Egy új tanulmány szerint az olíva gyümölcsvíz - amely egy erős antioxidánsban és hidroxitirozolban gazdag termék - javította a légzési teljesítményt és az edzés utáni regenerálódást fizikailag aktív embereknél.
Az olasz kormány elfogadott egy rendeletet, mely újraindítja a Messinai-szoroson átívelő, Olaszországot Szicíliával összekötő, 3,2 kilométeres híd építését.
Az olasz kormány elfogadott egy rendeletet csütörtökön, mely újraindítja a Messinai-szoroson átívelő, Olaszországot Szicíliával összekötő, 3,2 kilométeres híd építését.
Az emberek több mint 70 százaléka megbízik a Nébih munkájában, melynek színvonalát stabilnak tartják – számolt be Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
A csehek 55 százaléka ellenzi a nyugdíjak lassúbb növekedéséről hozott kormányzati döntést, 37 százalék egyetért a lépéssel, míg 7 százalék nem nyilvánított véleményt – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában, közölte az MTI.
Lassult februárban az infláció az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken. Az energia, élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek nélkül az éves maginfláció a januári 5,3 százalék után februárban 5,6 százalék volt.
Mezőgazdaság: a kivárással vagy a gyors vásárlással jártak jobban a termelők a műtrágyák terén? Miért érdemes vigyázni az import vagy karbamid termékekkel?
Horvátországban a legtöbb üzlet - néhány kivételtől eltekintve - évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva, miután a horvát parlament megszavazta az erről szóló jogszabályt - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Több mint 800 millió forintból zajló kutatás-fejlesztési program keretében összetett technológiai fejlesztésbe kezd a Pécsi Sörfőzde Zrt. egy új termékcsalád létrehozása érdekében - közölte a vállalat az MTI-vel.
A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy az ukrajnai háború és "az elhibázott brüsszeli szankciók" miatt az egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki a megosztott videóban egy piaci húsbol
A síszezon a végéhez közeledik, a téli sportok kedvelői közül sokan még márciusban is igyekeznek megragadni az utolsó alkalmat a lesiklásra. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének tapasztalatai szerint a hazai síelők idén a drágulás miatt a hozzánk közelebbi célországokat részesítették előnyben és rövidebb időt töltöttek az üdülőhelyeken, mint a meg
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán hangsúlyozta, semmiféle nyomásgyakorlásnak nem engednek, hogy a parlament mikor és hogyan szavazzon.
Néhány hete írtunk arról, hogy a kriptoiparnak egyre nagyobb gondot okoz a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférés és annak korlátozása az Egyesült Államokban. A problémára Nic Carter, a Castle Island Ventures társalapítója és bitcoin szószóló hívta fel már akkor a figyelmet blogbejegyzésében. Nem alaptalanul! Carter mögé Tom Emmer amerikai szenáto
A globális bankválság egyelőre nem hat az elszigetelt orosz bankrendszerre, viszont inflációs kockázatot hordoz, így elképzelhető, hogy emelni kell a rubel kamatát.
A lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára, miután a kormány megtette a szükséges lépéseket a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonságáért, és azért, hogy az árak megfizethetőek, kigazdálkodhatóak legyenek - mondta az energiaügyi miniszter az MVM-csoport energetikai konfere
El Salvador Bitcoin-irodája bejelentette a “CUBO+” elnevezésű új, hat hónapos oktatási programot, amelynek célja, hogy a salvadori egyetemi rendszeren keresztül
Utak lezárásával, trágyalerakással és a politikusok háza előtti tiltakozással hívták fel magukra a világ figyelmét a holland gazdák, mivel eltúlzottnak, igazságtalannak és hatástalannak tartják az ország klímapolitikáját.
Változó mértékben, de szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban, ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteken az MTI-vel.
Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait.
Ahogy hosszabbodnak a nappalok, a hagyományos éves tavaszi nagytakarítás is napirendre kerül. De nem csak a háznak és a lakásnak van szüksége tavaszi nagytakarításra – érdemes a ház körül és a kertben is rendet tenni!
A horvát parlament további intézkedéseket hozott a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére, meghosszabbította a gáz és egyes energiatermékek áfájának csökkentését és eltörölte a nyugdíjasok egészségbiztosítási többletjárulékát - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Mintegy 51 milliárd koronával (841 milliárd forint) 118 milliárd koronára (1947 milliárd forint) emelkedtek tavaly Csehország idegenforgalmi bevételei. A koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 bevételeit, amelyek 167 milliárd koronát tettek ki, azonban még nem sikerült meghaladni - közölte a Czech Tourism állami ügynökség pénteken Prágában.
Három nap alatt több mint 300 milliárddal nőtt az amerikai Fed mérlegfőösszege úgy, hogy közben a mennyiségi szigorítás keretében folyamatosan építi azt le. A látványos növekedés arra utal, hogy a bankrendszernek nyújtott segítség mértéke kifejezetten komoly összeget tesz ki.
Napos, száraz hétvégére számíthatunk, így semmi akadálya egy jó kirándulásnak. A hétfőn érkező gyenge hidegfront nem hoz lényeges változást - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján pénteken publikált tanulmány szerint nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben.
Visszavonta a román pénzügyi felügyelet (ASF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) terén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság működési engedélyét pénteken, és bejelentette: megállapította hogy a társaság fizetésképtelen, ezért csődeljárást kezdeményez ellene.
Az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás irányítása a tagállamok feladata az Európai Unióban, de most már az egész államszövetséget érintő válsággá duzzadt a munkaerőhiány a szektorban. Az orvosok és ápolók elvándorlása borította fel az unión belüli egyensúlyt, és az érdekvédelmi szervezetek szerint időzített bombaként ketyeg az ellátási
Bankkártya, hitel, betét. Ezer szálon függünk a bankjainktól, amire az elmúlt napok bankcsődjei is rávilágítottak. Van más választása egy kormánynak, mint az adófizetői pénzek feláldozása a pénzügyi stabilitás oltárán?
Saját nukleárisüzemanyag-alkatrész gyártására készül az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Energoatom, amely ennek érdekében a Westinghouse-szal működik együtt.
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését. Így már több mint egy éve tart az a folyamat, hogy a vevők a meghirdetéskor kért ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni. Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy e tekintetben is fordulat érik.