Februárban is a magyarországi infláció lett a legmagasabb egész Európában, a második helyen szereplő országot is közel 6 százalékponttal verjük, az uniós átlagnál pedig 2,5-ször magasabb a magyar érték - derül ki az Eurostat adataiból.
6,5 év múlva – egyes számítások szerint - a Föld elérheti az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedését, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a bolygó klímáját. Ennyi idő ezen vélemények szerint van arra, hogy az emberiség – beleértve a vállalkozásokat is – tegyen azért, hogy fenntarthatóvá váljon a jövő.
Borzalmas februári teljesítménye után az arany márciusban igazán összeszedte magát. A havi grafikonon jól látszik, hogy az előző havi veszteséget – több, mint 100 dollárt – az aranybikák szépen, magabiztosan visszaszerezték. Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, ahol egy újabb veszély látott napvilágot, méghozzá a bankválság. A pánik és bizonyta
A kormány kihirdette döntését a csütörtöki közlönyben, miszerint támogatja az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli európai uniós makroszintű pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó állami garanciavállalási megállapodást.
Tovább folytatódik a 200 000 dolláros Fast Money Challenge versenysorozat. A négy fordulós küzdelem minden körében 20 nyertest hirdetnek, vagyis a résztvevőkenk több esélye is lehet odaérni a fizetős helyek egyikére. A kihívás nyertese ráadásul duplán örülhet a szerencséjének! Az a játékos, aki a teljes sorozat alatt a legmagasabb egy fordulón belü
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) március vége előtt teljes mértékben visszatéríti a magyar bankoknak a Sberbank Magyarország felszámolásával összefüggésben a betétbiztosítási alapba teljesített rendkívüli befizetéseiket.
2023-tól megváltozik a területalapú támogatások rendszere és megjelenik egy új támogatási forma az Agro Ökológiai Program (AÖP), amelynek célja a környezeti és természeti értékek megőrzése. A talaj, a felszíni és felszín alatti vizek, illetve az élővilág megőrzése érdekében tett vállalások alapján igényelhető támogatást az egységes kérelmek benyújt
Az OpenAI kedden jelentette be, hogy a korábbi híresztelésekkel megegyezően elindítja a népszerű chatbotot, a ChatGPT-t is működtető nyelvi modelljének legújabb verzióját. A kutatólabor elmondása szerint az új, GPT-4-es modell robusztusabb lett, meg tud oldani nehezebb feladványokat, és sokkal nagyobb terjedelmű szövegeket is képes kezelni elődjéné
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.
A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján publikált tanulmány szerint nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben.
Húsvétra az árstopnak köszönhetően kiszámítható szinten, 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára. Hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. A tojásra vonatkozó árstop kivezetésére ideális lenne a húsvét utáni időszak, mivel a szezonális hatá
A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján pénteken publikált tanulmány szerint nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben.
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a cég új, klímasemlegesen működő okosgyárának ünnepélyes alapkőletételén arról számolt be, hogy ez már a francia v
Az uniós környezetvédelmi miniszterek csütörtöki tanácsi ülésén megvitatták az új géntechnológiával módosított szervezetek (GMO-k) lehetséges deregulációját az Európai Unióban. A vita időszerű, mivel az Európai Bizottság várhatóan június 9-én új szabályokat javasol az új GMO-kra, azaz az "új genomikai technikákra" vonatkozóan. Magyarország bírálja
A kukorica növényvédelmének gerincét a gyomirtás alkotja, annak a hatékonysága nagyban meghatározza a termesztés eredményességét. Az elmúlt évek aszályos tavaszi időjárása és az egyre kiszámíthatatlanabb csapadékeloszlás miatt a posztemergens gyomirtási technológia maradt meghatározó.
Varga Mihály azt mondta, a magyar gazdaság az elmúlt évek kihívásai – koronavírus-járvány, orosz-ukrán háború, az elhibázott szankciók – ellenére válságállónak bizonyult.
Az elmúlt napok tőzsdei hangulatromlásakor alaposan rácáfolt kritikusaira a bitcoin, miután már több mint 35 százalékot ralizott az árfolyam. A lélektanilag is fontos 25 000 dolláros szint áttörésével pedig nem csak, hogy nyolc hónapos csúcsra ért a jegyzés, de új terület is nyílt a további emelkedés előtt. De minek is köszönhető a mostani emelkedé
A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy az ukrajnai háború és "az elhibázott brüsszeli szankciók" miatt az egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A hazai üzemanyag-piacon az ársapka december 7-i kivezetését követően ismét piaci folyamatok által meghatározott árak alakultak ki. Számos elemzés mutatta ki, hogy a hazai üzemanyagárak jelenleg a legmagasabbak a régiós országok körében. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján közzétett cikkben az üzemanyagárak költségszerkezetét vizsgálta meg, kie
Januárban négy hónapja az első alkalommal fordult deficitbe az olasz külkereskedelmi mérleg, alacsonyabb lett viszont az egy évvel korábbinál az olasz nemzeti statisztikai hivatal, az Istat pénteki jelentése alapján.
Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait - közölte a pénteki megnyitóünnepségen az intézmény alapító igazgatója.
Bár a Z-generáció már sokkal bátrabban érvényesíti a jogait, például rákérdez az állásinterjún a munka-magánélet egyensúlyra, és a béren kívüli juttatásokra, sokan még mindig tabunak érzik felhozni a témát, mert attól tartanak, hogy negatív benyomást kelthetnek. A legtöbb fiatal ezért hallgat a megérzéseire, és éberen figyeli azokat a bizonyos red
Még ebben a hónapban megjelenik Dóka Attila új nagylemeze „Csak a kezemet” címmel. A rockalbum sok új és néhány ikonikus dalt is tartalmaz, melyeket már jól ismer a közönség, de albumra eddig még nem kerültek.
A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján publikált tanulmány szerint nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben.
A korábbi változó tarifáikról fix árakra váltás iránti igényüket egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek jelezhették áramkereskedőiknél február végéig; az Energiaügyi Minisztérium (EM) által felkínált lehetőség az összesített adatok szerint végül mintegy 1200 jogosult számára jelent könnyebbséget összesen több mint