Akár természetbarát anyagok használatáról, akár újrahasznosíthatóságról van szó, évek óta tudatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel érdemben csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat – mondja Samu Tímea, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatója, aki beszél arról is, hogy az out of home (OOH) piacot érintő szigorítások mennyire fogják érint
Verziót vált a PancakeSwap, a Binance Smart Chain legnagyobb decentralizált tőzsdéje. Az április 23-án, magyar idő szerint reggel 7 órakor induló V2, a dexet vezérlő okos szerződések működésében hoz változást. Ennek részeként új LP tokenek kerülnek majd kibocsátásra, amelyek megszerzéséért…
A hét első két napját jellemző eséseket követően pluszban zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, feljebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A befektetők a gazdasági kilábalás miatti optimizmus és az egyes országokban növekvő koronavírusos esetszámok között ingadoznak, a tegnapi kereskedésben az előbbi hatás érvényesült inkább.
Szakemberek szerint néhány település vízgazdálkodásának a tervezése ad hoc jellegű, hangzott el a Magyar Víz és Szennyvíztechnikai Szövetség eseményén.
A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.
Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer
Nagy fájdalma az egész kriptopénz piacnak, hogy Kína az elmúlt évek során kifejezetten barátsgátalan volt a területtel, szigorú szabályozás, sőt, egyenesen tiltás alá esnek a kriptopénztőzsdék, pontosabban azok használata. Ám az utóbbi időben mintha lenne némi változás a nagy szigorban,…
Elkezdődött az idei szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szauter Zsoltot nevezték ki az eMAG és az Extreme Digital marketingigazgatójának, a szakember az IKEA-tól érkezett az e-kereskedelmi piac meghatározó szereplőihez. A 34 éves szakember a két piacvezető magyar e-kereskedelmi márkával kapcsolatban a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy mindkét márka képes legyen megtartani azokat a felhasználókat
A Premier League irányítói felszólították az Európai Szuperligába jelentkezett hat futballklub vezetőit, hogy távozzanak az angol bajnokság bizottságaiból. A Manchester Unitedtől Ed Woodward már napokkal ezelőtt közölte, hogy a szezon végével lemond.
A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – közölte Nagy István agrárminiszter.
Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer
Május elsején éles teszttel indul, jövő januártól pedig teljes körűvé válik a Magyar Államkincstár (MÁK) új multidevizás számlavezető rendszere - mondta a csütörtöki Világgazdaságnak Bugár Csaba, a MÁK frissen kinevezett elnöke.
Az eredetileg tervezett 20 milliárd forint helyett 30 milliárdért tudott eladni az új 30 éves zöld kötvényből csütörtökön az ÁKK, a papírra jelentős kereslet volt az első aukción. A többi papír is jól fogyott, így összességében a tervezett mennyiség másfélszeresét adta el az adósságkezelő.
A WTI 60,9 dollárig gyengült a soron következő júniusi határidőre, miután ismét erősödtek a félelmek, hogy a koronavírus járvány következtében gyengülhet a világban a kőolaj iránti kereslet.
Irodaházakkal rendszerint azok fejlesztése, értékesítése vagy bérbeadása kapcsán foglalkozik a szakma, kevesebb szó esik azonban az épületek zavartalan működését biztosító tevékenyégről, az épületüzemeltetésről. Az alábbiakban két szakértő segítségével azt a kérdést járjuk körül, hogy mi a facility management (FM) hozzáadott értéke az irodaházaknál
Becslések szerint 800 000 kockaház van ma hazánkban, és minden negyedik magyar ilyenben él: legtöbben beleszülettek, beházasodtak vagy még a szüleikkel költöztek ide. Akik pedig vásárolták, jellemzően a ház kedvező elhelyezkedése és ára miatt vették meg. Egy friss országos, reprezentatív felmérés szerint a Kádár-kockák a népszerűségi lista elején v
A Föld napja arra is alkalom, hogy cégek új greenwashing módszereket mutassanak be. Idén legalább két pénzintézet állt elő az újrahasznosított bankkártyák ötletével. A Visának van egy jobb ötlete.
Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira.
Kedvező a hangulat a részvénypiacokon, a BUX is az európai átlagot hozza, de a lengyelektől lemaradóban van. A forint pedig gyengül. A törökök mintha egyre nagyobb bajban lennének, gyanús tulajdonosváltás zajlik egy kriptodeviza-váltójuknál, miközben a befektetők a devizatartalék sorsát firtatják.
Marginális szerepet töltenek be a hazai termesztésben a húsvéti ünnepek sztárzöldségei, a retek és az újhagyma: az előbbit 163, az utóbbit 127 hektáron termesztik.
Kamatmeghatározó ülést tart ma az EKB. A jegybank várhatóan nem fog változtatni a monetáris kondíciókon, így ezúttal is elsősorban a jegybanki kommunikáció lehet a figyelem középpontjában.
Februárban e-mailt küldött arról a Revolut a magyar ügyfeleinek, hogy csökkentik a díjmentes készpénzfelvétel limitjét, minimumdíjat vezetnek be és korlátozzák a díjmentes tranzakciók számát is. Rövidesen a bejelentés után az MNB közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a lépés sérti a magyar jogszabályokat, ma pedig a Revolut bejelentette: mé
Februárban e-mailt küldött arról a Revolut a magyar ügyfeleinek, hogy csökkentik a díjmentes készpénzfelvétel limitjét, minimumdíjat vezetnek be és korlátozzák a díjmentes tranzakciók számát is. Rövidesen a bejelentés után az MNB közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a lépés sérti a magyar jogszabályokat, ma pedig a Revolut bejelentette: mé
A lengyel Technológiai és Élettudományi Intézet kutatói kifejlesztettek egy új módszert, amely a szarvasmarha hígtrágyahoz kénessavat adagol, és ezzel a trágya pH értékét alacsonyabbra állítva jelentősen csökkenti a felszabaduló N-gázok mennyiségét.
Németország 30 millió adagot vásárol az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcinából - jelentették csütörtökön német hírportálok.
Sikeres drónkísérletet mutatott be a Vodafone és az Ericsson. A megoldásnak köszönhetően olyan alapvető sürgősségi szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyek orvosi felhasználása akár életet menthet. A kísérlet számos, az egész társadalom javát szolgáló technológia alapját adhatja a jövőben, amelynek legnagyobb nyertese az egészségügyi, kereskedelmi
Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszercég ellen, mivel a vállalat nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártásásával és kiszállításával kapcsolatban - közölte a Reuters hírügynökség egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvet
A Covid-19 pandémia hosszú idő után egy olyan válság, amelyben a bankok nem a bűnbak szerepet töltik be. Ellenkezőképpen: a megoldás részét képezik, ugyanakkor terhelhetőségük véges – állapítja meg a Kpmg, a pénzügyi rendszer tűrőképességéről szóló, Financial Resilience in Banking című elemzése. Kérdés, hogy az állami támogatások kifutása után, ha
Ma délután 13:45-kor ismerjük meg az Európai Központi Bank áprilisi kamatdöntő ülésének eredményét, 14:30-kor pedig Christine Lagarde elnök sajtótájékoztatót tart. A márciusi ülésen az EKB azt ígérte, több állampapírt vásárol majd a piacon, és ezt teljesítette is. A mai ülésen nem várunk változást a monetáris politikai eszközökben, az üzenetre visz
A hivatalos számok alapján úgy tűnhet, hogy a magyarországi munkanélküliség már majdnem olyan alacsony, mint a válság előtti időkben. Az adatok mögé nézve azonban láthatóvá válik, hogy a munkanélküliek száma érdemben magasabb, mint a járvány előtt volt.
Bővíti zászlóshajótermék-palettáját a Hisense. A gyártó a tavaly novemberben bemutatott 100” lézertévéje után idén a világ első szónikus lézertévéjét dobta piacra, amely áprilistól már Magyarországon is kapható. A 88L5VG névre hallgató készülék a világ első szónikus televíziója, továbbá a globális piacon is az egyetlen olyan lézertévémodell, amely