Ugyanannyit termelünk mint eddig, ez a mennyiség megfelel a magyar fogyasztásnak, nem marad ellátatlanul senki - fogalmazott Hernádi Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A termékek és szolgáltatások széles körét jellemezte az áremelkedés ütemének februári gyorsulása - erre hívták fel a figyelmet a legfrissebb adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hangsúlyozva, hogy az ukrajnai háború hatásai a mostani adatokban még nem jelentek meg, de jelentősen átírják az inflációs és gazdasági kilátásokat.
Nem hiszi, hogy baj van – mondta a szerda késő esti RTL Híradóban Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az akadozó üzemanyagellátás kapcsán. Szerinte a szomszédban zajló háború miatt kezdtek rémhírek terjedni, amiket a covid-járvány idején kitört vécépapír-pánikhoz hasonlított.
Az ügyre rálátó, névtelenül nyilatkozó források szerint az Egyesült Államok kormánya az orosz Roszatom atomenergetikai vállalat elleni szankciók bevezetését fontolgatja.
NAPI Továbbra sem képes fordulatra a Facebook árfolyama, nem volt látható még korrekció sem, így egyre aggasztóbb a legnagyobb közösségi platform helyzete. A középső Bollinger-szalag is szorítja lefelé az árfolyamot. Fordulatra a következő napokban nem látok sok esélyt, ha nem javul a piaci hangulat, és egyelőre nincsenek erre utaló jelek. Támasz:
NAPI Harmadszor fut neki a 2500.00 dolláros támasznak a részvény árfolyama, eddig sikerült ennek a szintnek megállítani a medvéket, de a techpapírok és a Nasdaq tendenciája aggasztó. Áttörés esetén egy tartósabb medvehullámra számíthatunk, ami akár a 2100-2200 dolláros tartományba is sodorhatja a jegyzést. Visszapattanás esetén az 50 napos mozgóátl
Március utolsó napján egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank a Magyar Bankholding irányításában; a fúzió célja az ország legmodernebb, magyar tulajdonú pénzintézetének felépítése - tájékoztatta a holding szerdán az MTI-t. Hozzátették, hogy az egyesülés pontos menetrendjéről, az ügyfelek számára legfontosabb tudnivalókról a bankcsoport tájékoztató k
Szakértők számításai szerint az Európai Unió évi 170 milliárd euró beruházással, hat év alatt válthatná ki teljesen az orosz gázt alternatív forrásokból, főként megújuló energiából, de rövid távon nincs olyan megoldás, amely ne járna valamilyen módon az energiafogyasztás csökkentésével - derül ki az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Researc
A tavalyi harmadik negyedévről a negyedikre 1,2 százalékkal nőtt a munkában állók száma Magyarországon; az uniós tagállamok közül ez a leggyorsabb ütemű növekedés, közel másfélszeresen múlja felül az európai átlagot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.
Az olajárak szerdán hirtelen csökkentek, visszaadva az e havi emelkedés egy részét az Oroszország ukrajnai inváziójából eredő ellátási zavarok közepette.
Az árstopok 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában - mondta Nagy Márton, a Miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az MTI-nek szerdán.
Mindenképpen szükség lesz évközi korrekciós nyugdíjemelésre - írja internetes blogjában Dr. Farkas András, akit talán sokan Nyugdíjguruként ismernek. Mire alapozza a szakértő a kijelentését?
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szerdai közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban egyre több az ukrajnai helyzetre hivatkozó, rosszindulatú programot tartalmazó e-mail, ezért kérik, hogy senki ne kattintson az ezekkel érkező linkekre.
A szakértők szerint a klímatárgyalások résztvevői rosszul ítélték meg a növekvő metánkibocsátás hatásait, és arra figyelmeztetnek, hogy az erős üvegházhatású gáz kibocsátása veszélyeztetheti az évszázad közepére kitűzött éghajlati célok megvalósítását.
A borhamisítás története olyan messzire nyúlik vissza, mint maga a borászat története. A 21. században a módszerek egyre kifinomultabbak, és azokat speciálisan képzett szakértők leplezik le.
Tovább erősíti magyarországi jelenlétét és kutatás-fejlesztési tevékenységét a Bosch csoport. A vállalat a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályához közvetlenül kapcsolódó területen hoz létre egy mérnöki fejlesztő és tesztelő lokációt. A létesítményben a jövő autóiparát meghatározó technológiákat, többek között elektromos és önvezető járműveket teszteln
A képviselők Ukrajna orosz megtámadása fényében határozottabb uniós védelempolitikát várnak és felszámolnák Európa orosz energiafüggőségét. A képviselők szerda délelőtt Európa egy változó világban betöltött szerepéről és az ukrajnai orosz agresszió nyomán kialakult biztonsági helyzetről vitatkoztak Kaja Kallas észt miniszterelnök és Josep Borrell
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 15,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest januárban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
A tejmentes tejalternatívák nem számítanak újdonságnak, sokféle mandulából, rizsből vagy szójából készített növényi ital és egyéb tejtermék-helyettesítő termék található az üzletek polcain. Egy izraeli cég, az ImaginDairy viszont kitalálta, hogy új módon állít elő tejfehérjéket: irányított fermentációval.
A jegybank idén januárig 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek, ezzel segítve őket a koronavírus-járvány okozta hatások kivédésében.
A Continental tartósan viharos piaci környezetben is jól teljesített operatív szempontból 2021-ben, és pozitív nettó eredményt ért el. A koronavírus-járvány, az elektronikai alkatrészhiány miatti alacsony autóipari termelés, valamint a beszerzés és logisztika területén tapasztalható jelentős költségnövekedés különösen jelentős hatással volt a DAX-o
Jövőre kezdjük a zalaegerszegi konténerterminál építését, az idén folyatjuk budapesti fejlesztésünket, mindenütt kapacitást növelünk, és bővítjük a szolgáltatásainkat – mondta a VG-nek Kiss Péter, a nemzetközi Metrans csoport elnök-vezérigazgatója.
Európa-szerte és a tengerentúlon is egyre kevesebb korlátozással üzemelnek újra a múzeumok. A pandémia alatt szerzett tapasztalatok azonban sok olyan változást hoztak, amelyek hosszú távon alakítják át az intézmények stratégiáját. A pandémia első szakaszában a teljes lezárások azonnali reakciókra késztették a múzeumokat: az intézmények teljes tev
Az automata sebességváltó jelenleg már nem számít extra kiegészítőnek, hiszen a közép- és alsó kategóriás járművekben is elérhető. Az ilyen eszközökkel felszerelt autók egyszerűbben és kényelmesebben vezethetők. A tehergépjárművek esetében szintén óriási fejlődés látható e téren, ennek köszönhetően pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Magyaro
Aligha van sok olyan felnőtt ember hazánkban, aki nem ült még vonaton, és nem örült vagy bosszankodott az utazása körülményei miatt. Olyan ember meg bizonyosan nincs, aki életében ne használt volna valamilyen vasúton szállított terméket, terményt. A kényelemtől a biztonságon át a környezetvédelemig ezer szempontból életünk mindennapi része a vasút.
2022. januárban 5 százalékos emelést hajtottak végre a magyar nyugdíjakon, amely már így is magasabb volt, min a költségvetési törvényben eredetileg szereplő 3 százalék. Erre a magas infláció miatt volt szükség, hiszen főként ősztől jelentősen emelkedtek az árak. Bár a szakértők is azt várták, hogy 2022-ben elkezdődhet a mérséklődés, előbb a decemb
Az emberek a háború miatt most mindentől félnek, még a legbiztonságosabb befektetésektől is. Mit kell tudni az értékpapírok őrzéséről, garancia-rendszeréről, a befektetővédelemről? Melyik lehet most a nagyobb kockázat?
Az Ukrajnába való orosz bevonulás után sorra vonulnak ki Oroszországból a nyugati multinacionális vállalatok, szüntetik be termelésüket, zárják be áruházaikat, vonják ki termékeiket. Moszkva erre belengette, hogy államosítja az érintett cégek gyártósorait. A helyzet kapcsán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos
Miért nem számít zéróemissziósnak a Teslám? Jobban járok, ha inkább máshol akarom csökkenteni az ökolábnyomom? Dr. Hanula Barnával, a győri Széchenyi István Egyetem docensét, a Járműmérnöki Kar dékánval beszélgettünk arról, hogy miért okoz fejvakarást a mérnököknek, ha az emberiség a status quo-t mellőzve szeret bele egy új technológiába.
Az Auchan Magyarország többféle gyűjtéssel kívánja segíteni a Magyar Vöröskereszt humanitárius munkáját, amit az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a Kárpátalján maradtak érdekében végez. A szervezet két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vettek a
Az olasz kormány közölte, hogy fontolgatja a nyersanyagexport visszaszorítását, annak érdekében, hogy az iparágai továbbra is megfelelően működhessenek az ukrajnai válság hatásai ellenére. Ez a mezőgazdasági termékek, így a különböző gabonák exportjára is vonatkozhat az élelmiszer-biztonság fenntartása érdekében a dél-európai országban.
Március 31-től a Budapest Bank ügyfelei az MKB Bank ügyfeleivé válnak, ha akarnak. Összefoglaltunk minden információt, amit a BB-seknek tudniuk érdemes az MKB-frigyről, akár maradnak a banknál, akár újat keresnek.
A hét elején szinte pánikszerű eladások jellemezték a forint piacát, majd szerdára hasonlóan nagy lendülettel erősödött vissza a magyar deviza 380 alá. Ez persze a korábbihoz képest még mindig kifejezetten magas szint, viszont már érezhető fordulatról beszélhetünk. Így is a forint az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb vesztese eddig. De miért épp
Ha lehet magyar sikersztoriról beszélni, a Graphisoft története kétségtelenül az. Bojár Gábor egy mikro Szilícium-völgyet teremtett az óbudai gázgyár területén. A milliárdos IT-vállalkozó szeretné, ha jó vállalkozói környezet alakulna ki Magyarországon, miközben a haveri kapitalizmus káros hatásaitól megszabadulnánk. Mesélt lapunknak pályája első i