Az elmúlt évtizedben érdemben nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami a gazdasági növekedés motorja volt. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a növekedési modell már nehezen tartható fent, hiszen nagymértékben csökkent a munkaerőpiacra bevonhatók száma. A problémára megoldást jelentene a népesség képzettségi szintjének emelése, ez ugyanis el
Hosszú távú kutatási eredmények szerint a lokalizált prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknak nincs feltétlenül azonnal szüksége sugárterápiás vagy műtéti kezelésre, a betegséget a legtöbb esetben elegendő kontrollvizsgálatokkal nyomon követni.
A magyarországi általános forgalmi adó mértéke is oka lehet, hogy viszonylag gyakran lehetett hallani jogosulatlan adó-visszaigényléssel kapcsolatos bűncselekményekről. A lebukás esélye azonban jelentősen megnőtt az online pénztárgépek és az Ekáer bevezetésével.
Ahogy az amerikai piacokon elkezdett javulni ma délután a hangulat, a kriptoeszközök is elkezdtek ralizni, így a bitcoin árfolyama közel 10 százalékot emelkedett.
Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a franciaországi Flamanville-ben.
Az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegkatasztrófában érintetteknek azonnal megkezdik a biztosítók a kifizetést. A károsultak kárigényeiket saját gépjárműveik biztosítóinál vagy a MABISZ-nál jelenthetik be – írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Kamilla királyné első házasságából származó gyermekei és tinédzser unokái viszont hivatalosak a ceremóniára – írja a hvg.hu. A The Telegraph szerint Harryék még nem fogadták el hivatalosan a május 6-ai, Westminster apátságban tartandó ceremóniára szóló meghívást. Bennfentesek szerint arról, hogy a király „nagyon fiatal” unokáit, a 3 éves Archie her
A szerb versenyhatóság is kiadta engedélyét, így valamennyi meghatározott versenyhatósági engedélyt megkapott a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Egész Európában estek ma a tőzsdék, a rossz nemzetközi hangulat alól pedig a magyar tőzsde sem volt kivétel. A bankrészvényeket az SVB bedőlése miatt különösen büntették ma, ezért is zárt 5 százalékos feletti eséssel az OTP.
Mintegy ötmilliárd dollárral csökkenhetnek a tévéelőfizetésekből származó bevételek Nyugat-Európában 2022 és 2028 között a Digital TV Research friss előrejelzése szerint. A folyamat eredményeként a vizsgált időszak végén 22 milliárd dolláros lehet ez a piac, ami 2022-höz képest 18 százalékos csökkenést jelent. A Digital TV Research a visszaesés oka
A környezeti fenntarthatósággal egyre több nonprofit szervezet és véleményvezér foglalkozik. Az Ifjúságkutató Intézet és a Klímapolitikai Intézet annak járt utána, hogy a magyar fiatalok mennyire ismerik a zöld témával foglalkozó civil szervezeteket és zöld aktivistákat.
Az EKB egységes felügyelőbizottsága úgy látja, hogy a két amerikai nagybank összeomlása korlátozott következményekkel jár a régió pénzintézeteire nézve, de ezzel együtt folyamatosan monitorozzák a helyzetet. Több jegybank is válságtábot állított fel.
A pénzügyi piacok stresszmutatói hétfőn élesen reagáltak arra, hogy öt napon belül három amerikai bank is bedőlt. A befektetők egyre inkább újraárazzák az amerikai kamatkilátásokat, ami 2008 óta a legnagyobb rohamot váltotta ki a kötvénypiacokon.
gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Egyes hírek szerint az eurózónában jelen levő kereskedők számára kötelező lenne a digitális euró elfogadása, amennyiben azt törvényes fizetőeszközzé nyilvánítanák.
A Csizmadi család már két generáció óta kertészkedéssel foglalkozik Bugyin. Csizmadi Imre, hazatérve hollandiai tanulmányútjáról, nyolc éve vette át a stafétabotot, aminek eredményeképpen a 20 hektáros gazdaság mostanra 250 hektáros kertészeti vállalkozássá nőtte ki magát.
Az amerikai bankrendszer biztonságos - jelentette ki az amerikai elnök, miután vasárnap este kormánya intézkedéseket hozott az elmúlt napok bankcsődjeiben érintett betétesek védelmében.
A földrengés áldozatai iránt Görögországban tapasztalt együttérzés és Törökország reakciója a vonatbaleset után megváltoztatta a hangsúlyt a két ország kapcsolatában.
Az MNB ismét közleményben tudatta, hogy a Revolutnak magyarországi leánybankként kellene kiszolgálnia a magyar ügyfeleket, hogy az MNB felügyelete alá tartozzon. A hatóság szerint ez szolgálná az ügyfelek védelmét, hiszen a hazai bankok megbízhatóan működnek. A Revolut azonban továbbra sem nyújtott be ilyen kérelmet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1279,88 pontos, 2,97 százalékos csökkenéssel, 41 797,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Fenekestül felforgatta az európai tőkepiacokat az SVB-csőd, a magyar tőzsde és a forint is nagy gyomrost kapott hétfőn, Amerikában viszont nyoma sincs a pániknak.
A munkanélküliség 2013-tól csökkenő tendenciát mutat Magyarországon. 2020-ban a Covid-járvány következtében megtört a trend, de 2021-ben ismét csökkenésnek indult a munkanélküliségi ráta, ami 2022 második felében újra kissé emelkedni kezdett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) havonta közöl jelentést
16. alkalommal rendezte meg a Neumann Technológiai Platform a Fintech Szalont, amely minden alkalommal a pénzügyi ágazat egy-egy kiemelkedő és a digitalizációban érintett kérdéskörét vizsgálja meg egy egyetemi kutatói előadás keretében és egy, vagy több szakértői prezentációban. A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi Tanszékének partnerségével megv
A ChatGPT megjelenése pusztán az első jele annak hogyan alakulhat át az oktatás módja a jövőben. Ha felismerjük a pozitvumait hatékony tanítási eszközzé válhat a kezünkben. A diákok számára új tanulási, a tanárok számára pedig megújult tanítási módszereket szolgáltathat. Nézzük meg, hogy miként válhat hasznunkra ez az innovatív technológia.
Nagyon csúnyán megütötték ma a bankrészvényeket, különösen igaz ez az amerikai regionális bankok papírjaira, melyek közül a First Republic közel 70 százalékos mínuszban is volt. Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management igazgatója viszont amellett érvelt, hogy a regionális bankok részvényeihez jelenleg nagyon olcsón hozzá lehet jutni, amíg
Rekordeladások, új csúcsra emelkedő nettó cash flow, iparági szinten kiemelkedő marzsok, ez volt 2022 a Porschénél. A tavalyi eredmény után 911 millió euró (véletlen lenne? aligha!) osztalékot fizet a cég, a menedzsment pedig megerősítette a középtávú várakozásait.
A RenQ Finance (RENQ) és a Solana (SOL) a kriptopénzek világának két legnépszerűbb decentralizált pénzügyi (DeFi) platformja. Mindkettőnek egyedi jellemzői