A brit jegybank (Bank of England) csütörtöki kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot és az eszközvásárlási programjához sem nyúlt hozzá, de szokatlanul bizonytalan jövőt vetített előre a gazdaságnak, és belengették: a monetáris tanács a negatív kamatok hatékony bevezetését mérlegeli.
Az idei első félévben a Nasdaq legjobban teljesítő részvénye a Nikola elektromos teherautó-gyártóé volt. Igaz a gyártót akár idézőjelbe is tehetnénk, hiszen a vállalatról kiderült, hogy ettől továbbra is nagyon messze van.
Üzleti lehetőségek vannak és lesznek, inkább a bizonytalanság és a félelem miatt okozhat komoly változásokat a koronavírus krízis a vállalkozói aktivitásban. Ez derül ki a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) - friss jelentéséből. Pénzre
Európában kicsit, Amerikában nagyon rossz – így foglalhatnánk össze a mai tőzsdei hangulatot. Budapesten pedig valahol a kettő között. A befektetőknek a jelek szerint nem sok okuk van a vásárlásra, a legtöbb gazdasági adat inkább felemás, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig tegnap este csalódást okozott. Lehet, hogy télen újabb válságra
Az Európai Bizottság a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (a gazdasági helyreállítási alap legnagyobb kerete) végrehajtására vonatkozó stratégiai iránymutatást fogalmazott meg a 2021. évi éves fenntartható növekedési stratégiájában. Az Eszköz a NextGenerationEU központi elemét képező fő helyreállítási eszköz, mely minden eddiginél több, 67
"A legfontosabb, legerősebb közegészségügyi eszközünket most a maszkok jelentik" - mondja Robert Redfield, az amerikai járványügyi központ vezetője. Donald Trump kétségbe vnta szavait, ám a szakember újra leszögezte, álláspontja világos a kérdésben.
Nem változtat éves üzleti tervein a pandémia ellenére sem a magyar barkácslánc, folytatja áruházainak modernizálását. Egyre jobban fogynak a klasszikus barkácsipari termékek, a lakosság leginkább renoválásra és kertészkedésre fordítja
Az Európai Bizottság csütörtökön bemutatta 2030-ig megvalósítandó új éghajlatvédelmi tervét, amely a korábbi elképzelésekben szereplő 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Európai Unióban.
Fehéroroszország lezárja Litvániával és Lengyelországgal közös határát és megerősíti az ukrajnai határszakasz védelmét - jelentette be csütörtök este Aljakszandr Lukasenka Minszkben.
A Kpmg hét magyar céget válogatott be a legkiválóbb ingatlanpiaci innovációkat tartalmazó idei globális összesítésébe - közölte a tanácsadó cég az MTI-vel csütörtökön.
A határ menti térségek okosváros szempontú fejlesztéseit is segítheti a továbbiakban az a szakmai együttműködés, amelynek a megerősítéséről állapodott meg a Digitális Jólét Program (DJP) a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesülettel - közölte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. csütörtökön.
Egy sikeres regény megírásához ritkán elég az ihlet, hiszen ahhoz, hogy valóban népszerű legyen a könyvünk, érdemes a piac, vagyis az olvasók igényeit figyelembe venni. Emellett persze fel kell építeni a saját történetünk szálát is, és megfontolni, hogy mikor és hogyan tudunk haladni a könyvvel. Ehhez igyekszünk most egy kis segítséget nyújtani.
Manapság az internet adta lehetőségeknek köszönhetően arra is lehetőségünk van, hogy online adjuk le a megrendelésünket akkor is, ha például redőnyt szeretnénk otthon csináltatni. Azonban könnyen félresiklik a megrendelés, ha nem kellő pontossággal mérjük le az adatokat, és ezért túl kicsi, vagy éppen túl nagy redőny készül el az ablakunkra.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Észak-Koreává akarja tenni Fehéroroszországot - jelentette ki Paval Latuska, a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagja csütörtökön az ellenzéki Dozsgy televízióban, miután az államfő korábban közölte, hogy lezárják a Litvániával és Lengyelországgal közös határt, és megerősítik az ukrajnai hatá
Otthonunkban a lakásfelújítás és karbantartás során használt eszközök és a maradék faanyag akár egyedi dekorációs célokra is használható. Szükséged lesz egy közönséges mérőszalagra és egy gérvágóra. Megkönnyíti a munkát, ha kapocsbelövővel is rendelkezel. A kép nyomtatásához szükséges méregdrága nyomtatóról most felejtkezzünk el. Kezdjük a kerettel
Csoki küldése a HR-esnek? Palackpostába csomagolt CV? Jobangel lerántja a leplet a szuperkreatívnak tűnő, ám valójában kínos álláskeresési technikákról és azt is elárulja, hogyan lehetsz igazán kreatív a pályázás folyamán.
Az egészséges táplálkozással foglalkozó szakemberek nem győzik hangsúlyozni a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságát. A hasznos vitaminokkal és ásványi anyagokkal teli élelmiszereknek ideális esetben a mindennapi táplálék részét kellene képezniük. Persze sokan élnek azzal a kifogással, miszerint nem szeretik az ízüket, holott rengete
Az Uniqa Biztosító üzletfejlesztési terveiben évek óta komoly fókuszt kap a transzformáció és a belső folyamatok optimalizálása, ennek érdekében nyáron dedikált igazgatót neveztek ki a terület élére Julianna Dinsdale személyében. The post Julianna Dinsdale lett az Uniqa Biztosító új stratégiai és transzformációs igazgatója first appeared on Biztosí
A kereslet csökkent, a banki kínálati feltételek szigorodtak, az állami hitelprogramok egy része pedig még nem fejtette ki teljesen a hatását, főleg a vállalati hiteleknél.
Zéró károsanyag-kibocsátású, elektromos autóbuszt tesztelt forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) szolgáltatója, az VT-Arriva Kft. Borsi Dávid, a Bkk szóvivője az autóbusz szerdai bemutatásán elmondta, hogy a Man Lion,s City E típusú járművet Budapest számos európai nagyvárost megelőzve tesztelheti az intenzív közösségi közlekedésben. Ki
Változásokat hozott a járványhelyzet a magyar biztosítási piacon: új termékek jelentek meg a koronavírus kapcsán, miközben korábban népszerű szolgáltatások váltak mellőzötté, és felértékelődött a tanácsadás szerepe. The post Generali: Erősödik az online ügyintézés, de a személyes kapcsolat pótolhatatlan first appeared on Biztosító Magazin | Csok, n
Lánckerékszettek és láncfeszítőgörgők választékával gazdagodott a szabványos gépelemek globális szakértőjének, norelemnek a kínálata. Az új termékek lehetővé teszik a mérnökök számára, hogy az egyedi igényekhez tervezett megoldásokat hozzanak létre. A láncfeszítőkből, lánckerékszettekből és feszítőgörgőkből álló, rendkívül változatos új feszítőeszk
Néhány éven belül drónok szűrhetik ki a mezőgazdasági területeken virágzó parlagfüvet, de a gépi látást már most is használják történelmi helyszínek felkutatására vagy műemlékvédelmi épületek felmérésére. A gépi látás ma még nem is sejtett távlatokat nyithat meg a tudományban azáltal, hogy a (mozgó)kép alapú adatgyűjtés és annak kiértékelése egy gé
Sokunk találkozott vagy éppen küzd azzal a problémával, hogy valamilyen, a gyermekkorában tapasztalt esemény a későbbi időszakban is rendszeresen előjön, szinte megkeseríti az életét. Mit tehetünk, hogy ezek ne nyomják rá a bélyegüket az életünkre?
A koronavírus hatására újra kezd középpontba kerülni a már száz éve létező UVC/germicid lámpás fertőtlenítési technológia. Tesztek bizonyítják, hogy 99,9 százalékos csírátlanítási hatást elérő UVC fény jelentősen tudja csökkenteni a vírusok, baktériumok elszaporodását. A járvány idején kiemelt fontosságú az irodaházak, közösségi terek levegőjének é
A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, és a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk - jelentette be Jelko Kacin kormány
Az idei Turisztikai Világnapra időzítve újra megnyitja kapuit a megújult Dreher Sörmúzeum Kőbányán, amely szeptember 23-tól az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat. Az érdeklődők többek között izgalmas tárlatvezetésen és sörkóstolón vehetnek részt.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Ha azt olvassuk egy hirdetésben, hogy eladó egy „bauhaus stílusú” ingatlan, pontosan tudjuk, mit képzeljünk magunk elé. A két világháború között felhúzott, díszítetlen homlokzatú, mégis elegáns, lapostetős épületet, szalag-, kör- vagy sarokablakokkal, helyenként lekerekített erkélyekkel, esetleg némi üvegtéglával. A művészettörténészek ezeket a ház
2021. január elsejétől országszerte betiltják az avar és a gallyak égetését, számos önkormányzat azonban a kérdést már korábban rendeleti úton szabályozta, így az ország jelentős részére most is érvényben van a tilalom. De mihez kezdjünk az őszi kerti munkák során felhalmozódott zöldhulladékkal? A Stihl szakértői erre is tudják a választ.
Az 5G nem csupán egy ráncfelvarrás, egy egyszerű frissítés a vezeték nélküli hálózatok technológiájában, hanem az átalakulás felé vezető út. Minden út az első lépésekkel kezdődik, és a Dell Technologies most egy újabb ilyen lépést tett meg afelé, hogy egyre több emberhez és helyre eljuthasson az 5G technológia. Mostantól Európában is elérhető a máj
Pályázatonként 60 ezer eurós támogatást nyújt az EUCF (Városokkal városokért) nemzetközi szervezet azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, amelyek beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai projektjeire. A pályázat az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programjának részeként valósul m
Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli ellátásra egy esetleges hatósági intézkedés esetén – derül ki az employer brandinggel és digitális megoldásokkal is f
A cigarettacsikkeknél nincs kitartóbb ember alkotta szennyeződés a Földön – még a műanyagokat is felülmúlják, leginkább azért, mert rengeteg van belőlük, és nagyon kicsik, ezért nehéz őket összegyűjteni.
A Telekomnál hamarosan elérhetők lesznek az Apple legújabb termékei, köztük az Apple Watch Series 6, amelyet áttörést jelentő wellness és fitness képességekkel láttak el, a dizájn, a funkcionalitás és az érték nagyszerű kombinációját megtestesítő Apple Watch SE, valamint az iPad OS 14-gyel felszerelt új, nyolcadik generációs iPad továbbfejlesztett
A Magyar Kórházszövetség (Mksz) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.