2021. április 6. kedd

ápr. 6
9:48
Kovács Árpád a 3,5 százalékos növekedéssel is boldog lenne (Infostart)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint még 4-5 évnek el kell telnie ahhoz, hogy az államadósság visszatérjen a járvány előtti szintre.
ápr. 6
9:48
Betett a járvány a televíziós termékmegjelenítéseknek is (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatt 2020 második félévében tizenhárom százalékkal csökkent a televíziós termékmegjelenítések száma 2019 azonos időszakához képest – ez is kiderül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának legutóbbi, március 30-ai ülésén elfogadott új tanulmányból. A grémium nyertest hirdetett a Budapest 89,5 MHz frekvenci
ápr. 6
9:48
Mely talajtakaró bírja a szárazságot? (Agrofórum)
Ritkábban látogatott hétvégi telkünk udvarára talajtakaró növényt ültetnénk. Léteznek olyan fajok amelyek szárazságtűrők és évelők?
ápr. 6
9:48
Kovács Árpád: ütésálló a magyar gazdaság (Demokrata)
Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően a járvány miatti válság ellenére a magyar gazdaság ütésállóképessége jó – közölte a Költségvetési Tanács elnöke.
ápr. 6
9:54
Koronavírus Magyarországon: javuló számokat hozott a kedd? (Piac és Profit)
Kifejezetten kevés új fertőzöttet azonosítottak mára virradóra.
ápr. 6
9:54
Új lehetőségek a mobilos hirdetési piacon (MMonline)
Megállapodott a mobilos alkalmazásokban elhelyezett videós hirdetésekre specializálódott amerikai AdColonyval a Httpool, a márciusban indult kizárólagos partnerség keretében a cég értékesíti az olyan népszerű mobiljátékok applikáción belüli hirdetéseit, mint az Angry Birds, a Candy Crush vagy a Subway Surfers. A hirdetések programmatik rendszerben
ápr. 6
9:56
Új világ jön: tudatosan kell felkészülnie a cégeknek az újranyitásra (Piac és Profit)
Mentális irányváltásra lesz szüksége a vállalkozásoknak a szakember szerint.
ápr. 6
10:00
A bolygó egyik fele sokkal gyorsabban hűl le, mint a másik (NRGreport)
Nem klímaszempontból, hanem geológiai értelemben a Föld folyamatosan hidegebbé válik – egy friss kutatás most kimutatta, hogy ráadásul nem is egyenlő mértékben hűl a bolygó egyik fele, mint a másik. A vékony óceáni kéreg például kevésbé szigetel, mint a kontinentális.
ápr. 6
10:06
Megjelent a rettegett repülőgép-hordozó Tajvan közelében - Kína erős üzentet küldött a világnak (Portfolio)
Kínai hajók egy csoportja gyakorlatozott Tajvan közelében. A kínai haditengerészet szerint a jövőben gyakrabban lesznek hasonló akciók, amelyek tovább élezhetik a feszültséget Kína és Tajvan között – írja a Reuters.
ápr. 6
10:12
A 2008-as válságra hajazó bizalmatlanság indulhat meg a bankokkal szemben (Portfolio)
Újragondolják a bankokhoz fűződő kapcsolataikat a hedge fundok, miután az Archegos Capital eszközeinek gyorsértékesítése milliárd dolláros veszteséget okozott a Credit Suisse-nek és a Nomurának is – számol be a hírről a Financial Times.
ápr. 6
10:12
Átmenetileg a Spirit FM használhatja a Klubrádió egykori frekvenciáját (MMonline)
Átmeneti jelleggel, május 3. és október 29. között használhatja a Budapest 92,9 MHz-es frekvenciát a Spirit FM a Médiatanács döntése értelmében. Ezen a frekvencián korábban a Klubrádió volt elérhető, egészen február 14-ig. A Médiatanács a szolgáltató kérelmére a május 3. és október 29. közötti időszakra ideiglenes jellegű kereskedelmi szerződés me
ápr. 6
10:18
A Magyar Innovációs Nagydíj nyertesei (ProfitLine)
A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2020. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társasá
ápr. 6
10:18
Változások a Szallas.hu marketingcsapatánál (MMonline)
Házon belülről választottak új marketingvezetőt a Szallas.hu-nál, a feladatot Pardi Dorina kapta, aki korábban Senior Brand Marketing Manager pozícióban dolgozott a cégnél. Dobronoki Mercédesz a Szallas.hu-nál újonnan létrejövő Tourism Marketing Manager pozíciót tölti be. Pardi Dorina már 2018 óta erősíti a Szallas.hu marketing csapatát, évekig már
ápr. 6
10:24
Bukarestben nézők előtt játszhatják a nyári Eb-focimeccseket (Portfolio)
A román kormány döntése szerint nézők előtt játszhatják a nyári labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti mérkőzéseit - közölte kedden, a honlapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert idézve.
ápr. 6
10:24
Hurokcsapdás orvvadász került rendőrkézre (Agroinform)
.
ápr. 6
10:24
BMW: Nem a mélytengeri nyersanyagokra (newtechnology.hu)
Világméretű, iparágakon átívelő mélytenger-védelmi kezdeményezése részeként a vállalatcsoport nemet mond a mélytengeri bányászatból származó nyersanyagok beszerzésére és felhasználására. A BMW Group kezdeményezést indított a mélytengerek védelmére a WWF németországi szervezetével karöltve. A müncheni központú vállalatcsoport, a WWF és más iparágak
ápr. 6
10:26
Megugrott az olasz munkanélküliségi ráta (Portfolio)
Jelentősen nőtt az olasz munkanélküliségi ráta januárban, immáron két számjegyű az álláskeresők aránya az összes foglalkoztatotthoz képest.
ápr. 6
10:36
A 360 már túl nagy falat volt a forintnak, újra gyengül (Portfolio)
Az ünnepek alatt szép csendben 360-ig erősödött a forint az euróval szemben, innen próbálhat tovább erősödni a héten. A következő napokban egyre nagyobb figyelmet kaphatnak az inflációs folyamatok, pénteken érkezik a márciusi statisztika.
ápr. 6
10:36
Vitatott aranyláz az akkumulátor alapanyért: fellángolt a vita, mi legyen az óceán fenekén heverő földfémekkel (NRGreport)
Hirtelen fellángolt a hosszú ideje tartó vita az óceán fenekén található, ritka földfémek bányászatával kapcsolatos tervekről. Éveken keresztül csak a környezeti csoportok tiltakoztak a mélytengeri fémek felhozatalának ötlete ellen, de most a BMW, a Volvo, a Google és a Samsung is belépett a moratóriumot szorgalmazók táborába. Más típusú akkumuláto
ápr. 6
10:42
Fontos bejelentés az ALDI-tól a szárnyas húsokkal kapcsolatban (ProfitLine)
Rendkívül gazdag, kizárólag hazai beszállítóktól származó szárnyas-választékkal várja vásárlóit az Aldi Magyarország. A vevők körében legnépszerűbb friss szárnyashús, a csirke mellett az állandó szortiment részét képezik a különféle pulykahúsok, illetve a kacsahús – mindezt többféle kiszerelésben kínálja az áruház. Az áruházlánc itthoni kínálatának
ápr. 6
10:42
Utazási buborék jön a járványkezelés két mintaállamában, örülnek a légitársaságok (Portfolio)
„Utazási buborékot” alakít ki két járványkezelésben sikeres ország, Ausztrália és Új-Zéland, április 19-től karanténkötelezettség és teszt nélkül beutazhatnak az ausztrálok Új-Zélandra. Ez az intézkedés mérföldkő a két ország életében, amelyeknél az egyik nagy védekezési eszköz a határok lezárása volt az elmúlt egy évben. A lépés kedvez a régióban
ápr. 6
10:48
Havazás tarolta le a fél országot – képek és videók (Agroinform)
Kedden reggel több helyen havazásra ébredtünk.
ápr. 6
10:48
Ezzel készültek áprilisra a Sony hazai csatornái (MMonline)
Áprilisban is több premierrel készült a Sony Pictures Television (SPT) portfóliójának három hazai csatornája. Debütált az Orgyilkos osztály és az Ötösfogat – Az Acosta-család első évada, illetve érkezik a Powers című széria. Az AXN-en pedig jön a SWAT – Különleges egység, a SEAL Team és a MacGyver legújabb évada. Április 5-én éjjel indult az Orgyil
ápr. 6
10:50
Saját fejlesztésű technikával „gyógyítanák” az építményeket a Mate hallgatói (Agroinform)
A FEFAR-rendszer hidakról, szennyvíztározókról és egyéb létesítményekről, emberi jelenlét mellett készít képeket drón vagy egyéb eszköz segítségével, annak érdekében, hogy az esetleges sérüléseket azok mértéke és jellege szerint a mérnökök minél alaposabban megvizsgálják, majd helyrehozzák. Mindezt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) ha
ápr. 6
10:54
Nincsenek szavak arra, mennyire átvészelte a válságot a Tesla (Infostart)
Sokkal több autót szállított ki világszerte, mint várta. A tőzsdén pedig szárnyal a cég.
ápr. 6
10:54
Megjelent a rettegett repülőgép-hordozó Tajvan közelében - Kína erős üzenetet küldött a világnak (Portfolio)
Kínai hajók egy csoportja gyakorlatozott Tajvan közelében. A kínai haditengerészet szerint a jövőben gyakrabban lesznek hasonló akciók, amelyek tovább élezhetik a feszültséget Kína és Tajvan között – írja a Reuters.
ápr. 6
11:06
Április végétől fokozatosan nyit Csehország (Portfolio)
Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is - közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.
ápr. 6
11:06
Rengeteg magyar marad le ezekről az olcsó lakásokról: az élelmesek így csinálják (Pénzcentrum)
Visszatérni látszik a lakásság hitelfelvételi kedve az év eleji mélypont után, de úgy tűnik, a legtöbben még mindig óvatosak. Pedig lehetséges, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, hiszen a járvány okozta válság miatt a lakásárak
ápr. 6
11:06
A postán nem adhatunk fel többé táviratot (Azenpenzem)
Április végétől már senki sem küldhet belföldi táviratot, de a Posta „Világfax” szolgáltatása sem működik majd. Ez a Magyar Posta indoklása szerint a „modernizálási programjához illeszkedő változás”.
ápr. 6
11:08
Összeülnek a világ vezetői: a válság okozta egyenlőtlenség lesz a téma (Portfolio)
Szerdán ülnek össze a G20 a gazdasági vezetői, hogy a koronavírus-válságból történő kilábalásról egyeztessenek. Az egyeztetésen kiemelt téma lesz a válságból történő egyenlőtlen kilábalás.
ápr. 6
11:10
Robotok is dolgoznak az OTP-ben: 80 ember munkáját végezték el tavaly húsvétkor (Portfolio)
Egyre több robotot, pontosabban robotizációs szoftvert alkalmaznak a pénzintézetek Magyarországon is. Az OTP Bank például robotok segítségével oldotta meg tavaly a hitelmoratórium ügyintézését: ezekkel a programokkal azon túl, hogy az ügyintézést gyorsították, megkönnyítették az ügyfelek dolgát, jelentős segítséget tudtak adni a bank munkatársainak
ápr. 6
11:12
Ásd el a bugyit, és megtudod, milyen a talajod (Agroinform)
Kíváncsi vagy a talajélet változatos lakóira? Jelentkezz te is kutatónak, vegyél részt a Talajtani Intézet "Alsóban az élet" programjában.
ápr. 6
11:12
Tényleg szerencsejáték a lootbox (FinTechRadar)
A játékiparnak hiányozni fog a lootboxokból befolyó pénz. Az ilyesmire sokat költő játékosok havi 30 ezer forintot is kidobnak az ablakon. A társadalom valószínűleg tud majd mit kezdeni a pénzzel.
ápr. 6
11:12
Házasodna a gazda: Ismerd meg a gazdákat! (Márkamonitor)
Április 10-én, szombaton este 21:05-től az RTL Klubon 3 nő és 5 férfi mutatkozik be, akik szeretnék a mindennapjaikat megosztani egy olyan társsal, akihez közel áll a vidéki élet romantikus miliője.   A televíziós premier előtt pedig már április 2. óta az www.rtl.hu/gazda felületén láthatóak a gazdák kisfilmjei. Így azoknak, akik tűkön ülve várják,
ápr. 6
11:18
Jönnek a kötelező propagandafilmek a kínai mozikban (Portfolio)
Áprilistól év végéig minden kínai moziban hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket a filmhatóság rendeletére, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából.
ápr. 6
11:24
Kerékpáros stratégia készül Budapest térségére - Így javulhat az agglomeráció biciklis közlekedése (Portfolio)
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára épülő regionális kerékpáros stratégiát készít a központi régióra, Budapest térségére a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ. A BFK a napokban jelentette meg a stratégia létrehozására szolgáló szakértői támogatásra szóló tendert. A megrendelt stratégiának a legfőbb feladata az lesz, hogy me
ápr. 6
11:30
Bevállalós X generáció, óvatosabb Y (MMonline)
A mai negyvenes-ötvenes korosztály bevállalósabb pandémia idején a mostani húszas-harmincasoknál, ha külföldi munkalehetőségről van szó. A koronavírus megmutatta, hogy hasznos több lábon állni és képezni magunkat, ugyanakkor a járvány hatására nem kezdett nagy pályaorientációs vagy karrier újratervezésbe az Y és Z generáció sem – többek között ezek
ápr. 6
11:36
A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban (ProfitLine)
Elkészült az ország újranyitási-ütemterve, ami a magyar kormány tájékoztatása szerint, akkor fog érvénybe lépni, ha elértük a kettőmillió-ötszázezer koronavírus elleni oltóanyaggal beoltott ember számát. Ezt a pillanatot már sokan várják, és egy biztos: a tisztaság és a higiénia jelentősége az eddigiektől lényegesen fontosabb lesz.
ápr. 6
11:36
Túlélte az ingatlanpiac a harmadik hullámot? Árcsökkenést is várnak Budapesten (Pénzcentrum)
Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett
ápr. 6
11:42
Tetőzik a harmadik hullám, megszólalt az operatív törzs (Portfolio)
Az elmúlt napokban rendre naponta 200 fölött alakult a koronavírusban elhunytak száma, de a napi halálozási statisztikában már csökkenés, a heti átlagban pedig már stagnálás látszik. Több napnyi szünet után újra sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, amin pontosabb képet kaphatunk a magyarországi járványügyi helyzetről és a kilátásokról.
ápr. 6
11:42
Védett madár a kalitkában? Lopással vádolják a salgótarjáni férfit (Agroinform)
Három énekesmadarat fogott be és tartott otthonában egy salgótarjáni férfi a gyanú szerint.
ápr. 6
11:48
Április 30-án megszűnik a távirat (Menedzsment Fórum)
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.
ápr. 6
11:48
Oltás kell majd a repüléshez? A világ első 100 százalékban vakcinázott járatának indítója szerint igen (Portfolio)
Az egyik legnagyobb közel-keleti légitársaság, a Qatar Airways vezérigazgatója szerint valószínűleg a légiközlekedésben trend lesz, hogy a repüléshez szükséges lesz az oltás, legalábbis a pandémiás időszakból való kilábalás elején – írja a CNBC. A cégvezető apropóját a világ első "100 százalékban vakcinázott" járatának elindítása adta, amely Dohábó
ápr. 6
11:48
A Republic Group új havidíjas partnere Európa legnagyobb téglagyártója (Márkamonitor)
A Wienerberger meghívásos tenderén indult 5 ügynökség közül végül kettő került shortlistre. A szűkített versenyben a Republic Group reklámügynökség sikeresen vette az akadályokat és megnyerte a Wienerberger lead ügynökségi megbízását.   A Wienerberger küldetése, hogy javítsa az emberek életminőségét szerte a világon. Termékei és rendszermegoldásai
ápr. 6
11:50
2018 óta nem volt olyan jó az európai befektetők hangulata, mint most (Portfolio)
Áprilisban 2018 augusztusa óta a legmagasabbra emelkedett az üzleti hangulatindex az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet felmérésének kedden publikált eredménye alapján.
ápr. 6
11:52
Tiltott piacbefolyásolás a magyar tőzsdén, megszólaltak az érintett felek (Portfolio)
Néhány napja érkezett a hír, hogy az MNB tízmillió forintos bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben tiltott piaci manipuláció miatt és feljelentést tett. Az érintett a Magyar Állam által kibocsátott kárpótlási jegyekre vonatkozóan számos alkalommal hajtott végre önkötést eredményező tőzsdei tranzakciókat, valamint nagy volumenben adott be,
ápr. 6
11:54
Kovács Árpád: ütésálló a magyar gazdaság (Privátbankár)
Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően a járvány miatti válság ellenére a magyar gazdaság ütésállóképessége jó, a fundamentumok - államháztartás, infláció, növekedés, kereskedelmi egyenleg és kamatlábak - stabilak maradtak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
ápr. 6
11:54
Kötvénykibocsátásra készül a Mol (Piac és Profit)
A Növekedési Kötvényprogram keretein belül.
ápr. 6
11:54
Ennek a múltkor se volt jó vége: túl sok hazai állampapírt tartanak az európai bankok (Portfolio)
Rekord szintre ugrott az olasz és francia bankok saját országuk felé fennálló állampapír-kitettsége a pandémia kezdete óta, ami a Financial Times cikke szerint ismét felfűtheti a bankszektor túlzottan egyoldalú kitettségével kapcsolatos aggodalmakat.
ápr. 6
11:56
Egy korszak vége: 174 év után megszüntet egy szolgáltatást a posta (Piac és Profit)
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.

Keresés