A TEMPO Egészség- és Önsegélyező Pénztár beolvadt a Patika Egészségpénztárba, amelynek eredményeként utóbbi taglétszáma nyolcvanezer fő fölé, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt.
Nőtt az előző héthez képest az új munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, de a növekedés nem tekinthető számottevőnek. Az elemzők csökkenésre számítottak.
Új termékkategória értékesítését kezdi meg hazánkban az LG Electronics: a vállalat számos piacon már jól ismert, prémium kategóriás laptopjai a második negyedév folyamán már elérhetőek lesznek Magyarországon is. Könnyű hordozhatóság, akár közel 20 órás üzemidő és alig 1 kg-os tömeg – többek között erről ismert az LG gram laptopcsalád, amellyel az ú
Március 24-én a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány lett a Spéder Zoltán közvetett tulajdonába tartozó Libri-Bookline Csoport stratégiai kisebbségi tulajdonosa. Az adásvétel felveti annak lehetőségét is, hogy a vállalatcsoport a Kárpát-medencében is terjeszkedjen – mondta az InfoRádiónak az alapítvány üzleti ismeretek műhelyének vezetője.
Bekövetkezett, amit korábbi cikkünkben előrejeleztünk: a hazai önsegélyező pénztárak évek óta tartó szűkülése folytatódott. A TEMPO Egészség- és Önsegélyező Pénztár beolvadt a Patika Egészségpénztárba, amelynek eredményeként utóbbi taglétszáma nyolcvanezer fő fölé, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt.
Az új egészségügyi szolgálatról szóló jogviszony nemcsak az orvosok bérrendezését, hanem a hálapénz kivezetését is tartalmazza. Ez utóbbi március 1-jével lépett hatályba, ezért arról érdeklődtünk a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál (NVSZ), mik voltak az első hónap tapasztalatai.
Közel háromszor annyi online rendelés érkezett az Euronics műszaki áruházlánc webshopjába a tavaszi boltzár alatt, mint a tavalyi év azonos, már akkor is rekordokat döntő időszakában. A weboldal több mint 2 millió látogatója 2021. március 8. és április 6. között összesen 268 százalékkal nagyobb értékben vásárolt házhozszállítással, mint 2020 tavasz
Az előző negyedévekben jelentősen lelassult a lakásárak emelkedésének dinamikája Magyarországon, sok helyen stagnálni kezdtek az árak. Az öt évvel ezelőttihez képest azonban továbbra is Magyarországon volt a legnagyobb az áremelkedés, ahol ezen időszak alatt a lakások átlagára 78 százalékkal ment feljebb. Nézzük, mi történt ezalatt a többi európai
Elkészült a Római-part jövőképe a helyiek és a Római-partot látogató budapestiek javaslatai alapján. Kiss László III. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy felmerült a területen való fürdőzés kérdése, amit valamilyen módon igyekeznek megvalósítani.
Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Nagyot fordult a munka világa az elmúlt egy évben: miközben sokan továbbra is az irodákban birkóznak meg a maszkviseléssel és a koronavírus tesztekkel, még többen hosszú hónapok óta dolgoznak home office-ban annak minden előnyével és hátrányával együtt. Bizonytalanság, pandémiás fáradtság, kiégés – valamelyiket szinte minden magyar saját bőrén is t
A pénzügyi területen kívüli vállalati jelentések esetében bővíteni kell a könyvvizsgálók által nyújtott szolgáltatások körét a szakma megújítása keretében – derül ki a Mazars megbízásából készült globális tanulmányból. A több elterjedt tévhitet is eloszlató reprezentatív felmérés beszámol arról is, hogy egyre népszerűbb a közös könyvvizsgálat, és h
A Portfolio Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup-ján Ön is tájékozódhat a várható piaci történésekről. Ingyenes regisztrációs lehetőséggel is részt vehet online konferenciánkon.
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalomm
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás és az S&P-500 index által beállított új rekord után.
Eddig közel 3000 mikro-, kis- és középvállalkozás hitelkérelmét rögzítették az MFB Pontokon a rugalmas felhasználású Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönre, összesen 20,4 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: a lehetőséggel élve a járványhelyzet miatt jele
Vissza kell fordítani az orosz katonai alakulatok összevonásának folyamatát Ukrajna keleti részének térségében - követelte Angela Merkel német kancellár csütörtökön telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnöktől a német kormány közleménye szerint.
A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen - számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.
A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen - számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.
Sokan túl válogatósak annak a kapcsán, hogy milyen COVID-19 vakcinát válasszanak. Már ha egyenesen nem vakcinaellenesek, ami a legrosszabb eset. Van, aki arra finnyás, hogy mennyire modern technológiáról van szó, míg mások a vakcinák hatásosságát próbálják összehasonlítani. Mindkettő rossz irány, mert az oltások mellőzése emberéletekbe kerül. Ebben
A hazai mezőgazdasági termelés, feldolgozás, és az élelmiszeripar a következő hét évében soha nem látott mértékű forráshoz jut. A megvalósuló fejlesztések révén a hazai agrárexport is új lendületet kaphat – fogalmazott az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Pécsett.
Április 9-től a szükséges óvintézkedések biztosítása mellett újra nyitnak az E.ON Hungária Csoport személyes ügyfélszolgálati irodái. Az energiacég ugyanakkor felhívja ügyfelei figyelmét, hogy továbbra is érdemes a digitális ügyfélcsatornákat, azaz az online, telefonos és videós ügyfélszolgálatot igénybe venni, hiszen ezeken keresztül minden ügy te
Brit kutatók csütörtökön ismertetett vizsgálati eredményei szerint meredeken csökkent egy hónap alatt a koronavírus-fertőzöttség elterjedtsége az angliai lakosságon belül, és nagy valószínűséggel az oltási kampány hatására egyértelműen gyengül a fertőzéses esetek és a koronavírus-fertőzésből eredő súlyos megbetegedések, illetve a halálozások száma
Értékállóak, sőt folyamatos áremelkedésben vannak a festmények, különböző régiségek, ezért aki pénzt akar befektetni, annak érdemes ezt választania – mondja Barabás Géza festményszakértő, aki úgy látja: a pandémia miatt egyre többen keresnek új befektetési formákat.
Április 30-án 10 órától tartja éves rendes közgyűlését az Enefi, a napirendi pontokban a járványhelyzetre való tekintettel a társaság ügyvezetése fog dönteni, amennyiben a rendkívüli helyzet nem kerül feloldásra.
A hazai startup ökoszisztéma életerős, a külpiacok felé orientálódik és épít a nagyvállalati partnereivel való, kölcsönösen előnyös együttműködésekre – derül ki a Startup Hungary felméréséből, amely a Microsoft támogatásával készült. A válaszok részben érdekes meglepetésekkel szolgáltak, részben alátámasztották a korábbi feltételezéseket. Döntő töb
A Stanford Egyetem kutatói öt új esetet regisztráltak „dupla mutáns” koronavírus által okozott fertőzésre San Francisco területén, ami aggasztó, mivel a félelmek szerint fertőzőképesebb lehet és ellenállhat a jelenlegi vakcináknak - írja a CNBC.
Július 1-től az Európai Unión kívülről érkező minden termék után áfát kell fizetni, így megszűnik a 22 euró alatti áruk eddigi áfamentessége, míg a 22-150 euró érték közötti áruk nagy része továbbra is vámmentes marad - hívja fel a figyelmet közös csütörtöki közleményében a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Magyar Posta automati
A pénzügyi területen kívüli vállalati jelentések esetében bővíteni kell a könyvvizsgálók által nyújtott szolgáltatások körét a szakma megújítása keretében – derül ki a Mazars megbízásából készült globális tanulmányból. A több elterjedt tévhitet is eloszlató reprezentatív felmérés beszámol arról is, hogy egyre népszerűbb a közös könyvvizsgálat, és h
Meredeken emelkedett szerdán a koronavírus okozta halálesetek száma az Egyesült Államokban - számolt be csütörtökön a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem.
Az oltások megvédenek a súlyos fertőzéstől és a koronavírus okozta haláltól, amennyiben valaki mind a két oltását megkapta és a második után már eltelt 1-2 hét – mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa az M1-nek adott interjú során a 444 tudósítása szerint.
Újabb magyar ingatlanos cég rúgta rá az ajtót a baráti lengyel ingatlanpiacra. Az itthon az egyik legnagyobbnak számító ingatlanpiaci vállalkozás, a Jellinek Dániel többségi tulajdonában lévő Indotek Group az osztrák székhelyű, hazánkban is aktív Immofinanz-tól vásárolt.
Április 9-től a szükséges óvintézkedések biztosítása mellett újra nyitnak az ELMŰ-Émász személyes ügyfélszolgálati irodái. Az energiacég ugyanakkor felhívja ügyfelei figyelmét, hogy továbbra is érdemes a digitális ügyfélcsatornákat, azaz az online és telefonos ügyfélszolgálatot igénybe venni, hiszen ezeken keresztül minden ügy teljes körűen, kényel
Két új programot hirdet az EIT Digital az innovatív digitális technológia világából érkezőknek, amely két kezdeményezésnek EIT Digital 2022 a közös neve és a programra május 12-ig lehet jelentkezni – derül ki a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) digitális területért felelős szervezetének csütörtöki közleményéből. A
A Patika Egészségpénztár lezárta a TEMPO beolvadási eljárását, amelynek eredményeképpen az egészségpénztár taglétszáma meghaladja a nyolcvanezer főt, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt. A Patikapénztár célja, hogy innovatív szolgáltatásaival hatékonyan támogassa a hazai öngondosodás erősödését és fenntartható mederbe terelje a csalá