.
Jelenleg ugyan még bizonytalan a helyzet a hazai munkaerőpiacon, hosszú távon (feltéve ha lesz Covid-19 vakcina) megoldódhatnak a problémák, sőt, ismét munkaerőhiányos állapot léphet fel. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a demográfiai helyzet nem változott: még mindig többen lépnek ki a piacról, mint ahányan érkeznek oda. Az atipikus foglalkoztatási f
Csehországban pénteken már 1447 új igazolt koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami hatvanöttel több mint az eddigi, előző napi legmagasabb esetszám - derült ki az egészségügyi tárca honlapján szombaton reggel megjelent legfrissebb adatokból.
Fontos határidő közeleg a mintegy 270 ezer felsőoktatási hallgató számára - tájékoztatott a Diákhitel Központ. Azon diákok juthatnak hozzá október 15-ig a rendkívül kedvező kamatozású Diákhitel1-hez, akik szeptember 15-ig akár elektronikusan, akár papíron leadják az igénylésüket.
Miután a „home office” előnyei nyilvánvalóvá váltak a koronavírus-járványban, ez a fajta munkavégzés teret fog nyerni. De nem tűnik el az iroda sem, hiszen annak is megvannak a maga előnyei. Egymás mellett, egymást kiegészítve folyik majd az otthoni és az irodai munka: a munkahelyek „hibriddé” válnak.
Hajdúnánáson a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is elfogadták, hogy a kormány 65 milliárd forintból MotoGP-pályát építsen. Az állami cégnek még semmi nyoma.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
Azok a diákok juthatnak hozzá október 15-ig a rendkívül kedvező kamatozású Diákhitel1-hez, akik szeptember 15-ig akár elektronikusan, akár papíron leadják az igénylésüket - tájékoztatott a Diákhitel Központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Az elmúlt héten több sajtóorgánum is beszámolt egy friss elemzésről, mely egy három hónappal ezelőtti cikkünket titulálta fake news-nak. Ám ezzel közgazdasági alaptételeknek és szabályoknak, metódusoknak is nekiment, csak azért, hogy a cikkben megfogalmazott állítást álhírnek tudja beállítani. Az eredeti cikkünkről és az elemzésben megfogalmazott k
Oroszországban az elmúlt 24 órában 5488-cal nőtt, és elérte az 1 057 362-őt az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma - közölte szombati sajtótájékoztatóján Moszkvában a járvány elleni küzdelemmel foglalkozó operatív törzs.
Budapesten van néhány sztár kerület, amelyeknek a lakossága folyamatosan gyarapszik. Több helyütt a túlépítés jelei mutatkoznak, az új lakóparki beruházások nyomán több tucat új tömbház jelenik meg és pár éven belül egyre elviselhetetlenebb lehet a zsúfoltság.
Szombaton 7000 fölé került az aktív fertőzöttek száma, azonban tudjuk, hogy Magyarország csak minden 15-20. beteget tudja detektálni. A lappangási idővel is kalkulálva ma már 150-180 ezer beteg lehet Magyarországon.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
A mai harmincasok felelősen és tudatosan döntenek pénzügyi kérdésekben, kiemelten fontos számukra, hogy legyen megtakarításuk, de rendszeresen megtakarítani csak 23 százalékuk tud, négy harmincasból egynek pedig egyáltalán nem sikerül félretennie. A saját ingatlan az egyik legfontosabb befektetési forma, és óriási presztízsértékkel is bír a harminc
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
Új gyártócsarnokot épített a hazai olaj- és gázipari, energiaipari, vegyipari beszállítóként 28 éves múlttal rendelkező Component Kft. a Fejér megyei Martonvásáron.
Javában zajlik a légiközlekedési cégeknél a kártérítési ügyek elbírálása, a német légitársaság sem kivétel - a cég beszámolójában csak úgy röpködnek a hatalmas összegek.
A helyszínen alkalmazandó háromdimenziós nyomtatással gyártaná le a szélerőművek következő generációjának tartószerkezeti elemeit a GE. Az egész iparág szempontjából mérföldkőnek számító fejlesztéssel a hatalmas alkatrészek szállítását kiküszöbölve jelentősen csökkenhet a szélenergia teljes élettartamra számított költsége, ráadásul az így előállíth
Ahogy hűlnek az esték, a különféle rovarok szép lassan elkezdenek melegebb helyekre húzódni, például a lakásainkba. A pókok sincsenek ezzel másképp, ilyenkor ősszel szoktak befészkelni az othhonok különböző szegleteibe. Bár csak