Eltérő irányba változnak az üzemanyagárak a hét közepén - írja a holtankoljak.hu. A benzinár esetében emelkedésre, míg a gázolajnál csökkenésre lehet számítani.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban (1710), kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.
A katargate-botrány miatt az Európai Bizottság szigorítana akar a civil szervezetek szabályozásán. Magyar módra közzé kellene tennie minden alapítványnak, hogy pontosan milyen külföldi szereplőktől fogadtak el támogatásokat.
A Budapest Airport cégcsoportnál a munkavállalói bérek egy év alatt átlagosan több mint harminc százalékkal emelkedtek - közölte a repülőtér-üzemeltető társaság.
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a Pénzcentrummal.
A délutáni, kora esti óráktól már teljes szélességében haladhat a forgalom az M1-es autópálya szombati tömegbalesetben sérült szakaszán – tudta meg a Világgazdaság.
Csaknem másfélszer többen jelentkeztek idén első helyen a győri Széchenyi István Egyetemre a tavalyinál, ami jelentősen meghaladja az országos növekedési arányt. Az intézmény ezzel megerősítette legjobb hazai felsőoktatási intézmények között.
Két lovat egy fenékkel megülni lehetetlen – Joe Biden és Justin Trudeau most ismerkedik e dakota közmondása értelmezésével. Mindketten az olajlobbinak való behódolásuk miatt kerültek a klímavédők kereszttűzébe.
A Spar Magyarország eddig is igyekezett a lehető legkedvezőbb árú kínálattal és változatos akciókkal megkönnyíteni a bevásárlást. Mostantól az áruházlánc még nagyobb fokozatra kapcsol és az Árzuhanás Promóció keretében hetente megjelenő terméklistáinak csökkenő áraival teszi még vonzóbbá kínálatát a Spar és Interspar áruházakban. Az árcsökkenés mér
A Tiszai Erőmű tiszaújvárosi és a Mátrai Erőmű visontai telephelyén összesen 1600 megawattnyi korszerű energiatermelő kapacitás létesülhet a növekvő áramigények kiszolgálására. Az MVM Csoport nyílt, feltételes közbeszerzési eljárásokat indít kombinált ciklusú gázturbinás erőművi blokkok megépítésére a Borsod és Heves vármegyei helyszíneken. A fejle
Hétfői reggel sajtótájékoztatót tartott Joe Biden, itt elmondta, hogy az amerikai bankrendszer biztonságos, és szigorúbb bankaszabályozást ígér – számol be a hírről a Reuters.
Az ír kormány csatlakozik az Európai Bizottság bírósági eljárásához a gyerekvédelmi törvény ügyében, amely tiltja a melegek 18 éven aluliaknak szóló tartalmakban való ábrázolását. Egyre több ország Brüsszel mellé a magyar kormánnyal szemben.
Az Alteo április 3-án tartja rendkívüli közgyűlését, ahol az alapszabály módosításáról illetve több igazgatósági tag és felügyelőbizottsági tag visszahívásáról döntenek. A lépés összefügg azzal, hogy a MOL RES, a Főnix (Diófa) és Riverland (Indotek) magántőkealapok megvásárolják a WAM 61,557%-os Alteo tulajdonrészét.
Bár korábban még úgy tűnhetett, hogy nem lesz olyan durva az amerikai SVB bank bedőlése okán a tőzsdékre nehezedő nyomás, nemrég azonban nagyon csúnya esés alakult ki az európai tőzsdéken, természetesen elsősorban a bankpapírokat ütik a befektetők. Nap közben a magyar tőzsde egész jól tartotta magát, de délutánra látványosan elengedték az OTP-t, me
Annak ellenére, hogy Amerikában óriási volt a felfordulás a tőzsdén, a magyar papírok egészen jól tartották magukat ma délelőtt. Délutánra viszont a befektetők elengedték az OTP-t és a Molt, mindkét papír árfolyama beszakadt- írja a Portfolio. Eközben az amerikai tőzsdék is kinyitottak, ahol szintén esés látszik.
Ha nem tartunk kellő mennyiségű pihenőt a hosszú utazások alatt, az az egészségünk rovására mehet. A svédországi Lund Egyetemen végzett kutatásból kiderül, hogy ez a vándormadarakra is igaz. Nem csak azért kell megállniuk, hogy táplálkozzanak és pihenjenek, hanem az immunrendszerüket is meg kell erősíteniük.
Azt képzeltük, mindent megtanult a világ a 2008-as pénzügyi válságból, amit csak lehetett. Irgalmatlanul megszigorították Bázelben a globális tőke- és likviditási szabályokat, mindenhol újraírták a pénzügyi tankönyveket, és úgy tűnt, annyira golyóálló lett a bankrendszer, hogy ennél golyóállóbb már nem is lehetne. Katasztrófaeseményhez méltó módon
A Lidl Magyarország ismét 70 termék fogyasztói árát csökkentette, köztük számos, a magyar vásárlók számára olyan fontos pékáru termékekét, mint a félbarna kenyér, a fehér kenyér vagy a méltán népszerű fahéjas tekercs. A pékáruk mellett a baromfi rudacskák ára is jelentős mértékben csökkent.
A Street Kitchen csapata a tavaszt ezúttal is egy vadonatúj lapszámmal köszönti. 83 kipróbált tavaszi és húsvéti recepttel segíti azokat az olvasókat, akik a hagyományos recepteken túl szívesen kísérleteznek és próbálnak ki újakat is. Az olvasók kedvükre válogathatnak többek között a retró melegszendvicsek, a cuccos egytálételek, a csípős, spenótos
A világ második legnagyobb fegyverexportőre néhány éven belül a harmadik vagy akár a negyedik helyre is visszacsúszhat a globális fegyvereladásokat illetően.
Egyre több ország csatlakozik Brüsszelhez. Most az ír kormány csatlakozik az Európai Bizottság bírósági eljárásához a gyerekvédelmi törvény ügyében, amely tiltja a melegek 18 éven aluliaknak szóló tartalmakban való ábrázolását.
A miniszterelnök és a külügyminiszter is Franciaországban tárgyal ma. Az időzítés nem véletlen: hamarosan erősödhet a francia szerepvállalás a Paks II. atomerőmű körül.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem látott mélyrepülésbe kezdett ma a magyar tőzsde az amerikai bankszektorból érkező nyugtalanító hírekre, az eddigi napi mélyponton a BUX több mint 7 százalékos mínuszban járt, az OTP pedig 10 százalékos esést szenvedett el.
Bajkai István az Orbán-család ügyvédjeként is ismert, 2018 óta pedig már parlamenti képviselő is a Fidesz színeiben. Most az egyik nem túl régi érdekeltsége került - kisebb - bajba.
Az új rendelkezés szerint itthon háromszorosa is adható az eddigi összegnek, külföldön pedig már 85 eurót (33 ezer forint) is kaphat a fuvarozó egy napért.
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, elsősorban követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti tartozást akartak beszedni. Továbbra is kevés magánszemély indít fizetési meghagyásos eljárást, holott harmincmillió forint alatt ez a leghatékon
Az ajánlatban meghatározott összes versenyhatósági engedélyt megkapta a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól az Alteo felvásárlásának ügyében. Február elején az Alteo közzétette a vállalat igazgatóságának véleményét a kötelező nyilvános vételi ajánlat kapcsán, az igazgatóság a rendelkezésére á
Egy folyó gátja is átszakad szombaton hajnalban a Kaliforniát sújtó áradásokban, a térségből 8500 embert kellett kitelepíteni, a hegyekben pedig újabb havazás növelte a hótakaró vastagságát.
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban 1.710 , kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1.000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 %-a végelszámolás volt.